Automata autómosók használata, elszámolása

Kérdés: Társaságunk automata autómosó berendezést működtet. Az automatába bedobott 100 Ft-ért 1 percig működik az automata, ez 1 egységnyi elmozdulást okoz az automata számlálójában. Egyéb bizonylat híján eddig úgy számoltuk el az árbevételt és az áfát, hogy az automata által az adott hónapban kimutatott egységelmozdulások számát megszoroztuk 100 Ft-tal, így megkaptuk a havi bruttó, áfás bevételt. Szeretnénk viszont ún. kedvezménykártyát adni a vevőinknek, ami úgy működne, hogy a vevő befizet pl. bruttó 5000 Ft-ot (50 egységnyi elmozdulásnak megfelelő összeget), ezért rátöltünk a kártyájára bruttó 5500 Ft-nak megfelelő, tehát 55 egységet, azaz 5 egységet ingyen kap a vevő. Vagy nézhetjük úgy is, hogy 5000 Ft/55 egység = 91 Ft, azaz a vevő nem 100 Ft-ot fizet 1 egységért, hanem csak 91 Ft-ot, azaz kapott egységenként 9 Ft árengedményt. Így viszont már gondunk akad az árbevétel és az áfa elszámolásával. Egyrészt lesz egy kiállított számlánk bruttó 5000 Ft-ról, viszont – feltételezve, hogy a vevő a teljes összeget elhasználja – az automata egységszámlálója 55 egység elmozdulást, azaz a korábbi árbevétel-megállapító módszer szerint 55 x 100 = 5500 Ft árbevételt fog mutatni. Ha több kártya is lesz, és nem mindenki használja el az adott hónapban a kártyára feltöltött összeget, akkor egy idő után nyomon követhetetlen lesz, hogy a kiadott kártyákon levő egységekből mennyit használtak már fel, mennyit töltöttünk rá újra, azokhoz hány egység elmozdulás tartozik stb. Gondot okoz az is, hogy a fenti megoldással mintha keveredne a mennyiségi engedmény (mert csak azok kapnak kedvezményt, akik nagyobb összeget előre befizetnek, de számlázásra is kerül az engedmény, holott a mennyiségi engedményt általában nem számlázzák), az előleg (hiszen előre kifizeti az összeget, és utólag fogja igénybe venni a szolgáltatást, de nem olyan értékben, mint amilyen mértékben az "előleget" fizette) és egyfajta "bérlet" típusú megoldás ("ha kifizetsz 9-et, a 10. ingyen van").
1. A kedvezménykártyára feltöltött összegről milyen számlát kell kiállítanunk: "simán" bruttó 5000 Ft-ról, vagy bruttó 5500 Ft – bruttó 500 Ft engedmény = bruttó 5000 Ft-ról?
2. Mekkora összegű árbevételt és áfát kell elszámolnunk: a bruttó 5000 Ft nettó összegét és áfáját, vagy a bruttó 5500 Ft nettó összegét és áfáját?
3. Innét kezdve az automata elmozdulásszámlálója által mutatott értékből hogyan tudjuk megállapítani a teljes árbevételt és az áfát, hiszen lesz benne "sima" és "kedvezménykártyás" elmozdulás is?
Részlet a válaszából: […] ...szerint – le kell olvasni, és az adatok felhasználásával kell számviteli bizonylatot készíteni mind az értékesítés nettó árbevétele, mind az általános forgalmi adó meghatározásához, számviteli elszámolásához. Egy-egy leolvasási időszak hosszát, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 28.

Kérdések az AirBnB kapcsán

Kérdés: Egyesült Királyságban élő magyar állampolgár vagyok, adószámmal, állandó lakcímmel rendelkezem e honban, azonban állandó életterem: UK. Budapesti lakásomat nem szeretném parlagon hagyni, ezért úgy döntöttem, AirBnB-ztetni fogok. Jogkövető vagyok, ezért minden lehetséges információt átolvastam, de maradtak nyitott kérdések. Ebben szíveskedjenek segíteni! Tájékozódásom alapja a NAV 10. számú munkafüzete volt. Számos kérdésem ezek után nyitott. Azt értem, hogy számláznom kell, és választhatom az AM formát, miután adószám (bejelentkezési kötelezettség) nélküli magánszemélyként szeretném a tevékenységet folytatni.
1. Azt olvastam valahol, hogy nem is kell számlát, csak "számviteli bizonylatot" kibocsátanom ebben az adózási módban. Igaz ez? És ha kell is – itt szabadúszó művészként dolgozom –, saját készítésű számlaformátumom van. Ha azt új, zárt tartományként használom, megfelel-e a hazai előírásoknak? Mi a könnyű és megfelelő megoldás? Azt már tudom a Számviteli Levelek alapján, hogy pdf-formátumban miként kell eljárni. Ez is megfelelő lenne – persze csak akkor, ha nem magyar nyelvű, esetleg bilingvis a számla?
2. Az előzőekből következik, hogy a hatóságnak biztosítani kell a bizonylatokhoz való hozzáférést vs. ellenőrzést, ám azok az én számítógépemen lesznek az Egyesült Királyságban! Gondolom, nem jönnek ki, nekem meg nem kell hazajönnöm. Természetesen hazai eurószámlám van, arra fognak fizetni. Kell megjelölnöm képviselőt? Hogyan, hol, miként? (Van ügyfélkapum.) Mi a jogkövető megoldás?
3. Olvasom az áfa kapcsán, hogy az AirBnB-nek fizetett jutalék miatt nemzetközi adószámot is váltanom kell. Ezzel mi a helyzet? Nem értem a füzet magyarázatát az áfaalapot illetően. Hogyan? Mit? Mire számolva? Miért? Kitérnének ismét erre is egy példával?
Részlet a válaszából: […] ...27%-os adókulccsal kell számítani, és a '65 jelű áfabevalláson bevallani, majd megfizetni. Figyelemmel a közösségi szolgáltatás igénybevételére, összesítő nyilatkozatot ('A60. számú nyomtatványt) is be kell nyújtania.Mindez a fentiek alapján egy példával azt jelenti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 22.

Számlázás euróban, fordított adózással, engedményezéssel

Kérdés:

Számlázni szeretnénk euróban, fordított adózású terméket. Tudom, hogy az áfát forintban is fel kell tüntetni az általam használt árfolyammal. Az áfaalapot is fel kell tüntetni? Milyen árfolyammal? A számlázott eurót engedményeznénk egy harmadik félnek, a beruházási szállítónak, akivel a vállalkozási szerződést forintban kötöttük meg. A vevő által a szállítónak átutalt eurót milyen árfolyamon lehet a vállalkozási szerződés forintösszegébe beszámítani?

Részlet a válaszából: […] ...tartalmazza. Amennyiben a követelés forintban kimutatott eladási ára eltér a könyv szerinti forintértékétől, a különbözet az egyéb bevételek, illetve az egyéb ráfordítások többletében jelenik meg a követelésértékesítés könyvelésekor.Válasz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 25.

Forintban kiállított számla kifizetése euróban

Kérdés: Cégünket egyik partnerünk azzal kereste meg, hogy a forintban kiállított számláinkat euróban szeretné kifizetni. Több különböző értékű és fizetési határidejű számláról van szó. Van-e ennek valamilyen törvényi akadálya, illetve milyen árfolyamot kell a kiegyenlítésnél figyelembe venni? Mivel importálunk, esetenként nekünk is szükségünk van a devizára. Megteheti-e a vevő azt, hogy legközelebb devizás számlát kér, amelyet végül forintban egyenlít ki? Ebben az esetben milyen árfolyamon történjen az elszámolás?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a számlátmegalapozó szerződést módosítsák, abban az ellenértéket forint helyett euróbanhatározták meg. Az előbbiek figyelembevétele azért is fontos, mert abelföldiek egymás közötti értékesítését, szolgáltatásnyújtását áfa is terheli,a fizetendő,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 9.

Bizományosi értékesítés

Kérdés: Motorboltot üzemeltető ügyfelem kitalálta, hogy az eddig bizományosi formában értékesített használt motorokat ezentúl nem futtatja át a könyvelésen. Ezeken az ügyleteken az volt a haszon, hogy a vevő banki hitelt vett fel, amiért a boltvezető közvetítői jutalékot kapott. A banki jutalék ezután is számlázásra kerül. A bank továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a hitelokmányokat a cég mint szállító aláírja, sőt a vevő által felvett hitelt is a cégnek utalja, amit azután a cég a pénztárából fizet ki a használt motor eladójának. Számvitelileg és adózási szempontból védhető ez a megoldás?
Részlet a válaszából: […] ...a megbízó áruját eladja.A bizományi ügyletek könyvviteli elszámolására – a felekközötti szerződésben rögzítettek figyelembevételével – két lehetőség van:– az egyik "A" módszer szerint a bizományos a megbízótólkapott megbízást úgy teljesíti,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 13.

Adófizetési kötelezettség zálogjog érvényesítése esetén

Kérdés: Mikor keletkezik adófizetési kötelezettség zálogjog érvényesítése esetén? A teljesítés ideje melyik számlánál mikor van? Ha a zálogtárgy tulajdonosa a felszólításra átadja a zálogtárgyat a zálogjogosultnak, aki vagy akinek a nevében harmadik személy értékesíti? Ha a zálogtárgy tulajdonosa a zálogtárgyat felszólításra nem adja át, a zálogjogosult a végrehajtó által szerzi meg a jogot a zálogtárgyra, és a végrehajtó ezt értékesíti az árverésen? Ha a zálogkötelezett nem ad számlát?
Részlet a válaszából: […] ...kell, és ezen kötelezettség teljesítésénekhiteles bizonylata a számla, indokolt az előbbieket a könyvviteli elszámolásszempontjai figyelembevételével – számviteli követelményekkel kiegészítve -megismételni:A zálogtárgy tulajdonosa a zálogtárgynak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 13.

Eladott társaság személygépkocsijának értékesítése

Kérdés: Egy kft. opciós szerződéssel személygépkocsit vásárolt. A kft.-t a tulajdonosa eladta. Alakult egy új kft., amely az eladott társaság egyes eszközeit, többek között a személygépkocsit is megvásárolta. A tárgyi eszközöket eladásként számlázták, a gépkocsi még fennálló hitelösszegét az új társaság átvállalta. Hogyan kell könyvelni a leírt gazdasági eseményeket? A számlázás időpontja megelőzte a tartozásátvállalási szerződés időpontját. Módosítani kell-e a számlában szereplő eladási árat? A hitelátvállalási szerződés szerint a fennálló hitel összege a vételár részét képezi.
Részlet a válaszából: […] ...eszközök szerződés szerinti eladási árát köteles számlázni "B" társaságnak a fizetendő áfa felszámításával (a számla alapján árbevételt, egyéb bevételt és fizetendő áfát számol el."A" kft.: T 311 – K 91-92, 96, 467, és kivezeti könyveiből az eladott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. május 27.