Civil szervezetnél támogatásból beszerzett eszközök

Kérdés: Civil szervezeteknél a támogatásból beszerzett, százezer forint feletti tárgyi eszközök esetén az értékcsökkenési leírás összegére elhatárolható-e a támogatásból a tárgyi eszköz bekerülési értéke, a következő évi értékcsökkenések ellentételezésére, ha nem fejlesztési célra kapta a támogatást a civil szervezet, hanem működési költségekre, de elszámolhat tárgyieszköz-vásárlást is a szerződés szerint? Ha igen, a teljes bekerülési érték elhatárolható? Arányosítás csak vegyes forrásból származó eszköznél szükséges? Szükséges-e hogy a szerződésben szerepeljen erre külön kitétel? Jogszabályoknak megfelelő-e az a könyvelési eljárás, mely szerint a tárgyi eszköz értékcsökkenési leírására elhatárolásra került a működésre kapott támogatásból az eszköz bekerülési értéke, és minden évben annyi kerül feloldásra, amennyi a támogatásból beszerzett eszköz adott évi amortizációs költsége?
Részlet a válaszából: […] A kérdést kissé rövidítve idéztük. A kérdező véleményével alapvetően egyetértünk, de ahhoz a számviteli törvényi követelményeket teljesíteni kell.Minden gazdasági műveletről, eseményről, amely az eszközök, illetve az eszközök forrásainak állományát vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.

Áfaellenőrzés 2004/2005. évekre visszamenőlegesen

Kérdés: A 2004. és 2005. évben történt támogatás igénybevétele miatti áfaarányosítás lehetőségéről több cikk jelent meg. Ezek elolvasása után kérdezem: minden érintett időszaki bevallást önellenőrizni kell, vagy csak az érintett év utolsó bevallását? 2004. 05. 01-től számított időszak önellenőrizhető? Ezen időszak alatt keletkezett összes levonható áfa most érvényesíthető? Ha az egyéb feltételek megvannak?
Részlet a válaszából: […] ...Áfa-tv.)2004. május 1-jétől 2005. december 31-éig hatályos – az államháztartásitámogatás miatt az előzetesen felszámított áfa arányosítására vonatkozó -rendelkezések hatályon kívül helyezéséről. Az Európai Bíróság döntése a régiÁfa-tv. 38. §-át...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 1.

Közösen végzett kutatás-fejlesztés támogatásának elszámolása

Kérdés: Cégünk – konzorciumi tagként – a műegyetemmel közösen kutatás-fejlesztéssel foglalkozik. A kutatás költségeit saját erőből és költségvetési támogatásból fedezzük. A támogatást előleg formájában kapjuk. Ezt az előleget a számlák alapján a költségvetésből a tényleges támogatási összegre kiegészítik. A támogatást anyagbeszerzésre, bérre, szolgáltatásra, valamint tárgyi eszköz beszerzésére bontják meg. A kutatás-fejlesztés során adóköteles árbevétel nem keletkezik, a kutatás-fejlesztés költségeit a felmerüléskor elszámoljuk költségként? A fentiekből az áfaarányosításnál mit kell figyelembe venni? A támogatásként kapott előleget hogyan kell figyelembe venni?
Részlet a válaszából: […] ...a tárgyi eszközök akutatás-fejlesztést szolgálják, vagy a termelőtevékenységet? Ennek a költségekelszámolása során, illetve az áfaarányosításánál van különös jelentősége.Ezek előrebocsátása után következzen a számvitelielszámolás, majd az Áfa-tv....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 10.