Evaidőszak előtti követelés rendezése

Kérdés: A kérdés a kettős könyvvitelt vezető evás társaságnak az evaidőszak előtti, ki nem egyenlített vevői követelés rendezésével kapcsolatos. Az egyik értelmezés szerint, mivel a vevői követelés az eva­időszak előtt keletkezett (a társaság megfizette utána az áfát, a társasági adót), így ez az összeg az eredménytartalék része. (A társaság a vevői követelésnél nagyobb összegű eredménytartalékkal rendelkezik.) Mivel a vevői követelés kiegyenlítésére nem került sor, annak kivezetése az eredménytartalék terhére történhet, így nem befolyásolja a tárgyévi evás időszak számait. A másik értelmezés szerint a ki nem egyenlített vevői követelést csak a tárgyévi egyéb ráfordítások között lehet elszámolni. Ebben az esetben ez a tétel csökkenti a tárgyévi evás mérleg szerinti eredményt, ez az összeg a bankszámlán marad, nem vehető ki. Ebben az esetben előáll az a helyzet, hogy a társaság a tárgyévi bevételét 100%-ban leadózta, de az előző időszakban keletkezett, ki nem egyenlített vevői követelést nem tudja a mérleg szerinti eredményből kivenni, tehát – véleményem szerint – a vevői követelés összegénél megvalósul a kettős adóztatás.
Részlet a válaszából: […] ...magában foglalja a vevő felé felszámított áfát. A vevőikövetelés után nem fizetett a társaság társasági adót sem, mivel a társaságiadó alapja – alapvetően – az adózás előtti eredmény, amely egy adottköveteléshez kapcsolódóan a számlázott összegnek a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 13.

Termékben adott engedmény

Kérdés: A Számviteli Levelek 84. számában az 1734. kérdésben adott válaszban foglalkoztak a termékben adott engedménnyel. Sajnos nem világos számomra a számla kiállításának módja. Ügyfelünk törzsvásárlóinak – bizonyos forgalom elérése után – 1-1 cikket szeretne adni. A számlán szerepeltetni kell a raktárból szállítólevéllel kiadott és térítésmentesen átadott termék értékét is? Az utolsó sorban ezt az értéket mínusz előjellel kell feltüntetni? Vagy elegendő csak külön szövegben közölni a vevővel, hogy az utolsó tétel ingyenes? Ezzel csökkentve a fizetendő összeget?
Részlet a válaszából: […] ...Kezdjük az áfaelszámolás oldaláról.Az Áfa-tv. 22. §-ának (9) bekezdése alapján 2004. május1-jétől csökkentheti az adó alapját az ellenérték fejében történőtermékértékesítés(ek)hez, szolgáltatásnyújtás(ok)hoz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 13.

Térítés nélkül igénybe vett szolgáltatás

Kérdés: Társaságunk – szerződés alapján – egész évben szolgáltatást vesz igénybe. A szolgáltatást nyújtó ezt év végén számlázza ki egy összegben áfa felszámításával úgy, hogy a számlában külön soron azonnal 100%-os engedményt ad. Így a számla egyenlege nulla. Az engedmény nem szerződésen alapul, és más társaságoknak is számláz így a szolgáltató. Szerintünk ez ingyenesen igénybe vett szolgáltatás. Milyen számviteli, adózási (társasági adó, áfa) következményei vannak a szolgáltatást igénybe vevőnél és a szolgáltatást nyújtónál?
Részlet a válaszából: […] ...magából a válaszból azonban ez egyértelműen levezethető.Az Áfa-tv. 22. §-ának (9) bekezdése alapján csökkentheti azadó alapját az ellenérték fejében történő termékértékesítéshez,szolgáltatásnyújtáshoz közvetlenül kapcsolódó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. július 21.