Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...mellett adóhiányt eredményezhet mind a rendezvény megrendelőjénél, mind a rendezvény szervezőnél. Ezért ezzel a szándékkal nem lehet egyetérteni.(Kéziratzárás: 2022. 12....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Több éven át húzódó beruházás – devizás szállítók

Kérdés: Társaságunknál jelentős értékű, több éven át húzódó beruházás van folyamatban, amelynek részeként külföldi és belföldi devizás szállítóktól is történik beszerzés. A devizás tételek kedvező árfolyamon történő kiegyenlítése érdekében devizavásárlások és határidős ügyletkötések történnek. Társaságunk célja, hogy a beruházás értékét a vásárolt deviza árfolyamán lehessen elszámolni. Az Szt. 47. §-a (4) bekezdésének c) pontja azonban előírja, hogy a tárgyi eszköz bekerülési értékeként kell aktiválni az eszközökhöz kapcsolódó devizás kötelezettség – devizaszámlán lévő eszközzel nem fedezett – üzembe helyezésig felmerült árfolyam-különbözetét. Ezzel kapcsolatban kérdezzük:
Milyen esetben beszélhetünk devizaszámlán meglévő devizakészlettel fedezett devizatartozásról? Ha jól értelmezzük, a feltétel megléte esetén nem kell/nem szabad a tárgyi eszköz beszerzési (bekerülési) értékét módosítani?
Devizakészlettel fedezettnek minősül-e a devizatartozás akkor, ha a vállalkozás a számlavezető bankjánál nyit egy elkülönített devizás számlát, és az ezen lévő pénzt saját döntése szerint csak a beruházási szállítók pénzügyi rendezésére használja fel? Ha a társaság csak egy devizaszámlával rendelkezik, megoldható-e a beruházáshoz kapcsolódó deviza elkülönítése a könyvviteli nyilvántartásban egy technikai főkönyvi számla vezetésével?
A fenti törvényi hivatkozás alapján a tárgyi eszközök bekerülési értékét növelik a devizás szállítói tartozások után keletkezett árfolyam-különbözetek is, ha azok még az üzembe helyezést megelőzően kerültek elszámolásra. Belföldi szállító devizában történő számlázása esetén a ráaktiválás során a bruttó (áfás) értékre eső árfolyammal kell a tárgyi eszköz értékét korrigálni, vagy a tárgyi eszköz nettó (áfa nélküli) értékére jutó összeggel? Vagy csak a külföldi szállítók esetében kell a tárgyi eszköz bekerülési értékét módosítani az árfolyammal?
A társaság rendelkezésére áll a beruházáshoz szükséges devizaösszeg nagy része, azonban a kivitelezési munkák áthúzódnak a következő évre. Év végén a beruházáshoz kapcsolódó devizakészlet értékelésre kerül, és az összevont árfolyam-különbözet részeként a tárgyévi eredményben jelenik meg. Az átértékelt összegre a bankanalitikában is rá kell állni, vagy a főkönyvi tételként kell kimutatni a különbözetet? Az év végi (nem realizált) beruházás aktiválandó értékét az eredetileg vásárolt devizaárfolyamon tudjuk kimutatni?
A beruházáshoz kapcsolódóan előleget is fizetünk. A devizában adott előleg forintértékének meghatározására milyen árfolyamot kell alkalmazni? Devizaszámláról történő kifizetés esetén az alkalmazott könyv szerinti átlagáras árfolyamon lehet-e az előleget nyilvántartásba venni? A mérlegfordulónapi értékeléskor keletkezett árfolyam-különbözetek a bekerülési (beszerzési) érték részeként számolhatók el, vagy a pénzügyi műveletek egyéb bevételei, illetve egyéb ráfordításai között? A beruházás bekerülési értékének meghatározása előző évben kifizetett adott előlegrész esetében milyen árfolyamon történik? Utalás átlagárfolyamnál, az utaláskor érvényes választott árfolyamon, december 31-i vagy a szállítói végszámla könyvelésekor alkalmazott árfolyamon?
A beruházási szállítók kifizetése érdekében kötött határidős devizavételi ügyleteket szerepeltetni kell-e, és ha igen, hogyan az év végi beszámolóban? Vannak SWAP-ügyletek, amelyek már a mérlegkészítés időszakában teljesülnek, illetve vannak opciós ügyletek, amelyek feltételek teljesülése esetén lépnek életbe. Fontos-e ebből a szempontból, hogy devizakészletünk év végén meg fogja haladni a kötelezettségek értékét?
Részlet a válaszából: […] ...értéket sem.A devizaszámlán meglévő devizakészlettel fedezett devizakötelezettség sajátos elszámolása miatt az elkülönítés egyetlen devizaszámlával megnyugtató módon nem oldható meg. Ugyanazon devizaszámlához kapcsolódó árfolyam-különbözet megbontása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 25.

Közvetített szolgáltatás az utazásközvetítőnél

Kérdés: Utazásközvetítő vállalkozás szerződést köt személyszállításra. Szállást foglal a szállodában utasai részére, viszont ő utazásközvetítő szolgáltatást számláz az utas felé. Jól gondoljuk-e, hogy ebben az esetben közvetített szolgáltatásról beszélünk, így csökkenthető az iparűzési adó alapja?
Részlet a válaszából: […] ...utazásszervezési szolgáltatást végez. Tekintettel arra, hogy az Áfa-tv. 207. §-a alapján az utazásszervezési szolgáltatás egyetlen szolgáltatás nyújtásának tekintendő, ez eleve kizárja a számla megbontását, a közvetített szolgáltatás alapvető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. december 11.

Hírlap számlázása

Kérdés: Hírlap-nagykereskedelemmel foglalkozunk, ami bizományosi értékesítést jelent. Az aktuálisan kiadott számla tartalmazza az előző heti kiszállított áruk értékét és az azt megelőző heti visszavett áruk értékét is, a számlán ezek különbözete szerepel összevontan. A számla tartalmát a mellékletét képező elszámolásból lehet tételesen ellenőrizni. Az időszakonkénti elszámoláskor gyakran előfordul, hogy az elszámolás kapcsán az adó alapjának utólagos csökkenése következik be. Szerintünk, esetünkben nem klasszikus értelmű számlahelyesbítés történik, hanem az elszámolás időbeli eltolódása miatt akár több számlát érintően következik be az adóalap utólagos csökkentése a számláinkhoz. Elfogadható-e a fenti okfejtésből kialakult gyakorlatunk, miszerint folyamatosan a számlázóprogram által soron következő sorszámmal állítunk ki számlát a fenti formában, és nem számlát helyettesítő okiratot? Elfogadható-e ez abban az esetben is, ha negatív a számla végösszege?
Részlet a válaszából: […] ...értékesített, de az újságárus által el nem adott termékeket, helyesbítik a korábbi értékesítést.Az értékesítés és a visszavétel egyetlen számlában való dokumentálása összeegyeztethetetlen a bruttó elszámolás elvével is, de az Szt. 72. §-a (2) bekezdésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 8.

Teljesítés időpontja fuvarozásnál

Kérdés: Cégünk a vevő helyett időnként megszervezi a termék fuvarozását is. A fuvarozás költségét a fuvarozó számlája alapján, mint közvetített szolgáltatást továbbszámlázzuk a vevő felé. Kérdésem, hogy ha a fuvarozó számlája késve érkezik meg, és a teljesítés dátuma már lezárt áfa-hónapra vonatkozik, a továbbszámlázásnál is ezt a teljesítési dátumot kell szerepeltetni, vagy lehet a fuvarozó számlájának keltét is teljesítési dátumként feltüntetni? Így elkerülhető lenne a folyamatos önrevízió az előző hónapokra.
Részlet a válaszából: […] ...beépül azértékesítés adóalapjába, így a számlázás során is indokolt vele együtt kezelni.A komplex ügyletnek mindenképpen egyetlen teljesítési időpontja lesz (a felekszerződésének megfelelően ez lehet pl. a termék leszállításának,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 17.

Igazolás nélküli teljesítés készletértéke

Kérdés: Építőipari tevékenységet folytató kft. jelentős kivitelezési munkákban vesz részt, mint alvállalkozó. Az utolsó részteljesítésről a számlát nem tudta kiállítani, mert a megrendelő a teljesítésigazolást nem adta ki. Emiatt a ki nem számlázott teljesítés közvetlen önköltsége a kft. könyveiben a készletek között szerepel, a mérlegfőösszeg 15%-ában. Az elismert teljesítések sem realizálódtak teljes összegükben, amelyre 100%-ban a kft. értékvesztést számolt el. A kft. bírósági eljárást nem kezdeményezett, mivel a megrendelő és a fővállalkozó között ugyanebben a témában peres eljárás van folyamatban. A kft. sem fogadott be alvállalkozói teljesítményeket, így azokat a könyveiben nem mutatja ki. A kft. szerint a teljesítés megfelelő volt! Több év után kimutatható-e készletként az el nem ismert teljesítés közvetlen önköltsége? Elszámolható-e értékvesztés? Leltárként elfogadható-e a három éve számba vett közvetlen költségek értéke?
Részlet a válaszából: […] ...megrendelő nem ismeri el, hogy a kft. készletét ő tárolja!). Ezért isfontosnak tartjuk, hogy a kft. és a megrendelő közötti vitás ügyet – ha a kétfél azt nem tudja rendezni – bírósági úton kell rendezni, éveken keresztülezzel nem lehet várni. A leírtak alapján,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 11.

Termékben adott engedmény

Kérdés: A Számviteli Levelek 84. számában az 1734. kérdésben adott válaszban foglalkoztak a termékben adott engedménnyel. Sajnos nem világos számomra a számla kiállításának módja. Ügyfelünk törzsvásárlóinak – bizonyos forgalom elérése után – 1-1 cikket szeretne adni. A számlán szerepeltetni kell a raktárból szállítólevéllel kiadott és térítésmentesen átadott termék értékét is? Az utolsó sorban ezt az értéket mínusz előjellel kell feltüntetni? Vagy elegendő csak külön szövegben közölni a vevővel, hogy az utolsó tétel ingyenes? Ezzel csökkentve a fizetendő összeget?
Részlet a válaszából: […] ...Itt két eset lehetséges:Amikor a térítés nélküli termékátadásra sor kerül, a vevőakkor is vásárolt, mondjuk 10 db-ot, és kap egyet ráadásként ingyen. Ez esetben11 db-ról kell kiállítani a számlát, 11 db ellenértékének megfelelő összeget ésáfát feltüntetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 13.

Utólag el nem ismert számla könyvelése

Kérdés: A kft. által gyártott gépeket 2002 novemberében alvállalkozó festette le. A számla 2002-ben nem lett kiegyenlítve. 2003 februárjában a vevők – a festés miatt – minőségi kifogást nyújtottak be. Emiatt a számlát mint kötelezettséget a kft. nem ismeri el. A számlát a 2002. évi mérlegben nem szerepeltettük. A számlát tehát visszakönyveltük, de az áfa elszámolásával kapcsolatosan nem találunk megoldást. (A számla áfája 2002 novemberében le lett vonva!) Az el nem ismert számlának az áfáját önrevíziózni kell? 2002 novemberében, 2003 februárjában, vagy amikor az ügy a bíróságra került? Mi van, ha a bíróság mégis úgy dönt, hogy a számlát ki kell fizetnünk? Hogyan lesz ez szabályos adózási és számviteli szempontból?
Részlet a válaszából: […] ...szerint – csak a 2002 novemberében könyvelt számla miatti kötelezettség pénzügyi rendezésének visszatartása lehetett volna az egyetlen eszköz arra, hogy a festést végző vállalkozó a festés hiányosságait utólag kijavítsa saját költségei terhére....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. december 11.