Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...engedély, a présház azonban nem lakóház (mint az utóbbi engedély szerint). Ez is zavaros, és még inkább azzá válik, hogy a beruházással (valójában nem felújítás történt) kapcsolatos minden költséget az ügyvezető finanszírozott az ügyvezető nevére szóló....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Közösen finanszírozott gépbeszerzés

Kérdés: Négy társaság közösen vásárol egy munkagépet, amihez vissza nem térítendő támogatást is kapnak. Nyilvánvaló, hogy a munkagépet csak az egyik társaság aktiválhatja, számolhatja el a költségeit, de a másik három társaság is használni fogja. A leírtak elszámolására milyen könyvviteli megoldás alkalmazható? Az Szt. szerinti közös üzemeltetésnek mik a feltételei?
Részlet a válaszából: […] ...a könyvekben szerepeltetni, akkor is, ha annak a beszerzését közösen finanszírozzák.A munkagép beszerzését az "A" társaság mutassa ki beruházásként, majd a rendeltetésszerű használatbavételkor aktiválja azt. A beszerzés finanszírozásához szükséges pénzeszközöket a.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 31.

Szakkönyvek könyvelése, nyilvántartása

Kérdés: Hogyan kell könyvelni a nyelviskola használatában lévő könyvek értékét?
Részlet a válaszából: […] ...a nyelviskola használatában lévő könyvek a nyelviskola tevékenységét legalább egy éven túl szolgálják. Ez esetben azok beszerzését beruházásként kell elszámolni, majd a rendeltetésszerű használatbavételkor a tárgyi eszközök között állományba venni. Amennyiben ezen....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 13.

Térítés nélküli eszközátvétel, szolgáltatás-igénybevétel

Kérdés: A Számviteli Levelek 347. számában részletesen írtak a térítés nélküli eszközátadás, az ingyenes szolgáltatásnyújtás 2016. január 1-jétől megváltozott előírásairól. Kérem, hogy mutassák be azt is, mennyiben változtak a térítés nélküli átvétel, a térítés nélküli szolgáltatás-igénybevétel szabályai!
Részlet a válaszából: […] ...kell jegyezni, a bekerülési érték szabályai között konkrétan nem szerepel, ha az ingyenesen kapott szolgáltatás eszköz beszerzéséhez, beruházáshoz kapcsolódik, akkor a térítés nélkül igénybe vett szolgáltatás piaci értékét az eszköz, a beruházás bekerülési.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 14.

Bekerülési érték pótlólagos beruházásnál, felújításnál

Kérdés: A számviteli törvény 47. §-a szerinti bekerülési érték értelmezhető-e pótlólagos beruházásnál, felújításnál? A törvény a beruházás fogalomnál említi az üzembe helyezésig felmerült költségeket, mint a beszerzési érték részét. Üzembe helyezésként érthetjük a pótlólagos beruházás aktiválását is? Az épület állványozása kapcsán felmerült állvány- és területbérleti díj lehet a bekerülési érték része a felújításnál, a beruházásnál?
Részlet a válaszából: […] ...hasznosításának a kezdő időpontja. Az üzembe helyezést hitelt érdemlő módon dokumentálni kell.Nyilvánvaló, hogy pótlólagos beruházás, épületfelújítás esetén is van egy időpont, amikor a pótlólagos beruházással létrehozott épületrészt...pont is lehet,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 10.

Társasház megosztása

Kérdés: "A" kft. a beruházáshoz adta a telket. "B" kft. ráépítés címén elvégezte a beruházást, és még tagi befizetéssel egy magánszemély is van a körben. "A" kft., "B" kft. és a magánszemély meghatározott arányában osztozik a felépült 7 lakásos társasházon. A földhivatal bejegyezte a tulajdoni hányadokat. Hogyan kell könyvelni? Kell-e és ha igen, milyen számlát kell kiállítani a "B" kft.-nek?
Részlet a válaszából: […] ...tagi befizetést a magánszeméllyel szembeni kötelezettségként kell könyvelni (T 384 – K 4792).A ráépítés költségeit a "B" kft.-nek beruházásként kell elszámolnia a számlázott összegben, az áfa levonása nélkül (T 161 – K 455), ha az építést külső vállalkozó.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 18.

Jelmezek nyilvántartása

Kérdés: Jelmezkölcsönző EU-s beszerzésből vásárol különböző jelmezeket, amit kölcsönöz. Ugyanakkor vásárol anyagot is, amiből saját maga készít jelmezt. A vásárolt jelmezek több évig kitartanak, a készletek között könyvelem, év végén leltározom, ami tönkrement, selejtezem, és értékvesztést számolok el, vagy kis értékű tárgyi eszközként kezeljem? Hogyan vezetek tárgyieszköz-nyilvántartást, ha több száz, talán 1000 ilyen jelmez van? Vagy elegendő az év végi leltár? A saját termelésű jelmez is készletrevételre kerül. Ez esetben maximum értékvesztést számolhatok el?
Részlet a válaszából: […] ...évig isszolgálják. Ezért azokat nem a készletek, hanem a tárgyi eszközök között kellkimutatni. A vásárolt jelmezeket a beszerzéskor beruházásként kell könyvelni abeszerzési értéken, a saját előállítású jelmezeket – azok közvetlen önköltségén- mint saját...k...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 21.

Telekvásárláshoz kapcsolódó árfolyam-különbözet

Kérdés: A Számviteli Levelek 198. számában a 4147. kérdésre adott válasz szerint, ha a megépített lakások eladásakor a telek arányos része is eladásra kerül, a vásárolt készletek között kimutatott telek bekerülési értékét növelő tételként számításba vehető a telek vásárlásához felvett hitel kamata is. Kérdésünk, hogy deviza- vagy devizaalapú hitel esetén – a kamathoz hasonlóan – a telek bekerülési értékét növelő tételként figyelembe vehető-e az árfolyamveszteség? Ha igen, akkor hogyan számolandó el az árfolyamnyereség?
Részlet a válaszából: […] ...elszámolt(időszakot terhelő) kamat. Ez az előírás minden eszköz beszerzésére vonatkozóanérvényes szabályt ad (tehát nem csak a beruházásra, de a készletekrevonatkozóan is). A vásárolt készletként kimutatott telek vonatkozásában a"raktárba történő beszállítás"...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 15.

Eladásra vásárolt irodaház saját célra történő használata

Kérdés: A társaság főtevékenysége az ingatlanforgalmazás. A társaság 2006-ban vásárolt egy 100 millió forint értékű irodaházat. A vásárláskor igénybe vette az ingatlanforgalmazási kedvezményt. Az irodavásárláshoz kölcsönt vett fel, kamatot fizet. Ezen irodaházból 2006. év végével egy irodát [amelyen bizonyos felújításokat (festés, fűtésátszerelés) is végzett] bérbe adott. Hogyan kell a leírtakat elszámolni? Az irodaház tárgyi eszköz vagy készlet? Hogyan kezelendő a kölcsön kamata? Hogyan számolandók el a felújítás költségei? Mi történik akkor, ha az ingatlant mégis eladják?
Részlet a válaszából: […] ...engedély van. Mivel készlet esetén a bérbeadás nemértelmezhető, a vásárolt irodaházat a készletek közül át kell vezetni a beruházásiszámlára, majd aktiválni kell, a bérbeadás időpontját úgy kell tekinteni, mintaz ingatlan rendeltetésszerű.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 31.

Háziorvosi szolgálat eszköztámogatása

Kérdés: Háziorvosi szolgálatot ellátó betéti társaság feladatainak jobb ellátása érdekében eszközöket vásárolt, amelynek fedezetére 36 havi időtartamra lízingszerződést kötött pénzintézettel. A szerződésben tőke és kamat került megbontásra és a bank havonta számláz. Ezen eszközvásárlást a szolgáltatót ellátó MEP támogatja. Hogyan kell a havonta folyósított – eszközvásárlás alaptámogatással, hitelintézeti kölcsön, illetve lízingtámogatás – összeget elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...kell tartalmaznia, a szerződés alapján kell azt a lízingbevevőnek megfizetnie.A lízingbevevőnek a lízingelt eszközt a lízingbevételkor beruházásként kell elszámolnia, majd a rendeltetésszerű használatbavételkor aktiválnia kell. Az így aktivált eszköznél az Szt. 52......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. június 10.
1
2