Külföldi személy telephelye

Kérdés: Egy Szlovákiában bejegyzett gazdasági társaság – mely egy szintén szlovákiai cég leányvállalata – a harmadik (EU-n kívüli) országból beszerzendő termékét ideiglenesen Magyarországon tároltatná, és innen értékesítené EU-s és harmadik országokba. A termékimport tehát Magyarországon valósul meg, magyar adószámmal a cég rendelkezik, áfára vonatkozó kötelezettségeinek a törvény előírásai szerint fog eleget tenni. A szlovák cég nem kíván raktárt bérelni, csupán tárolási, árukezelési szolgáltatást szeretne igénybe venni. A beérkezett ömlesztett árut kisebb kiszerelésben értékesíti tovább, a csomagolás elvégzéséhez szintén Magyarországon venne igénybe szolgáltatást. A szlovák társaság elsődleges célja az áru külföldön történő értékesítése, de előfordulhat az is, hogy a szállítmányból megmaradó kisebb mennyiségeket, melyeket a szállítási költség miatt külföldre már nem érné meg eladni, Magyarországon értékesítené. Mivel az áru beszerzése és értékesítése az EKÁER hatálya alá tartozik, és – amennyiben elkerülhető – nem kíván Magyarországon alkalmazottat foglalkoztatni, ezen kötelezettségét is külső szolgáltató igénybevételével teljesítené. Kérdésünk arra vonatkozik, hogy a fenti tevékenység keletkeztet-e telephelyet a társasági­adó-törvény értelmében? Vagy alkalmazható rá a Tao-tv. 4. §-a 33. pontjának g) pontja szerinti kivétel (1. külföldi személy árujának tárolása, 2. külföldi személy árujának más személy általi feldolgozása), és így elegendő az áfaregisztráció? Amennyiben telephelyet keletkeztet a fenti tevékenység, kötelező-e fióktelepet létrehozni, vagy fióktelep létrehozása nélkül is működhet?
Részlet a válaszából: […] Magyarország egyezményt kötött Szlovákiával a kettős adóztatás elkerülésére a jövedelemadók területén. Így a kérdésre a válasz ezen egyezmény (1996. évi C. törvény) és az OECD modellegyezmény-magyarázata, valamint a Tao-tv. és a külföldiek magyarországi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 28.

Árubeszerzés szállítási költségei

Kérdés:

Ügyfelem továbbértékesítési célból árut szerez be EU-s tagállamból, illetve importból. A beszerzések helye ex works. A fuvart külső szállító végzi, jellemzően ügyfelem vevője telephelyén lévő konszignációs raktárba. Helyesen értelmezzük-e az Szt. 47. §-át, mely szerint az áru értékébe beszámítanak az első rendeltetési helyre, a konszignációs raktárba történő szállításig felmerült költségek, így a fuvarköltség is?

Részlet a válaszából: […] Olvassa el a 6104-as kérdésre adott válaszunkat is!A válasz röviden az, hogy helyesen értelmezik, feltéve hogy a felmerült fuvarköltséget az egyedi áruhoz hozzákapcsolják.Az Szt. 47. §-ának (1) bekezdése alapján az eszköz bekerülési (beszerzési) értéke az eszköz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 3.

Fuvarköltség lehet-e elábé?

Kérdés: Társaságunk jelentős mennyiségű árut vásárol Európából és a tengerentúlról. A belföldre eső fuvar és az importfuvar költségeit az 52. számlacsoportban elkülönítetten mutatjuk ki. Az eladási ár kalkulációjában (tehát az eladási ár része) szerepel a fuvarköltség, a vámköltség, a vámkezelési díj is. Az eladott áruk beszerzési értékében viszont csak a beszerzési ár és a vámköltség szerepel, a belföldre és külföldre eső fuvarköltség nem. A fuvarköltséget – a készletre jutó kivételével – elszámolhatjuk elábéként? Ugyanis sérelmes részünkre, hogy az árbevételben benne van, a készletben nincs, így nagyobb az iparűzési adó alapja.
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt megjegyezzük, nem a szabályozás hibája, hogya fuvarköltség nincs benne a készlet értékében. Erről csak a kérdező társaságtehet. Az Szt. 47. §-ának (1) bekezdése alapján az eszköz (az adottesetben az áru) bekerülési (beszerzési) értéke magában foglalja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 25.

Forintban kiállított számla kifizetése euróban

Kérdés: Cégünket egyik partnerünk azzal kereste meg, hogy a forintban kiállított számláinkat euróban szeretné kifizetni. Több különböző értékű és fizetési határidejű számláról van szó. Van-e ennek valamilyen törvényi akadálya, illetve milyen árfolyamot kell a kiegyenlítésnél figyelembe venni? Mivel importálunk, esetenként nekünk is szükségünk van a devizára. Megteheti-e a vevő azt, hogy legközelebb devizás számlát kér, amelyet végül forintban egyenlít ki? Ebben az esetben milyen árfolyamon történjen az elszámolás?
Részlet a válaszából: […] ...forintban számlázottösszeget pedig forintban kell kiegyenlíteni.Amennyiben a partner a forintban kiállított számlán szereplőellenértéket euróban szeretné kifizetni, akkor ennek – a devizaliberalizációbevezetése óta nincs akadálya, de – feltétele, hogy a számla...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 9.

Importált, de az országba be nem hozott termék könyvelése

Kérdés: Ha egy cég harmadik országból vásárol árut, de az Magyarországra nem érkezik meg, hanem az EU más tagországába, és ott kerül értékesítésre, akkor milyen könyvelési tételeket kell alkalmazni és milyen igazolásokkal kell rendelkezni? Ha ez az áru részben Magyarországra kerül és itt értékesítik, akkor milyen könyvelési tételek vonatkoznak rá, és milyen igazolással kell rendelkeznie? Ha az uniós országban adószámot kell kérni, akkor mit kell könyvelni ott és idehaza? Számlázhat-e a magyar cég itthonról exportként az Unióba úgy, hogy az áru nem érkezik be az országba?
Részlet a válaszából: […] ...a magyar cég könyveiben rögzíteni kell, a birtokba kerülésidőpontjával, függetlenül attól, hogy az beérkezett Magyarországra, vagy az EUmás tagállamában van. Ennek bizonylata a külföldivel kötött szerződés, aKözösség területére való beérkezését pedig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 3.

Termékimport hamburgi vámeljárással

Kérdés: Cégünk terméket importál Kínából. A termékeket a hazaszállítással megbízott fuvarozócég Hamburgban vonja vámeljárás alá, azaz ott vámolják le. A termék hazaérkezésekor két bizonylattal (számlával) rendelkezem. Az egyiket a szállítócégtől kapom, amely az eljárási, tárolási, árukezelési és szállítási költségeket tartalmazza. A másikat a kínai partnertől. A szállítmányozó számláján az áfaérték ÁKK. megjegyzést tartalmaz, azaz áfakörön kívüli. A kínai számlán nincs áfa feltüntetve. Kérdés: A kínai szállító számlájának mi a teljesítési időpontja? Valóban EK-n belüli beszerzésnek minősül-e az ügylet? Ha EK-n belüli beszerzés, a 0761-es bevalláson kinek az EU-adószámát tüntetem fel? A szállítmányozó cég számlája az Szt. szerint az áru értékét növeli, és ezt is EU-n belüli beszerzésként kell-e kezelni, és a 0761-es bevallásba a két számla összértékét kell-e feltüntetni? Hogyan kell könyvelni ezeket összköltségeljárással készülő eredménykimutatásnál, amikor a készletek közvetlenül az elábé-számlára kerülnek?
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 13. §-ának (3) bekezdése szerint importáló az,aki először szerez jogot arra, hogy az importált termék felett saját nevébenbelföldön rendelkezzen, ilyen személy hiányában pedig az, aki az adófizetésikötelezettség keletkezésének időpontjában az importált...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 11.

Exportértékesítés

Kérdés: 2005. januártól újból meghatározásra került az Szt.-ben a belföldi és az exportértékesítés fogalma. Valóban exportértékesítésként kell kimutatni, ha a saját kereskedelmi, vendéglátóegységükben külföldi illetőségű személynek értékesítünk, illetve nyújtunk szolgáltatást? Hány pénztárgépet kell üzemeltetni a helyes nyilvántartáshoz? Mi indokolta a változtatást?
Részlet a válaszából: […] ...vevőt, vendéget meg kellene kérdezni, hogy ő belföldi-e vagy külföldi,és a pénztárgépbe a bevételt ennek megfelelően btni. Azexportértékesítéskénti elszámolás bizonylata a külföldi vevő (vendég) nevére azÁfa-tv. és az Szt. előírásai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. szeptember 1.

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...és megengedi azoknak a vállalkozóknak, amelyeknek csak ahitelviszonyt megtestesítő értékpapírjaikkal kereskednek az Európai Unióvalamely tagállamának elismert piacán (tőzsdéjén), hogy csak 2007-től készítsékaz IAS-ek (az IFRS-ek) szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.

Export-import fogalma

Kérdés: Az Szt.-t módosító 2004. évi XCIX. törvényt olvasva, úgy tűnik föl, változott az exportértékesítés és az importbeszerzés fogalma. Ezen változások azonban nem jelentenek közeledést az Áfa-tv. szerinti exportértékesítéshez, importbeszerzéshez. Igaz ez?
Részlet a válaszából: […] ...tekintetében,hogy a külföldiek és a belföldiek közötti termékforgalom a Magyar Köztársaságállamhatárát átlépi-e vagy sem. Így az Európai Unión belüli, a MagyarKöztársaság államhatárán kívüli termékforgalom, illetve szolgáltatásnyújtástovábbra sem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. február 17.