Önálló tárgyi eszköz vagy felújítás?

Kérdés: A szálláshely-szolgáltatással foglalkozó cég 2020-ban kezdett el egy felújítást (kapott rá támogatást is). Van néhány eszköz, amiről nem tudom eldönteni, hogy önálló tárgyi eszközként kezeljem, vagy felújításra könyveljem. A felújítás csak 2021-ben fejeződik be. 2021-ben lesz a felújítás az ingatlanra aktiválva. Van, amit már könyveltem a 161-re, de felmerült bennem, hogy áttegyem a 162-re. Pl. a klíma (mert az leszerelhető és átvihető másik ingatlanra) önálló tárgyi eszköz? Beépíthető sütő, főzőlap, ezt is a 161-re tettem, ez is könnyen kiszerelhető, tűzjelző, szén-monoxid-jelző, csaptelep, mosdókagyló, ezt inkább 162-re raknám, pl. a zuhanykabin. Egyébként az ingatlant még 2015-ben vették, a mostani piaci értéke sokkal magasabb, mint a könyv szerinti értéke, tehát annál jobb, minél nagyobb összeget aktiválunk rá. Jól gondolom, hogy a támogatás teljes összegét el kell határolnom, és majd 2021-ben kell feloldanom az elszámolt értékcsökkenésnek megfelelően? Csak azt nem tudom, hogy milyen összeget kell majd figyelembe vennem, hiszen az ingatlannak eddig is volt bekerülési értéke, amire értékcsökkenést számoltam el. Meg kell majd néznem, hogy mekkora a ráaktivált részre eső értékcsökkenés?
Részlet a válaszából: […] ...a klíma is) karbantartásnak minősül. Az ingatlan – mint épület – rendeltetésszerű használatához nem feltétlenül szükséges berendezések (például a tűzjelző, a szén-monoxid-jelző, sütő, főzőlap) nem képezhetik a részét az ingatlan bekerülési értékének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 29.

Szállodafelújítás költségeinek elszámolása

Kérdés: A szálloda tervezett felújítása során különböző munkákat fognak végezni, amelyek többsége – úgy vélik – felújításnak, esetleg pótlólagos beruházásnak minősül, de lesznek olyanok is, amelyek karbantartásnak tekintendők. Ez utóbbiakat időbelileg el kívánják határolni, mivel azok a későbbi bevételek érdekében szükségesek. A beépített bútorok, berendezések cseréjét felújításként, a mobil eszközök, berendezések cseréjét pótlólagos beruházásként számolnák el. Helyesen gondolják?
Részlet a válaszából: […] ...és valós tartalmuk alapján elszámolni az Szt. előírása szerint.A szállodafelújítás keretébe tartozónak tekintendő a különböző berendezési tárgyak beszerzése, szerelése is. A berendezési tárgyak között azonban vannak olyanok, amelyek értékét az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 12.

Átalakulás vagyonátértékeléssel

Kérdés: Társaságunk jelentős vagyont halmozott fel. A tulajdonosok úgy döntöttek, hogy a kft. alakuljon át zártkörűen működő rt.-vé. Az átalakulás során élni kívánnak a vagyonátértékelés lehetőségével. Milyen szempontok érvényesíthetők a vagyonátértékelés során? Hogyan kell meghatározni a piaci értéket? Hogyan indokolt dokumentálni az átértékelés hatását? Ki hagyja jóvá a vagyonátértékelést?
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolódó vagyoni értékű jogok piaci értékét alapvetően befolyásolják az ingatlan hasznosíthatóságának lehetőségei;– a műszaki berendezéseknél, gépeknél célszerű a költségalapú módszert alkalmazni;– a tőzsdén jegyzett részesedések, értékpapírok esetében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 10.

Felújítás-karbantartás elhatárolása

Kérdés: Kérdésként merült fel, hogy a lapos tető szigetelése, a meglévő utakra koptatóréteg felvitele, gépeken, berendezéseken (darukon) a vezetékek cseréje, a darupálya felújítása, alkatrészek cseréje, csarnoki ikerfújó szellőztető rendszeren végzett munkák, kerítések, korlátok megépítése, cseréje, az épületen lévő kapuk cseréje karbantartás vagy felújítás?
Részlet a válaszából: […] ...utaknál a kapacitás növekedését. Hasonlóan minősíthető a lépcsőknél a műkövezés is.)A karbantartás körébe tartozik, ha a gépeken, berendezéseken (a darukon) lévő, az azokhoz tartozó elektromos vezetékeket kicserélik. A gépekbe, berendezésekbe beépített motorok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 8.

Talajcsere költségeinek elszámolása

Kérdés: A környezetvédelmi hatóság a társaságot arra kötelezte, hogy a telephelyén a talaj szennyezettségét szüntesse meg, alapvetően talajcserével, a talajszennyezettséget előidéző berendezési tárgyak cseréjével. Hogyan kell ezt elszámolni akkor, ha a telephely már hosszú évek óta a társaság tulajdonában áll, illetve ha a telephelyet most vásárolta, de annak a szennyezettsége csak a vétel után derült ki?
Részlet a válaszából: […] A kérdés első feléből az következik, hogy a telephelyen a talajszennyezettség a vállalkozási tevékenység "eredményeként" – hosszabb időszak alatt – keletkezett. Ha a vállalkozó folyamatosan megtette volna a szükséges intézkedéseket, ha rendszeresen elvégezte volna a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 12.

Bérelt üdülő felújítása, berendezése

Kérdés: A kft. üdülőt bérel, alkalmazottak üdültetésére és tréning helyszínéül. Az üdülőt felújította, műszaki cikkeket, kondigépeket, matracokat stb. vett bele. Az önkormányzatnál egyéb szálláshely címén jelentkezett be. Elszámolhatók-e költségként a felsorolt beruházások, tárgyi eszközök, levonható-e az áfa, illetve béren kívüli juttatásként hogyan számoljam el?
Részlet a válaszából: […] ...alatt? Magát a bérelt üdülőben végzett, a számviteli előírásoknak megfelelő felújítási munkákat, vagy csak az üdülő bútorait, berendezési tárgyait cserélte ki, pótolta ki, egészítette ki? Az üdülés céljait szolgáló műszaki cikkeket vásárolt, vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 29.

Társasházi fűtéskorszerűsítés elszámolása

Kérdés: Ha egy társasház fűtéskorszerűsítést hajt végre, amelynek az értéke 20 millió forint, akkor ez hogyan jelenik meg a könyvelésben? Az egész épület fűtési rendszerének korszerűsítéséről van szó. Ez beruházás? Az épületben kb. 100 lakás van, amelyben radiátorcsere volt, és ehhez kapcsolódó anyagköltség és munkadíj. A kivitelező egyösszegű számlát adott, fűtéskorszerűsítés megnevezéssel. Ezt mint tárgyi eszközt veszem nyilvántartásba? Ha igen, hány százalékos értékcsökkenési leírást alkalmazok?
Részlet a válaszából: […] ...azok részei, az épület biztonságát (állékonyságát), atulajdonostársak közös célját szolgáló épületrész, épületberendezés ésvagyontárgy akkor is közös tulajdonba tartozik, ha az a külön tulajdonban állólakáson vagy nem lakás céljára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 10.

Fődarab cseréje

Kérdés: Cégünk 2008. évben vett 2 db filterbokszkészüléket, aminek a használatával utántölthető lesz a toner. A készülék beszerzési ára nettó 1 015 000 Ft volt, amely magában foglalta az antisztatikus szűrőbetétet, a ventilátort, a filterbokszkészüléket és további kis értékű tartozékokat. Az antisztatikus szűrőbetétet eddig ki tudták tisztítani, de 2010-ben újat kellett venni, amelynek az ára 406 274 Ft. A szűrőbetét "fődarab"-cseréjét felújításnak kell minősíteni, vagy karbantartás és a tárgyév költsége?
Részlet a válaszából: […] ...el), és ezért önálló tárgyieszközként kezelendő, akkor az egyes fődarabok cseréjét karbantartásként kellelszámolni. Gépi berendezéseknél, gépeknél csak a totálkáros eszközökrendeltetésszerű használatba állítása érdekében elvégezendő munkák...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 3.

Karbantartás, vagy beruházás?

Kérdés: Cégünk a helyi önkormányzattól bérbe vett egy üzlethelyiséget, ahol ügyfélszolgálati irodát alakított ki. A helyiségben a padozatot, álmennyezetet, vizesblokkot, bejáratot, nyílászárókat, falburkolatokat, villamosvezeték-rendszert, fűtőtesteket lecseréltük. Elszámolhatjuk-e a felmerült költségeket karbantartási költségként, vagy ez inkább bérelt ingatlanon végzett beruházás? Hasonló munkálatokat végeztünk saját tulajdonú irodaépületünk ebédlőjében is.
Részlet a válaszából: […] ...javítása, cseréje; az épület talajnedvesség elleni szigetelése, injektálása; a szellőző-, légüdítő (légállapot-szabályozó) berendezések részleges cseréje, a személyfelvonó, a mozgólépcső, a szemétledobó, a központi antenna, a kaputelefon, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. május 31.