Elszámolás a tulajdonossal megszűnő társaságnál

Kérdés: A társaság magánszemély tulajdonosa úgy döntött, hogy a közeljövőben megszünteti vállalkozási tevékenységét, és befektetését kivonja a társaságból. A társaságot a tulajdonos egyedül alapította, 3 millió forinttal, és a társaság az alapítás óta egyszemélyes társaságként működött. A társaság vállalkozási tevékenysége jövedelmező volt, mert az alapítást követő 10 év alatt a saját tőke több mint tízszeresére (31 millió forintra) nőtt. Időközben jelentős összegű ingatlant (épületet) vásárolt 25 millió forintért (amelynek a nettó értéke 24 millió Ft), a piaci értéke – áfával növelten – mintegy 35,4 millió forint. A társaságnak gyakorlatilag nincs követelése, kötelezettségeit pedig folyamatosan rendezi. Hogyan és mikor célszerű megszüntetni a társaságot úgy, hogy minél kisebb összegű legyen a társaság, illetve a magánszemély által fizetendő adók összege?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettségeit viszont a 150 napon belül (mint végső határidő) rendezni tudják úgy, hogy még a végelszámolást lezáró beszámolót, adóbevallásokat, vagyonfelosztási javaslatot stb. el tudja készíteni, a legfőbb szerv (az egyszemélyes tulajdonos) pedig ezen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 10.

Bérleti jog cégbe történő bevitele

Kérdés: Cégünk fő tulajdonosa magántulajdonú ingatlanát eddig szívességi használatra engedte át telephely céljára. Most az ingatlan 10 éves bérleti jogát, mint vagyoni értékű jogot – igazságügyi ingatlanszakértő értékelése alapján – kívánja a cégbe megnevezett értékkel bevinni, ezzel is stabilizálva a telephely hosszú távú használatát. Az ügylettel kapcsolatban milyen adózási kötelezettségei keletkeznek a bérleti jogot bevivő magánszemélynek és a bérleti jogot megkapó cégnek?
Részlet a válaszából: […] ...jövedelem [Szja-tv. 62. § (4) bekezdés]. A bérleti jog átruházásából származó jövedelem után az adót a cég tulajdonosának az adóbevallásában kell megállapítania, és az adóbevallás benyújtására előírt határidőig megfizetnie [Szja-tv. 63. § (1) bekezdés]...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 25.

Megszűnő cégből ingatlanrész

Kérdés: Egyszerűsített végelszámolással megszűnő cégben maradt ingatlan-résztulajdon. A tagok kivehetik-e ezt a jegyzett tőke részeként? (Az ingatlan-résztulajdon követelésből származik, amely követelés eredetileg pénzben lett volna esedékes, de a cég nem tudta visszafizetni a kölcsönt, felszámolás alá került, a felszámoló elismerte a tartozást, de csak kis hányadban tudta ezzel az ingatlan-résztulajdonnal a követelést teljesíteni.) A végelszámolás alatt lévő cégnél eredménytartalék nincs, a jegyzett tőkének is csak a töredékét tudja visszaadni. Kell-e valamilyen adót fizetni ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] ...a végelszámolás kezdő időpontját követő 30 napon belül a tevékenységet lezáró beszámolót kell készítenie, kapcsolódó adóbevallásokat kell benyújtania, a beszámolót e 30 napon belül el kell fogadtatni, letétbe kell helyezni, közzé kell tenni;– le...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 17.

Üzletrészvétel tartozásátvállalással, ellenérték nélkül

Kérdés: Egy magánszemély megvásárolta a belföldi gazdasági társaság 100%-os tulajdoni részesedését. Az üzletrész megvásárlásával a cég többségi tulajdonosává vált ("A" anyacég). Az "A" anyacég többségi tulajdonosa több kft.-nek, betéti társaságnak. Kérdésünk, hogy a következőkben leírt könyvelési tételek helyesek-e az anyacégnél?
A régi tulajdonos "B" cég úgy adta el a leányvállalatai üzletrészeit az "A" anyacégnek, hogy az eladó és leányvállalatai jelentős szállítói tartozást halmoztak fel. A három jelentős szállító ("C", "D", "E" társaság) közül "C" társaság az eladó "B" társaság üzletrészére már korábban jelzálog-kötelezettséget is bejegyzett.
a) -Az "A" és "B" társaság a leányvállalatok üzletrészeinek adásvételi szerződésében a vételár meghatározásakor a "C" társaságtól átvállalt tartozás összegéből indultak ki, és így magas üzletrészértéket állapítottak meg, amelynek a kifizetése a tárgyévben nem történt meg. Könyvelési tétel az anyacégnél: T 17 – K 45 "C" jelentős szállítói kötelezettség.
b) -Az "A" anyacég másik két szállítóval szembeni kötelezettséget is átvállalja. Az ezen cégekkel szembeni tartozásátvállalás azonban nem képezi a vételár részét, így az ellenérték nélküli tartozásátvállalás könyvelése: T 17 – K 45 "D" és "F" szállítók.
c) -A "C" szállító az "A" anyacég kötelezettségének jelentős részét a tárgyévet követően elengedi: T 45 "C" – K 98.
d) -A "C" szállító átvállalja az "A" anyacég "D" és "E" szállítóinak tartozását, és a tartozás összegében árut ad át térítés nélkül. Könyvelés a tartozást átvevőnél: T 454 "C" szállító – K 98, T 815 – K 454 (árubeszerzés), T 45 "D" és "E" – K 384 (kiegyenlítés).
Kérdés még az is, hogy a tartozásátvállalásoknál már 2010-ben alkalmazni kell a Tao-tv. 3. számú mellékletének A/13. pontját?
Részlet a válaszából: […] ...Tao-tv. 3. számú mellékletének A/13. pontja 2010. január1-jével lépett hatályba, annak az előírásait már a 2010. évi adóbevalláselkészítésekor alkalmazni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 6.

NYESZ számlák adózása

Kérdés: A NYESZ számlák adózásával kapcsolatban kérném az önök állásfoglalását. Egyrészt a témával kapcsolatban elég hiányos a fellelhető, közzétett jogszabály-értelmezés, másrészt azt tapasztaltuk, hogy eltérő a befektetési szolgáltatók gyakorlata is ez ügyben. Az Szja-tv. 1. számú mellékletének 7.16. pontja szerint egyéb indokkal adómentes: - "a nyugdíj-előtakarékossági számla szerint a tulajdonos követelését növelő jóváírás, ha az a) a befektetési eszközzel végzett ügylet nyeresége, b) a befektetési eszköz hozama, kivéve az osztalékból származó jövedelmet;" Ezt az adómentességet kizárólag az egyetlen lehetséges NYESZ-R számlára lehet alkalmazni, vagy valamennyi NYESZ számlára? Bármely NYESZ számláról (amely nem NYESZ-R számla), vagy csak a NYESZ-R számláról felvett nem nyugdíjszolgáltatás kifizetése egyéb jövedelemnek minősül? Végül, amennyiben ez az adómentesség és az egyéb jövedelem keletkezése is csak a NYESZ-R számlára vonatkozik, mi értelme van még más NYESZ számlák nyitásának, miután az akkor semmiben nem különbözik egy sima befektetési szolgáltatónál vezetett értékpapír- és pénzszámlától, mivel az összes többi NYESZ számlára, ami nem NYESZ-R semmilyen adómentesség vagy kedvezmény nem érvényes?
Részlet a válaszából: […] ...nemterheli 20, illetőleg 25 százalékos adó. Anyugdíj-előtakarékossági számlára történő adóátutalásról a magánszemélynek azadóbevallásában külön nyilatkozatban (nyugdíj-előtakarékossági nyilatkozatban)kell rendelkeznie. Munkáltatói...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 13.

Elszámolás a betéti társaságból kilépő taggal

Kérdés: A betéti társaság mindkét tagja kilépett a társaságból, amelyről 2006. május 29-én kelt taggyűlési határozattal döntöttek, így az üzletrészüket értékesítették. Az adásvételi szerződés szerint a tagi betéten felül a vételárat piaci értéken állapították meg, amely lényegesen magasabb, mint az elszámolás alapjául elfogadott beszámolóban kimutatott jegyzett tőkén felüli vagyon. A betéti társaság kilépő beltagja főfoglalkozású társas vállalkozó, a kilépő kültag kiegészítő tevékenységű, személyesen közreműködő társas vállalkozó. Személyes közreműködésük ellenértékeként havonta rendszeres díjazásban részesültek, a belépéskor szolgáltatott tagi betéten kívül a bt. részére apportot nem szolgáltattak. A bt. törzstőkéje a kilépő tagok belépése óta nem változott, saját vagyona azonban növekedett. A kilépő bel-, ill. kültaggal a betéti társaság külön-külön megállapodásban rögzített feltételek szerint számol el. A kilépő beltag, ill. kültag törzstőkéjének részesedési aránya 50-50 százalék, ilyen arányban részesednek a társaság vagyonából, illetve a megállapodás szerinti összegből. A társaság törzstőkéje 50 E Ft, a mérleg szerinti vagyon értéke (jegyzett tőkén felüli saját tőke összege a tulajdoni rész arányában): 35 000 E Ft, az üzletrész értékesítésének vételára (piaci értéken): 75 000 E Ft. A fentieken túl a kilépő tagokkal való elszámolás részét képezi még a 2006. évben a tagoknak kamatmentesen nyújtott kölcsön is. Kinek kell elszámolni a kilépő tagokkal? A fentiek szerint kifizetett összegek milyen jogcímen kerülnek elszámolásra a társaságnál? A kilépő tagoknak milyen jogcímen keletkezik jövedelme, azokat milyen adó-, járuléklevonási kötelezettség terheli? A kifizetőnek milyen jogcímen keletkezik fizetési kötelezettsége?
Részlet a válaszából: […] ...a magánszemély az egészségügyi hozzájárulást 6 százalékkal növelten, atárgyévre vonatkozó személyi jövedelemadóról benyújtott adóbevallásában valljabe, és a bevallás benyújtására előírt határidőig fizeti meg.Ha a magánszemély a százalékos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 9.

Szolgalmi jog utáni szja

Kérdés: Több magánszemély 1985-ben telekingatlant (termőföldet) vásárolt, amely 2003. évben belterületi ingatlan minősítést kapott. Az ingatlan közös tulajdona megszűnt, a felparcellázott telek az egyes magánszemélyek tulajdonába került. A felparcellázás következtében az egyik tulajdonos szolgalmi jogot adott a felső szomszédjának, aki ezért 2 M Ft-ot fizetett. Mi számít az Szja-tv. szerinti szerzési értéknek, illetve hogyan állapítsa meg jövedelmét/adóját a szolgalmi jogot biztosító tulajdonos szja-kiszámításánál? Az Szja-tv. szerinti vagyoni értékű jognak minősül-e a szolgalmi jog?
Részlet a válaszából: […] ...esetén nem kell a bevételt figyelembe venni!A jövedelmet terhelő adót a magánszemélynek a jövedelemmegszerzésének évéről szóló adóbevallásában kell feltüntetnie és megfizetnie.(Az ingatlan, a vagyoni értékű jog értékesítéséből...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. július 21.

Elszámolás kilépő taggal

Kérdés: A kft. tagjai egyben alkalmazottak is. Az egyik tag ki akar lépni a kft.-ből. A kilépő tag 970 ezer forintos névértékű üzletrészét 6 millió forintért kívánja a kft.-nek visszaadni. A saját tőke rá jutó része kb. 3 millió forint. Hogyan kell ezt a kft.-nél könyvelni, milyen adófizetési kötelezettséggel jár? Mi a helyzet akkor, ha a társaság tagjai veszik meg ugyanilyen összegben?
Részlet a válaszából: […] ...szja-t rendezi a költségvetéssel. Ha a vevő adólevonásra nem kötelezett magánszemély, akkor az üzletrészt értékesítő tagnak kell adóbevallásában rendeznie az üzletrész-értékesítés árfolyamnyeresége alapján fizetendő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. július 22.

Ingatlan szerzéskori értéke

Kérdés: Több magánszemély 1985-ben telekingatlant (termőföldet) vásárolt, amely 2003. évben belterületi ingatlan minősítést kapott. Az ingatlan közös tulajdona megszűnt, a felparcellázott telek az egyes magánszemélyek tulajdonába került. A felparcellázás következtében az egyik tulajdonos szolgalmi jogot adott a felső szomszédjának. Mi számít az Szja-tv. szerinti szerzési értéknek, illetve hogyan állapítsa meg jövedelmét/adóalapját a szolgalmi jogot biztosító tulajdonos a 2003. évi szja kiszámításakor? Az Szja-tv. szerinti vagyoni értékű jognak minősül-e a szolgalmi jog?
Részlet a válaszából: […] ...szerzési időpontját kell figyelembe venni.)A jövedelmet terhelő adót a magánszemélynek a jövedelem megszerzésének évéről szóló adóbevallásában kell feltüntetnie és megfizetnie. (Az ingatlan, a vagyoni értékű jog értékesítéséből származó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. május 13.

Visszatérés számviteli feladatai (eva)

Kérdés: Nem az Szt. hatálya alá tartozó, evát választó bt. már 2003-ban kénytelen megszüntetni tevékenységét, egyszerűsített végelszámolással. Hogyan kell ez esetben az Szt. hatálya alá való visszatérés szabályait alkalmazni? Hogyan kell a végelszámolást számviteli és adózási szempontból lebonyolítani? Kell-e könyvvizsgálóval értékeltetni az eszközöket?
Részlet a válaszából: […] ...kimutatott eredmény felosztása után végelszámolási zárómérleget, zárójelentést, vagyonfelosztási javaslatot, valamint záró adóbevallást kell készíteni, gondoskodni kell a bizonylatok Szt. 169. §-ában előírt megőrzéséről is.A Gt. 100. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. január 22.
1
2