Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...nem lehet vállalkozási szerződéssel alátámasztani. (Berendezések szállításához fuvarozási szerződés, az eszközök bérléséhez bérleti szerződés és így tovább.) Konkrét szerződésforma hiányában alkalmazandók a megbízási szerződés Ptk.-ban is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Elszámolás a feles földbérleti díjjal

Kérdés: Hogyan számoljuk el a feles földbérleti díjat?
Részlet a válaszából: […] ...hangsúlyt.A feles bérlettel kapcsolatos jogszabályi hátteret a 2013. évi CCXII. törvény adja meg. Ezen törvény 66. §-a szerint a feles bérleti szerződés alapján a feles bérlő meghatározott föld időleges használatára és hasznainak szedésére jogosult, és köteles...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 8.

Bérleti díj miatt iparűzésiadó-alap két helyen

Kérdés: Kapcsolt vállalkozásaink közül az egyik kizárólag ingatlan-bérbeadással ("A" cég), a másik pedig ingatlanüzemeltetéssel és bérbeadással foglalkozik ("B" cég). A bérlőkkel történő egyszerűbb kapcsolattartás érdekében "B" cég nemcsak az üzemeltetési díjat, hanem egyúttal a bérleti díjat is számlázza, és beszedi a bérlőktől a velük kötött szerződés alapján. A fentiek miatt probléma keletkezett az iparűzési adó vonatkozásában, ugyanis az "A" cégnél bevételként és iparűzésiadó-alapként jelentkezik a bérletidíj-bevétel, ami "B" cégnél is árbevétel és iparűzésiadó-alap. Így ugyanazon bérleti díj után kétszer fizetünk iparűzési adót. Léteznek-e olyan szerződéskötési, illetve könyvelési módosítások, amelyekkel a kétszeres iparűzésiadó-fizetés a cégcsoporton belül megszüntethető úgy, hogy "A" cég továbbra sem kerül közvetlen kapcsolatba a bérlőkkel?
Részlet a válaszából: […] ...a bérlőkkel való kapcsolattartást, de ellentmondanak a törvényi előírásoknak.A Ptk. 6:331. §-ának (1) bekezdése szerint a bérleti szerződés alapján a bérbeadó meghatározott dolog időleges használatának átengedésére, a bérlő a dolog átvételére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 25.

Költségek viselése bérleti díj ellenében

Kérdés: "A" kft. ingatlant adott bérbe a "B" kft.-nek. "A" kft. a bérbeadást adókötelessé tette. A bérleti szerződés szerint: a bérleti díj fejében a bérbevevő viseli a bérleményre eső valamennyi költséget és adókötelezettséget. Az adóhatósági határozat és jogerős bírósági ítélet az ügyletet ellenérték fejében történő bérbeadásnak minősítette. A számlázásra és a könyvviteli elszámolásra vonatkozóan a bérbe adó cég könyvelője tájékoztatást kért és kapott az adóhatóságtól, amelynek lényege, hogy a bérbeadónak számlát kell kiállítania a bérbeadásról, utólag is. A bérbeadónak az áfakülönbözet könyvelését az adóhatósági határozat alapján kell elvégeznie. A bérbevevőnél az utólag kapott számla könyvelését az adóhatóság nem látja indokoltnak. A bérlő könyvvizsgálójaként a kérdező ezzel nem ért egyet.
Részlet a válaszából: […] ...az elszámolást "helyretenni".Feltételezhetően az ingatlan bérbeadása nem 2012-ben kezdődött, hanem 2011-ben vagy még azt megelőzően.A bérleti szerződés hivatkozott előírásai szerinti bérbeadás – nem csak a jogerős bírósági ítélet miatt – valóban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 4.

Bérleti díj vagy adásvétel?

Kérdés: Két független társaság egy ingatlanra 5 éves időtartamra bérleti szerződést köt vételi jog (opció) kikötésével a bérbevevő részére azzal, hogy a már teljesített bérleti díjak összege beszámít a vételárba. Az 5 éves bérleti időtartamra szóló bérleti díj összege lefedi az ingatlan vételárát. Az 5 éves bérleti időszak végén a bérbevevő él a vételi jogával. Milyen értéken kell számlázni az 5 éves bérleti időszak lejáratát követően az ingatlant? Helyes-e az 5 év alatt elszámolt bérleti díj költségkénti elszámolása?
Részlet a válaszából: […] ...(és5 év alatt összesen) fizetendő bérleti díjat, továbbá azt, hogy az ingatlanbérleti díját áfával vagy áfamentesen számlázzák. A bérleti szerződésselegyidejűleg megkötik az ingatlan adásvételi szerződését is azzal, hogy a vételidőpontja a bérbevevő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 22.

Tulajdonos ingatlanának bérbeadása

Kérdés: Társaság székhelye a tag állandó lakóhelyéül szolgáló ingatlan. A székhelyre vonatkozó szívességi használati megállapodás szerint az ingatlan használata ingyenes, de az ingatlan használatával felmerülő valamennyi költséget köteles viselni a társaság. Kérdésem a 2010-es szabályozás szerint, hogy a magánszemélynek a felmerülő költségek átterhelését hogyan kell elszámolnia? Be kell-e jelentkeznie bérbeadási tevékenységre, ki kell-e számláznia a felmerülő és átterhelt költségeket? Ha tételes költségelszámolást választ a bérbeadásra vonatkozóan, akkor a kiszámlázott (átterhelt) költségekkel szembeállíthatja-e (levonhatja-e) a felmerült (általa megfizetett) közös költséget és rezsit? A társaságnak mint kifizetőnek kell-e szja-előleget levonnia a kiszámlázott költségekből tételes költség­elszámolás választása esetén? Áfa szempontjából mi a szabály a kiállított számlákra vonatkozóan? Választhatja a magánszemély a bérbeadási tevékenységére az alanyi adómentességet?
Részlet a válaszából: […] Ha a magánszemély a térítésmentesen használatba adottingatlan felmerülő költségeit át kívánja terhelni a cégére, akkor be kelljelentkeznie bérbe­adási tevékenységre, és ki kell számláznia a felmerülő ésátterhelt költségeket.Ha tételes költségelszámolást választ a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 29.

Előző éveket érintő helyesbítések

Kérdés: Az elmúlt évben a mérlegkészítés időpontját követően több, az előző évvel (évekkel) kapcsolatos tétel merült fel, amelyeknek a számvitelben, a társaságiadó-alap tekintetében való helyes kezelésével kapcsolatban bizonytalanok vagyunk. Többéves földbérleti szerződést kötöttünk a szántóterület bérletére az NFA-val. 2007. évben elemi károk miatt bérletidíj-mérséklést kértünk, amelyet az év végéig nem bíráltak el. Így 2007. évre a szerződés szerinti (mérséklés nélküli) díjat könyveltük a passzív időbeli elhatárolásokkal szemben. A mérlegkészítés időpontja 2008. január 31. A jelentős összegű bérletidíj-mérséklést tartalmazó, 2007. december 31-i teljesítési időpontú, 2008. májusi kiállítású számla 2008. májusában érkezett meg. A 2007. évre elszámolt, időbelileg elhatárolt díj és a számlázott díj különbözetét 2008. évi egyéb bevételként számoltuk el. A cukorrépa értékesítése kapcsán többször előfordult, hogy a cukorgyár a végleges elszámolást a későbbi években kialakult árfolyamok függvényében korrigálta. Például 2004-2005. évekre vonatkozó teljesítéssel 2006-ban bocsátott ki árbevételt növelő, illetve csökkentő számlát. A társaságiadó-alapnál ezeket a tételeket a 2006. év elszámolásában szerepeltettük. Ez esetben – úgy véljük – helyesen jártunk el, mert a nem jelentős összegű tételeket a tudomásunkra jutás évében könyveltük. További kérdés, a társasági adónál is határ-e a mérlegkészítés időpontja? Van-e az adó szempontjából jelentős összeg? Helyesen jártunk-e el, hogy a fenti esetekben a társasági adó alapjára vonatkozóan nem végeztünk önellenőrzést? Megoldás-e az, ha a számviteli politikában rögzítjük az általunk alkalmazott eljárást?
Részlet a válaszából: […] A leírt gyakorlat helyes vagy nem helyes voltánakmegítélése, a kérdésekre adandó válasz általánosíthatósága érdekében hosszabbanidéztük a kérdést. Az első kérdés a kért bérleti díj mérsékléséhez kapcsolódik.Nyilvánvaló, hogy a kért díjmérséklést addig nem lehet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 19.

Társasházi elszámolások (tulajdonos társaságok)

Kérdés: A társasház tulajdonosai jogi személyiséggel rendelkező belföldi társaságok, az Áfa-tv. és a Tao-tv. alanyai. Minden tulajdonosnak van épületrésze, valamint közös az udvar, a kapu. Az udvar egy része eladásra kerülhet. Ezért a társasház az ingatlan értékesítése és bérbeadása esetére is áfafizetési kötelezettségre bejelentkezett. Kérdéseim egyrészt az ingatlan értékesítésével keletkező jövedelem személyi jövedelemadójához kapcsolódnak, másrészt annak felhasználásához, a társasháznál felmerülő költségek elszámolásához.
Részlet a válaszából: […] ...a kérdés szerint – adókötelessé tette azingatlan bérbeadását is. Az Áfa-tv. értelmező rendelkezése szerint bérbeadásnakminősül a bérleti szerződésen alapuló jogviszony mellett minden olyan egyébjogviszony is, amelynek tartalma alatt a jogosult az ellenérték...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 11.

Magyarországi cég által foglalkoztatott német állampolgár

Kérdés: Német állampolgár a német testvérvállalat alkalmazottjaként a cégcsoport magyarországi leányvállalatánál dolgozik. Munkabérét, valamint az azt terhelő járulékokat, adókat a német leányvállalat a magyar leányvállalatra átterheli számlában. A német leányvállalat bérel lakást az alkalmazott számára Magyarországon, és a bérleti díjat is továbbszámlázza a magyar leányvállalatnak. Mi a teendője a magyar vállalatnak a német vállalat által kiállított számlán feltüntetett munkabérrel, valamint a bérterhekkel áfa szempontjából? Mi a teendője a magyar társaságnak a német vállalat által kiállított számlán feltüntetett bérleti díj áfájával? A német alkalmazott köteles Magyarországon személyijövedelemadó-bevallást benyújtani, mivel 183 napnál többet tartózkodik Magyarországon? A magyar leányvállalat által viselt lakásbérleti díjat hogyan kell kezelni a személyi jövedelemadó szempontjából?
Részlet a válaszából: […] ...a magyar leányvállalatbiztosítja a német állampolgár részére a lakást, függetlenül attól, hogy nem amagyar leányvállalat kötött bérleti szerződést. Ha a német vállalat általátterhelt bérleti díj áfát is tartalmaz, az előzetesen felszámított áfa nemvonható le...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 6.

Tartós bérlet, nyílt végű pénzügyi lízing a Közösségen belülről

Kérdés: A tevékenységhez szükséges nagy értékű eszközt az EU-tagállamból tartós bérlet, nyílt végű pénzügyi lízing keretében hozza be a társaság. Ez esetben mi a teljesítési időpont? Hogyan történik a könyvelés, az áfa bevallása?
Részlet a válaszából: […] ...napja. A pénzügyi lízinget a Ptk. sajátos szerződéses formábanbonyolított ügyletként kezeli, az nem tartozik a bérleti szerződésselszabályozott körbe. Ez esetben viszont az adófizetési kötelezettségkeletkezésének időpontja – az Áfa-tv. 16...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. január 11.
1
2