Civil szervezetnél támogatásból beszerzett eszközök

Kérdés: Civil szervezeteknél a támogatásból beszerzett, százezer forint feletti tárgyi eszközök esetén az értékcsökkenési leírás összegére elhatárolható-e a támogatásból a tárgyi eszköz bekerülési értéke, a következő évi értékcsökkenések ellentételezésére, ha nem fejlesztési célra kapta a támogatást a civil szervezet, hanem működési költségekre, de elszámolhat tárgyieszköz-vásárlást is a szerződés szerint? Ha igen, a teljes bekerülési érték elhatárolható? Arányosítás csak vegyes forrásból származó eszköznél szükséges? Szükséges-e hogy a szerződésben szerepeljen erre külön kitétel? Jogszabályoknak megfelelő-e az a könyvelési eljárás, mely szerint a tárgyi eszköz értékcsökkenési leírására elhatárolásra került a működésre kapott támogatásból az eszköz bekerülési értéke, és minden évben annyi kerül feloldásra, amennyi a támogatásból beszerzett eszköz adott évi amortizációs költsége?
Részlet a válaszából: […] A kérdést kissé rövidítve idéztük. A kérdező véleményével alapvetően egyetértünk, de ahhoz a számviteli törvényi követelményeket teljesíteni kell.Minden gazdasági műveletről, eseményről, amely az eszközök, illetve az eszközök forrásainak állományát vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.

Beszerzés 2005-ben, támogatás 2006-ban

Kérdés: Az Áfa-tv. 38. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján az arányosítás 2006. január 1-je előtt is gondot jelentett, a 2006. évtől hatályos előírás különösen problémás lehet akkor, ha a beruházáshoz a termékbeszerzés 2005 utolsó negyedévében megvalósult, de a GKM a támogatást csak 2006-ban folyósítja. A 2005. évi termékbeszerzéskor nem kell arányosítani, mert nem volt folyósított támogatás az adott időszakban?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bekezdésnek a) pontja] értelmezésével kezdjük: "... adóalapot nemképező államháztartási támogatásban részesülő adóalany... az egyestermékbeszerzéseihez kapott támogatás esetén kizárólag ezen beszerzéseire a nemtámogatott hányad erejéig érvényesítheti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. március 16.

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...kiegészítő rendelkezések többsége olyan, amelyet a 2004. évibeszámoló készítése során is indokolt figyelembe venni. Egyes változásoknálutalunk a módosítást kiváltó problémákra is. Itt kell utalnunk arra, hogy a számviteli törvény 2005...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.

Díjkompenzáció elszámolása és áfája

Kérdés: Városunkban mind a csatornázott, mind a nem csatornázott területekre települési folyékonyhulladék-kezelési díjat számlázunk, amelynek egységdíja 275 Ft/m3. A közműves ivóvízzel ellátott, a közüzemi csatornahálózatba be nem köthető ingatlanoknál a lakossági fogyasztók a vízmérőn mért fogyasztás után 110 Ft/m3 kedvezményben részesülnek. A 242/2000. Kormányrendelet alapján, ha a közszolgáltatási díjat az önkormányzat a számíthatónál alacsonyabb mértékben állapítja meg, a különbözetet díjkompenzáció formájában köteles megtéríteni. Hogyan kell elszámolni a díjkompenzáció összegét? A díjkompenzációhoz tartozó áfát melyik időszak adóbevallásában kell szerepeltetni, ha az átutalt díjkompenzáció pénzügyi ütemezése nem egyezik meg a fogyasztók számláján jóváírt kedvezmény időpontjával?
Részlet a válaszából: […] ...minősül, az Áfa-tv. 16. §-ának (6) bekezdése szerint az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontja az egyes részkifizetések (a számlán feltüntetett fizetések) esedékességének napja.Ez a fogyasztók által fizetendő összegek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. október 14.

Működési célra adott támogatás miatti áfaarányosítás

Kérdés: Önkormányzati fenntartású iskola – oktatási alaptevékenysége mellett – diákjainak, tanárainak, egyéb munkatársainak iskolai/munkahelyi étkeztetéséről is gondoskodik. Az iskola ezen szolgáltatására – a beszedett térítési díjakon felül – a fenntartó önkormányzattól étkeztetési támogatás jogcímen kapott támogatás a fedezet. (Az iskola e mellett további önkormányzati támogatásban is részesül.) Az iskolának kell-e arányosítania e támogatása tekintetében? Ha igen, akkor mely beszerzéseire, milyen módszerrel kell elvégeznie azt?
Részlet a válaszából: […] ...meg, ha a támogató a folyósításkor vagy azt megelőzően meghatározza, hogy a támogatás összege milyen arányban használható fel az egyes feladatok, tevékenységek (jelen esetben az oktatás és az étkeztetés) ellátására. Ellenkező esetben (ha például...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 19.