Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...a rendezvényszervező cég problémájára szeretne a kérdező választ kapni. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény az iparűzési adó alapját csökkentő tételként nevesíti az alvállalkozói teljesítések értékét, amelynél feltétel az 52. § 32. pont szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Lakóingatlanok építésének elszámolásai

Kérdés: Társaságunk saját telekre ikerházas lakóingatlanokat épít, amelyeket magánszemélyek részére fog értékesíteni. A kivitelezés várhatóan 2 évig tart, amelyhez alvállalkozót is igénybe veszünk. Az építkezés során alkalmazott számviteli nyilvántartás az alábbi: A telket az áruk között tartjuk nyilván. A felhasznált anyagokat és alvállalkozókat a felmerüléskor költségként számoljuk el, a mérlegfordulónapon a saját termelésű készletek állományváltozása számlával szemben befejezetlen termelésként állományba vesszük (T 23 – K 581). Amikor a lakás elkészül, átvezetjük a késztermékek közé (T 25 – K 23). A lakások értékesítésekor a telekrész kivitelezését elábéra könyveljük (T 814 – K 26), a lakás önköltségének a kivezetését (T 581 – K 25) számoljuk el a saját termelésű készletek állományváltozásával szemben. Helyes-e a fentiek szerinti könyvelési elszámolás, illetve az első és a második évben mely tételekkel csökkentheti társaságunk az iparűzési adó alapját? Az anyagköltség és az alvállalkozói költség figyelembe vehető a felmerülés évében iparűzési adót csökkentő tételként?
Részlet a válaszából: […] ...alvállalkozói teljesítések értéke is, a felmerült és könyvelt anyagköltség is a felmerülés évében csökkenti a helyi iparűzési adó alapját, függetlenül attól, hogy a lakások értékesítésre kerültek-e vagy sem.A kérdésben leírt elszámoláshoz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 11.

Közvetített szolgáltatás?

Kérdés: Adott egy vállalkozás (az adózó), aki vezetékes műsorjelelosztás (kábeltévé, rádió) szolgáltatást nyújt egy településen. Ehhez szerződik különböző médiaszolgáltatókkal televíziós csatornák továbbértékesítésére, műsorterjesztésre (bejövő számlák: részletezik az egyes beszerzett csatornákat, 815. főkönyvi számlán elszámolva). Az adózó ezekből a beszerzett csatornákból kialakít kétféle programcsomagot, egy alap- és egy közszolgálati csomagot. Az előfizetők részére kiállított számlán csak a választott csomag megnevezése szerepel (pl. kábeltévé-alapcsomag) és az ennek megfelelő havi díj, továbbá hogy közvetített szolgáltatást tartalmaz. Kérdésem arra irányul, hogy az iparűzési adó alapja csökkenthető-e a közvetített szolgáltatások értékével a fentiekben leírtak szerinti esetben?
Részlet a válaszából: […] A Htv. közvetített szolgáltatások értéke fogalma (Htv. 52. § 40. pont) két feltételt tűz ahhoz, hogy egy vásárolt szolgáltatás közvetített szolgáltatásnak minősüljön. Egyfelől a szolgáltatás vásárlása a megrendelővel kötött szerződésből kell, hogy következzék,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 20.

Fürdőbelépőjegyek továbbértékesítése

Kérdés: Adott egy vállalkozás, amely szálláshely-szolgáltatást végez. A helyi fürdőt üzemeltető vállalkozástól belépőjegyeket vásárol, szerződés szerint. Az erről szóló bejövő számlák összegét a 815. főkönyvi számlán tartja nyilván. A vendégek részére kiállított számlákon megnevezésként szállás, étkezés szerepel, tehát a fürdőbelépők továbbértékesítése nem követhető nyomon ezek alapján. Hogyan kell eljárnia, hogy az iparűzési adó alapja csökkenthető legyen a közvetített szolgáltatások értékével a fentiekben leírtak szerinti esetben? Egyáltalán értelmezhető-e az ügylet szolgáltatásként?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatás legyen, van mód azt változatlan formában, a vállalkozás saját nevében megvásárolni és eladni. A helyi iparűzési adó alapjának számításánál a nettó árbevétel-csökkentő közvetített szolgáltatások értékéről ugyanakkor csak akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 20.

Közvetített szolgáltatás értelmezése, számlázása

Kérdés: A társaság a Ptk. szerint megkötött építési vállalkozási szerződés keretében lakó- és irodaépület építését és átadását vállalta. Ehhez kétféle formában vesz igénybe alvállalkozókat:
a) olyan vállalkozókat, akik az Építményjegyzék szerinti termék vagy építési szakasz elkészítésére vállalkoztak, ezek továbbszámlázására a számviteli törvény nem tartalmaz előírást, így ezekre a számlában utalni nem kell;
b) olyan vállalkozókat, akik szolgáltatói típusú munkákat végeznek (festést, mázolást, villanyszerelést stb.), ezekkel a vállalkozókkal a Ptk. szerinti vállalkozói szerződést kötöttek, csak ezeket kell közvetített szolgáltatásként elszámolni.
Hogyan kell rögzíteni a fővállalkozó által kiállított számlán a közvetítés tényét?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítmény értelmezésére, számlázására. Ennek ellenére rendszeresen visszatérő kérdés, mivel a kérdezők a helyi iparűzési adó alapját csökkentő tételként kívánják a közvetített szolgáltatást is, az alvállalkozói teljesítményt is számításba venni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 11.

Utazási iroda iparűzésiadó-alapja

Kérdés: Utazási irodánál az utóbbi években folyamatosan probléma a helyi iparűzési adó megállapítása. A Fővárosi Önkormányzat ellenőrzése során a közvetített szolgáltatások megítélésénél alapvetően más követelményeket kér számon, mint a NAV vagy a számviteli törvény. A közvetített szolgáltatást nyújtó cégekkel írásos külön szerződést kér, és azt, hogy vevőszámlán külön sorokon írjuk be a közvetített szolgáltatásokat. Az utazási iroda utazási csomagokat értékesít, és az ehhez konkrétan kapcsolódó közvetített szolgáltatások feltüntetése rendkívüli – és szerintünk felesleges – adminisztráció. Nem fogadja el az önkormányzat azokat az üzleti partnerekkel történt levelezéseket, amik e-mailen történtek, csak faxot vagy postai levelezést, a napi üzleti gyakorlat ettől jelentősen eltér. Az utazási iroda a pozíciószámonkénti (áfa)elszámolást választotta, a kimenő számlákon ezért fel kell tüntetni tételesen a közvetített szolgáltatást nyújtókat, hogy az iparűzési adónál elszámolható legyen?
Részlet a válaszából: […] A Htv. 52. §-ának 40. pontjában fogalmazza meg, mit kell érteni közvetített szolgáltatások értéke mint nettó árbevétel-csökkentő tétel alatt. A Htv. közvetített szolgáltatások értékére vonatkozó fogalma normaszövegszerűen közel két évtizede változatlan, annak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 12.

Visszlízingelt készletek az iparűzési adónál

Kérdés: Az 1990. évi C. törvény 39. § (4) bekezdése 2013. január 1-től szigorító intézkedésként az eladott áruk beszerzési értékét (elábé) és a közvetített szolgáltatások értékét csak sávosan engedi meg levonni. Az arányosítás főként a nagykereskedelemmel foglalkozó cégeket érintő, az adóalap védelmét szolgáló előírás. Ugyanakkor a nettó árbevétel és az eladott áruk beszerzési értéke bizonyos esetekben csak technikai jellegű elszámolásokat tartalmaz, növelve az iparűzési adó összegét, így nem szolgálja az arányos és igazságos közteherviselést. Nagykereskedelemben gyakori finanszírozási forma, hogy a finanszírozó pénzintézetek a kereskedő raktári készletének finanszírozására zárt végű pénzügyilízing-szerződést kötnek. Számviteli elszámolása és áfatörvénybeli kezelése a termékértékesítés szabályai szerint történik. Ebben az esetben a nagykereskedő beszerzési áron eladja a raktáron lévő készletét a lízingcégnek, amely a lízingszerződés alapján szintén nagykereskedelmi áron visszaszámlázza azt. A lízingelt eszközt újra készletre veszik, és a kereskedő később értékesíti tényleges vevői felé, amikor is a lízingszerződést felbontották. A lízingszerződés megkötésekor végrehajtott számlázással a nagykereskedő árbevétele megnövekszik a beszerzési áron kiszámlázott összeggel, egyidejűleg az eladott áruk beszerzési értéke is nő a beszerzési áron eladott készlet értékével. Mivel eredményt nem realizál e műveleten, úgy lenne indokolt, hogy adóznia se kelljen, azonban az 1990. évi C. törvény 39. § (4) bekezdése szerinti arányosítás miatt mégis keletkezik adóalap, a bevétel 15-25-30%-os mértékében. Be kell-e vonni az arányosításba a lízingcéggel a finanszírozás miatt könyvelendő technikai elábét, hiszen a könyvelésre nem tényleges kereskedelmi forgalom miatt kerül sor? Csak azért történik az elszámolás, hogy a könyvekben a lízingszerződés alapján kapott finanszírozási forrás – a lízingtartozás – megjelenjen.
Részlet a válaszából: […] ...az árbevétel nagyságától függően, sávosan degresszív mértékben) lehet csökkenteni a nettó árbevételt a helyi iparűzési adó alapjának kiszámítása során (ha a nettó árbevétel az 500 millió forintot nem haladja meg, az elábé és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 8.

Eladásra szánt lakások alvállalkozói

Kérdés: Az építőipari cég új lakások előállításához vállalkozási szerződés alapján alvállalkozói munkákat vesz igénybe 2016-2017. években. A lakások értékesítése 2017-ben lesz. 2016-ban csupán bérbeadásból származik árbevétele. Figyelembe vehető-e az ilyen típusú alvállalkozói munka a helyi iparűzésiadó-alap megállapítása során? (A kérdező idézi a Htv. alvállalkozói teljesítések értéke értelmező rendelkezését!) Ha igen, elszámolható-e az eladásra szánt lakások kivitelezéséhez 2016. évben igénybe vett alvállalkozói munkák díja a 2016. évi bérbeadásból származó árbevétellel szemben, illetve a 2017. évi lakásértékesítésből származó árbevétellel szemben csak a ténylegesen 2017. évben végzett alvállalkozói munka értéke vehető figyelembe?
Részlet a válaszából: […] ...Htv. 39. §-ának (1) bekezdése alapján állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén – a főszabály szerint – az adó alapja a nettó árbevétel, csökkentve– az eladott áruk beszerzési értéke és a közvetített szolgáltatások értéke, együttes –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.

K+F-használati, -hasznosítási jog közvetítése

Kérdés: Társaságunk díjat fizet az anyavállalatának kutatás-fejlesztési tevékenység következtében elő­álló eredmények használatának, hasznosításának jogáért, mely jogok egy részét ellenérték fejében leányvállalatai részére továbbadja. A társaság valójában egy nagyobb földrajzi területre vásárolja meg a K+F-eredmény használati, hasznosítási jogát, amelyet a leányvállalatai között feloszt. Kérdéses, hogy a társaság a használati, hasznosítási jog továbbadása esetén közvetített szolgáltatások értéke jogcímen csökkentheti-e helyi iparűzési­adó-alapját az anyavállalatának fizetett (fizetendő) díj összegével.
Részlet a válaszából: […] A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) 52. §-ának 40. pontja definiálja a nettó árbevétel-csökkentő tételnek minősülő, közvetített szolgáltatások értékének fogalmát.Az itt leírtak értelmében közvetített szolgáltatásról lehet szó, ha az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 10.

Exportértékesítés iparűzési adója

Kérdés: Cégem a Csehországban vásárolt és ott tárolt termékeket értékesíti magyar, szlovák és cseh vásárlói részére. Van cseh, szlovák és magyar adószáma is. A kereskedelem minden folyamata (megrendelések felvétele, szállítmányozás intézése, kapcsolat a külföldi és magyar vevőkkel, marketing stb.) Magyarországon történik. Csehországban alvállalkozóval végezteti a raktározási szolgáltatást. Nem létesített telephelyet Csehországban. A cseh, illetve szlovák partnerek részére történő értékesítés exportárbevételnek számít a magyarországi helyi iparűzési adó szempontjából, vagy ezt nem is kell Magyarországon bevallani? Ha be kell vallani, akkor helyes-e, ha az exportértékesítésre jutó ELÁBÉ-t arányosítással számoljuk ki? Mikor keletkezik az iparűzésiadó-bevallási, -előlegfeltöltési, -előlegfizetési kötelezettség, ha az eltérő üzleti év április 1-jétől március 31-ig tart?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenység után a Htv. 39. §-ának (1) bekezdése, továbbá (4)-(9) bekezdései alapján kell megállapítani a helyi iparűzési adó alapját. Az adóalap számítása során a nettó árbevételből kell kiindulni, melynek fogalmát – általános esetben – a Htv. 52...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 4.
1
2