Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...esetben a megrendelőnek mint meghívónak kell megállapítani, bevallani és befizetni. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy az adóalapot (a nyújtott adóköteles szolgáltatásokat külön-külön) a számla egyértelműen tartalmazza. Így az egy tételű számla erre alkalmatlan.Erre lehet olyan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Építési-szerelési tevékenység végzése külföldi alvállalkozóval

Kérdés: Egy magyar kft. szerződést kötött egy magyar építési konzorciummal magyarországi építkezésen végzendő szerelési munkára. Az áfaelszámolás a fordított adózás szerint történik. Az építkezésen végzett szerelési munkára a magyar kft. alvállalkozási szerződést kötött egy lengyel céggel, amely a szerelési munkák nagy részét elvégezte, amit 0% áfával számlázott. A lengyel cégnek szállítási szerződése is van az építési konzorciummal. A lengyel cég az építkezéshez szükséges termékeket leszállítja Magyarországra, 0%-kal számlázza. A magyar cég az építkezésen elvégzi a teljes projektmenedzseri feladatokat, irányítást, ellenőrzést. A magyar cég az építkezésen igénybe vett gépek és konténerek bérleti díját továbbszámlázza a lengyel cég részére. Milyen módon, milyen áfával kell számlázni, hogyan kell könyvelni a befogadott számlát? Visszaigényelhető az áfa? A szállításhoz szükséges kamion behajtási engedélyét a magyar cég intézi, és ő kapja az áfás számlát, amelyet átszámláz a lengyel cégnek. Milyen módon, milyen áfával kell számlázni, hogyan kell könyvelni a befogadott számlát? Visszaigényelhető az áfa? A lengyel cég alkalmazottainak, vezetőinek esetenként a magyar cég intézi a szállásfoglalást, az étkeztetést Magyarországon, és fizeti ennek a számláját, amelyet továbbszámláz a lengyel cégnek. Kérdése mint az előbbieknél! A magyar cég végzi a szereléshez esetenként felmerülő anyag- és szerszámbeszerzéseket, amelyet számláz a lengyel cég részére. Milyen módon, milyen áfával kell ezt számlázni, a befogadott számlát hogyan kell könyvelni? Visszaigényelhető az áfa?
Részlet a válaszából: […] ...ki, ezt miként számlázza a magyar cég a konzorcium felé, egyáltalán számlázza-e külön?!)Az Art. 16. §-ának (1) bekezdése alapján adóköteles tevékenységet csak az állami adó- és vámhatósághoz bejelentkezett, adószámmal rendelkező adózó folytathat. Így a lengyel.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 30.

Sportegyesület csarnoképítésének áfája

Kérdés: Sportegyesület csarnokot épít. Tárgyi mentes a tevékenységünk, de az ingatlan hasznosítása miatt van áfás is. A csarnok 2020 körül készül el, alapvetően saját hasznosításra épül. Ha aktiváljuk a csarnokot, csak akkor helyezhetjük levonásba az áfát? Mivel saját munka is van benne, emiatt saját rezsis beruházásként megállapítom a bekerülési értéket, és ez alapján fizetem az áfát? Ekkor a teljes áfát levonásba helyezhetem, ha 2 éves számláról van szó? Majd minden évben kiszámolva az adómentes és a nem adómentes arányt, innentől 20 éven át – követve az évre jutó áfarészt – az aránynak megfelelően korrigálom? Mivel kevés áfás bevétel lesz, megoldható, hogy aktiváláskor nem állapítom meg a bekerülési értékre jutó áfát, de semmit nem helyezek levonásba? Vagy csak akkor, ha az önerőt nem tesszük bele? Azért, hogy ne legyen saját rezsis beruházás. Mit tanácsolnak?
Részlet a válaszából: […] ...válasz: az előzetesen felszámított áfa nem vonható le, annak összegét a bekerülési értékben kell figyelembe venni. De van, illetve lesz adóköteles tevékenység is, és majd erre adjuk a választ.Nem a sportegyesület dönti el, hogy legyen vagy ne legyen saját rezsis beruházás.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 31.

Vásárolt anyagok bekerülési értékébe tartozó tételek

Kérdés: Kérem, ismertessék a vásárolt anyagok bekerülési (beszerzési) értékébe tartozó sajátos tételeket, azok bizonylatait, elszámolásának, megosztásának lehetséges eseteit!
Részlet a válaszából: […] ...között megosztani.) Minden más esetben, az előzetesen felszámított és le nem vonható áfa nem része a bekerülési értéknek, ha az adóköteles és az adómentes tevékenység arányában kell megosztani.A bizományi díj számlázott összege a bekerülési érték része......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 30.

Társasházi lakás iroda céljára

Kérdés: A társaság áfaköteles adminisztratív tevékenységet végez. Társasházi lakást vásárolt magánszemélytől, amit irodaként kíván használni. Az irodaként való használat bizonyítása csak az ingatlan tulajdoni lapjának az átminősítésével biztosítható? Az irodaként való használat bizonyításához milyen okmányok szükségesek? Szükséges a megvásárolt ingatlan festése, abba tárgyi eszközök beszerzése, és a kft. élni szeretne az áfalevonási jogával és a költségként való érvényesítéssel.
Részlet a válaszából: […] ...igénybe vett szolgáltatásokat terhelő előzetesen felszámított áfa levonható legyen, az szükséges, hogy a lakást átminősítsék az adóköteles tevékenységet szolgáló irodának, és ezt a tulajdoni lappal dokumentálják.A tulajdoni lappal, annak a módosításával...e vett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. november 22.

Saját vállalkozásban végzett beruházás

Kérdés: A kft. telket vásárol, majd részfeladatokat végző vállalkozók által, részben saját maga által vásárolt anyagokból lakóingatlant épít adómentes ingatlan-bérbeadás céljából. Ez a beruházás az Áfa-tv. 11. §-a szerint termékértékesítésnek minősül. A beruházás hitelből történik, így az aktiválásig felmerült kamat és árfolyam-különbözet is növeli az üzembe helyezési értéket. Kérdések: A használatbavételkor az áfabevallásban saját vállalkozásban végzett beruházásként a fizetendő adót 0 értékkel kell bevallani (mivel adómentes lesz a bérbeadás)? Amennyiben a fizetendő áfát 0-tól eltérő összegben kell feltüntetni az áfabevallásban, - levonásba helyezhető-e ugyanezen összeg az Áfa-tv. 120. és 134. §-a alapján? - vagy levonásba csak a számlával igazolt előzetesen felszámított áfa helyezhető? - vagy levonásba semmi sem helyezhető, az aktiváláskor csak áfafizetési kötelezettség keletkezik? A használatbavételkor a fizetendő áfát hogyan kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...le, ha már az aktiváláskor teljesül az Áfa-tv. 120. §-ának b) pontjaszerinti követelmény, azaz ha a társaság a lakóingatlant adókötelestermékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, hasznosítja. Ezazt jelenti, hogy a lakóingatlan...) alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 27.

Vásárlói pontok beváltása

Kérdés: A társaság MLM rendszerben forgalmaz termékeket. Ez azt jelenti, hogy a termékértékesítés klubtagság keretében történik, és a klubtagok a forgalom után pontokat kapnak. A klubtagok egyik része vállalkozó, másik része nem rendelkezik adószámmal. A gyűjtött pontérték tartalmazza egyrészt a saját vásárlása után járó pontokat, másrészt az általa beépített klubtagok vásárlása után őt megillető pontokat. A pontok értéke a következő számlákban érvényesíthető-e árengedményként? Az értékesítő társaság csak adószámmal rendelkező klubtagoknak adhat ilyen módon árengedményt, amennyiben a társaság üzletszabályzata így rendelkezik?
Részlet a válaszából: […] ...értéketszámolja el a vásárolt termék bekerülési értékeként, ha a klubtag-vevőadószámmal rendelkezik, és ha a beszerzett terméket adóköteles tevékenységéhezhasználja fel vagy továbbértékesíti, akkor az előzetesen felszámított áfátlevonásba helyezheti. Ha a.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 22.

Természetben adott adomány

Kérdés: Kiemelten közhasznú alapítvány adományokat gyűjt. Sok cég nem pénzben, hanem természetben szeretne részükre adományozni (pl. építőanyag-kereskedő faanyagot adna, asztalos a munkaerejét, nyomdaipari cég kiadványt készítene térítésmentesen). A részükre adott termék és/vagy szolgáltatás piaci értékének megfelelő összegről adható-e igazolás, amely alapján az egyéb feltételek megléte esetén az adományozó adókedvezményt vehet igénybe? Hogyan kell ezen tételeket az alapítvány könyveiben szerepeltetni, hiszen pénzmozgás nem történik? Az alapítvány jogosult-e áfa levonására, visszaigénylésére?
Részlet a válaszából: […] ...előzetesen felszámított áfát az Áfa-tv. 120. §-a alapján csak akkorés olyan mértékben vonhatja le, ha és amilyen mértékben azt adókötelestermékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, hasznosítja. Mivel az Áfa-tv. 85. §-a (4) bekezdésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 20.

Közvilágítás-beruházás térítés nélküli átadása

Kérdés: A kft. központi telepe bejáratának átalakítását az illetékes kht. a közvilágítás elkészítéséhez kötötte. A kht. a régi épület bővítésének használatbavételi engedélyét nem adta meg, amíg a közvilágítást el nem készítettük. A közvilágítás költsége 4400 E Ft + áfa. Az APEH tájékoztatója szerint a közvilágítás nem szolgálja az adóköteles bevételszerző tevékenységet, ezért az áfa nem vonható le, a térítés nélküli átadást nem terheli áfa, és az átadónak nincs számlázási kötelezettsége. Az átadott villanyhálózatot további 16 százalék társasági adó és 4 százalék különadó is terheli. Az ingyenes átadás más szolgáltató jogtalan vagyonnövekedését és gazdagodását idézi elő. Helyes ez így?
Részlet a válaszából: […] ...közvilágítás valóban nem szolgálja a kérdező társaságtevékenységét. A kérdező társaság azonban nem közvilágítást valósított meg,hanem az azt szolgáló beruházást. A beruházással kapcsolatosan pedig az újÁfa-tv. 124. §-a (de a régi Áfa-tv. sem) nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 17.

Előtársasági időszak beszámolója

Kérdés: Ügyfelem előtársaságként nem végzett sem szolgáltatást, sem árbevételt elérő vállalkozási tevékenységet. Az Szt. 135. §-ának (6) bekezdése szerint nem kell az előtársaságról külön beszámolót készíteni, ha a vállalkozó a vállalkozási tevékenységét nem kezdte meg, és a bejegyzésre az üzleti év naptári évnek megfelelő mérlegfordulónapjáig sor kerül. Ha csak költségei voltak a vállalkozási tevékenységnek, mentesül az előtársasági időszak beszámolókészítése alól? Hogyan tudom a beszerzések levonható áfáját arányosítani, amíg nem tudom, hogy melyik tevékenységből mennyi lesz a bevétel?
Részlet a válaszából: […] ...aztarányosan megosztani. A melléklet szerinti képlettel a levonható hányad kerülmeghatározásra. Amennyiben a társaságnak sem adóköteles, sem adómentes bevételenincs (mert a tevékenység produktumait még nem értékesítette), akkor a képletszámlálójában és.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 30.
1
2