Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] ...semmilyen jogi alapja nincsen. A B cégnél kimutatott befejezetlen beruházás az ingatlan felújításához kapcsolódik, tehát a felújítás aktiválás előtti költségeiben kellett volna számításba venni, folyamatosan, a felmerüléskor kellett volna azt az A cég felé a B...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Bérbe vett ingatlanon végzett beruházás

Kérdés: Az önkormányzatoknál ma is gyakorlat, hogy az önkormányzati ingatlanra egy projektcég épületberuházást végez, az elvégzett beruházást a beruházó projekt kft. a saját könyveiben, mint idegen ingatlanon végzett beruházást mutatja ki. Az idegen ingatlanon végzett beruházást a könyveiben kimutató cég adhatja bérbe, szedheti a bérlemény hasznát? Az ingatlan tulajdonosánál, a beruházást végzőnél hogyan kell könyvelni az idegen ingatlanon végzett beruházást? Ki és hogyan számolja az értékcsökkenést? A bérbeadásból származó bevételt? A projektcég felszámolásakor az idegen ingatlanon végzett beruházást (épületet) jogosan követelheti az önkormányzat? Jogosan követelheti az ezen épület bérbeadásából származó bevételt az önkormányzat?
Részlet a válaszából: […] ...állományba veszi az épületek között, mint az önkormányzati földterületen (bérelt földterületen) végzett épületberuházást. Az aktiválás után a projektcég az Szt. 52. §-a alapján meghatározza az évenként elszámolandó terv szerinti értékcsökkenési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 19.

Szoftverfejlesztés fióktelep részére

Kérdés: Társaságunk külföldi fióktelepekkel rendelkezik. A fióktelep részére szoftverfejlesztéseket végzünk, amelyet a fióktelepek részére kiszámlázunk, és az eszközként a fióktelep főkönyvében aktiválásra kerül. Társaságunk nem szoftverfejlesztő cég, informatikai munkatársaink végzik a fejlesztést. A fióktelep részére végzett informatikai fejlesztések tekinthetőek-e saját eszközfejlesztésnek? A számviteli elszámolás során követhetjük-e a saját előállítású eszközök elszámolására vonatkozó szabályokat? Társaságunk forgalmi költség típusú eredménykimutatást készít.
Részlet a válaszából: […] A külföldi fióktelep a társaság része, így gazdálkodásáról az Szt. előírásai szerint kell számot adni (tevékenységének adatai megjelennek a társaság beszámolójában). Ebből következően az előállított szoftvert az Szt.-nek a saját előállítású eszközök...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 12.

Elszámoltatás elszámolásra kiadott összeggel

Kérdés: Társaságunk telephelyén 2001-2002-ben jelentős értékű felújítás volt, amelyet aktiváltunk. A felújítás 2 éve alatt az ügyvezetőnél közel 7 millió forint elszámolásra felvett előleg halmozódott fel (ami a könyvelésben követelésként szerepelt), amellyel végül az ügyvezető akként számolt el, hogy 2003 márciusában felújításról szóló, az elszámolási előleggel közel megegyező összegű készpénzes számlákat fogadott be. A társaság egyik tulajdonosa sikkasztás gyanúja miatt feljelentést tett. A számlákat a nyomozás során a rendőrség lefoglalta, annak könyvelése, áfatartamának levonásba helyezése akkor nem történt meg. A bírósági eljárás 2007 áprilisában lezárult. A bíróság nem találta bizonyítottnak, hogy az ügyvezető a rábízott pénzeszközöket jogtalanul eltulajdonította vagy sajátjaként rendelkezett volna vele. Ezért az ügyvezetőt jogerősen felmentette. A gazdasági esemény teljesítettnek minősül-e? 2007-ben megtörténhet-e a számlák befogadása, áfatartamának levonása? Milyen időponttal történjen az aktiválás? A bírósági iratokban lévő eredeti számlákról kért hiteles másolat megfelelő-e?
Részlet a válaszából: […] Nem egyszerű a kérdésekre válaszolni. Bár hosszabban idéztüka kérdést, még sem szerepel abban minden olyan tényező, ami az egyértelműválaszhoz kellene.Kezdjük a végén! A bírósági iratokban lévő eredeti számlákhelyett az azokról kért hiteles másolatok a könyvelés, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 13.

Utólag megállapított túlszámlázás

Kérdés: Egyik ügyfelemnél 2006 végén derült ki, hogy az ügyvezető 2005-2006. év vonatkozásában fiktív számlákat fogadott be, illetve a számlák számos esetben túlszámlázást tartalmaztak. A számlák az épületek bekerülési értékét növelték, felújításhoz kapcsolódtak, és minden esetben kifizetésre kerültek. Az ügyben rendőrségi vizsgálat indult, a túlszámlázás értékét műszaki értékbecslő állapította meg. Növelheti-e a tárgyi eszköz értékét a kiszámlázott, de el nem végzett munka? Mi a teendő azokkal a számlákkal, amelyek már 2005-ben aktiválásra kerültek? Milyen időpontra kell elvégezni az önellenőrzést? Helyes-e, ha a túlszámlázott összeget a követelések közé vezetjük át a bírósági eljárás végéig? Ha követelés lesz, értékvesztést el kell-e számolni?
Részlet a válaszából: […] Sajnálatos, hogya kérdésben leírtak előfordulnak. A fiktív számla, illetve az el nem végzettmunkákat tartalmazó számla könyvelésével azonban nem lehet valódi értéketelőállítani. Ebből már következik, hogy az el nem végzett munkák számlázottértéke nem növelheti a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 8.

Ipari üzem kialakítása bérelt ingatlanon

Kérdés: Meglévő raktárépületből ipari üzem kialakítása bérelt ingatlanon. Az elvégzett munka 60 százaléka a tulajdonos felé – megállapodás alapján – kiszámlázásra került. Ez az összeg a havonta számlázott és fizetendő bérleti díjba beszámításra kerül. Hogyan kell elszámolni az üzem kialakításának költségeit? Hogyan kell elszámolni a meg nem térült 40, illetve a kiszámlázott 60 százalék értékű munkákat?
Részlet a válaszából: […] ...szereplőépület értékét (bekerülési, bruttó értékét) növelő tételként a felé számlázott60 százalékot (T 123 – K 161). Az aktiválás után a bérbevevő a bérbe vettépületen végzett beruházás értéke és várható hasznos élettartama alapján, abérbeadó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 27.