Szoftverfejlesztés miatti átsorolás

Kérdés: A szoftverfejlesztéssel foglalkozó társaság 2013-ban létrehozott egy szoftvert, amelyet a filmgyártásnál lehet használni. A szoftver használatát díjfizetés ellenében megosztotta a szoftvert használni szándékozókkal. A megosztást egyfajta bérletként értelmezhetjük, a bérbevevő a használat jogán túlmenően más jogot nem kap. A szoftver nem hozta azt az árbevételt, amelyet elvártak tőle. 2016-ban elkezdtek vevőt keresni. A vevőjelölt a vételi szándékát erős szoftverfejlesztési feltételekhez kötötte. A szoftverfejlesztés valamennyi felmerült költségét a vevőjelölt óradíjalapon megtérítette. A társaság a szoftverfejlesztés ideje alatt is bérbe adta a szoftvert. A társaság a szoftverfejlesztés során olyan módosításokat, kiegészítő fejlesztéseket végzett, amelynek elsődleges célja a vevő igényeihez történő alakítása volt. A szoftvert 2017-ben a vevőjelölt felé értékesítik. A szoftver eszközének értékesítését a befektetett eszköz értékesítéseként, vagy mint készletként történő értékesítést kell elszámolni? Hogyan kell a társaság befektetett eszközeként nyilvántartásba vett szoftverén a vevő igényeinek megfelelő fejlesztést számvitelileg kezelni? Milyen tényezőket, ismérveket kell figyelembe venni a társaság eszközének értékesítése és annak befektetett eszköz és forgóeszköz közötti átsorolása meghatározásával kapcsolatban? (Az Szt.-ben nincs részletes felsorolás.) A tárgyieszköz-értékesítés nem jelent automatikus átsorolást? Milyen ismérvekkel lehet a társaság esetében eldönteni az Szt. 23. §-a (4)-(5) bekezdésében rögzítettek elvégzésének szükségességét vagy szükségtelenségét?
Részlet a válaszából: […] ...választ azzal kezdjük, feltételezzük, hogy a helyi iparűzési adó alapjának ellenőrzése kapcsán az adóellenőrzést végzők igyekeznek olyat is a számviteli előírásokba belemagyarázni, ami annak a közelében sincs! Válaszok a kérdésekre:A szoftvert a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 11.

Támogatásból beszerzett eszközök értékcsökkenési leírása

Kérdés: A kft. nagy értékű gépek, szerszámok vásárlására fejlesztési célú beruházási pályázat alapján vissza nem térítendő támogatást kapott. A beruházások aktiválásakor a gépek várható használati idejét 3 évben határozták meg. Időközben a társaság piaca nem a várakozásoknak megfelelően alakult, a kft. veszteséges, a gépek kihasználtsága a minimálisra csökkent. A kihasználtság csökkenésével az Szt. szerinti értékcsökkenés megváltoztatható-e? Az értékcsökkenést milyen indok alapján lehet felfüggeszteni, milyen intervallumra? Figyelembe véve a pályázati gépek fenntartási kötelezettségét, forgóeszköz-átsorolási lehetőség hiányát. Az értékcsökkenési leírás elszámolásának csökkenésével vagy annak hiányával a fejlesztési célú támogatás értékcsökkenéssel arányos elhatárolást is csökkenteni kell? Ha az Szt. szerinti értékcsökkenési leírást nem számoljuk el, akkor a Tao-tv. szerinti értékcsökkenési leírás sem vehető figyelembe az adóalapnál?
Részlet a válaszából: […] ...terjedelemben idéztük a kérdést, mert az abban foglaltakkal mások is találkozhatnak, legfeljebb nem csináltak belőle problémát (adóellenőrzés pedig eddig még nem volt). Menjünk sorjában!A választ adóban felmerül a kérdés, hogy a nagy értékű gépek,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 17.

Tárgyi eszközök minősítése adózási szempontból

Kérdés: Társaságunknál a NAV ellenőrzést tartott társasági adó és áfa adónemekben. Ennek során néhány tárgyi eszköz beszerzését nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült tételnek minősítette, ezért az ezekre elszámolt értékcsökkenést kivette a költségek közül. Ugyanezen tételek visszaigényelt áfáját az egyéb ráfordítások között rendelte elszámolni. A társaságiadó-alapot korrigálta ezekkel a tételekkel. A határozat szerint a vizsgálat ellenőrzéssel lezárt időszakot keletkeztetett. Nem rendelkezett viszont arról, hogy mi legyen az eszközök bekerülési értékével, amit a megfelelő tárgyieszköz-számlákon tartunk nyilván. Mivel szemben kell ezeket a könyvekből kivezetni?
Részlet a válaszából: […] ...válasz előtt meg kell jegyezni, ritkán lehet ilyen szakszerűtlenül megfogalmazott adóellenőrzési megállapítással találkozni, mint amit a kérdés tükröz. Nem tudjuk, hogy milyen tárgyi eszközökről van szó, de feltételezzük, hogy azt a cég használja. Ez esetben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 10.

Végelszámolás számviteli teendői

Kérdés: A gazdasági társaságok végelszámolása egyre inkább a mindennapok része, de csak töredékekben lehet fellelni hozzá szakmai anyagot. Alapítani, napi dolgokat nagyon tudunk könyvelni, de a végelszámolásban még nincs rutin. A végelszámoláshoz kapcsolódóan néhány kérdés fogalmazódott meg. Kérem, hogy azokra válaszoljanak!
Részlet a válaszából: […] ...terheli?A végelszámoló a vagyon kiadását akkor kezdheti meg, ha atársaság törlésére vonatkozó végzést a cégbíróság meghozta. (Ezt adóellenőrzéselőzi meg!) A vagyon kiadása előtt a könyvviteli nyilvántartásokat meg kellnyitni, az eszközöket, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 1.

Kutatási költségek elszámolása

Kérdés: Orvosi kutatással foglalkozó cég végez kutatást saját magának és külső megbízó részére is. Hogyan könyveljem a kutatásra fordított költségeket, ha a költségek felmerülésekor nem mondják meg, hogy abból mi terheli a saját és mi a külső megbízók részére végzett kutatást? Hogyan fogom esetleg – évek múltán – aktiválni a saját részre folytatott kutatás eredményét, ha a költségek csak a költségnemek között kerülnek kimutatásra? Éveken áthúzódó kutatásról van szó. A kutatások nagy részét pályázati pénzekből fedezik, ahol az elszámoláskor költségnemenként kérik a kiadások bemutatását.
Részlet a válaszából: […] ...az év végével nem történt meg, a társaságkisebb adózás előtti eredményt mutat ki, kevesebb társasági adót fizet, és egykésőbbi adóellenőrzés során adóhiányt állapíthatnak meg. De szükséges azelkülönítés azért is, mert a kutatásokat pályázati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 17.

Adóellenőrzés az alapítványnál

Kérdés: Az alapítvány vállalkozási tevékenységet nem folytat. Az adóellenőrzés megállapításainak könyvelésével van problémám. Idézem – kivonatosan – az adóellenőrzés vonatkozó megállapításait. "Mivel az alapítvány társaságiadó-kötelezettséget eredményező vállalkozási tevékenységet nem végez, azonban saját tőkéjének része a céltevékenysége által elért tárgyévi alaptevékenység eredménye, a revízió a jegyzőkönyvben rögzítette a megállapítások tárgyévre gyakorolt hatását, de az idevonatkozó törvények szerint társaságiadó-alapot és adót nem állapított meg. Mivel az üzemanyagköltség tekintetében nem igazolt, hogy az az alapítvány cél szerinti tevékenységének közvetlen költségeként merült fel, így azt az adózó célja érdekében felmerült költségként nem számolhatja el, tehát az adózó céltevékenysége adózás előtti eredményét ezen összeggel növelem. Nem tekintettem a számlák kifizetését természetbeni juttatásnak, csak a nem alapítvány céljait szolgáló kifizetéssel növeltem az adózás előtti eredményt. A mobil-feltöltőkártyákra kifizetett összegeket természetbeni juttatásnak minősítettem. Mivel sem a természetbeni juttatások, sem az utána a revízió által megállapított adókötelezettségek nem szolgálják a cél szerinti tevékenységet, a kettő együttes értéke növeli az alapítvány cél szerinti tevékenységének az eredményét. Ezért az adózó cél szerinti tevékenysége adózás előtti eredményét xy forinttal csökkentem (ez az szja és eho összegei), és a vz forinttal növelem (ez pedig az szja, eho és a mobilkártyák együttes összege). A hiba és a hibahatások lényegesek. Egyszeres közhasznú beszámolót készítünk, a megállapításokat a középső oszlopban szerepeltetjük, de hogyan kell a könyvelést helyesbíteni?
Részlet a válaszából: […] ...idéztük a kérdést azért, hogy az arra adandóválasz mások számára is egyértelmű legyen. Az adóellenőrzés megállapításaikönyvelésére vonatkozóan – véleményünk szerint – az adóhatóságnak utalniakellett volna (nem a konkrét könyvelési tételek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 19.

Egyéni vállalkozó veszteségelhatárolása

Kérdés: A 2004. év előtt keletkezett veszteség meddig határolható-e el? Valamint a 2004. év után alakult vállalkozás a keletkezett veszteségét meddig határolhatja el, ha minden évben veszteséges volt a 2004. évtől 2008. évben is?
Részlet a válaszából: […] ...(de legkésőbb az egyéni vállalkozói tevékenység megszüntetésénekadóéve) vállalkozói jövedelmével (ideértve az önellenőrzés, adóellenőrzés soránfeltárt jövedelmet is) szemben – döntése szerinti megosztásban – elszámolhatja.A 2003. december 31-éig keletkezett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 11.

Üzemeltetési szolgáltatáshoz kapcsolódó árengedmény

Kérdés: A cég üzemeltetési szolgáltatást végez, amelyről 54 millió forint értékű számlát állít ki. Negyedévenként elszámolást kell készítenie a megbízó cég felé az üzemeltetési szolgáltatásokkal kapcsolatos bevételekről és felmerült költségekről, ami alapján díjkedvezményt nyújt a megbízónak, amellyel helyesbítő számlában korrigál. A díjkedvezményt az adózás előtti eredményhez köti. Minél nagyobb az adózás előtti eredmény, annál nagyobb a díjkedvezmény. Árengedményként könyveljük. Adóellenőrzési szempontból van-e valami hiba az árengedmény mértékének meghatározásában?
Részlet a válaszából: […] ...de bevételei is lehetnek? Ebből következően azt sem lehettudni, miért számít fel 54 millió forintos díjat az üzemeltető havonta.Adóellenőrzési szempontból aggályosnak tűnik az eredményfüggvényében adott díjkedvezmény. Az inkább tűnik eredményátadásnak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 13.

Utazási iroda számlájának elszámolása

Kérdés: Az üzleti életben gyakori és elfogadott, hogy a vállalkozások üzleti tárgyalásaikat, szakmai útjaikat utazási irodán keresztül bonyolítják le. Az utazási iroda megküldi a szakmai úthoz tartozó számlát, a vállalkozás mellékeli a szakmai út leírását, az üzleti tárgyalás dokumentumait. Elfogadható-e az utazási iroda olyan számlája, amelyen nincs külön részletezve az utazás, a szállás, az étkezés, a szabadidőprogram költsége? A vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költség, ráfordítás lesz az, vagy természetbeni juttatás?
Részlet a válaszából: […] ...Indokolt ezt az utazási irodával kötött szerződésben rögzíteni,erre a tényre a számlában utalni, hogy a megbízó társaságnál – az adóellenőrzéssorán – ebből ne legyen probléma.Amennyiben az utazási iroda a fentieket nem vállalja, és nemköt a fentiekben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 9.

Végelszámolás szabályai

Kérdés: Változtak-e a kft.-k végelszámolásának szabályai 2006. július 1-jétől? Melyek a kiemelt kérdések, határidők?
Részlet a válaszából: […] ...a végelszámoló megállapításai miatti módosításokat,eltéréseket, a korrigált végelszámolási nyitó mérleg adatait, továbbá azadóellenőrzés, illetve a korrigált végelszámolási nyitó mérleg elkészítése utánaz önellenőrzés, az előző évvel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. október 12.
1
2