1. cikk / 22 Kihelyezett hűtőszekrény bekerülési értéke
Az alábbi téma magyarázatokkal, számviteli törvény szerinti hivatkozással kiegészített konkrét könyvelési tételeiben (beszerzés melyik értékkel, tárgyieszköz-nyilvántartásba milyen összeget és %-os écs-vel, támogatás könyvelése és egyéb tételek) szeretnék segítséget kérni. Cégünk (vevő) mikrogazdálkodó, kihelyezett hűtőszekrényre mint támogatásra (200 E Ft feletti) "Nagy értékű eszközhasználati szerződés"-t kötött az egyik szállítójával (eladó) 2021-ben (ebben az évben semmilyen könyvelés nem történt). A szerződésben vállaltuk, hogy a szerződés aláírásától negyedévente X Ft értékű élelmiszert (alapanyagot) vásárolunk az eladótól bizonyos szankciók (nemteljesülés), eszközre vonatkozó kötelezettségek feltételeivel. Az elvárt forgalom maradéktalan teljesítése fejében, a szerződés lejártát követően az eszközt bekerülési értékének (nettó X Ft) 1%-a+áfa értékben megvásárolhatjuk. Ennek számlázására most februárban került sor. Az eszközre vonatkozóan a típusán és a bekerülési értékén kívül nem tudunk más információt. Az eladás számlájához kell-e még egyéb dokumentum?
2. cikk / 22 Bérelt földterületen ültetvénytelepítés átadása a bérbeadónak
3. cikk / 22 Vagyonkezelésbe vett eszközök
4. cikk / 22 Támogatott víziközmű építése és térítés nélküli átadása
5. cikk / 22 Telekkialakítás során felmerülő költségek elszámolása
6. cikk / 22 Pótlólagos beruházás, felújítás vagyonkezelésbe vett eszközökön
7. cikk / 22 Közműfejlesztési hozzájárulás nyilvántartása
–az ellátásért felelős önkormányzat tulajdonában áll a víziközművagyon, társaságunk az önkormányzattal kötött bérleti-üzemeltetési szerződés keretében üzemelteti azt, és gondoskodik a víziközmű-szolgáltatás biztosításáról;
–a nem lakossági felhasználók a közműfejlesztési hozzájárulást társaságunk részére fizetik meg, amelyről társaságunk a befizetést követően kiállítja a számlát;
–társaságunk a befizetett hozzájárulást elkülönítetten halasztott bevételként tartja nyilván;
–a rendelkezésre álló közműfejlesztési hozzájárulást az ellátásért felelős önkormányzat tulajdonában lévő víziközmű-rendszeren végzett felújítási, bővítési munkákra használja fel.
Amennyiben a fenti eljárás helyes, további kérdésünk, hogy
–az önkormányzati tulajdonon elvégzett beruházási, illetve felújítási munkák (létrejött új eszközök, illetve felújítások) milyen módon és milyen bizonylati alátámasztással/megállapodással, illetve milyen számviteli elszámolással (könyvelési tételek megjelölésével) kerülhetnek az önkormányzat részére átadásra;
–a befizetett közműfejlesztési hozzájárulás felhasználása (a halasztott bevétel feloldása) milyen számviteli elszámolással lehetséges.
Kérjük, hogy állásfoglalásukban szíveskedjenek a jogszabályi hivatkozásokat is feltüntetni a számviteli elszámolásokhoz kapcsolódóan. Amennyiben a fenti vázolt eljárásunk – véleményük szerint – nem megfelelő, kérjük, hogy a szabályos eljárási menetet az azt alátámasztó bizonylatolással és kapcsolódó könyvelési tételek megjelölésével szíveskedjenek megadni.
8. cikk / 22 Pályázaton nyert támogatás elszámolása
9. cikk / 22 Egyesület és az alapított iskola közötti elszámolás
1. verzió: az egyesület ingyenes használatra átadja az iskolának az épületet és a beruházást, áfát nem vall be egyik szervezet sem, az egyesület eredményében jelenik meg az épületbérlés és -átalakítás költsége.
2. verzió: az egyesület az iskolával kötött megállapodás alapján bekerülési értéken továbbszámlázza az iskolának a mindenkori bérleti díjat és a beruházást, amely szolgáltatás/termék ellenértékének megtérítésére biztosítja a vagyoni fedezetet, hasonlóan mint minden egyéb, az iskola által közvetlenül megrendelt szolgáltatás/termék esetében is. Áfát nem vall be egyik szervezet sem, az iskola eredményében jelenik meg az épületbérlés és -átalakítás költsége. Az a tény, hogy az iskola egyes költségei az egyesület költségvetésében szerepelnek, meghatározza-e ezen költségek végleges elszámolásának helyét, illetve módját?