Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] ...A két cégnél nem szerepelhet kétféleképpen. Számvitelileg értelmezhetetlen a veszteségelhatárolás.A B cég könyveiben befejezetlen beruházás nem lehet (a kérdés alapján nem lehet arra következtetni, hogy B cégnél beruházásról bármikor is döntés született volna)....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Kifizetett osztalék visszafizetése jelentős összegű hiba miatt

Kérdés: A kft. taggyűlése 2014. évben a 2013. évi egyszerűsített éves beszámoló elfogadásakor a 2013. év adózott eredménye terhére osztalékkifizetésről döntött. Az osztalékot 2014-ben kifizették. 2016. évben önellenőrzés keretében feltárt jelentős összegű hibák helyesbítésével, a 2013. évre jóváhagyott osztalék kifizetésére a saját tőke nem nyújtott fedezetet. A kft.-nek 2014. évben a Gt. előírásait, 2016-ban a Ptk. előírásait kellett alkalmaznia. Az előbbi szerint a tagoknak csak abban az esetben kell visszafizetni a felvett osztalékot, ha rosszhiszeműen jártak el, a Ptk. szerint: kötelező a tagoknak az osztalék visszafizetése, ha arra a társaság vagyona nem nyújt fedezetet. A 2016. évben történt önellenőrzés eredményeként a tagoknak vissza kell fizetniük a 2014. évben felvett osztalékot?
Részlet a válaszából: […] ...értékvesztést ezen követelésekkel kapcsolatosan nem számolt el. Ilyen lehet az is, ha egyértelműen karbantartásnak minősülő munkákat beruházásként mutattak ki, vagy peres eljárás keretében várhatóan kiszabásra kerülő bírság, kártérítés fedezetére nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 7.

Operatív lízing lejárata után felszámított összeg

Kérdés: Társaságunk operatív lízing keretében személygépkocsit bérelt. A lízingszerződés lejárta után a személygépkocsit visszaadtuk a lízingbe adónak. A lízingbe adó a személygépkocsit értékesítette, és elkészítette az elszámolást: operatívlízingdíj-korrekció címén egy nagyobb összeget. A szerződésben szerepel, hogy amennyiben a tényleges érték a futamidő végén kisebb, mint a kalkulált érték, akkor a különbözet a lízingbe vevőt terhelő fizetési kötelezettség. Hogyan kell ezt az értéket elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...illetve elengedett kötelezettségként).Operatív lízing számviteli elszámolása a lízingbe vevőnél– a lízingelt eszköz beszerzéskénti (beruházáskénti) elszámolása a lízingbe adó számlája alapján= a szerződéskötéskori piaci értéken (operatív lízing esetén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 23.

Meghiúsult ingatlanvásárlás

Kérdés: A kft. 2009-ben ingatlant vásárolt, saját hasznosítási céllal, amely adásvételt az ingatlan-nyilvántartásba is bejegyezték. Az ingatlan bekerülési értéke 2009-ben aktiválásra került. 2010 júliusában az adásvételi szerződést felbontották. A volt eladók ennek megfelelően kiállították az átvett foglaló-, előleg- és végszámlákra vonatkozó helyesbítő számlát, teljesítés 2009. (az eredeti adásvétel napja), a kiállítás 2010. 07. hó, a felbontás napja. Számvitelileg helyesen járunk-e el, ha a cég életében 2009-től 2010. I. félévre történő ingatlanhasznosítást lezártnak tekintjük, nem visszamenőlegesen módosítunk a kft. könyveiben? Hogyan történjen az ingatlannal kapcsolatos helyesbítő számlák könyvelése? A keletkezett árfolyam-különbözetet átvezethetjük-e a pénzügyi műveletek ráfordításai közé?
Részlet a válaszából: […] ...kft. ingatlanvásárlása 2009-ben megtörtént, az adásvételtaz ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték. Így az ingatlan beszerzését 2009-benberuházásként el kellett számolni, és ha az ingatlant rendeltetésszerűen -saját célra – használatba vették, akkor azt aktiválni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 2.

Kártérítés vagy számlahelyesbítés

Kérdés: Társaságunk 2006. évben értékesítette az üzlethelyiséget, amelyet a vevő megtekintett állapotban vett meg, ezt a szerződésben is rögzítettük. A megtekintett állapot szerint az üzlethelyiségben klímaberendezés volt, amely a bérlő tulajdona volt, amit a bérlő leszerelt és elvitt. A vevő a birtokbavételt követően jelezte, hogy a klíma hiányában kártérítést kér. Társaságunk kifizetné a vevő utólagos követelését. Kérdésünk az, kezelhetjük-e kártérítésként, vagy hibás teljesítés volt? Mi a helyes számviteli és adózási eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...számlázott értékével, illetve közvetlenönköltségével az értékesített helyiség bekerülési (bruttó) értékét kellnövelni, a beruházáskénti elszámolással, visszamenőlegesen az értékesítéstmegelőző időponttal.Ennél egyszerűbb az árengedmény....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 25.

Tévesen kiállított számla következményei

Kérdés: A magyar kft. megrendelt egy összetett beruházást (amely alapozásból, felszíni műszaki berendezést befogadó alapépítményből, kiszolgáló műszaki berendezésből áll) a holland cégtől, mintegy 50 millió forintos összegben. Mivel a holland cég a szerződés szerinti időben nem kezdte el a beruházást megvalósítani, az alapozási, az alépítményi munkákat a magyar kft. más magyar vállalkozókkal végeztette el, az általuk számlázott ellenértéket beruházásként számolta el. Ezt követően a holland cég a műszaki berendezést leszállította, azt fel is szerelték. Bár a holland cég nem a teljes beruházást valósította meg, mégis az eredeti összeget számlázták, amit a magyar kft. megkifogásolt. A holland cég javaslatára a magyar kft. – áfa felszámítása nélkül – a holland cég felé kiszámlázta a magyar vállalkozók által elvégzett alapozási, alépítményi munkák értékét, és azt elszámolta árbevételként, de nem csökkentette annak összegével a beruházás ráfordításait, holott a holland cég által számlázott – bár megkifogásolt – összeggel is növelte a beruházás bekerülési értékét. Így mintegy 20 millió forinttal nagyobb összegű eredményt mutatott ki. Később – külső szakember javaslatára – a holland cég helyesbítette a számláját, a magyar kft. pedig sztornírozta saját számláját. A helyesbítést megelőzően az APEH áfaellenőrzést tartott, és szerinte a holland cég felé az ingatlanhoz kötődő szolgáltatást áfásan kellett volna számlázni. Az APEH-revizor nem a számlázás helytelen voltát kifogásolta, véleménye szerint a számla kiállítása tanúsítja, hogy a gazdasági esemény megtörtént. A revizor szerint az adózó a bruttó elszámolás alapelvét is megsérti, ha csökkenti az elszámolt beruházási ráfordítást. Mi a számviteli és adózási szempontból is helyes álláspont?
Részlet a válaszából: […] ...amagyar kft. kifogásolta a holland cég által benyújtott számlát. Hibát követettel a magyar kft. tehát akkor, amikor a holland cég eredeti beruházási értékettartalmazó számláját mégis befogadta. Ez ellentétes a bizonylati elv ésbizonylati fegyelem követelményével,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 31.

Számlázott érték összetételének módosítása

Kérdés: A kft. 2004. 12. 27-én adásvételi szerződés alapján 2 db üzletet vásárolt, amelyek birtokba adása ugyanezen a napon megtörtént. Az üzletek ellenértéke még decemberben kiegyenlítésre került. A számlakibocsátó megállapította, hogy a szerződésben a telek és a felépítmény értéke helytelenül került meghatározásra. A javítás nem változtatta meg a számla végösszegét, a levonható áfát. A számla már a helyes telek- és felépítményértékkel került kiállításra. Az ügyvéd az ellenjegyzett szerződésmódosítást 2005. 01. 19-én készítette el. Az adóhatóság a kft.-nél áfakiutalás előtti ellenőrzést végzett, és a 4 M Ft összegű áfát nem utalta ki (bár elismerte annak jogosságát), mivel a számla módosítására vonatkozó szerződés kiegészítése csak januárban készült el, az üzletek bérbeadása sem történt meg december hónapban. Így az áfakiutalást önrevízióval módosítani kellett. A belső feljegyzés megfelelő dokumentáció-e a számla belső tartalmának módosítására? A bérbeadás ténye oka lehet-e az áfa-visszatérítésnek? Hogyan kell elszámolni és év végén a mérlegben kimutatni az adóhatóság által a következő időszakra átviendő áfát? Számviteli szempontból a teljesítés megtörténtnek tekinthető-e, és így a nyilvántartásba vétel helyes volt-e?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáló eszközöket. Ennek alapján a 2004.december 27-én megvásárolt és még ugyanezen a napon birtokba vett 2 üzletet akft.-nek beruházásként állományba kellett vennie. Az állományba vételbizonylata – általában – a számla, mely a kérdés szerint a helyes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 10.

Jóteljesítési garancia

Kérdés: Építőipari szolgáltatás esetén a jóteljesítési garancia címén visszatartott összeg rendezése, ha a kivitelező helyesbítő számlával ad engedményt. Hogyan kell könyvelni és elszámolni a vevőnél és a kivitelezőnél? Az 1813. kérdésre adott válasz erre csak részben válaszolt. Áfavonzata lesz?
Részlet a válaszából: […] ...összegben: T 311 – K 91-92, 467, akettő különbözete az engedmény összege (amelyet könyvelni nem kell!);– a megrendelőnél (ha az beruházás): az eredetilegszámlázott összegben: T 455 – K 161, 466 és a helyesbített (engedménnyelcsökkentett) összegben: T 161, 466 –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 13.

Visszlízing elszámolása

Kérdés: Cégünk visszlízingszerződést kötött egy lízingcéggel. Hogyan könyvelendő visszlízingbe bevont, már meglévő eszköz lízingcéghez történő számlázása, illetve a lízingcég által visszaszámlázott ugyanezen eszköz, hiszen tárgyieszköz-értékesítés és -vásárlás nem valósul meg?
Részlet a válaszából: […] ...termékértékesítésként kell elszámolni (T 311 – K 91-92, 467), a bekerülési értéket pedig az eladott áruk bekerülési értékeként a beruházáskénti elszámolás helyesbítése után (T 455 – K 161, T 261 – K 455 és T 814 – K 261).A lízingbe adó cég számlája...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 19.