Épület bontásának, újak létrehozásának elszámolása

Kérdés: Van egy budapesti ingatlanunk, amin fejlesztést hajtunk végre. A belvárosi telken lévő épületegyüttes tulajdonképpen két épület: az egyiket teljesen lebontjuk, a helyén és a telek további beépítetlen részén felépítünk két vadonatúj épületet, amiben lakások lesznek, amiket eladunk. A másik régi épületet pedig teljesen felújítjuk. Az egyik generálkivitelező végzi a bontást és a mélyépítést, a másik pedig felépíti a két házat, és felújítja a megmaradó épületet. Az engedélyek rendben vannak, az áfakérdést már tisztáztuk az adószakértőkkel. Számviteli jellegű kérdéseinkre szeretnénk válaszokat kapni:
1. Jó megoldás-e, ha az első fővállalkozó munkáját kettébontjuk? Ami bontás, az azért van, hogy a két épület megépülhessen. Így a bontás ellenértéke beruházás, de nem a telekre, hanem az új épületre, ám csak az egyikre, mert az oda épül, a másik új, az teljesen érintetlen területre. Vagy mehet egybe? Kell ezt bontani vagy sem?
2. Mélyépítés a két teremgarázshoz és a tárolókhoz szükséges. A két teremgarázsnak és valamennyi tárolónak külön helyrajzi száma lesz, külön adtuk el azokat. A mélyépítés tulajdonképpen ezeknek kell. Ha a teljes mélyépítést (vagy valamilyen bontás alapján azt, ami rájuk esik) a két teremgarázsra és a tárolókra számoljuk el, akkor ezek végül igen veszteségesek lesznek, de ez nem egy számviteli szempont.
3. A lebontott épületnek volt egy könyv szerinti értéke. Ezzel mi a teendőnk? Rendkívüli vagy terven felüli értékcsökkenés? Vagy selejtezés és leírás? Szembe lehet-e ezt állítani észszerűen valamivel, valamilyen teljesítménnyel, mivel a bontás valamilyen teljesítmény elérése érdekében szükséges? A két új épület ugyanúgy épül, de az egyiknél először bontani kell, plusz ez a könyv szerinti érték is itt van. Tehát, ha mindent külön veszünk, akkor az egyik új ház aránytalanul drágább lesz, pedig az egész egy projekt. Külön számoljunk, vagy terítsük mindkettőre?
4. Mi legyen a telek értékével? Azt megtanultuk, hogy ingatlan nincs telek nélkül, és azt külön kell nyilvántartani. Jelenleg a két új épület a telek kb. felét foglalja el, és ezekben az épületekben a mi tulajdonunk kb. 15 százalék lesz, minden mást eladunk. Kérdés, hogy ha eladjuk bármelyik lakást, amit mi építtetünk, akkor telket is eladunk vele? Ha igen, akkor mennyit? Milyen arányban számoljunk? Akkor ki kell vezetni a telek könyv szerinti értékéből annyit, és minden eladott lakás esetében ugyanígy. Végül is, ha eladunk minden lakást, kivezetjük, akkor nem igaz az, hogy a telek 100 százalékban a mi tulajdonunk marad. Vagy igaz?
Végül szeretnék általában véve egy szakértői iránymutatást kapni arra, hogy a lakások, a felújított másik épületben lévő irodák, teremgarázsok, tárolók, közös helyiségek stb. esetében a két fővállalkozó számláit, magát a beruházási teljesítményt hogyan próbáljuk szétszedni? Mennyire kell a mérhetetlenül aprólékos műszaki leírásokat figyelembe venni, mennyire lehetünk "nagyoltak"? A maradó ingatlant aktiválni kell, az eladandót kivezetni, de mindenképpen önköltséget kell számolnunk lakásra, irodára, garázsra, tárolóra, közös helyiségekre, mindezt a fentiekben leírtak (bontás, mélyépítés, két új épület) figyelembevételével. Jó lenne ebben egy gyakorlattal rendelkező szakember tanácsa, iránymutatása.
Részlet a válaszából: […] ...azoknak a mélyépítési munkáknak a költségeit, amelyek elvégzése az épületek megépítéséhez kellett, és az így megállapított értékkel az új épületek bekerülési értékét kell növelni. Így a teljes mélyépítés összes költségét nem lehet csak a két...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 6.

Ingatlantömbben végzett rekonstrukciós beruházás

Kérdés: Ügyfélkörünkbe tartozó vállalkozások több hrsz. alatt bejegyzett ingatlantömbben rekonstrukciós beruházást folytatnak. A tulajdonukban lévő ingatlanrészben a bérlők üzlethelyiségeket üzemeltetnek, amelyeket a felújítás miatt át kell költöztetni az ingatlan más tulajdonában lévő részébe (bérleti szerződést kötöttek), majd a bérlők igényei szerint átalakításokat is végeztek a bérbe vett területen. Az átköltöztetés után a beruházók a bérleti díj egy részét továbbszámlázzák a bérlőik felé. A bérelt ingatlanon végzett átalakítások értékét idegen ingatlanon végzett beruházásként kell aktiválni, majd a bérleti szerződés megszűnése után a könyvekből ki kell vezetni? Az üzlethelyiségek átköltöztetése miatt felmerült, nem továbbszámlázott bérleti díj az alapberuházás bekerülési értékét növelő tétel? A bérlők felújítás miatti bevételkiesésének megtérítése része a bekerülési értéknek, vagy költségként, ráfordításként könyvelendő? Az épület közös tulajdonban lévő részein végzett helyreállítási költségek teljes egészében, vagy a tulajdoni hányad arányában számolhatók el a beruházás részeként? Mivel a beruházó cégek beolvadással történő átalakulása 2019. 04. 30-án megtörtént, kérjük, szíveskedjenek kérdéseinkre rövid határidőn belül válaszolni.
Részlet a válaszából: […] ...többletköltségeknek elsődlegesen a kivitelezés költségeként kell megjelennie, mivel annak érdekében történik, az új bérleti szerződésekkel kapcsolatos, a bérből igényei szerinti átalakítások – bár összefügg a kivitelezéssel –, feltételezhetően a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 11.

Lakásszövetkezet tulajdonában álló épületrész felújítása

Kérdés: A lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény (Lszt.) 10., 11., 12. §-ai tartalmazzák, hogy mi lehet a lakásszövetkezet tulajdonában. Lényeges előírást fogalmaz meg a 11. §, amely szerint, ha a lakások a tagok tulajdonában állnak, az épülethez tartozó földrészlet, az épületszerkezetek, az épület közös használatra szolgáló területei és helyiségei, a központi berendezések, a házfelügyelői (gondnoki) lakás, továbbá a lakásszövetkezet célját szolgáló más építmények (iroda, műhely, raktár stb.) és vagyontárgyak a lakásszövetkezet tulajdonában állnak. A kérdező véleménye szerint, amennyiben a lakásszövetkezet a saját tulajdonában lévő építményrészeken, berendezéseken és felszereléseken végzi a felújítást, és nem a lakók tulajdonában lévő lakáson, akkor azt, mint saját tulajdont aktiválni kell. Így nem merül fel számlaadási kötelezettség. A lakástulajdonos által felújítási céllal befizetett összegek a 479/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet szerint végleges pénzeszközátvételnek minősülnek a lakásszövetkezetnél.
Részlet a válaszából: […] ...által az ennek fedezetére átadott pénzeszközöket, mint fejlesztésre (felújításra) véglegesen átvett pénzeszközöket, az egyéb bevételekkel szemben kell elszámolni, majd a hivatkozott Korm. rendelet 33. §-ának (3) bekezdése szerint passzív időbeli elhatárolásként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 18.

Értékesített, de birtokba nem adott ingatlan nyilvántartása

Kérdés: Ügyfelünk az ingatlant a tárgyév augusztusában értékesítette, de azt csak a teljes vételár megfizetése után, a tárgyévet követő évben adta a vevő birtokába, ezzel az időponttal szállt át a tulajdonjog is a vevőre. Az ügyfél az ingatlant (raktár- és irodaépületek) az értékesítés előtt és az értékesítés után is bérbeadás útján hasznosította. A helyi önkormányzat álláspontja szerint, mivel az ügyfél szándéka az ingatlan értékesítésével megváltozott, a tárgyév zárásakor a tárgyi eszközök között kimutatott ingatlant át kellett volna minősíteni készletté, és a tárgyévet követő évben történő értékesítésekor mint készletértékesítést elszámolni. Helyes ez az álláspont?
Részlet a válaszából: […] ...készletté, függetlenül a birtokbaadástól, a tulajdonjog átszállásától. Ilyen rendelkezés azonban ellentétes lenne a számviteli alapelvekkel, meghozatala esetén a számviteli törvény számos rendelkezését meg kellene változtatni, illetve hatályon kívül kellene...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 24.

Együtt beszerzett eszközök és azok bővítésének minősítése

Kérdés:

Cégünk 2012. év végén megvásárolt egy használt ingatlant, ami a földhivatali bejegyzés szerint: kivett iroda, udvar, számítógépalkatrész-gyártó üzem. A megvásárolt ingatlan áll: épület, térburkolat, kertépítés, parkosítás, telek részből. Az adásvételi szerződésben csak egy vételár van, az egyes részek között az ingatlan-értékbecslő szakvéleménye alapján tudom azt felosztani. Az épületet csak egy tárgyi eszközként lehet aktiválni, de az üzemkörön kívüli ingatlanra eső beruházási értékre nem lehet adókedvezményt igénybe venni. Hogyan lehet az üzemkörön kívüli részt külön aktiválni? Lehet csak a tárgyieszköz-nyilvántartásban két épületem? Meglévő levegőztető-rendszer bővítése, javítása az ingatlan értékét növeli? Az ingatlannal vásárolt klímaberendezés szerelési díja az épületre aktiválható? Vagyonvédelmi rendszer (riasztó), központi hangszórórendszer egyéb berendezés? Beléptetőrendszer az ajtók elektromos mozgatásával? Kamerás rendszer a régi telephelyről áttelepítve, majd bővítve? A maradványérték épület esetében az ügyvezető értékelése szerint lehetséges?

Részlet a válaszából: […] ...bejáratnál, illetve az épületen belüli ajtók átalakításának, elektromos mozgatásának kialakításával kapcsolatosan felmerült költségekkel, beszerzések értékével annak az épületrésznek a bekerülési értékét kell növelni, ahol ezen ajtók vannak, beépítésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 19.

Szerszámok nyilvántartásba vétele

Kérdés: A vasipari termékeket gyártó vállalkozásnál jelentős értékben használnak a megmunkálógépekhez szerszámokat. Erre vonatkozó szakirodalmat nem találtam. Kérem, tájékoztassanak a szerszámok helyes minősítésére, költségelszámolására, nyilvántartására vonatkozóan! A megvásárolt szerszámok nagy értéket képviselnek, különböző munkafolyamatokra használhatók, nincsenek folyamatosan üzemben, mert csak egyes munkafázisokban szükségesek, újraélezhetők, feljavíthatók, további termelési folyamatban részt vehetnek. A javításokat, az új folyamatokra való felkészítésüket a cég dolgozói, illetve külső vállalkozók végzik el. Az előbbiek alapján hogyan lehet a helyes szabályozást kialakítani?
Részlet a válaszából: […] ...az analitikában – egyedilegkell nyilvántartani. Az azonos szerszámok csoportosan is nyilvántarthatók.A kérdés szerinti szerszámok tartozékkénti nyilvántartásátvalójában a különböző munkafolyamatokban történő használat kizárja.(Tartozékként akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 21.

Irodakialakítások továbbszámlázott költségeinek a minősítése

Kérdés: Új bérlő beköltözése esetén az iroda standard kiépítését a bérbeadó saját költségére a bérlő kívánságának megfelelően elvégezteti. Ezen kiépítések számlázott ellenértéke aktiválásra kerül. Vannak azonban olyan extra bérlői igények, amelyek a standard kialakítás szintjét mennyiségben vagy minőségben meghaladják, de az ebből adódó többletköltségeket a bérlő megtéríti. Ez esetben a kivitelező cég számlája részben vagy egészen továbbhárításra kerül, nyereség vagy felár nélkül. A műszaki koordinációs feladatokat folyamatos megbízás alapján egy külső megbízott végzi. Elfogadható-e ezen extra, a bérlő felé továbbszámlázott munkák ellenértékének közvetített szolgáltatáskénti elszámolása?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésre a válasz röviden az, hogy igen, feltételekkel. A bérlő kívánságára – a bérlemény rendeltetésszerűhasználatbavétele előtt – elvégzett, a standard kialakítás szintjétmennyiségben vagy minőségben meghaladó munkáknak a kivitelező által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 26.

Felújítás vagy karbantartás

Kérdés: Társaságunk a tulajdonában lévő irodaépületen hőszigetelést, vakolást, ablakcserét hajtott végre, amelyet a társaság aktivált. Ugyanekkor megtörtént a lámpatestek cseréje, a régi típusú függönyök szalagfüggönyre történő cseréje, valamint az ablakfóliázás. Ezeket is aktiválni kell, vagy elszámolható-e költségként? A jövőben az egész központi fűtési rendszert érintő, nagyobb összegű javítás, karbantartás történik egy időben a hőközpontcserével. Ezt költségként vagy felújításként kell elszámolni? A felsorolt tételek nincsenek külön nyilvántartva, az épület értékében szerepelnek.
Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírtak szerint a kérdező bizonyos kérdésekbenmár döntött, más kérdésekben pedig a döntését válaszunktól függően fogjameghozni, korábbi döntését – esetleg – felülvizsgálni. Valójában a társaságnakaz Szt. előírásai figyelembevételével előre meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 25.

Bérbeadott épület értékcsökkenése

Kérdés: Elszámolható-e értékcsökkenési leírás (5 százalék) a bérbe adott iroda (épület) után, ha értékéből nem veszít, sőt értéke nő? Vagy ez a tárgyi eszköz is abba a körbe tartozik-e, amely után az új Szt. szerint értékcsökkenést nem szabad elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...1. vagy 2. számú melléklete szerint megállapított értékcsökkenési leírás csökkenti az adóalapot, akkor is, ha a bekerülési értékkel azonos maradványérték miatt a számvitelben az eredmény terhére nem történik költség-, ráfordításelszámolás. Ez egyben azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. január 3.

Karbantartás, vagy beruházás?

Kérdés: Cégünk a helyi önkormányzattól bérbe vett egy üzlethelyiséget, ahol ügyfélszolgálati irodát alakított ki. A helyiségben a padozatot, álmennyezetet, vizesblokkot, bejáratot, nyílászárókat, falburkolatokat, villamosvezeték-rendszert, fűtőtesteket lecseréltük. Elszámolhatjuk-e a felmerült költségeket karbantartási költségként, vagy ez inkább bérelt ingatlanon végzett beruházás? Hasonló munkálatokat végeztünk saját tulajdonú irodaépületünk ebédlőjében is.
Részlet a válaszából: […] ...előbbiekhez kapcsolódó fogalmak:Épület az olyan, szerkezetileg önálló építmény, amely a környező külső tértől épületszerkezetekkel részben vagy egészben elválasztott teret alkot, és ezzel az állandó, időszakos vagy idényjellegű tartózkodás, üzemi termelés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. május 31.