Épület bontásának, újak létrehozásának elszámolása

Kérdés: Van egy budapesti ingatlanunk, amin fejlesztést hajtunk végre. A belvárosi telken lévő épületegyüttes tulajdonképpen két épület: az egyiket teljesen lebontjuk, a helyén és a telek további beépítetlen részén felépítünk két vadonatúj épületet, amiben lakások lesznek, amiket eladunk. A másik régi épületet pedig teljesen felújítjuk. Az egyik generálkivitelező végzi a bontást és a mélyépítést, a másik pedig felépíti a két házat, és felújítja a megmaradó épületet. Az engedélyek rendben vannak, az áfakérdést már tisztáztuk az adószakértőkkel. Számviteli jellegű kérdéseinkre szeretnénk válaszokat kapni:
1. Jó megoldás-e, ha az első fővállalkozó munkáját kettébontjuk? Ami bontás, az azért van, hogy a két épület megépülhessen. Így a bontás ellenértéke beruházás, de nem a telekre, hanem az új épületre, ám csak az egyikre, mert az oda épül, a másik új, az teljesen érintetlen területre. Vagy mehet egybe? Kell ezt bontani vagy sem?
2. Mélyépítés a két teremgarázshoz és a tárolókhoz szükséges. A két teremgarázsnak és valamennyi tárolónak külön helyrajzi száma lesz, külön adtuk el azokat. A mélyépítés tulajdonképpen ezeknek kell. Ha a teljes mélyépítést (vagy valamilyen bontás alapján azt, ami rájuk esik) a két teremgarázsra és a tárolókra számoljuk el, akkor ezek végül igen veszteségesek lesznek, de ez nem egy számviteli szempont.
3. A lebontott épületnek volt egy könyv szerinti értéke. Ezzel mi a teendőnk? Rendkívüli vagy terven felüli értékcsökkenés? Vagy selejtezés és leírás? Szembe lehet-e ezt állítani észszerűen valamivel, valamilyen teljesítménnyel, mivel a bontás valamilyen teljesítmény elérése érdekében szükséges? A két új épület ugyanúgy épül, de az egyiknél először bontani kell, plusz ez a könyv szerinti érték is itt van. Tehát, ha mindent külön veszünk, akkor az egyik új ház aránytalanul drágább lesz, pedig az egész egy projekt. Külön számoljunk, vagy terítsük mindkettőre?
4. Mi legyen a telek értékével? Azt megtanultuk, hogy ingatlan nincs telek nélkül, és azt külön kell nyilvántartani. Jelenleg a két új épület a telek kb. felét foglalja el, és ezekben az épületekben a mi tulajdonunk kb. 15 százalék lesz, minden mást eladunk. Kérdés, hogy ha eladjuk bármelyik lakást, amit mi építtetünk, akkor telket is eladunk vele? Ha igen, akkor mennyit? Milyen arányban számoljunk? Akkor ki kell vezetni a telek könyv szerinti értékéből annyit, és minden eladott lakás esetében ugyanígy. Végül is, ha eladunk minden lakást, kivezetjük, akkor nem igaz az, hogy a telek 100 százalékban a mi tulajdonunk marad. Vagy igaz?
Végül szeretnék általában véve egy szakértői iránymutatást kapni arra, hogy a lakások, a felújított másik épületben lévő irodák, teremgarázsok, tárolók, közös helyiségek stb. esetében a két fővállalkozó számláit, magát a beruházási teljesítményt hogyan próbáljuk szétszedni? Mennyire kell a mérhetetlenül aprólékos műszaki leírásokat figyelembe venni, mennyire lehetünk "nagyoltak"? A maradó ingatlant aktiválni kell, az eladandót kivezetni, de mindenképpen önköltséget kell számolnunk lakásra, irodára, garázsra, tárolóra, közös helyiségekre, mindezt a fentiekben leírtak (bontás, mélyépítés, két új épület) figyelembevételével. Jó lenne ebben egy gyakorlattal rendelkező szakember tanácsa, iránymutatása.
Részlet a válaszából: […] ...a számviteli törvény 47. §-ában. Az egyiket az (5) bekezdés tartalmazza, mely szerint építési telek és rajta lévő épület egyidejű beszerzése esetén, amennyiben az épületet rendeltetésszerűen nem veszik használatba, akkor az épület beszerzési, bontási költségeit...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 6.

Bérleti szerződés vételi joggal

Kérdés: Vállalkozásunk határozott idejű bérleti szerződést köt ingatlan bérbevételére, melyben a bérbeadó vételi jogot biztosít a bérlet megszűnését követően. Kinek a könyveiben kell nyilvántartani az eszközt a bérlet ideje alatt? Költségként szabad-e könyvelni, vagy az opció miatt eszközként kell a bérbevevőnek már kezdettől fogva nyilvántartania? Földterület esetén van áfa?
Részlet a válaszából: […] ...kerülhet a vételi jog, a bérbeadó az eladási áron köteles számlázni az ingatlan értékesítését, a bérbevevő pedig annak a beszerzését könyveli.A hiányos kérdés adatai alapján az áfára csak általános válasz adható! Az Áfa-tv. 86. §-a (1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 14.

Bérbe vett ingatlanon végzett beruházás

Kérdés: Az önkormányzatoknál ma is gyakorlat, hogy az önkormányzati ingatlanra egy projektcég épületberuházást végez, az elvégzett beruházást a beruházó projekt kft. a saját könyveiben, mint idegen ingatlanon végzett beruházást mutatja ki. Az idegen ingatlanon végzett beruházást a könyveiben kimutató cég adhatja bérbe, szedheti a bérlemény hasznát? Az ingatlan tulajdonosánál, a beruházást végzőnél hogyan kell könyvelni az idegen ingatlanon végzett beruházást? Ki és hogyan számolja az értékcsökkenést? A bérbeadásból származó bevételt? A projektcég felszámolásakor az idegen ingatlanon végzett beruházást (épületet) jogosan követelheti az önkormányzat? Jogosan követelheti az ezen épület bérbeadásából származó bevételt az önkormányzat?
Részlet a válaszából: […] ...engedély birtokában a projektcég megépíti (megépítteti) az épületet, amelynek a felmerült költségeit – mint minden tárgyi eszköz beszerzésének a költségeit – a beruházás számlán gyűjti és mutatja ki. A rendeltetésszerű használatbavételkor az épületet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 19.

Ingatlanvásárlás áfája

Kérdés: A Számviteli Levelek 190. számában a 3975. kérdésre adott válaszban azt írják: "Az ingatlanvásárláshoz kapcsolódóan meg kell jegyezni: az eladó – számviteli szempontból – nem ingatlant ad el, illetve a vevő nem ingatlant vásárol, hanem épület(ek)et és hozzá tartozó földrészletet. Áfa szempontjából is ezt kell az ingatlan-nyilvántartással alátámasztani." Ebből az következik, hogy a telek nem osztja a rajta álló felépítmény vagy befejezetlen felépítmény sorsát. Tehát az ingatlan értékesítésekor a telek és az ingatlan bizonyos esetekben mindenképp külön tételként kezelendő és számlázandó, mert eltérő lesz az áfavonzata. A 2008. január 1-je előtt hatályos Áfa-tv. és az azt magyarázó állásfoglalások ezzel ellentétben azt tartalmazták, hogy a telek osztja a felépítmény sorsát. Az új Áfa-tv.-ből ezzel ellentétes gyakorlat azonban nem következik.
Részlet a válaszából: […] A hivatkozott kérdésre adott válaszban elsősorban számviteliszempontból hangsúlyoztuk, hogy az eladó nem ingatlant ad el, illetve a vevőnem ingatlant vásárol, hanem épületet és hozzá tartozó földrészletet. Ezazonban nem csak 2008. január 1-je után van így, de így volt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 17.

Átalakítás, felújítás, beruházás

Kérdés: A kft. lakóházat vásárol, mert abban szállásadási tevékenységet szeretne végezni. A házat teljesen át kell alakítani, felújítani. Az udvaron parkolót épít. Mivel kicsi az udvar, ezért a szomszéd telken (ami a kft. tagjaié) további kiszolgálóépületet, pavilont, szalonnasütőt, medencét szeretne építeni. A munkálatokat külső vállalkozóval, részben saját anyaggal valósítja meg. Saját rezsis beruházásnak minősül-e, az áfát visszaigényelheti-e? Mi a könyvelés menete? A tagok telkén végzendő munkálatok tekintetében mi a helyzet? A tereprendezés, fák, virágok ültetése is a beruházás része? Az áfa visszajár?
Részlet a válaszából: […] ...áfa levonható. A fordított adózás szabályaimellett ez azt jelenti az Áfa-tv. 120. §-ának b) pontja szerint, hogy a termékbeszerzéséhez, a szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódóan – a kivitelezőiszámlák alapján – a kft. által fizetendő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 3.

Ingatlan adásvétele feltételekkel

Kérdés: A kft. ásványvíz-kitermelésre vásárolt az önkormányzattól bányaművelési ágba tartozó ingatlant. A vételár 4 millió forint, 400 ezer forint foglalót kellett fizetni. A vételár többi részét december 15-ig kell megfizetni. Az önkormányzat az adásvételi szerződés aláírása napjával a telket birtokba adja, a vevő jogosult ott – engedélyek birtokában – fúrásokat végezni. Az eladó feltétlen és visszavonhatatlan beleegyezését adja, hogy az ingatlan tulajdonjoga a vevő javára az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön a vételár teljes összegű kifizetését követően. Addig az ingatlan-nyilvántartásba a tulajdonjog-fenntartással történt eladás ténye bejegyzésre kerül. Számlát az önkormányzat nem adott. Aktiválható a telek? Értékcsökkenés elszámolható? Egyáltalán kell számlát kibocsátani? Vagy nem kell, mert a telek értékesítése tárgyi mentes? Foglalóról sem kell számla? Ha minden sikerül, vagy ha nem sikerül, a kutatófúrások, a mérnöki munkák költségeit hogyan kell elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...§-ának (5) bekezdése szerint – főszabályként -nem számolható el terv szerinti értékcsökkenés a földterület, telek bekerülési(beszerzési) értéke után. Kivételek között szerepel a bányaművelésre igénybevett földterület, telek. A kérdésben leírt telek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 11.

Állatihulladék-begyűjtő és -átrakó telep eszközei

Kérdés: A kistérségi társulás állatihulladék-begyűjtő és -átrakó telep beruházását járműbeszerzéssel együtt végezte el. Önálló telket vásárolt, amelyen gyűjtő-átrakó épület, szociális épület, út, térburkolat, hídmérleg, víz- és szennyvízhálózat, villamos hálózat stb. került megépítésre. A beruházás során a kistérség településein lévő dögkutak rekultivációját is elvégezték. A telep építését és a rekultivációt közbeszerzés keretében nyertes fővállalkozó végezte. Az egyes beruházási területek, rekultivációs munkák bekerülési értéke külön-külön mérhető. A beruházás megvalósulása érdekében más vállalkozók által szolgáltatott műszaki ellenőri díjak, közbeszerzési eljárások költségei stb. is felmerültek. A leírt beruházást egy összegben vagy részeiben önállóan kell aktiválni? A dögkutak rekultivációs költségeit hogyan kell elszámolni? A műszaki ellenőri díjakat, a közbeszerzési eljárások költségeit hol kell kimutatni?
Részlet a válaszából: […] ...idéztük a kérdést, mivel összetett beruházásmegvalósításáról van szó. A járműbeszerzés bekerülési értékébe tartozótételeket (vételár, szállítási, üzembe helyezési és ennek érdekében felmerültköltségek) a beruházási számlán elkülönítetten...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 25.

Járműfelépítmény, szeméttömörítő cseréje

Kérdés: Vállalkozásunk a tulajdonát képező jármű szeméttömörítő felépítményét kicserélteti. A régi felépítményért a járművet felújító cég fizet. A jármű felépítménye külön leltári számon nem szerepel. Csökkenti-e az aktiválandó összeget a régi felépítményért számla alapján kapott áfa nélküli összeg? A vállalkozás kiszámlázhatja-e a felépítményt?
Részlet a válaszából: […] ...a "csere" időszakának az eredményében jelenik meg.) A leírtakból következik, hogy a jármű új szeméttömörítőfelépítményének beszerzését beruházásként kell elszámolni, a rendeltetésszerűhasználatbavételkor külön eszközként (gép-berendezésként)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 22.

Ráépítéssel osztatlan közös tulajdon elszámolása

Kérdés: Magánszemély ingatlantulajdonos megállapodik a társasággal, hogy a társaság beruházásával, az ingatlanon ráépítéssel (az épület átalakításával és bővítésével, egyéb építményekkel) a Ptk. 137. §-ának (3) bekezdése alapján osztatlan közös tulajdon keletkezik. Az eszmei hányadok kialakításához a ráépítéssel létrejövő ingatlan értékének és az eredeti, illetve a ráépített rész arányának meghatározásához ingatlanforgalmi műszaki szakvélemény készült, amelynek főbb adatai és mutatói:
  Eredeti Ráépített Új Arány %
Telek 50 50 100 10
Épület 150 750 900 90
Összesen: 200 800 1000 100
Arány % 20 80 100  
A ráépítés (a példabeli arányosított) bekerülési értéke: 730. A társaság az ingatlanra a használatbavételi engedélyt megkapta. A ráépítés költségei a beruházási számlán vannak. Kérdés az, a tulajdonostársaknak van-e elszámolási, számlázási, adózási kötelezettségük? A tulajdoni hányadot meg kell-e osztani telekre, épületre, építményre, ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogra? Lehetséges-e, hogy a társaság az ingatlan teljes értékét a könyveiben kimutassa, mert az osztatlan közös tulajdont egyedül használja? Bérbe vett ingatlanon végzett beruházásnak minősül-e? Hogyan és mi után kell az értékcsökkenést elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...megállapításánál.Természetesen a kérdésben leírt esetben nem bérbe vett ingatlanon végzettberuházás történt, hanem saját eszköz beszerzése az osztatlan közös tulajdonbaneszközhányad formájában. Abban az esetben, ha az eszközhányadok eszmei (a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 27.

Ültetvénytelepítés költségeinek elszámolása

Kérdés: A szőlő- és gyümölcsfa-telepítéseknél a beszerzett anyagokat hogyan kell helyesen könyvelni? Mi alapján történik a beruházáskénti elszámolás, majd az ültetvénykénti aktiválás?
Részlet a válaszából: […] ...eszközként – a rendeltetésszerű használatbavételt követően – az ingatlanok között kell nyilvántartani.Az ültetvény (bekerülési) beszerzési értéke az ültetvény telepítésének, termőre fordulásáig ápolásának a költségein túlmenően az ültetvény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. július 12.