1. cikk / 25 Vásárolt telekre épített családi ház bérbeadása
2. cikk / 25 Többéves beruházás, felfüggesztett fejlesztés
Társaságunk a 2020. évben külső vállalkozások bevonásával többéves beruházást indított el, amelynek célja egy saját igényeknek megfelelő szoftver (rendszer) beszerzése, fejlesztése, amelyet a társaságunk kizárólag vállalkozási tevékenysége érdekében kíván használni. Ezen fejlesztések még nem kerültek aktiválásra, aktiválásig a felmerülő kiadásokat (bérköltség, szoftverfejlesztő vállalkozói díj, felhasznált szoftverek stb.) a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között tartjuk nyilván. A gazdasági körülmények megváltozása és egyéb indokok miatt a tervezett rendszer fejlesztését a 2023. évben – felső vezetői döntés alapján – felfüggesztették, és egy későbbi, bizonytalan időpontban egy másik, hasonló alternatív rendszer bevezetéséről fognak dönteni.
A társaság elképzelése szerint:
1. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben nem hasznosulnak, kivezetésre kerülnek a vagyoni értékű jogok közül terven felüli értékcsökkenésként. Ekkor a Tao-tv. 8. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint a társaságnak növelnie kell az adózás előtti eredményt az Szt. szerinti adózás előtti eredmény terhére (a mérlegfordulónappal vagy a kivezetés időpontjával) elszámolt terven felüli értékcsökkenéssel. Míg a Tao-tv. 7. §-a (1) bekezdésének d) pontja értelmében az adózás előtti eredményt csökkenti a terven felüli értékcsökkenés adóalapnál érvényesíthető összege a Tao-tv. 1. és 2. melléklete szerint.
2. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben szellemi értékként hasznosulnának, átsorolásra kerülnek a szellemi termékek közé, taohatásuk nincs.
3. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amelyek kapcsán nem egyértelműen dönthető el, hogy a jövőben a fejlesztések során hasznosíthatók-e, a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között maradnának a későbbi felülvizsgálati időpontig.
A kérdés az, hogy a társaság helyesen, a jogszabályi előírásoknak megfelelően jár-e el, amennyiben a fent leírtakat alkalmazza?
3. cikk / 25 Kísérleti fejlesztés költségeinek aktiválása
4. cikk / 25 Vagyonkezelésbe vett eszközök státusza
5. cikk / 25 Felújítás alatt álló épület értékesítése
Az "A" kft. keretszerződés keretében elvállalta "B" kft. épületének a felújítását, a részteljesítés számlázásában is megállapodtak. A felújítási munkák végzését "A" kft. megkezdte, már részszámlát is benyújtott, amelyet a "B" kft. elfogadott, elismert. A megkezdett felújítás első részszámlájának a kiegyenlítése után azonban a "B" kft. a felújítás alatt lévő épületet értékesítette "C" zrt. részére azzal, hogy a felújítás az új tulajdonosnál is folytatódik. Természetesen a folytatódó felújítás költségeit már "C" zrt. viseli. Hogyan kell a fentieket a három szervezetnél elszámolni, könyvelni?
6. cikk / 25 Kiterjesztett gyártói felelősségi díj könyvelése
Bár majd csak októberben kerül sor az első kiterjesztett gyártói felelősségi díj bevallására és megfizetésére, a könyveléssel kapcsolatban már most több kérdés merült fel bennünk. Ha a koncessziós társaság számlázza felénk, akkor hatósági díjként kell könyvelni szállítói számlaként? Lehet-e része a külföldről vásárolt készletek bekerülési értékének? (A környezetvédelmi termékdíjat eddig így kezeltük.)
7. cikk / 25 EPR (kiterjesztett gyártói felelősségi díj) számviteli kezelése
Hogyan kell a kiterjesztett gyártói felelősségi díjat elszámolni?
8. cikk / 25 EPR-díjat hogyan kell könyvelni?
A 2023. július 1-től bevezetett EPR-díjat hogyan kell könyvelni? A beszerzési ár része, mint a környezetvédelmi díj, vagy egyéb ráfordítás, vagy igénybe vett szolgáltatás?