Telephelyi ingatlanok értékesítése – kapcsolt vállalkozások

Kérdés: A cégcsoportba tartozó kapcsolt vállalkozások belföldi illetőségű, társasági adó alanyaként működő cégek. A felek adásvételi szerződés keretén belül értékesítettek telephelyi ingatlanokat. A vevő az ingatlanokat a későbbiek során az eladó részére bérbe adja. Az értékesítést megelőzően az ingatlanok szokásos piaci árának megállapítása céljából az eladó az ingatlanok értékét ingatlanszakértővel felbecsültette. A kapcsolt féllel megkötött szerződésben értékesítési árként az ingatlanok könyv szerinti értékét szerepeltetik, amely alacsonyabb az ingatlanszakértő által meghatározott szokásos piaci árnál. Az alkalmazott ellenérték következtében az eladó adózás előtti eredménye kisebb lesz, mint a szokásos piaci ár (az ingatlanszakértő által megállapított érték) alkalmazása mellett lett volna, ezért a különbözettel – a transzferár nyilvántartásával megegyezően – az eladó a tárgyévben meg fogja növelni a társasági adó alapját [Tao-tv. 18. § (1) bek. b pontja]. A különbözet jelentős, melynek a társaságiadó-vonzata is jelentős. A vevő esetében hogyan lehetne a kapcsolt fél, az eladó által növelő tételként érvényesített különbözet összegét a társasági adózás előtti eredményt csökkentő jogcímként érvényesíteni a társasági adóban, figyelembe véve azt a tényt, hogy a gazdasági esemény ingatlanbeszerzésre irányult (közvetlenül eredményhatása nem jelentkezik), valamint a különbözetet a könyviteli elszámolásaikban nem érvényesítik?
Részlet a válaszából: […] ...az adóalapot a nyilatkozat szerinti különbözetnek a Tao-tv. szerinti értékcsökkenési leírás mértékével számított összegével minden adóévben, amikor az ingatlan után adóalapot csökkentő értékcsökkenési leírást vesz figyelembe.Tekintettel arra, hogy a vevő az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 14.

Eszközérték szerinti adóalap-megosztás

Kérdés: Az iparűzésiadó-alap megosztása során pontosan hogyan kell figyelembe venni a tárgyévben, év közben újonnan beszerzett, vagy épp értékesített, s így év közben kivezetett telek értékét? A helyi adóról szóló 1990. évi C. törvény mellékletének 1.2 pontja nem részletezi, hogy mikori állapotot kell az év végi adóbevallásnál ehhez alapul venni. A kitöltési útmutatókat is tanulmányoztuk, de erre vonatkozó iránymutatást nem találtunk. Bizonytalanok vagyunk az iparűzési adó alapjának megosztása kapcsán, hogy egy év közben értékesített telek esetében miként járunk el helyesen?
Részlet a válaszából: […] ...1.2 pontja első mondata (pontosabban a kurzív szövegrész) közvetetten adja meg, az alábbiak szerint: a településekhez tartozó, az adóév folyamán a vállalkozási tevékenységhez használt tárgyi eszközök eszközértékének együttes összege arányában kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 18.

Társaság ingatlanának értékesítése

Kérdés: A magánszemély tulajdonos tulajdonában lévő cég (értékesítő cég) a könyveiben kimutatott építési telket (amelynek piaci értéke többszöröse a nyilvántartási értéknek) közvetlenül értékesíti az építési telket a későbbiek során hasznosító cégnek. Az értékesítés áfaköteles? Ha igen, fordítottan adózik? Az áfát a vevő társaság levonhatja? Az értékesítő cégnél hogyan alakul a társaságiadó-kötelezettség? A vevő társaságot terheli-e illetékfizetési kötelezettség? Illetékmentesség érvényesíthető?
Részlet a válaszából: […] ...összegek különbözete lesz a társasági adó alapja. Ezen adóalap társasági adóval csökkentett összege az adózott eredmény, amely az adóévet követő évben az eredménytartalékba kerül átvezetésre, és onnan fizethető osztalék a magánszemély tulajdonos részére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 31.

Üzemeltető vagy a bérlő a reklámadó alanya

Kérdés: Bevásárlóközpontot működtető társaságként reklámfelületeket is bérbe adunk az egyébként tőlünk üzleteket bérlők részére, az ingatlanon belül és kívül. E bérleti szerződés alapján a bérlő jogosult a számára időlegesen átengedett ingatlanfelületeket használni. Emellett a bevásárlóközpont üzemeltetőjeként az üzletek bérlőivel abban is megállapodtunk, hogy hirdetési hozzájárulás fejében a bevásárlóközpont egészére hirdetési és értékesítést ösztönző tevékenységet folytatunk. Ennek keretében a bevásárlóközpont egészére nézve reklámszolgáltatásokat rendelünk meg másoktól, illetve különböző marketingakciókat szervezünk. A reklámra vonatkozó szerződés keretében a bevásárlóközpont egészét reklámozzuk, nem pedig az adott üzletet bérlőt. Ezeket a szerződéseket részben a reklámadótörvény hatálybalépése előtt kötöttük, azokat legfeljebb kisebb mértékben (pl. a reklámozás időtartama tekintetében) módosítottuk. Ezen esetekben ki minősül a reklámadó alanyának, illetve ha üzemeltetőként alanya vagyunk a reklámadónak, akkor mi képezi a reklámadó alapját, figyelemmel arra, hogy a saját létesítményt reklámozzuk?
Részlet a válaszából: […] ...4. §-ának (1) bekezdése szerint a reklámadó alapja a reklámközzétevő adóalany esetén az adóköteles tevékenységből származó adóévi nettó árbevétel, növelve a reklámértékesítő ügynökségnek a megrendelővel kötött, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 12.

Bérleti díj vagy adásvétel?

Kérdés: Két független társaság egy ingatlanra 5 éves időtartamra bérleti szerződést köt vételi jog (opció) kikötésével a bérbevevő részére azzal, hogy a már teljesített bérleti díjak összege beszámít a vételárba. Az 5 éves bérleti időtartamra szóló bérleti díj összege lefedi az ingatlan vételárát. Az 5 éves bérleti időszak végén a bérbevevő él a vételi jogával. Milyen értéken kell számlázni az 5 éves bérleti időszak lejáratát követően az ingatlant? Helyes-e az 5 év alatt elszámolt bérleti díj költségkénti elszámolása?
Részlet a válaszából: […] ...Ez esetben is szükséges a bérbevevőTao-tv. 3. számú mellékletének A/13. pontja szerinti nyilatkozata ahhoz, hogy abérbeadónál az egyes adóévekben elszámolt értékcsökkenési leírás összegével azadózás előtti eredményt ne kelljen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 22.

Ingatlan bérbeadása magánszemély által

Kérdés: 2012-ben milyen szabályok vonatkoznak a magánszemély által történő ingatlan-bérbeadásra? Lesz valami változás, vagy maradnak a régi szabályok? Milyen jövedelemnek számít?
Részlet a válaszából: […] ...annak a 2 millió 424 ezerforintot meg nem haladó része után nem kell megállapítani.E (bruttósítás nélküli) jövedelem után – ha az adóévben azegymillió forintot meghaladja – az egészségügyi hozzájárulás mértéke 14százalék.Az adóalap-megállapítás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 8.

Bányaszolgalmi jog elszámolása

Kérdés: Árverésen vásároltam ingatlant. Utána bányaszolgalmi jogot alapítottak, és megítéltek határozatban 2,5 millió forint kártalanítást. Kérdésem: a kártalanítás milyen bevétel, könyvelnem kell-e a telek értékcsökkenését?
Részlet a válaszából: […] ...az adózó az Szt. alapján megállapított terven felüli értékcsökkenéstérvényesítheti (tehát nem kell az adó alapját növelnie) az adóév utolsó napjánállományban lévő olyan eszközre, amelyre az Szt. szerint nem számolható el tervszerinti értékcsökkenés, vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 6.

Ingatlan ingyenes használatba adása

Kérdés: "A" és "B" cég kapcsolt vállalkozások. "A" cég a tulajdonában álló üzemi célú ingatlant műhely és bolt céljára ingyenesen használatba adja "B" cégnek. A Számviteli Levelek 149. számában a 3053. számú kérdésre adott válasz szerint "B" cég az ingatlan használati jogának értékét a rendkívüli bevételekkel szemben aktiválja, majd a rendkívüli bevételt időbelileg elhatárolja, az elhatárolást a használati jog után elszámolt terv szerinti értékcsökkenési leírással azonos mértékben szünteti meg. A használati jog ingyenes átadása szolgáltatásnyújtásnak minősül, így áfaköteles. Az áfát átháríthatja-e "A" cég a "B" cégre? Ha igen, "B" cég levonásba helyezheti-e azt? Milyen bizonylatot kell ehhez kiállítani? A térítés nélküli használati jog átengedését hogyan kell elszámolni? Milyen korrekciók kapcsolódnak ehhez a társasági adóban? És a kapcsolt vállalkozásoknál?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenység érdekében felmerült ráfordítás, ha "A" cég nemrendelkezik "B" cég azon nyilatkozatával, mely szerint a juttatás (az átadás)adóévében az eredménye a juttatás következtében elszámolt bevétel nélkül nemlesz negatív, amelyet a beszámolója...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 8.

Tulajdonos ingatlanának bérbeadása

Kérdés: Társaság székhelye a tag állandó lakóhelyéül szolgáló ingatlan. A székhelyre vonatkozó szívességi használati megállapodás szerint az ingatlan használata ingyenes, de az ingatlan használatával felmerülő valamennyi költséget köteles viselni a társaság. Kérdésem a 2010-es szabályozás szerint, hogy a magánszemélynek a felmerülő költségek átterhelését hogyan kell elszámolnia? Be kell-e jelentkeznie bérbeadási tevékenységre, ki kell-e számláznia a felmerülő és átterhelt költségeket? Ha tételes költségelszámolást választ a bérbeadásra vonatkozóan, akkor a kiszámlázott (átterhelt) költségekkel szembeállíthatja-e (levonhatja-e) a felmerült (általa megfizetett) közös költséget és rezsit? A társaságnak mint kifizetőnek kell-e szja-előleget levonnia a kiszámlázott költségekből tételes költség­elszámolás választása esetén? Áfa szempontjából mi a szabály a kiállított számlákra vonatkozóan? Választhatja a magánszemély a bérbeadási tevékenységére az alanyi adómentességet?
Részlet a válaszából: […] ...a kifizetők általlevont (vagy a bérbeadó által megfizetett) adót az adóbevallásban adóelőlegkéntkell figyelembe venni. A választás egy adóévre szól, amelyet elegendő az elteltadóévről szóló adóbevallásban jelezni.Ha a bérbeadó az önálló tevékenységből...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 29.

Követelések engedményezése, tartozásátvállalás

Kérdés: A kft. a befektetett eszközeit, valamint készleteit, a követeléseit szeretné engedményezni, illetve a kötelezettségeit átadni kapcsolt vállalkozás számára. A vevőköveteléseknél 100 százalékban értékvesztést számoltak el, így azok könyv szerinti értéke nulla. Az engedményezés könyv szerinti értéken történik. Hogyan kell ezt könyvelni az engedményezőnél, illetve az engedményesnél? Hogyan kell könyvelni a tartozásátvállalást az átadónál, az átvevőnél? Hogyan érintik ezen tételek az adózás előtti eredményt? A követelések, kötelezettségek értékesítése során az áfát fel kell számítani? Tételesen kell számlázni, vagy elegendő az átadás-átvételi jegyzőkönyvvel dokumentálni?
Részlet a válaszából: […] ...n) pontja szerint azadózás előtti eredményt a társasági adó alapjának megállapítása során növeli azátvállalt kötelezettségnek az adóévi adózás előtti eredmény terhére elszámoltösszege. A tartozásátvállalást társaságiadó-alapot növelő tételként tehát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. augusztus 9.
1
2