Többéves beruházás, felfüggesztett fejlesztés

Kérdés: Társaságunk a 2020. évben külső vállalkozások bevonásával többéves beruházást indított el, amelynek célja egy saját igényeknek megfelelő szoftver (rendszer) beszerzése, fejlesztése, amelyet a társaságunk kizárólag vállalkozási tevékenysége érdekében kíván használni. Ezen fejlesztések még nem kerültek aktiválásra, aktiválásig a felmerülő kiadásokat (bérköltség, szoftverfejlesztő vállalkozói díj, felhasznált szoftverek stb.) a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között tartjuk nyilván. A gazdasági körülmények megváltozása és egyéb indokok miatt a tervezett rendszer fejlesztését a 2023. évben – felső vezetői döntés alapján – felfüggesztették, és egy későbbi, bizonytalan időpontban egy másik, hasonló alternatív rendszer bevezetéséről fognak dönteni.
A társaság elképzelése szerint:
1. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben nem hasznosulnak, kivezetésre kerülnek a vagyoni értékű jogok közül terven felüli értékcsökkenésként. Ekkor a Tao-tv. 8. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a társaságnak növelnie kell az adózás előtti eredményt az Szt. szerinti adózás előtti eredmény terhére (a mérlegfordulónappal vagy a kivezetés időpontjával) elszámolt terven felüli értékcsökkenéssel. Míg a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés d) pontja értelmében az adózás előtti eredményt csökkenti a terven felüli értékcsökkenés adóalapnál érvényesíthető összege a Tao-tv. 1. és 2. melléklete szerint.
2. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben szellemi értékként hasznosulnának, átsorolásra kerülnek a szellemi termékek közé, taohatásuk nincs.
3. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amelyek kapcsán nem egyértelműen dönthető el, hogy a jövőben a fejlesztések során hasznosíthatók-e, a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között maradnának a későbbi felülvizsgálati időpontig.
A kérdés az, hogy a társaság helyesen, a jogszabályi előírásoknak megfelelően jár-e el, amennyiben a fent leírtakat alkalmazza?
Részlet a válaszából: […] ...a Tao-tv. előírásaival ellentétes részeket.A számviteli előírások szerint a beruházás fogalmi körébe alapvetően a tárgyi eszközök beszerzése, előállítása tartozik, a vagyoni értékű jogok beszerzése, előállítása nem.Olyan eszközt, hogy rendszer, sem a számvitel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

200 ezer Ft alatti eszközök nyilvántartása

Kérdés: 2021. 01. 01-től a beruházási és felújítási nyilvántartás során a 200 ezer Ft egyedi értékű tárgyi eszközök mentesülnek a nyilvántartási kötelezettség alól (1995. évi CXVII. törvény 5. sz. melléklet). Mi a helyzet a vagyoni értékű jogoknál? A társasági adó alá tartozó vállalkozásokra is van hasonló rendelkezés? Én sajnos nem találtam. Ha van, szíveskedjenek közölni a pontos paragrafust!
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozik a vagyoni értékű jogokra is, de a mentesítés nem. [A számviteli előírások szerint a nem anyagi javak (az immateriális javak) beszerzését nem lehet beruházásként elszámolni.]A társasági adó hatálya alá tartozó vállalkozásoknak kettős könyvvitelt kell vezetni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 13.

Nagy értékű gépnél kártérítés?

Kérdés: Egy nagy értékű gép baleset következtében a 2018-as év folyamán javíthatóan kárt szenvedett. A javítás költsége, melyet 2019-ben végeztek el, 170 millió forint volt. A biztosító kártérítés címén 153 millió forintot fizetett, szintén 2019-ben, a különbség az önrész volt. 2018-ban évzáráskor elszámoltunk terven felüli értékcsökkenésként 170 millió forintot, és egyéb bevételként a biztosító által majd 2019-ben utalt, de a mérlegkészítésig ismertté vált kártérítés összegét, a 153 millió forintot. A gép beszerzéséhez támogatás kapcsolódik, 50%-os támogatástartalommal, amelynek értékcsökkenés-arányosan még el nem számolt összege a passzív időbeli elhatárolásokban van. 2018-ban a terven felüli értékcsökkenés elszámolásakor ennek 50%-os mértékéig kellett volna e passzív elhatárolásról is kapcsolódó tételt könyvelni az egyéb bevételekkel szemben? A passzív elhatárolásról csak a balesetig felmerülő normál értékcsökkenés arányos részét vezettük ki 2018-ban. A társaságiadó-alapot növelő tételként kell-e kezelni a terven felüli értékcsökkenés összegét a fenti körülmények alapján?
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt egy megjegyzés: a biztosító által fizetett összeg helytelen értelmezése a számviteli előírások megsértésének sokaságához és a támogatás időbeli elhatárolása megszüntetésének problémájához vezetett.A kérdés szerint a nagy értékű gép javítható...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 18.

Értékvesztés vagy terven felüli értékcsökkenés

Kérdés: Szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozik a szövetkezet. Növendék marhákat tenyésztésbe állításkor (leelléskor), ha – évek óta – a piaci érték kb. 200 E Ft, az előállítási érték 400 E Ft értékvesztést (készlet) vagy terven felüli értékcsökkenést (tenyészállat) lehet elszámolni? A bekerülési érték, illetve könyv szerinti érték (készletnél) tartósan és jelentősen magasabb, mint a mérlegkészítéskor ismert és várható eladási ára. A tárgyi eszköz (tenyészállat) könyv szerinti értéke tartósan és jelentősen magasabb a piaci értéknél. A terven felüli értékcsökkenés elszámolása társaságiadó-alapot növelő. Hogyan kapja vissza a szövetkezet a tenyészállat kivezetésekor, kényszervágáskor, értékesítéskor... a növelésként elszámolt adóalap-növelőt?
Részlet a válaszából: […] ...a készlet értékét a különbözetnek értékvesztéskénti elszámolásával kell csökkenteni.Ha a kérdés szerinti növendék marha beszerzése (előállítása) 2018. december 31-e előtt megtörtént, és a tenyésztésbe állítása csak 2019. január 1-jével vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 30.

Nyílt végű pénzügyi lízing a lízingbevevőnél

Kérdés: Hogyan kell könyvelni a nyílt végű pénzügyi lízinget a lízingbe vevő vállalkozásnál?
Részlet a válaszából: […] ...A lízingbeadónak piaci értéken számláznia kell a lízingtárgyat (áfa nélkül). A lízingbevevő a számlázott értéket beszerzésként (beruházásként) számolja el: T 161 – K 448. Előfordulhat, hogy a lízingtárgyat (például gépet) a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 11.

Ingyenesen kapott eszközök elszámolása

Kérdés: A gazdasági társaság egy másik – vele szerződéses jogviszonyban lévő – gazdasági társaságnak ingyenesen átadott 100 E Ft feletti egyedi értékű tárgyi eszközöket, amivel a közöttük meglévő szolgáltatásnyújtást kívánja segíteni. Az ingyenesen kapott eszközöket a számvitelben hogyan kell elszámolni az átvevőnél?
Részlet a válaszából: […] ...hagyatékként kapott eszköz, továbbá a többletként fellelt (a nem adminisztrációs hibából származó többlet-) eszköz bekerülési (beszerzési) értéke – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – az eszköznek az állományba vétel időpontjában ismert piaci értéke...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 28.

Terv szerinti értékcsökkenés utólagos korrekciója

Kérdés: A vállalkozás 2007 előtt néhány tárgyi eszköznél a Tao-tv.-ben előírt értékcsökkenési leírási kulcsnál alacsonyabb leírási kulcsokat alkalmazott. 2007 adóhatósági vizsgálattal lezárt időszak. 2008-tól ezen eszközökre számolt Tao-tv. szerinti értékcsökkenési leírás a bruttó beszerzési érték és a Tao-tv. szerinti leírási kulcs szorzata, amíg a Tao-tv. szerinti nettó érték nulla lesz. Mi lenne a helyes megoldás a következők közül? A: Bruttó érték szorozva a Tao-tv. szerinti leírási kulccsal úgy, hogy a 2008. évi Tao-tv. szerinti nyitó nettó érték a 2007. évi záró értékkel egyezik meg, függetlenül attól, hogy milyen leírások voltak 2007 előtt. B: A bruttó érték szorozva a Tao-tv. szerinti leírási kulccsal. A 2008. évi nyitó Tao-tv. szerinti nettó értéket a Tao-tv. szerinti leírási kulccsal állapítanák meg, függetlenül a 2007 előtt használt leírási kulcsoktól és 2007-ig elszámolt Tao-tv. szerint értékcsökkenési leírástól. Így a 2008. évi kezdő nettó érték eltérne a 2007. évi záró értéktől.
Részlet a válaszából: […] Teljes terjedelmében idéztük a kérdést. Többszöri elolvasás után sem értjük, miért kell különböző – alapvetően törvényellenes – variációkban gondolkodni. Miért zavarja a kérdezőt az, hogy a Tao-tv. szerint még leírható terv szerinti értékcsökkenési leírás (a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 27.

Értékcsökkenési leírás a kiva hatálya alatt

Kérdés: Kérem szíves állásfoglalásukat a kiva hatálya alá tartozó vállalkozás kiva hatálya alatt beszerzett tárgyi eszköze értékcsökkenésének elszámolásával, könyvelésével kapcsolatban. Az értékcsökkenést az Szt. szerint kell elszámolni, vagy egy összegben? Ha visszatérünk a társasági adó hatálya alá, ezen eszközök nem számolhatók el?
Részlet a válaszából: […] ...kell elszámolnia, könyvelnie. Sőt élhet a kisvállalat az Szt. 80. §-a szerinti lehetőséggel is a 100 ezer forint egyedi beszerzési, előállítási érték alatti vagyoni értékű jogoknál, szellemi termékeknél, tárgyi eszközöknél, hogy azok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 21.

Szoborkompozíció minősítése

Kérdés: "X" kft. a székhelye mellett található főtér közepén – a helyi önkormányzat hosszú távú hozzájárulásával – felállított egy szoborkompozíciót. A szobor az "X" kft. tulajdona. A szobor tervezett élettartama minimum 100 év, de kb. 15-20 év múlva a felújítása esedékessé válik. Milyen számlaosztályban könyveljük a műalkotást? Lehet-e a műalkotásra értékcsökkenést elszámolni? Vagy egy összegben elszámolhatjuk a szobor árát, a felújítás költségeit? Van-e a műalkotás felállításának adó- és/vagy járulékvonzata?
Részlet a válaszából: […] ...Szt. 52. §-ának (5) bekezdése szerint nem számolható elterv szerinti értékcsökkenés a képzőművészeti alkotás bekerülési (beszerzési)értéke után. Így terv szerinti értékcsökkenési leírás nem csökkenti az adózáselőtti eredményt, így társasági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 8.

Ráépítéssel osztatlan közös tulajdon elszámolása

Kérdés: Magánszemély ingatlantulajdonos megállapodik a társasággal, hogy a társaság beruházásával, az ingatlanon ráépítéssel (az épület átalakításával és bővítésével, egyéb építményekkel) a Ptk. 137. §-ának (3) bekezdése alapján osztatlan közös tulajdon keletkezik. Az eszmei hányadok kialakításához a ráépítéssel létrejövő ingatlan értékének és az eredeti, illetve a ráépített rész arányának meghatározásához ingatlanforgalmi műszaki szakvélemény készült, amelynek főbb adatai és mutatói:
  Eredeti Ráépített Új Arány %
Telek 50 50 100 10
Épület 150 750 900 90
Összesen: 200 800 1000 100
Arány % 20 80 100  
A ráépítés (a példabeli arányosított) bekerülési értéke: 730. A társaság az ingatlanra a használatbavételi engedélyt megkapta. A ráépítés költségei a beruházási számlán vannak. Kérdés az, a tulajdonostársaknak van-e elszámolási, számlázási, adózási kötelezettségük? A tulajdoni hányadot meg kell-e osztani telekre, épületre, építményre, ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogra? Lehetséges-e, hogy a társaság az ingatlan teljes értékét a könyveiben kimutassa, mert az osztatlan közös tulajdont egyedül használja? Bérbe vett ingatlanon végzett beruházásnak minősül-e? Hogyan és mi után kell az értékcsökkenést elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...megállapításánál.Természetesen a kérdésben leírt esetben nem bérbe vett ingatlanon végzettberuházás történt, hanem saját eszköz beszerzése az osztatlan közös tulajdonbaneszközhányad formájában. Abban az esetben, ha az eszközhányadok eszmei (a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 27.
1
2