Célmegjelölés nélkül lehívott hitel kamatának elszámolása

Kérdés: Az újonnan alakult társaság jelenleg beruházást folytat annak érdekében, hogy létrehozza azt a nagy értékű létesítményt, amivel a gazdasági tevékenységét folytatni fogja. A társaság jegyzett tőkéje a törvényben előírt legalacsonyabb összeg. Így saját forrással minimálisan rendelkezik. A beruházást anyavállalati hitelből valósítja meg teljes mértékben a társaság, amelyre rendelkezésre áll egy keretszerződés. A keretszerződés alapján a társaság a szükséges hitelösszeget egy írásbeli igénylő dokumentum alapján tudja lehívni. A keretszerződés és a lehívó dokumentum nem határozza meg a lehívott hitel célját. A lehívott hitel bármilyen tétel finanszírozására fordítható, így általános hitelnek tekinthető. Az Szt. 47. §-a (4) bekezdésének a) pontja alapján az eszköz beszerzéséhez, előállításához közvetlenül kapcsolódóan igénybe vett hitel, kölcsön felvétele után az eszköz üzembe helyezéséig, raktárba történő beszállításáig terjedő időszakra elszámolt (időszakot terhelő) kamat a bekerülési érték részét képezi. Egyes szakmai vélemények szerint csak olyan hitel kamata aktiválható, amelyet konkrétan nevesítve a beruházás finanszírozására vettek fel. Esetünkben egyértelműen megállapítható, hogy a beruházást az anyavállalati hitelből finanszírozták. Véleményünk szerint ebben az esetben indokolt az üzembe helyezésig felmerült kamatnak egy meghatározott arányszámmal történő aktiválása? Amennyiben igen, milyen elfogadható módszerekkel kalkulálható ki az aktiválandó kamat mértéke?
Részlet a válaszából: […] ...leírtak mellett egyértelműen nem teljesül az Szt. 47. §-a (4) bekezdésének a) pontja szerinti követelmény, az, hogy az eszköz beszerzéséhez, előállításához közvetlenül kapcsolódóan igénybe vett hitel, kölcsön felvétele legyen.A keretszerződéshez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 13.

Államkötvény vételárában lévő felhalmozott kamat

Kérdés: A cég 2028-as államkötvényt vásárolt piaci érték felett. A könyvekben az államkötvényt a befektetési kötvények között tartjuk nyilván. A vételár lesz a bekerülési érték, illetve kell-e korrigálni a vételárat a felhalmozott kamattal? A bekerülési érték és a névérték különbözetének elhatárolását el kell-e végezni a beszerzéskor, illetve az év végén is? Könyvelési lépéseket is szeretnék kérni.
Részlet a válaszából: […] ...államkötvény beszerzését is az általános előírások szerint elsődlegesen a vételi áron kell – az adott esetben – a befektetett pénzügyi eszközök között könyvelni: T 181 – K 384, 478.Az államkötvény vételárában lévő szerződésben rögzített...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. május 9.

Meg nem valósult készpénzes adásvétel kivezetése

Kérdés: Használtautó-kereskedés bizonylatai között a 2022. évben könyvelésre került egy készpénzes adásvételi szerződés, de az ügylet nem valósult meg, az autó nem került átadásra. A 2022. év végi leltárban szerepel a beszámolóban, a készletek között kimutatásra került. 2023. évi egyeztetés során derült ki, hogy az ügylet meghiúsult. Hogyan lehet kivezetni a könyvelésből?
Részlet a válaszából: […] ...számlát kellett könyvelni elsődlegesen: T 381 – K 91-92, 467, kapcsolódó tételként: T 814 – K 21, 22 az értékesített autó beszerzési ára. Ha nem így vagy nem ezt könyvelték, akkor súlyosan megsértették a bizonylati fegyelmet. Kérdés csak az, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Csatornadíj könyvelése

Kérdés: Hogyan kell 2023-2024. évben szabályosan könyvelni a vízdíjszámlán szereplő csatornadíjat, szennyvízelvezetési díjat? Nem tekinthető-e a vízdíj felmerüléséhez szorosan kapcsolódó költségnek a szennyvízelvezetési díj? A szennyvízelvezetés és -tisztítás szolgáltatásról, annak díjazásáról a 2011. évi CCIX. törvény a víziközmű-szolgáltatásról rendelkezik. Eddigi eljárás szerint a vízdíj anyagköltségként, a szennyvízelvezetési díj egyéb igénybe vett szolgáltatásként került elszámolásra. Amennyiben továbbra is az eddigi elszámolást indokolt alkalmazni, elvárható-e a bérbeadótól, hogy külön tételben számlázza tovább részünkre a vízdíjszámla tartalmaként meghatározott vízdíjakat és szennyvízelvezetési díjakat?
Részlet a válaszából: […] ...fel. Ezen elszámolás jogossága egyrészt indokolható az Szt. 47. §-ában foglaltakkal (a szennyvíz elvezetése nem kapcsolódik a víz beszerzéséhez), másrészt azzal, hogy meghatározott esetekben (mellékmérőn mért, kertlocsolásra használt víz esetében) a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. február 22.

Képernyő előtti munkavégzéshez szemüveg térítése

Kérdés: Cégünk az Szja-tv. alapján képernyő előtti munkavégzéshez szemüvegtérítést ad a dolgozónak. Ennek a könyveléséhez szeretnék segítséget kérni. A dolgozó az üzemorvostól származó igazolás alapján csináltat egy szemüveget. Ennek az árát kifizeti, és a cég nevére szóló számlát kér. A cég nevére szóló számlából viszont a cég csak 45.000 Ft szemüvegtérítést fizet a dolgozónak. Ebben az esetben hogyan kell könyvelni a számlát (egyáltalán kell-e könyvelni ilyenkor a számlát)? Hiszen a cég csak a 45.000 forintot fizeti belőle a dolgozónak, mi lesz a fennmaradó résszel? Lehet-e ezt a 45.000 forintot egyből könyvelni a pénztárral szemben úgy, hogy a számla lesz a pénztárbizonylat mögöttes bizonylata az összeg kifizetéséről? Ha nem, kérem a kontírozás bemutatását ebben az ügyben.
Részlet a válaszából: […] ...leírt módon kell dokumentálni, hogy milyen jogszabály alapján történik a képernyő előtti munkavégzéshez szükséges szemüveg beszerzése (pontosabban, mint ahogyan a bevezető kérdésben azt körülírták!).Természetesen a nem pénzben kapott juttatásokat is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Nem számlázott szállítások kimutatása

Kérdés: A termék beszerzése az üzleti év utolsó napjáig megtörtént, a szállító azonban a számlát még nem küldte meg. Hogyan, kivel szembeni kötelezettségként kell kimutatni a nem számlázott szállításokat a termék vevőjénél?
Részlet a válaszából: […] ...a nem számlázott tételek tekintetében sajátos szabályt tartalmaz arra az átmeneti időszakra, ameddig a termékértékesítésről (beszerzésről) nem érkezik meg a számla.A nem számlázott szállításokat a termék vevőjénél a megfelelő eszközszámlával szemben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 23.

Virtuális számlákon szereplő tételek elszámolása

Kérdés:

Ügyfelem partnerei – általában külföldi magánszemélyek, ritkábban cégek – a Stripe nevű fizetési szolgáltató (fizetésfeldolgozó platform) segítségével bankkártyával egyenlítik ki a megrendelt szolgáltatások árát. A regisztrált fiókban választható, hogy a Stripe a weboldalon történő fizetéseket melyik bankszámlára továbbítsa napi, heti, havi automatikus vagy manuális átutalással. Van egyszeres és kettős könyvvitelt vezető ügyfelem is, aki ezt a fizetési platformot használja. Milyen dátummal és hogyan könyvelendő és kezelendő az ilyen jellegű fizetés? Mivel a Stripe nem bank, bankszámlakivonatnak megfelelő bizonylatot nem tudnak az ügyfelek letölteni, azonban egyéb kimutatást, amely a befolyt összegek elszámolására vonatkozik, igen (többnyire Excel- vagy képernyőkép nyomtatható). A Stripe külön egyenleget állít elő minden olyan pénznemhez, amelyet a vevők fizettek be. Amikor ezeket az egyenlegeket a regisztrált bankszámlára átutalja a Stripe, akkor automatikusan elküldi azokat az azonos pénznemű bankszámlára. Ha nincs regisztrált számla ugyanabban a pénznemben, a Stripe automatikusan átváltja a pénzt, hogy megfeleljen a fiók pénznemének. Forintnál a filléreket nem utalja át a Stripe, csak az egész forintot, illetve a jutalékokkal csökkentett összeg kerül a vállalkozás bankszámlájára. Kérem, szíveskedjenek részletesen leírni mind az egyszeres, mind a kettős könyvvitelre vonatkozóan, hogy milyen bizonylat alapján, mely dátummal és könyvelési kontírozással tudjuk szabályosan könyvelni ezen tételeket!
Egyik egyéni vállalkozó partnerünknek egy később induló online nyelvtanfolyam árát fizetik így a vevők. A számlázásra vonatkozóan is szeretnénk információt kapni: szükséges előlegszámlát kiállítani teljesítésként a fizetés dátumával, majd később végszámlát kell kiállítani, vagy ez előrefizetésnek minősül, és a tanfolyam kezdetét kell teljesítési időpontként feltüntetni? A vevők devizában fizetnek, a jóváírás szerinti árfolyam biztosan nem egyezik meg a választott (MNB) árfolyammal, egyszeres könyvvitel esetén a számlán feltüntetett deviza forintösszege lesz a bevétel, nem pedig a jóváírt összeg? A Stripe fizetési szolgáltatóval kapcsolatosan válaszuk alkalmazható az ügyfeleink Paypal, Wise, Revolut vagy más egyéb fizetési szolgáltatóval kapcsolatos tranzakcióira is?

Részlet a válaszából: […] ...és az elektronikus (virtuális) pénz könyv szerinti árfolyamának különbözetében.Az elektronikus pénzzel végzett értékesítések/beszerzések azonnali fizetéssel valósulnak meg, a kapott/fizetett ellenérték azonnal jóváíródik/terhelődik elektronikus pénzként ezeken...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. október 12.

Üzletrészátadás csereszerződéssel

Kérdés: Üzletrész-csereszerződéssel kapcsolatban tenném fel a kérdésemet. Van 3 cserepartner kft., amelyek tulajdonosai cégek. CSP1 partner jegyzett tőkéje 3 M Ft, ebből átad CSP2-nek 750 E Ft-nyi és CSP3-nak 750 E Ft-nyi üzletrészt. CSP1 tagi kölcsöne 201.420 E Ft, ebből átad CSP2-nek 50.355 E Ft-ot, CSP3-nak 50.355 E Ft-ot. CSP2 és CSP3 tulajdonosa egy kft.-nek 50-50 M Ft üzletrésszel, ebből átad CSP2 25 M Ft-ot, CSP3 25 M Ft-ot CSP1-nek. Továbbá tagi kölcsönök CSP2-nek 64 M Ft, CSP3-nak 64 M Ft, ebből átad CSP1-nek 32-32 M Ft-ot. Hogyan kell könyvelni a CSP2 és a CSP3 cégeiben, illetve az általuk alapított cégekben ezt a tranzakciót?
Részlet a válaszából: […] ...a CSP1-nél:– az átvállalt kötelezettség szerződés (megállapodás) szerinti összegének könyvelése, feltételezve, hogy eszközbeszerzés nem kapcsolódik a kötelezettséghez: T 4792 – K 9644;– a kötelezettség elengedését az eredmény javára kell elszámolni.Mint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 14.

Utalvány forgalmazásának könyvelése

Kérdés: A társaság utalvány forgalmazásával foglalkozik. Ezt a tevékenységet nem ügynöki tevékenység keretében látja el, tehát nem számláz külön ügynöki szolgáltatást. Az utalványokat névérték alatt vásárolja meg és névértéken értékesíti. A partner az értékesített mennyiségre tekintettel ad el a társaságnak névérték alatt utalványt. Hogyan kell könyvelni ezt az üzletszerűen végzett utalványkereskedést, amikor az utalvány ténylegesen a társaság tulajdonába kerül, és a nyereséget a beszerzési és az értékesítési ár különbözetéből adódóan éri el?
Részlet a válaszából: […] ...az utalvány kibocsátójának az áfa felszámításával számláznia kell, amelyet az utalványkereskedéssel foglalkozó társaságnál árubeszerzésként és levonható áfaként kell könyvelni. Továbbértékesítéskor szintén számlázni kell az áfa felszámításával, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 13.

Lízingszerződés lejártakor a személygépkocsi megvétele

Kérdés: A kft. nyílt végű pénzügyi lízingszerződést kötött személygépkocsira 2019. évben. A szerződés ez év júniusában lejár. A lízingbe adó nyilatkozattételt kér az ügyben, hogy az eddigi lízingbe vevő kft. vagy egy harmadik fél akar élni a gépjármű-megvásárlás lehetőségével (ennek hiányában át kell adni az autót a lízingbe adónak). A kft. is a könyveiben nyilvántartotta a személygépkocsit, a havi tőke+kamat részleteket (az áfa 50%-át) helyezte csak levonásba, T 448/8712/4661 – K 454 tétellel könyvelte. A kft. kívánja megvásárolni az autót. A megadott 1.200.000 + áfa fennmaradó vételárat hogyan könyveljük, az áfával mit kezdjünk? Rá kell aktiválnunk a meglévő könyv szerinti értékre? Tehát az induló rész áfájának 50%-át helyeztük levonásba, illetve a havi törlesztőrészletek 50%-ának áfáját is. Ebből egy esetleges NAV-ellenőrzéskor lehet-e gond, hogy most a futamidő végén a kft. veszi meg az autót? Nem minősítik át, vagy a levont áfákkal nem lesz gond?
Részlet a válaszából: […] ...1200 E Ft (a maradványérték). A lízingbe vevőnek ezt az összeget kell megfizetnie ahhoz, hogy a személygépkocsi tulajdonjogát megszerezze (beszerzést nem kell könyvelnie, mert a személygépkocsi már a könyveiben szerepel). A maradványértéket úgy kell könyvelnie, mint az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 13.
1
2
3
4