Követelésre 100%-ban értékvesztés, adóalap-csökkentés

Kérdés: Egy magyar gazdasági társaság több évig üzleti kapcsolatban állt egy német céggel, aki a vevője volt. Folyamatosan csúszásban állt a számlák kiegyenlítésével, de egy megállapodás alapján, ha a magyar cég benyújtott egy számlát, akkor a legrégebbit kiegyenlítette. 2023 májusában ezek a kiegyenlítések is elmaradtak, így további számlák beadása nem történt, a fennálló tartozások (2021-2023 közöttiek) behajtására pedig egy nemzetközi behajtócéghez fordult. A behajtócég semmilyen fórumon nem tudta velük a kapcsolatot felvenni, ezért részletes hiteljelentést kért, ami alapján kiderült, hogy a legrosszabb hitelminősítéssel rendelkezik a német cég, és 13 végrehajtási eljárás szerepel vele szemben, így sikeres végrehajtásra nincs esély. Ezek alapján a követelés teljes összegére 100% értékvesztést számolt el a magyar gazdasági társaság 2023. év végén, amivel az adóalapot megemelte. Lehetősége lesz-e a 2024-es taobevallásban a követelések 20%-át adóalap-csökkentő tételként beállítani? Ha igen, melyik értéknek kell a 20%-át venni? (Egyes követelések már többször is átértékelésre kerültek az adott üzleti évek végén.) Mivel a hitelező nem bízik abban, hogy bármekkora összeg is megtérül, nem kíván további lépéseket tenni, a felmerülő költségek miatt. Ebben az esetben elévüléskor kivezetheti-e (összevezetve a vevőkövetelést az értékvesztéssel) a könyvviteli nyilvántartásból a követeléseket? Keletkezik-e további adóvonzata az összevezetésnek?
Részlet a válaszából: […] ...a behajthatatlanság az előzőek szerint nem támasztható alá, akkor az értékvesztéssel növelni kell az adóalapot, és ez esetben a 2024. adóévtől a Tao-tv. 4. § 4/a) pontja szerinti követelés (a fizetési határidőt követő 365 napon belül ki nem egyenlített...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Osztalékelőleg-fizetés 2019. II. félévében

Kérdés: 2019. II. félévében mikor fizethető osztalékelőleg? Ha lehet fizetni, abból a személyi jövedelemadó mellett le kell-e vonni a szociális hozzájárulási adót?
Részlet a válaszából: […] ...az osztalékelőleg is. Nincs külön előírás az osztalékelőleg adóztatására, illetve nem adóztatására. Mivel az osztalékelőleg az adóévben várható osztalékra tekintettel az adott évben kapott bevételnek minősül, a szociális hozzájárulási adóját is az adott évben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 26.

Devizában történő könyvvezetés

Kérdés: A devizában történő könyvvezetés gyakorlati megvalósításával, a gazdasági események elszámolásával kapcsolatos konkrét szakmai iránymutatást nem találtam. A könyvvezetés pénzneme: euró. A gazdálkodónál – természetesen – továbbra is felmerülnek forintban vagy más – eurótól eltérő – devizanemben gazdasági események. Például a munkabér elszámolása, majd a bérkifizetés, a bérhez kapcsolódó járulékok, azok megfizetése, eurótól eltérő devizában a vevők, a szállítók számlái, azok pénzügyi teljesítése stb. Az ezekkel összefüggő kérdésekre kérnék választ.
Részlet a válaszából: […] ...szerint a beszámolót,könyvvezetést konvertibilis devizában készítő adózó a társaságiadó-bevallásadatait az MNB hivatalos – az adóév utolsó napján érvényes – devizaárfolyamánakalapulvételével számítja át forintra. Tekintettel arra, hogy év közbenfolyamatos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 16.

Értékvesztés visszaírása

Kérdés: A társaságiadó-alap megállapításakor adóalap-csökkentő jogcímként szerepel a követelésre az adóévben visszaírt értékvesztés. Cégünk a felszámolás során megszüntetett gazdálkodó szervezetekkel szemben fennálló vevőkövetelését – a határozat jogerőre emelkedését követően – kivezette, az adott követelésre elszámolt értékvesztés összegében a vevői értékvesztés számlával szemben (T 312 – K 311). Ezt az elszámolást a könyvvizsgáló nem minősítette hibásnak. Bennem felmerült a kérdés, ezzel az elszámolási gyakorlattal nem esünk-e el a Tao-tv. szerinti adóalap-korrekció lehetőségétől, hiszen így nem teljesül a szó szerinti év végi értékvesztés egyéb bevétellel szembeni visszaírása?
Részlet a válaszából: […] ...§-a (1) bekezdésének n) pontja elsőfordulatával valóban azt szabályozza, hogy az adózás előtti eredményt csökkentia követelésre az adóévben visszaírt értékvesztés. Ez az adótörvényi szabály azSzt. 55. §-a (3) bekezdésének előírása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 28.

Ügyvédi iroda szétválása

Kérdés: Melyek egy ügyvédi iroda jogutóddal történő szétválásának adózási feladatai? Milyen bevallási kötelezettségek kapcsolódnak a szétváláshoz?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti érték az együttes számítottnyilvántartási értéket meghaladja; kiválás esetén a jogelőd e rendelkezéseketaz átalakulás adóévében és csak a jogutód részére a végleges vagyonmérlegalapján átadott eszközökre alkalmazza;b) a jogelődnek a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 17.

Egyéni vállalkozás vagy egyéni cégként átalakulás

Kérdés: 2006. évben jogelőd nélkül alakult meg a bt. Az egyéni vállalkozás 2006-ban nem szűnt meg. Az egyéni vállalkozó eladta a tulajdonát képező bútorzatot a bt.-nek, amelyről egyösszegű számlát állított ki. Így a készlet a bt. nyilvántartásában szerepel. Az egyéni vállalkozó részletfizetési megállapodást kötött a bt.-vel. Így csak a pénzügyileg rendezett összegnek megfelelő jövedelme keletkezik az egyéni vállalkozónak. Úgy gondolom, hogy az adóterhek jelentős részétől mentesülne az egyéni vállalkozó, ha egyéni céggé, majd egyszemélyes kft.-vé alakulna át, azt követően pedig a bt. beolvadna a kft.-be. A beolvadással lehetővé válna a két fél között jelenleg fennálló követelés, illetve kötelezettség összevezetése. Jár-e ez valamilyen adófizetési kötelezettséggel?
Részlet a válaszából: […] ...a vállalkozói személyijövedelemadót és vállalkozói osztalékalap utáni adót;– az előbbiek szerinti jövedelmeket és adókat az adóévrevonatkozó adóbevallásában vallja be, és a bevallásra nyitva álló határidőigfizeti meg. VagyonmérlegekAz átalakuláshoz a Gt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 26.

K+F és a támogatások elszámolása

Kérdés: Egy kutatás-fejlesztéssel foglalkozó kft. egy 78 millió Ft összköltségvetésű projekten dolgozik (műszerfejlesztés). Ehhez a 2006. évben aláírt szerződésük alapján mintegy 42 millió Ft értékben vissza nem térítendő GVOP-támogatásban részesülnek. A támogatás "minőségének" egy része K+F, másik része de minimis jellegű. Az eddigi előlegfolyósítás 13 millió Ft volt (2006-ban). Kérdéseink: a) A szerződés aláírásának napja a mérvadó a tekintetben, hogy a társaságiadó-alapot csökkenteni lehessen a támogatás összegével? b) Milyen jogszabályok (törvények, kormányrendeletek) vonatkoznak a kapott támogatások számviteli elszámolásaira? c) Van-e jelentősége a számviteli és adójogi elszámolásban annak, hogy mi a forrása egy támogatásnak (pl. GVOP vagy különböző Alapok)? d) Mi a pontos könyvelés (kontírozás) a projekttel kapcsolatos költségekről, kiadásokról és a kapott előlegekről, támogatásról? Hogyan kell az elhatárolást és annak megszüntetését könyvelni? Milyen kimutatást(okat) kell készíteni a támogatás de minimis részéről?
Részlet a válaszából: […] ...törvény alapján nyújtható, így az jogszabályalapján kapott támogatásnak minősül. Ebből következően fel sem merülhet a 2006.adóévi adóalap önellenőrzése. A K+F közvetlen költség kapott támogatással csökkentettösszege ugyanakkor adózás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 30.

Ügyvédi iroda átalakulása

Kérdés: Egy ügyvédi irodából egyik tagja kiválik, új irodát alapít. A kiválás során az eszközök egy részét – könyv szerinti értékkel meghatározva – a kiváló ügyvéd elviszi. Az ügyvédi iroda a kiválás után tovább működik. Milyen számviteli és adózási, adóbevallási kötelezettség terheli a fennmaradó, tovább működő irodát?
Részlet a válaszából: […] ...kedvezményezett átalakulásnak. Ebből következően a kiválás esetén akövetkezőkkel kell számolni:a) a jogelőd irodánál az átalakulás adóévében a jogutódrészére a végleges vagyonmérleg alapján átadott eszközökre alkalmazva az adózáselőtti eredményt csökkenti az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 17.

Eva-tv. hatálya alóli visszalépés

Kérdés: Ha egy bt.-t 2005. december 31-ei hatállyal "kiraknak" az evából, akkor milyen dátummal kell a nyitó mérleget elkészíteni? Ezt a leltárral alátámasztott nyitó mérleget, miután ellenjegyezte a könyvvizsgáló, közzé kell-e tenni, letétbe kell-e helyezni? Vagy csak a bt.-nél kell megőrizni? Az eva előtti időszakról a jegyzett tőkén kívül semmi egyéb nem fog a nyitó mérlegben szerepelni? Az utolsó evás év bevétele sem? Ha lehet, akkor gyakorlatiasabban kérem részletezni a vonatkozó törvényt!
Részlet a válaszából: […] ...utalni az Eva-tv. 19. §-ának(8)-(9) bekezdésére is. A (9) bekezdés tartalmazza azon előírásokat, hogy azevaalanyiság megszűnésének adóévét követő első adóévben a társasági adóalapjának megállapításakor az adózás előtti eredményt milyen tételekkel kellnövelni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 14.

Társaságiadó-alap módosítása

Kérdés:

Kérem, mutassák be, hogyan kell (lehet) módosítani a társaságiadó-alapot a devizaárfolyam-különbözettel!

Részlet a válaszából: […] ...az értékvesztés elszámolását is), a kötelezettségnek a hosszú lejáratú kötelezettségek közül történő kikerülésekor a megelőző adóévekben a 8. § (1) bekezdés dzs) pontja a) alpontja alapján adózás előtti eredmény növeléseként elszámolt összeggel,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 17.
1
2