Civil szervezetnél támogatásból beszerzett eszközök

Kérdés: Civil szervezeteknél a támogatásból beszerzett, százezer forint feletti tárgyi eszközök esetén az értékcsökkenési leírás összegére elhatárolható-e a támogatásból a tárgyi eszköz bekerülési értéke, a következő évi értékcsökkenések ellentételezésére, ha nem fejlesztési célra kapta a támogatást a civil szervezet, hanem működési költségekre, de elszámolhat tárgyieszköz-vásárlást is a szerződés szerint? Ha igen, a teljes bekerülési érték elhatárolható? Arányosítás csak vegyes forrásból származó eszköznél szükséges? Szükséges-e hogy a szerződésben szerepeljen erre külön kitétel? Jogszabályoknak megfelelő-e az a könyvelési eljárás, mely szerint a tárgyi eszköz értékcsökkenési leírására elhatárolásra került a működésre kapott támogatásból az eszköz bekerülési értéke, és minden évben annyi kerül feloldásra, amennyi a támogatásból beszerzett eszköz adott évi amortizációs költsége?
Részlet a válaszából: […] A kérdést kissé rövidítve idéztük. A kérdező véleményével alapvetően egyetértünk, de ahhoz a számviteli törvényi követelményeket teljesíteni kell.Minden gazdasági műveletről, eseményről, amely az eszközök, illetve az eszközök forrásainak állományát vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...kiegészítő rendelkezések többsége olyan, amelyet a 2004. évibeszámoló készítése során is indokolt figyelembe venni. Egyes változásoknálutalunk a módosítást kiváltó problémákra is. Itt kell utalnunk arra, hogy a számviteli törvény 2005...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.

Családi gazdaság adózása

Kérdés: A kérdező részletesen felvázolta a családi gazdasága működését érintő problémát. Ennek alapján fejtjük ki a családi gazdaságok adózásának egyes kérdéseivel foglalkozó válaszunkat.
Részlet a válaszából: […] ÁfaelszámolásAz Szja-tv. rendelkezései szerint a családi gazdaság tagjai külön-külön jogosultak kedvezményekre, az átalányadózás 6 millió forintos bevételi értékhatára is személyenként értendő, és a bejelentkezés szabályai is egyénekre szólnak.Következésképpen a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. december 11.

Közhasznú jogállással nem rendelkező alapítvány

Kérdés: A közhasznú besorolással nem rendelkező alapítvány juttathat-e magánszemélynek ösztöndíjat, támogatást az alapító okiratban megjelölt célokra adómentesen? Ha igen, milyen formában? Társaságiadó-köteles-e az az alapítványi bevétel, amely az alapítványi céllal kapcsolatban keletkezik? Az alapítvány egyik célja leendő hallgatók felkészítése a sikeres felvételire, amelyet térítés (támogatás) ellenében nyújt az alapítvány. Kell-e a bevételről számlát kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...nem ad (adott) ki (egyetlen évben sem fennállása alatt); vállalkozási tevékenységet nem folytató alapítványtól, közalapítványtól, egyesülettől kap a magánszemély, feltéve hogy az alapítvány, a közalapítvány, az egyesület a részére történő befizetésről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. június 20.

Támogatások számviteli elszámolása

Kérdés: Hogyan kell elszámolni a kettős könyvvitelben a különböző típusú kapott támogatásokat?
Részlet a válaszából: […] ...a felek által alkalmazott vagy alkalmazandó ellenértéknek egy meghatározott összegű közvetlen kiegészítése, hanem a piacszabályozás, egyes termékek minimális felvásárlási árának megállapításával a piac terelése, az értékesítés területi megoszlásának alakítása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. június 14.