Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] ...ráfordításnak. Ezen minősítés mellett is az A és B cégek között, mint kapcsolt vállalkozások között alkalmazott árak miatti adóalap-korrekció fennáll.)(Kéziratzárás: 2020. 04....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Beruházás tervezési költségeinek kivezetése

Kérdés: A társaság 2008-2009-ben egy fogászati centrum építését kívánta megvalósítani, amelyet adóköteles bérbeadással akart hasznosítani. A beruházás értékeként több millió forint, mint tervezési és engedélyezési díj, elszámolásra került (az áfát levontuk, visszaigényeltük, annak ellenére, hogy a visszaigénylés időszakában más épületeket a társaság tárgyi adómentesen adott bérbe). A válság miatt az építkezés a korábbi terveknek megfelelően nem valósult meg. Ismételten előtérbe került a fogászati centrum megvalósítása (ugyanazon a területen, de más tervekkel és egy másik céggel közös beruházásként). Kérdés, hogy a korábbi években elszámolt tervezési és engedélyezési díjakat – a fentiekre tekintettel – elszámolhatja-e a társaság terven felüli értékcsökkenésként, adóalap-korrekció nélkül? A levont és visszaigényelt áfával van-e valamilyen teendő?
Részlet a válaszából: […] A valódiság számviteli alapelv szerint a könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak, kívül­állók által is megállapíthatóknak kell lenniük. Értékelésük meg kell, hogy feleljen az Szt.-ben előírt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 18.

Beruházási tervek leírása

Kérdés: A társaság 2008-2009. években egy fogászati centrum építését kívánta megvalósítani, amit adóköteles bérbeadással szeretett volna hasznosítani. A beruházás értékeként több millió forint – mint tervezési és engedélyezési díj – elszámolásra került (az áfát levontuk és visszaigényeltük, annak ellenére, hogy a visszaigénylés időszakában más épületeket a társaság tárgyi adómentesen adott bérbe, azzal az indokkal, hogy az új épületet adókötelesen kívánja majd hasznosítani). A válság miatt az építkezés nem valósult meg. 2012-től újra előtérbe került a fogászati centrum építése, ugyanazon a területen, de más tervekkel és más céggel közös beruházásként. A korábbi években elszámolt tervezési és engedélyezési díjakat elszámolhatja-e a társaság terven felüli értékcsökkenésként, adóalap-korrekció nélkül? A korábban levont és visszaigényelt áfával van-e valamilyen teendő?
Részlet a válaszából: […]  Az Szt. 53. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján tervenfelüli értékcsökkenést kell elszámolni a beruházásnál is akkor, ha értéketartósan lecsökkent, mert a beruházás feleslegessé vált. A konkrét beruházástervezési és engedélyezési díját a felmerüléskor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 14.

Végelszámolás során az eszközök értékelése

Kérdés: A kft. tulajdonosai: B. kft. 90%-kal, X és Y magánszemélyek 5-5 százalékkal. A kft. végelszámolás alatt áll, tevékenységet nem folytat. Mérlegadatai: 8000 E Ft ingatlan (amelyet át kell vezetni a készletek közé), 100 E Ft készpénz, 3000 E Ft jegyzett tőke, 5100 E Ft eredménytartalék. A végelszámoló szeretné az ingatlant értékesíteni, de még könyv szerinti értéken sem akadt vevő. A B. kft. átveszi a magánszemélyek részesedését beszerzési értéken. Kinek milyen adófizetési kötelezettsége van, ha a kft. 5000 E Ft értékvesztést számol el az üzleti év végén, és később annál többért tudja értékesíteni az ingatlant, vagy az csökkentett értéken a B. kft. tulajdonába kerül? Vagy ha befejeződne a végelszámolás még az üzleti év vége előtt, és az ingatlan eredeti könyv szerinti értékén kerül a B. kft.-hez?
Részlet a válaszából: […] ...alapján csökkenti az adózás előtti eredményt. Ha a megszűnőkft.-nél leértékelik az ingatlant, akkor nem lesz különbözet, nincsadóalap-korrekció. Ez utóbbi esetben azonban, amennyiben a törzstőke szintjéreleszállított értékénél magasabb összegért...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 10.

Háziorvos garázsépítésének elszámolása

Kérdés: Vidéki körzeti orvos, akinek egészségügyi bt.-je van, saját udvarában garázst szeretne építeni gépkocsijának. A gépkocsi után a cégautóadót megfizeti. A garázs költségeit milyen formában számolhatja el?
Részlet a válaszából: […] ...mellett csökkenti az adóalapot az elszámolás adóévében, egyébként az eszköznek a nyilvántartásokból történő kivezetésekor lesz adóalap-korrekciós tétel [Tao-tv. 7. §-a (1) bekezdésének d)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. március 14.