Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] ...lévő felújítás), akkor azokat a B cégnél az eredmény terhére le kell írni. (Ez a ráfordítás természetesen a B cégnél növeli az adózás előtti eredményt, mint nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségek, ráfordítások.)Itt kell megjegyezni,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Idegen ingatlanon végzett beruházás

Kérdés: Két magánszemély tulajdonában áll egy telek, valamint azon álló ingatlan. Ugyanezen két magánszemély tulajdonol egy betéti társaságot. A bt. beruházást végzett a magánszemélyek tulajdonában álló ingatlanon. A beruházás építésihatóságiengedély-köteles volt. A jogerős használatbavételi engedélyt a bt. kérte és kapta meg. Az idegen ingatlanon végzett beruházás a bt. adóköteles tevékenységéhez kapcsolódott. A bt. magánszemély tulajdonosai arról döntöttek, hogy az ingatlant egy másik társaságnak értékesítik. A vevő társaság folytatná a bt. által az ingatlanhoz kapcsolódó tevékenységet. Van-e lehetőség a megosztott értékesítésre oly módon, hogy a magánszemélyek az ingatlant értékesítik a megfelelő piaci értéken, míg a bt. az idegen ingatlanon végzett beruházást piaci értéken? Ha van lehetőség a megosztott értékesítésre, befolyásolja-e azt, ha a vevő mégsem a betéti társaság által végzett adóköteles tevékenységet kívánja folytatni? Helyes-e az az értelmezésem, hogy az idegen ingatlanon végzett beruházás értékesítése az Áfa-tv. szempontjából nem tekinthető ingatlanértékesítésnek?
Részlet a válaszából: […] ...adóköteles bevételt jelentene, a társaságnál pedig egészségügyi hozzájárulás fizetésén túlmenően még a nettó értékkel az adózás előtti eredményt is növelni kellene.Ha nem minősíthető idegen ingatlanon végzett beruházásnak, mert a beruházással egy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 15.

Eredeti állapot helyreállítása

Kérdés: Az építőipari cég 2009-ben értékesített egy saját előállítású társasházi lakóingatlant, eladási ára 13 M Ft+20% áfa volt, előállítási költsége 10 982 E Ft+1587 E Ft telekérték. A vevő hibás teljesítés miatt 2011-ben pert indított, amelyet 2016-ban jogerősen megnyert, és a bíróság ítélete alapján a felek megállapodtak az eredeti állapot helyreállításában. A földhivatal az eredeti állapot helyreállítását bejegyezte. Hogyan kell ezt a számviteli nyilvántartásokban rögzíteni? Miként kell elszámolni az ügylet áfatartalmát és társasági adó hatását? Ha nem igényelhető vissza az áfa, hogyan kell a számviteli nyilvántartásokban elszámolni? Az elszámolásnak milyen hatása lesz a 2016. évi társasági adóra?
Részlet a válaszából: […] ...az értékesítés eredménye (a kérdés alapján ez veszteség lesz) és az esetleg elszámolt terv szerinti értékcsökkenési leírás, mint az adózás előtti eredmény csökkenése;– 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben, 2013-ban, 2014-ben, 2015-ben – évenként külön-külön –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 16.

Tulajdoni hányad telek ellenében

Kérdés: Két gazdasági társaság társasházi tulajdonnal rendelkezett. A társasházi tulajdont megszüntették, az épületet lebontották. Helyére közös építési engedéllyel új társasház épült. A létrehozandó társasházban az "A" társaság végezte a beruházást saját költségén, a "B" társaság az építési telekkel vett részt. A "B" társaság által átadott telekrész értéke megegyezik az "A" társaságtól kapott tulajdoni hányad értékével. Milyen bizonylatkiállítási kötelezettsége van a társaságoknak? Megteheti-e "B" társaság, hogy a nyilvántartott telekértéket átvezeti a tulajdoni hányad főkönyvi számlára? Ebben az esetben milyen adózási és illetékvonzatok merülnek fel? Értelmezhetik-e ezt a társaságok úgy, hogy "B" társaság ingyenes átadás jogcímen tulajdoni hányadot ad át, míg "A" társaság ingyenes átadás címen tulajdoni hányadot ad a létrehozandó felépítményből? Ebben az esetben milyen illeték­kötelezettség terheli a társaságokat?
Részlet a válaszából: […] ...és a "B" társasággal szembeni követelésként kimutatnia. (Atovábbszámlázott építési-szerelési munkák értékét a fordított adózás szabályaiszerint terheli az áfa!) Ha változatlan összegben történik a továbbszámlázás,akkor e gazdasági eseménynek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 26.

Saját célra végzett beruházás vállalkozói

Kérdés: Mi a helyes eljárás abban az esetben, ha egy projekt megvalósítása saját kivitelezésben végzett beruházás? A projekt egyrészt építésiengedély-köteles, másrészt építési engedélyt nem igénylő munkákból áll, de minden munka az új ingatlan bekerülési költségét növeli. A kivitelezés részfeladatait különböző vállalkozások végzik. Milyen számlát állíthatnak ki a vállalkozók? Mi a helyzet az ingatlanhoz közvetlenül nem kapcsolható, de a bekerülési értékbe beszámító részterületek (műszaki szakértő, tervező, adminisztráció stb.) esetén?
Részlet a válaszából: […] ...építési-szerelési, illetve egyéb szerelési munkátépítésihatóságiengedély-köteles ingatlanon fogja végezni, és ezért a fordítottadózás szabályai szerint kell eljárnia, adóznia.Nem minősül építési-szerelési, illetve egyéb szerelésimunkának a műszaki szakértői...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 22.

Biztonsági őrzéshez szükséges eszközök

Kérdés: Cégünk biztonsági őrzéssel, valamint vagyonvédelmi berendezések ügyfelek részére történő beszerzésével, beszerelésével és működtetésével is foglalkozik. Őrzési pályázatot – több esetben – akkor tudunk nyerni, ha az élőerős őrzés mellett vállaljuk, hogy biztonságtechnikai eszközöket is beépítünk az őrzendő objektumba a saját költségünkre. A megbízó ingatlanján beépített eszközök a megbízás lejárta után a megbízónál maradnak. Ez a szerződésben is rögzítésre kerül. Hogyan történjen a számlázás? Csak a szolgáltatást vagy az eszközöket is számlázni kell? Az eszközöket hol kell aktiválni? Hogyan számolja el partnerünk az általa kiállított biztonsági szolgáltatásról szóló számlát? Hogyan kerülnek át a beépített eszközök a megbízó könyveibe?
Részlet a válaszából: […] ...megállapítása során a térítésnélkül átadott beruházás könyv szerinti értékével, az átvevő által meg nemtérített áfával az adózás előtti eredményt növelni kell.Amennyiben a biztonsági őrzés, a biztonsági szolgálat csak akérdés szerinti biztonságtechnikai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 17.

Tévesen kiállított számla következményei

Kérdés: A magyar kft. megrendelt egy összetett beruházást (amely alapozásból, felszíni műszaki berendezést befogadó alapépítményből, kiszolgáló műszaki berendezésből áll) a holland cégtől, mintegy 50 millió forintos összegben. Mivel a holland cég a szerződés szerinti időben nem kezdte el a beruházást megvalósítani, az alapozási, az alépítményi munkákat a magyar kft. más magyar vállalkozókkal végeztette el, az általuk számlázott ellenértéket beruházásként számolta el. Ezt követően a holland cég a műszaki berendezést leszállította, azt fel is szerelték. Bár a holland cég nem a teljes beruházást valósította meg, mégis az eredeti összeget számlázták, amit a magyar kft. megkifogásolt. A holland cég javaslatára a magyar kft. – áfa felszámítása nélkül – a holland cég felé kiszámlázta a magyar vállalkozók által elvégzett alapozási, alépítményi munkák értékét, és azt elszámolta árbevételként, de nem csökkentette annak összegével a beruházás ráfordításait, holott a holland cég által számlázott – bár megkifogásolt – összeggel is növelte a beruházás bekerülési értékét. Így mintegy 20 millió forinttal nagyobb összegű eredményt mutatott ki. Később – külső szakember javaslatára – a holland cég helyesbítette a számláját, a magyar kft. pedig sztornírozta saját számláját. A helyesbítést megelőzően az APEH áfaellenőrzést tartott, és szerinte a holland cég felé az ingatlanhoz kötődő szolgáltatást áfásan kellett volna számlázni. Az APEH-revizor nem a számlázás helytelen voltát kifogásolta, véleménye szerint a számla kiállítása tanúsítja, hogy a gazdasági esemény megtörtént. A revizor szerint az adózó a bruttó elszámolás alapelvét is megsérti, ha csökkenti az elszámolt beruházási ráfordítást. Mi a számviteli és adózási szempontból is helyes álláspont?
Részlet a válaszából: […] Hosszabban idéztük a valójában összetett kérdést, mert jólmutatja, hogy a számviteli előírásokkal alá nem támasztott gyakorlat (számlázás)milyen következményekkel jár. A kérdés jól tükrözi azt is, hogy azadóellenőrzés – helytelenül – csak az adótörvényi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 31.

Felújítási hányad számvitele, adózása

Kérdés: A 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint a szövetkezeti közös tulajdonban lévő épületrészek felújítására befizetett összegeket végleges pénzeszközátvételként kell elszámolni, és a még fel nem használt összegeket halasztott bevételként kell kimutatni. Mit kell érteni itt felhasználáson? Ha a szövetkezeti tulajdonban lévő ingatlanrészt a lakásszövetkezet nem vette állományba, akkor a felújítás értékét mire kell aktiválni? A felújítást mikor kell a tagoknak áfával számlázni?
Részlet a válaszából: […] ...összegből a felújításra átvett pénzeszközökkel arányoshányaddal csökkenthető a kötelezettségként kimutatott összeg.A 2003/23. Adózási kérdések szerint a felújításihozzájárulás beszedésekor a beszedett összeg után a befizetés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. március 2.

Ráépítéssel osztatlan közös tulajdon elszámolása

Kérdés: Magánszemély ingatlantulajdonos megállapodik a társasággal, hogy a társaság beruházásával, az ingatlanon ráépítéssel (az épület átalakításával és bővítésével, egyéb építményekkel) a Ptk. 137. §-ának (3) bekezdése alapján osztatlan közös tulajdon keletkezik. Az eszmei hányadok kialakításához a ráépítéssel létrejövő ingatlan értékének és az eredeti, illetve a ráépített rész arányának meghatározásához ingatlanforgalmi műszaki szakvélemény készült, amelynek főbb adatai és mutatói:
  Eredeti Ráépített Új Arány %
Telek 50 50 100 10
Épület 150 750 900 90
Összesen: 200 800 1000 100
Arány % 20 80 100  
A ráépítés (a példabeli arányosított) bekerülési értéke: 730. A társaság az ingatlanra a használatbavételi engedélyt megkapta. A ráépítés költségei a beruházási számlán vannak. Kérdés az, a tulajdonostársaknak van-e elszámolási, számlázási, adózási kötelezettségük? A tulajdoni hányadot meg kell-e osztani telekre, épületre, építményre, ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogra? Lehetséges-e, hogy a társaság az ingatlan teljes értékét a könyveiben kimutassa, mert az osztatlan közös tulajdont egyedül használja? Bérbe vett ingatlanon végzett beruházásnak minősül-e? Hogyan és mi után kell az értékcsökkenést elszámolni?
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kell kezdeni, hogy az osztatlan közöstulajdon Ptk. szerinti értelmezéséből és az osztatlan közös tulajdonba tartozóeszközök elkülönítésének, elszámolásának számviteli előírásaiból a kérdésekreeltérő tartalmi válasz adódik. A Ptk. 137. §-ának (3)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 27.