Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...épület­beruházásról. Ha a fentebb említett javaslattal élnek, akkor az ügyvezetőnek építési munkákat kell számláznia a fordított adózás szabályai szerint. Természetesen, ha a szóban forgó pincét és présházat a társaság értékesíti, akkor a vevő felé is az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Értékesített üzletrész bekerülési értéke

Kérdés: Egyik magánszemélytulajdonos jegyzett tőkéjének múltja:
- üzletrészvétel 2009. 10. 05., névérték 1 500 000 Ft (50%), beszerzési értéke 6000 euró;
- tőkeemelés a cég eredménytartalékából 37 millió forinttal, a tulajdonos üzletrészének a névértéke 18 500 000 forinttal nő;
- az üzletrész 2 százalékának az értékesítése 2010. 12. 03-án, megmaradt 48%;
- 2011. 12. 22-én 26% üzletrész-átruházás a cégnek (saját részesedés visszavásárlása), névértéke 10 400 000 Ft, a megmaradt üzletrész névértéke 8 800 000 Ft.
Véleményem szerint a tulajdonosnak az árfolyamnyereségből származó jövedelmét 16% személyi jövedelemadó és 14% egészségügyi hozzájárulás terheli. Amiben elbizonytalanodtam: a tőkeemelés a cég eredménytartalékából. Ez módosít valamit az adózás módján? Hogyan határozom meg most az üzletrész beszerzési értékét?
Részlet a válaszából: […]  A kérdésből nem derül ki, hogy ténylegesen milyen beszerzésiértékkel számolt. Az árfolyamnyereségből származó jövedelmet mihez viszonyítvaállapította meg? Ezért az első üzletrészvételtől kell elindulni.A 1,5 millió Ft névértékű (50%-os tulajdoni hányadotjelentő)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 22.

Evaidőszak előtti követelés rendezése

Kérdés: A kérdés a kettős könyvvitelt vezető evás társaságnak az evaidőszak előtti, ki nem egyenlített vevői követelés rendezésével kapcsolatos. Az egyik értelmezés szerint, mivel a vevői követelés az eva­időszak előtt keletkezett (a társaság megfizette utána az áfát, a társasági adót), így ez az összeg az eredménytartalék része. (A társaság a vevői követelésnél nagyobb összegű eredménytartalékkal rendelkezik.) Mivel a vevői követelés kiegyenlítésére nem került sor, annak kivezetése az eredménytartalék terhére történhet, így nem befolyásolja a tárgyévi evás időszak számait. A másik értelmezés szerint a ki nem egyenlített vevői követelést csak a tárgyévi egyéb ráfordítások között lehet elszámolni. Ebben az esetben ez a tétel csökkenti a tárgyévi evás mérleg szerinti eredményt, ez az összeg a bankszámlán marad, nem vehető ki. Ebben az esetben előáll az a helyzet, hogy a társaság a tárgyévi bevételét 100%-ban leadózta, de az előző időszakban keletkezett, ki nem egyenlített vevői követelést nem tudja a mérleg szerinti eredményből kivenni, tehát – véleményem szerint – a vevői követelés összegénél megvalósul a kettős adóztatás.
Részlet a válaszából: […] ...áfát. A vevőikövetelés után nem fizetett a társaság társasági adót sem, mivel a társaságiadó alapja – alapvetően – az adózás előtti eredmény, amely egy adottköveteléshez kapcsolódóan a számlázott összegnek a fizetendő áfával,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 13.

Tőkeleszállítás vagy tőkekivonás

Kérdés: Társaságunk termelési tevékenységéhez szükségtelen mértékű saját tőkével rendelkezik, mivel a magánszemély tulajdonosok az osztalékot évek óta nem vették ki. A társaság versenyképessége megtartásához jelentős fejlesztésbe kezdett. Az ehhez szükséges pénzügyi fedezetet a jegyzett tőke emelésével biztosították. A partnerek piaci magatartása miatt kétségessé vált a beruházás gazdaságos megtérülése. Ennek nyilvánvalóvá válásakor a tulajdonosok a tőke leszállításáról döntöttek, tőkekivonással. Ekkor szembesültek azzal a számviteli előírással, hogy tőkekivonáskor nemcsak a jegyzett tőkét kell csökkenteni, de a rá jutó összegben az eredménytartalékot is. Ezért ezt a megoldást elvetették. Olyan javaslat született, hogy az átalakulás módszerével csökkentsék a saját tőkét, vagy úgy, hogy a kiválással létrejövő társaságba csak jegyzett tőkét visznek ki, vagy úgy, hogy a társaság egy működő részlegét a hozzákapcsolódó eszközökkel, kötelezettségekkel és saját tőkével. A magánszemély tulajdonosok számára melyik módszer a kedvezőbb?
Részlet a válaszából: […] ...után a magánszemélyek a – példa szerinti – jegyzett tőkének azesetleges veszteséggel csökkentett összegéhez hozzájuthatnak, adózás nélkül. Ha a tulajdonosok 30 millió forint jegyzett tőkét és a rájutó eredménytartalékot viszik át a kiválással...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 22.

Fejlesztési tartalék személygépkocsi-vásárlásra

Kérdés: Társaságunk 2002-ben fejlesztési tartalékot képzett. A fejlesztési tartalék feloldásaként szerettük volna figyelembe venni a 10 millió forint bekerülési értékű személygépkocsi beszerzését, amelyet társaságunk könyvvizsgálója elutasított. Véleménye szerint a Tao-tv. 1. számú mellékletének 12. pontja szerint a feloldott fejlesztési tartalékot értékcsökkenési leírásnak kell tekinteni. Mivel azonban a Tao-tv. 3. számú melléklete 1. pontja szerint a 6 millió forint feletti résznek megfelelő értékcsökkenési leírás nem a vállalkozás érdekében felmerülő költségnek tekintendő, a fejlesztési tartalék feloldásaként csak a 6 millió forintnak megfelelő részt lehet elfogadni. Helyes ez az érvelés?
Részlet a válaszából: […] ...leírják. A 6 millió forint feletti érték a teljes bekerülési érték 40 százaléka.A Tao-tv. 1. sz. mellékletének 12. pontja alapján az adózás előtti eredmény csökkentéseként elszámolt értékcsökkenési leírásnak kell tekinteni a feloldott fejlesztési tartalék...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. február 5.

Szövetkezeti törvény: számvitel, társasági adó

Kérdés: Az új típusú szövetkezeteknek oktatási, kulturális, egészségügyi célokra szolidaritási alapot kell létrehozniuk. Az alapképzést 2001. évtől, illetve annak mértékét a társasági szerződésben is rögzíteni kell. Az ezzel kapcsolatos számviteli elszámolásokat sehol sem lehet megtalálni. A szövetkezeti törvényben előírt más alapok, a számviteli törvény, valamint az adótörvények rendelkezéseinek értelmezéséhez szeretnék tájékoztatást kapni.
Részlet a válaszából: […] ...a fel nem osztható vagyon, az új Szt. pedig annak elszámolásáról rendelkezik.)A szövetkezetek fel nem osztható vagyonával kapcsolatos adózási, számviteli kérdéseket érintettünk a Számviteli Levelek 22. számában a 443. kérdésre adott válaszban. Ehhez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. december 6.

Lízingelt haszonjármű értékesítésének adóterhei

Kérdés: Egyszeres könyvvitelt vezető bt., éves áfabevalló, 1998-ban lízingelt egy haszongépjárművet. A lízingdíjat 1999-ben kifizette, így a jármű a bt. tulajdona lett. Mikor adható el? Milyen áron? Kinek? A beltag megveheti-e? Áfafizetési kötelezettség terheli-e a bt.-t? Szja-ra ki kötelezett?
Részlet a válaszából: […] ...ezért a könyv szerinti értékkel növelni, a számított nyilvántartási értékkel (Tao-tv. 4. §-ának 31/a. pontja) csökkenteni kell az adózás előtti eredményt. E két korrekcióval lesz elszámolva a jármű bekerülési értéke a társasági adó alapjánál és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. november 8.