Alapítvány ingyenesen kiosztott termékei

Kérdés: Egy alapítvány alapcéljait érintő témájú könyveket vásárol, illetve a szerzői jogok megvételét követően saját maga jelentet meg, valamint saját munkavállalóin és főszerkesztőjén keresztül saját negyedéves folyóiratot ad ki, melyeket céljaival összhangban saját szervezésű vagy támogatott konferenciákon tudásteremtés érdekében ingyenesen oszt ki, illetve juttat el a társszervezetekhez, támogatottakhoz, együttműködő partnerekhez nem értékesíti azokat. Mikor jár el helyesen az alapítvány ezen könyvek, folyóiratok számviteli kezelése során?
1. A vásárolt könyveket beszerzési áron, a maga által kiadott (saját előállítású) könyveket pedig a közvetlen önköltségen (nyomtatási díj, fordítás, lektorálás stb.) készletre veszi, és a kiosztások alkalmával feljegyzések, átadás-átvételi jegyzőkönyvek, szállítólevelek alapján az 55. Egyéb, személyi jellegű ráfordítások közé elszámolja, így a költség abban az évben merül fel, amikor a cél teljesült, a könyvet a címzettek megkapták, nem pedig a könyvek előállításakor/beszerzésekor.
2. Az 1. esethez hasonlóan a könyveket beszerzési áron/előállítási értéken (közvetlen önköltség) készletre veszi, azonban tekintve, hogy nem értékesíti, így ezen könyvek piaci értéke számára nulla, így azonnal 100%-os értékvesztést számol el rá a tárgyévben, így a mérlegben mindig nulla értéken szerepelnének a könyvek, s csak nulla értékű készletanalitikát vezetne a mozgásokról, ekkor azonban a költség nem jelenne meg az 55. Egyéb, személyi jellegű ráfordításokon, hanem a 86. Egyéb ráfordítások között.
3. Tekintve, hogy a célja nem az értékesítés, és a költségek bevétellel nincsenek ellentételezve, az összemérés elvét nem kell érvényesíteni, azaz nincs készletezés, a költségeket a felmerüléskor a megfelelő helyen számolja el (51, 52, 54, 56), és nem számol önköltséget, nincs STKÁV, nem számol el értékvesztést. A felelősségteljes gazdálkodás követelménye miatt viszont vezeti a nullás értékű készletanalitikát, és követi, dokumentálja a könyvek mozgását (hasonlóan, mint pl. a reklámcélú [kis értékű] üzletpolitikai ajándékoknál, pl.: gravírozott tollak, kitűzők, jegyzettömbök).
Részlet a válaszából: […] A kérdéshez kapcsolódóan megadott számviteli kezelési módok közül az első esetet tartjuk kis korrekcióval megfelelőnek, mivel az alapítvány – az alapítványi célnak megfelelő témájú – megvásárolt könyveket, előállított könyveket, folyóiratokat juttat el különböző...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 24.

Nyereményjáték, a vevő visszakapja a vételár 50%-át

Kérdés: Gépjármű-kereskedelemmel fő tevékenységként foglalkozó vezérképviselet (importőr) nyereményjátékot hirdet. A nyereményjáték lényege, hogy egy adott időszakban új autóra adásvételi szerződést kötött ügyfelek közül egy szerencsés magánszemély visszakapja a megrendelt autója vételárának 50%-át. Az árkedvezmény a magánszemély részére oly módon kerül átadásra, hogy a vezérképviselet a márkakereskedő részére, a márkakereskedő pedig (egyező összegben) a magánszemély részére adja át az árkedvezményt. Az előbbi konstrukcióval kapcsolatban az alábbi kérdések merültek fel mind a márkakereskedő, mind az importőr szempontjából:
1. Keletkezik-e valamilyen adókötelezettsége a magánszemélynek vagy a kifizetőnek az 50% mértékű árkedvezmény után?
2. Alkalmazható-e a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 1. számú mellékletének 8.14. pontjában foglalt adómentességi jogcím?
3. A visszatérítést egyéb ráfordításként vagy árbevétel-csökkentő tételként kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...a márkakereskedő felé, az pedig a vevő felé az 50%-os áron. A nyertes személye azonban csak később derül ki. Ezt követően kellene az egyedi (a magánszemélyenkénti) számlát helyesbíteni.Az egyedi vevőnkénti számlázás a vezérképviselettől kezdődően, és ennek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 9.

Családi nap költségeinek elszámolása

Kérdés: A gazdasági társaság a cég telephelyén családi napot rendez dolgozóinak (sportvetélkedők, műsor, étel-ital fogyasztás). Hogyan kell a juttatások után adózni, illetve könyvelni a beérkező számlákat?
Részlet a válaszából: […] ...(beleértve az ilyen rendezvényen, eseményen a résztvevőknek adott ajándéktárgyra fordított kiadást is, feltéve, hogy az ajándéktárgy egyedi értéke személyenként nem haladja meg a minimálbér 25 százalékát).Az egyes meghatározott juttatások közötti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 8.

Nevezési díjak, vásárlási utalványok

Kérdés: Kreatív alapanyagok kereskedelmével foglalkozó kft. tevékenységi köréhez kapcsolódóan kiállítást és versenyt hirdet. Ennek során a résztvevők nevezési díjat fizetnek, az (ideiglenesen) átadott tárgyakból a kiállítás során a legjobbak díjakban részesülnek, konkrétan (üzletben levásárolható) utalványokat kapnak. Kérem segítségüket a nevezési díjak, továbbá az utalványok számviteli elszámolásának, adóvonzatának meghatározásához!
Részlet a válaszából: […] ...juttatások közé. Így az egyes meghatározott juttatásnak minősül. Lehet üzleti ajándék, ha az ajándéktárgy (a vásárlási utalvány) egyedi értéke személyenként nem haladja meg a minimálbér 25 százalékát. Lehet csekély értékű ajándék, ha a termék értéke...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. augusztus 14.

Könyöklők íróasztalokra

Kérdés: Társaságunk ún. könyöklőket (nagyméretű lapok, amelyeket az íróasztalra tesznek, rendszerint naptárt tartalmazó letéphető lapok formájában, és a szélén körben a cégek reklámjai helyezkednek el) rendelt egy hirdetési felületeket értékesítő cégtől. A könyöklőkön – más cégeké mellett – társaságunk reklámja is szerepel. A könyöklők egy részét társaságunk az üzletfelei részére adja ajándékba, más részét a saját munkatársainak adja oda, hogy azzal "védjék" az íróasztalukat, és szükség esetén arra jegyzetelhetnek. Hogyan történik a könyöklők számviteli elszámolása és adózása? Bekerülési értékük: 25 000 Ft+áfa.
Részlet a válaszából: […] ...könyöklők bekerülési értéke 25 000 Ft+áfa, azaz 31 750 Ft. Az Szja-tv. a 70. § alkalmazása esetén kimondja, hogy az ajándéktárgy egyedi értéke személyenként nem haladja meg a minimálbér 25 százalékát. A könyöklők esetében meghaladja azt. Ez esetben viszont...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. június 19.

Promóciós célra felhasznált termékek adózása, számvitele

Kérdés: A 3212. számú kérdésre adott válasz kerek összefoglaló a "Promóciós célra felhasznált termék..." témában. Lehetne ezt aktualizálni 2011-re?
Részlet a válaszából: […] ...összefüggő üzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai vagyhitéleti kapcsolatok keretében adott, a minimálbér 25 százalékának megfelelőegyedi értéket meg nem haladó ajándék. Az üzleti ajándékot személyijövedelemadó nem terheli, ha azt a kifizető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 2.

Ajándék a partnereknek

Kérdés: A 4458. kérdésre adott válaszuk értelmében 2010-ben a magánszemélynek adott ajándék természetbeni juttatásnak minősült?
Részlet a válaszából: […] ...azok a korlátok, amelyeket a 69. § (7) bekezdésének ab) pontjaelőír, mely szerint az üzleti ajándék értéke a 10 ezer forint egyedi értéketnem haladhatja meg, az adóévben ilyen címen fizetett összeg nem haladhatja mega (9) bekezdés szerinti létszámmal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 24.

Alapítványi támogatások elszámolása

Kérdés: Az alapítvány külön adószámmal rendelkező óvodát működtet, kiadási számlái az óvoda nevére szólnak. Bevételt az óvoda az alapítványtól kap oly módon, hogy a szülők az óvodai ellátásért úgy fizetnek, hogy az alapítványt havi összeggel támogatják, amelyet az alapítvány – mint fenntartó – továbbutal az óvodának. A szülők a befizetésről bevételi pénztárbizonylatot kapnak. Kell-e egyéb dokumentum a könyveléshez? Kötelező-e mindenkinek adóigazolást adni? A fenti eljárással nem vállalkozási célú bevétel keletkezik? Ugyanez az alapítvány természetben kap támogatást (konzerv, cipő, ruha stb.), amelyet értékesíteni szeretne. A befolyt pénzt az óvodának utalná tovább az óvoda költségei fedezetére. Ez a bevétel is minősíthető cél szerinti bevételnek? A pénztárbizonylat mellett nyugtát is ki kell állítani? A beszerzési ár könyveléséhez elegendő egy nyilatkozat az adományozótól? Az adományozónak a nyilatkozaton szereplő értékről adható-e ki igazolás?
Részlet a válaszából: […] ...arra, hogy már 2010. I. negyedévének a vége feléjárunk, a kérdésre a 2010. évi előírások figyelembevételével válaszolunk.Az Szja-tv. 2010. január 1-jétől hatályos előírásai szerintmegszűnt az összevont adókedvezmény, így megszűnt a magánszemély...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 18.

Ajándékként átadott eszközök

Kérdés: Gyógyszer-nagykereskedelemmel foglalkozó cégünk a következő eszközöket adja át ingyenesen promóciós céllal, ajándékként: könyv (kis értékű), hűtőszekrény, faxkészülék, orvosi segédeszközök (pl. vérnyomásmérő, digitális hőmérő) és egyszer használatos tesztek (adott gyógyszer hatékonyságának mérésére). Az ajándékozottak: hol intézmények, hol gazdasági társaságok, hol magánszemélyek. Hogyan történik ezek elszámolása és adózása 2006. szeptember 1-jét megelőzően és azt követően, milyen változás van 2007. január 1-jétől? Számviteli elszámolás
Részlet a válaszából: […] ...13. §-a (1) bekezdésének 6. pontja szerint a másnak ingyenesen ésalkalmi jelleggel juttatott termék, nyújtott szolgáltatás, melynek az egyedi,adót is tartalmazó forgalmi értéke, ilyen érték hiányában pedig az adóvalegyütt számított beszerzési ára vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 22.

Kis értékű szolgáltatásnyújtás

Kérdés: Egy kft. a tulajdonában lévő vendégházat az üzleti ügyfelei részére – adott forgalom lebonyolítása esetén – egy-egy napra ingyenesen átadja. A vendégház belföldi prospektusban meghirdetett ára 4000 Ft/fő/nap. Elfogadható-e a juttatás kis értékű ajándéknak? Hogyan kell a tevékenységet bizonylatolni? Kell-e általános forgalmi adót, személyi jövedelemadót, egészségügyi hozzájárulást, társasági adót ebben az esetben fizetnie a kft.-nek? Ha az ügyfelek helyett a társaság megfizeti az idegenforgalmi adót, a társaságiadó-alapot növelni kell-e a ráfordítás összegével? Milyen bizonylatot kell kiállítania az idegenforgalmi adóról a kft.-nek?
Részlet a válaszából: […] ...amely szerint kis értékű ajándék: a másnak ingyenesen és alkalmi jelleggel juttatott termék, nyújtott szolgáltatás, melynek az egyedi, adót (áfát) is tartalmazó forgalmi értéke, ilyen érték hiányában pedig az adóval együtt számított beszerzési ára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. február 19.
1
2