Könyvek, régiségek készletre vétele

Kérdés: A 2000. évi C. törvény 45. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint: A passzív időbeli elhatárolások között halasztott bevételként kell kimutatni az egyéb bevételként vagy a pénzügyi műveletek bevételeként elszámolt
- térítés nélkül (visszaadási kötelezettség nélkül) átvett eszközök, továbbá az ajándékként, a hagyatékként kapott, a többletként fellelt eszközök piaci – illetve jogszabály eltérő rendelkezése esetén a jogszabály szerinti – értékét.
Civil szervezetek esetén is irányadó a fent említett jogszabályi hivatkozás. Jelentős mennyiségű és értékű, részben több száz éves könyvek készletre vételével kapcsolatban a következő kérdések, problémák merültek fel:
- Nem ismert a piaci érték a készletre vétel időpontjában,
= elegendő-e a "0"-s számlaosztályban, analitikában mennyiségi nyilvántartásba venni az értékesítésig?
= van-e időbeli korlátja a piaci érték megállapításának, az értékesíthető könyvek piaci értéke csak az árverésen derül ki?
= elegendő-e az értékesítéssel egy időben készletre venni a passzív időbeli elhatárolással szemben, és egyúttal ki is vezetni?
- Vannak olyan könyvek, amelyek értékesítését jogszabály tiltja, a 22/2005. NKÖM rendelet 1. §-ának (2) bekezdése szerinti muzeális dokumentumok, végleges megőrzési kötelezettség áll fenn, ezeket eladni nem lehet, csak átadni a közgyűjteményeknek, közkönyvtáraknak, ezek érték nélkül maradhatnak-e a nullás számlák között? Ez utóbbi könyvek, amennyiben átadásra kerülnek az Országos Széchényi Könyvtár részére, az keletkeztet-e áfafizetési kötelezettséget, illetve társaságiadó-kötelezettséget?
Részlet a válaszából: […] ...értéknek, és ezen a piaci értéken vegyék a könyveket, dokumentumokat állományba az Szt. kérdésben is hivatkozott előírása figyelembevételével.A térítés nélkül átvett eszközök piaci értékét a térítés nélküli átvételkor kell meghatározni, akkor is, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. május 23.

Végelszámolás során kiadott eszközök áfája

Kérdés: 3 db eszközt adnék át a tulajdonosnak. Az egyik személygépkocsi, melynek nem lett az áfája levonva a beszerzéskor. A másik egy utánfutó (2009-ben vásárolt), melyet magánszemélytől vásároltunk, szintén nincs áfalevonás. A harmadik egy garázs (2008-ban vásárolt), melynek szintén nem vontuk le az áfáját. A figyelési időszakon is túl vagyunk. Ebből adódóan úgy értelmeztem, hogy nincs áfafizetési kötelezettség az eszközök átadásakor az áfatörvény 11. §-a alapján. A NAV szerint csak a személykocsi után nem kell megfizetni az áfát, a többi után pedig beáll a fizetési kötelezettség.
Részlet a válaszából: […] ...hasznosítja, jogosult arra, hogy az általa fizetendő adóból levonja azt az adót, amelyet a termék beszerzéséhez, szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódóan egy másik adóalany rá áthárított. Ebből következően, ha a garázs a vállalkozás adóköteles...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. április 25.

Közigazgatási bírság elszámolása

Kérdés: A kft. tulajdonában lévő gépjárművel történő gyorshajtásra tekintettel közigazgatási bírságot szabott ki az ORFK a cég részére. Az esemény 2023. decemberben történt, a határozat kelte: 2023. 12. 30. A bírságot megállapító határozat kézhezvételének időpontja: 2024. 01. 02. A határozat véglegessé válásának időpontja: 2024. január. A társaság számviteli politikája szerint a mérlegkészítés időpontja: március 31. Az Szt. 81. §-a (2) bekezdésének b) pontja szerint az egyéb ráfordítások között kell elszámolni. A fentiekre tekintettel arra következtetek, hogy a bírságot a 2023. év terhére kell előírni, mivel a mérlegkészítés időpontjáig ismertté vált, és a mérlegfordulónap előtti időszakhoz kapcsolódik. Korábban, a Számviteli Levelekben 2022. február 24-én megjelent, a 8774. számú kérdésre adott válaszukban ezt a választ adták: a mulasztási bírságot az erről szóló határozat jogerőre emelkedésével egyidejűleg kell könyvelni. Feltételezem, az összes bírságra irányadónak tekintik álláspontjukat. Kérem, szíveskedjenek választ adni, mi a helyes eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...módjának indokoltságát pedig az Ön által hivatkozott válasszal igyekeztünk alátámasztani.Általános számviteli szabály az, hogy a bevételeket is, a ráfordításokat is az elismert teljesítés dokumentumai alapján kell elszámolni. Például a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 7.

MOHU kompenzációs díj könyvelése

Kérdés: A MOHU kompenzációs díjat fizet a hulladék után. Ezt a kompenzációs díjat miként könyveljük? Hulladékértékesítésként bevétel, vagy a hulladékköltségből jóváírás?
Részlet a válaszából: […] ...feltüntetni. Ha van ilyen számla, akkor a számla szerinti – áfa nélküli – ellenértéket (amit lehet kompenzációs díjnak nevezni) árbevételként kell elszámolni, és követelésként kell kimutatni (eladó a kérdező cég, vevő a MOHU).(Kéziratzárás: 2024. 03....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 7.

Vevőkövetelés és az árbevétel könyvelése

Kérdés: Időszaki elszámolású kimenő számla esetén [Áfa-tv. 58. §-a] hogyan kell könyvelni a vevőkövetelést és az árbevételt? Példa: a számla kelte: 2024. 01. 05., fizetési határidő: 2024. 01. 20., áfateljesítés: 2024. 01. 20., számviteli periódus: 2023. 12. 1-31. Véleményem szerint az alábbiak szerint: vevőkövetelés: 2024. 01. 05., áfakötelezettség: 2024. 01. 20., árbevétel: 2023. 01. 31.
Részlet a válaszából: […] ...módon a véleményével nem lehet egyetérteni. A vevőkövetelést és az árbevételt egyidejűleg kell könyvelni, akkor is, ha az áfa szempontjából az időszaki elszámolású.Az Szt. 72. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján: A teljesítés időszakában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 7.

Közös szervezésű rendezvények bevételeinek megosztása

Kérdés: Társaságunk kulturális rendezvények lebonyolítására alkalmas ingatlant üzemeltet. Ezen tevékenységünk során előfordul, hogy a partnerrel közös szervezésben valósítjuk meg az adott programot. Cégünk adja a helyszínt és a kapcsolódó szolgáltatásokat (termékberendezés, technikai szolgáltatások, ruhatári és beléptető személyzet), biztosítja a rendezvény promócióját, illetve a jegyértékesítést végzi. A partner pedig magát a produkciót biztosítja, vagyis megszervezi a közreműködők fellépését, megfizeti részükre a fellépti díjukat, illetve egyéb költségeket (szállás, utazás). A jegybevételen sávosan osztozkodunk a partnerrel, az alábbi módon:
- ha meghaladja a nettó árbevétel az 1.200.000 forintot, akkor 50-50%-ban osztozkodunk,
- ha 600.000 Ft és 1.200.000 Ft közötti, akkor a 600.000 Ft feletti 50%-a a partneré,
- ha nem éri el a 600.000 forintot, akkor a partner megfizeti részükre a 600.000 Ft és a jegybevétel különbözetét.
Mivel a jegybevétel társaságunknál jelentkezik, ezért az első két esetben mi fizetünk a partnernek, a harmadik esetben pedig a partner fizet nekünk.
Ezen fizetendő összegeket hogyan kell bizonylatolni?
Kell-e számlát kiállítani róluk, és ha igen, mi szerepeljen a számlán? Vagy pedig kezelhetjük-e ezeket az összegeket az Szt. 84. §-a (7) bekezdésének p), illetve 85. §-a (3) bekezdésének p) pontja szerint átadott tételként, pénzügyi műveletek bevételeként, illetve ráfordításaként? Utóbbi esetben a mindkét fél által aláírt elszámolás lenne az átutalások bizonylata?
Részlet a válaszából: […] ...megoldás nem alkalmazható, mivel nem a közös tevékenység eredményével számolnak el.Az elszámolás – a kérdés szerint – a jegybevétel függvényében sávosan történik, a sávokba tartozó bevételek nagyságától és nem a tevékenység eredményétől függően. Így...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 7.

Sajtóterméket értékesítő egyéni vállalkozó bevétele

Kérdés: Alanyi áfamentes, átalányadózó egyéni vállalkozó egy lapterjesztő zrt.-vel kötött bizományosi szerződés szerint újságértékesítést végez. A sajtótermék-értékesítés mentesül a nyugtaadási kötelezettség alól, helyesen gondoljuk, hogy az újságeladások ellenértékét nem kell beütnie a pénztárgépbe? A lapterjesztő az egyéni vállalkozó részére szállítói számlát állít ki, ami tartalmazza az időszak forgalmát, a bizományosi díj összegét, és a számla végösszege a lapterjesztő részére megfizetendő forgalom összege. Átalányadózó egyéni vállalkozó nem számolja el költségként a lapterjesztő számláját, tekintettel az adózási mód sajátosságára és a bevételi nyilvántartás vezetésre. Szeretném a tájékoztatásukat kérni, hogy az egyéni vállalkozó az alanyi áfamentes határ 12 milliós összegének meghatározásánál bevételként a lapterjesztőtől kapott bizományosi díjat számolja el, vagy a teljes újságforgalmazás összege bevételt jelent számára?
Részlet a válaszából: […] ...adó nélküli ellenértéket kell alapul venni. Személyi jövedelemadó szempontjából is mindig az áfa nélküli nettó összeg számít a bevételi értékhatárba. A termékértékesítések – ideértve az újságok értékesítését is – ellenértéke főszabályként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. február 8.

Előleg mikor lesz árbevétel?

Kérdés: Mikor számít az előleg számla alapján beérkezett díjbevételnek? Fontos, hogy szolgáltatásról van szó (adat, információ), amelyért "cserébe" előlegek fizetésével kapjuk meg a fizetést a külön-külön teljesítés után. Már az első előlegszámla teljesítése után, a kapott előleg értéke a 91. bevétel alá kerül a végszámla törlesztésére, vagy követelés marad? És amikor minden előleget megkaptunk, és a végszámla kiállításra kerül, akkor lesz bevétel? Ha igen, akkor az összemérés elve, valódiság elve hogyan érvényesül? Ehhez tartozik még, hogyha a következő évben lesz kiállítva a végszámla (de az előlegeket most kapjuk meg, vagy egy előleg átcsúszik a következő évre), mikor lesz bevétel?
Részlet a válaszából: […] ...a szerződés szerinti teljesítéskor, a teljesítés időpontjával kibocsátott számla (végszámla, részszámla) alapján lehet árbevételt elszámolni.A kérdés megfogalmazója – úgy tűnik – nem rendelkezik minimális számviteli ismeretekkel sem. Ezért kezdjük...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Pénzforgalmi áfa határértékének túllépése

Kérdés:

Átvettünk egy céget, és az egész év áttekintése során észrevettük, hogy a 7. hónapban átlépte a pénzforgalmi áfa határértékét. Az előző könyvelő nem jelentette át. Szeretnénk jogkövető módon eljárni, és az ügyfél is korrekt elintézési módot vár. Rengeteg kibocsátott számláról van szó, vagyis új számlák kibocsátása nem opció. Jeleztük az ügyfélnek, hogy az ezután kibocsátott számlákra már ne írja rá, hogy pénzforgalmi áfás, és be fogjuk vallani, decemberben pedig jelezzük a NAV felé, hogy jövőre nem kíván pénzforgalmis lenni. De mi legyen a rosszul kiállított és rossz időpontban bevallott számlákkal?

Részlet a válaszából: […] ...b) pontja szerint a pénzforgalmi elszámolás megszűnik a pénzforgalmi elszámolás választására jogosító – 125 millió forintos bevételi – értékhatár meghaladásával, az értékhatár meghaladását követő napon.Az Áfa-tv. 196/C. § (1) bekezdés b) pontja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 14.

Bérmunka díjának elszámolása

Kérdés: Társaságunk fő tevékenysége különböző termékek előállítása. Előfordul azonban az az eset is, amikor a termék-előállítás folyamatába tartozó munkaműveletet más társasággal, bérmunka keretében végeztetünk el. Jellemzően a termelési folyamat megkezdése után kerül erre sor a befejezetlen termelésnek, illetve félkész terméknek az átadásával, esetenként a munkaművelethez szükséges vásárolt anyagokat is a bérmunkát végző rendelkezésére bocsátjuk. Más alkalommal a bérmunkát végzővel végeztetjük el a rendelkezésére bocsátott vásárolt anyagok megmunkálását, valójában a terméknek a befejezetlen termelésbe való vagy félkész termék állapotba történő hozását, majd a befejező munkákat már társaságunk végzi el. Hogyan kell ezeket nyilvántartani, elszámolni? Mi minősül az új termék előállítása érdekében végzett munkaműveletnek?
Részlet a válaszából: […] ...végzőnél a bérmunka ellenértéke, akár anyaggal, akár anyag nélkül számlázták, saját teljesítménynek minősül, és így azt árbevételként kell elszámolni.(Kéziratzárás: 2023. 11....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 23.
1
2
3
62