Gépbeszerzésre vonatkozó vissza nem térítendő támogatás visszafizetése

Kérdés: Társaságunk gépek beszerzésére vissza nem térítendő támogatást kapott. A pályázatot 2020 novemberében lezártuk, a kiíró az elszámolást jóváhagyta. A támogatás összegét egyéb bevételként elszámoltuk, és halasztott bevételként elhatároltuk. A 2020. év zárása során a támogatási intenzitásnak megfelelő amortizációarányos részt egyéb bevételként számoltuk el. A 2021-ben kezdődő törvényességi vizsgálat megállapította, hogy a támogatás igénybevétele/felhasználása nem volt szabályos, a támogatást várhatóan vissza kell fizetnünk. Amennyiben ez a sajnálatos esemény bekövetkezik, helyesen járunk-e el, ha a következőképpen könyveljük a gazdasági eseményt? A támogatás visszafizetése: T 86 egyéb ráfordítások – K 38 pénzeszközök. A halasztott bevétel megszüntetése: T 483 halasztott bevételek – K 86 egyéb ráfordítások. A 2020. évben elszámolt, halasztott bevételből visszavezetett egyéb bevételt nem kell korrigálnunk, sem a könyvelésben, sem a társaságiadó-bevallásunkban? Véleményünk szerint a halasztott bevétel elszámolása 2020. évi esemény, a támogatás visszafizetése pedig 2021. évi gazdasági esemény. Maximum a kiegészítő mellékletben kell bemutatnunk a gazdasági esemény hatását.
Részlet a válaszából: […] ...(2) bekezdésének o) pontja alapján az egyéb ráfordítások között kell elszámolni: T 86491 – K 4798 és T 4798 – K 384. A halasztott bevétel megszüntetését azonban nem az egyéb ráfordításokat csökkentő tételként kell kimutatni, hanem a még elhatárolt összegét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 17.

Mikrogazdálkodói beszámoló részvénytársaságnál

Kérdés: Részvénytársaság, amelynél a 2011. évi mérlegfőösszeg 142 M Ft, a nettó árbevétel 85 M Ft, a létszám 3 fő, a 2012. évi mérlegfőösszeg 212 M Ft, nettó árbevétele 6,3 M Ft, a létszám 3 fő, és 100 százalékban tulajdonos egy kft.-ben, 2013-tól választhatta-e a mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló készítését? A közgyűlés minden évben elfogadta a mikrogazdálkodói éves beszámolót, és azt közzé is tették. Ha nem választhatta volna, akkor mi a teendő? Milyen jogi következményei lehetnek?
Részlet a válaszából: […] A választ az utolsó kérdéshez kapcsolódóan kezdjük. A jogszabály nem ismerete nem mentesít a felelősség alól. A számviteli előírások megsértése, az adott esetben az éves beszámoló helyett mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló letétbe helyezése, közzététele...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 18.

Külföldi fióktelep könyvelése

Kérdés: Partnerünk Romániában fióktelepet nyitott. A fióktelep rezsiköltségeit, az ott dolgozók bérét és járulékait, az ott használt eszközök amortizációját a számviteli politikában rögzített MNB-középárfolyamon kell a magyarországi könyvelésben szerepeltetni? A fióktelep nyeresége után Romániában kell adózni? Partnerünknek összevont beszámolót kell készítenie és közzétennie?
Részlet a válaszából: […] ...költségnemenként, a ráfordításokat egyéb ráfordításként, a pénzügyi műveletek ráfordításaként, rendkívüli ráfordításként, a bevételeket árbevételként, egyéb bevételként, a pénzügyi műveletek bevételeként, rendkívüli bevételként kell könyvelni,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 31.

Áfaellenőrzés megállapításának könyvelése

Kérdés: 2009-ben az APEH áfaellenőrzést tartott 2007. III. negyedévi bevallással kapcsolatban. Romániába búzát exportáltunk. Papírjaink alapján nem számítottunk fel áfát, mivel Közösségen belüli értékesítés volt. Utólag az APEH megállapította, hogy ezt jogtalanul tettük, mivel a román társaság nem létezik. Ezért jogtalan volt az áfa nélküli számla kibocsátása. Az ügy bíróságra került, de nem nyertünk, így a határozat jogerőre emelkedett 2010-ben, a bírság, a késedelmi pótlék, az elmaradt áfa összegét is akkor utaltuk át. Kérdésem, a 2007. évet önellenőrizni kell? Vagy csak 2010-ben a háromoszlopos beszámoló miatt? Azt hogyan kell elkészíteni? Hogyan kell kontírozni?
Részlet a válaszából: […] ...(erre a kérdező nem utalt, valószínű ilyent az adóhatóság nemállapított meg), akkor a Romániába exportált búza árbevételként elszámoltösszegével a 2007. évi eredményt kell csökkenteni, módosul a 2007. évitársasági adó alapja és összege is, ezt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 4.

Forgalommal arányosan adott engedmény 2010-ben

Kérdés: A társaság építőanyag-kereskedelemmel foglalkozik. A beszerzés kereskedőházon keresztül történik, amely cég áll kapcsolatban a termelőkkel, és több viszonteladónak értékesít. A kereskedőház naptári évi elszámolással forgalomarányos bónusz-visszatérítésben részesül a termelőtársaságoktól, amelyet vevői között – a forgalom arányában – szétoszt. A bónusz mértéke a forgalmazott értékek függvényében sávosan emelkedik. Így a bónusz végleges összege – bonyolult számítások eredményeként – a kereskedőház számára sok esetben csak júliusban áll rendelkezésére, és csak ezt követően történhet meg a vevői közötti szétosztás (a mérlegek zárását követően). A számviteli törvény 2010. 01. 01-től hatályos elő­írása alapján az üzleti évhez kapcsolódó, forgalommal arányosan utólag adott/kapott engedményt – a pénzügyi rendezéstől függetlenül – egyéb bevételként, illetve egyéb ráfordításként ki kell mutatni az egyéb követelésekkel, illetve az egyéb kötelezettségekkel szemben, a két fél közötti elszámolás alapján. Miután a bónusz összege jelentős, értéke befolyásolja a társaság mérleg szerinti eredményét, a társasági adó alapját, a társaság számára nem közömbös az, hogy a bónusz melyik év eredményében kerül kimutatásra. Ezen változással a 2010. évi beszámolóban a 2009. évről áthúzódó bónuszok mellett a 2010. évre járó bónuszok is kimutatásra kerülnek, tehát 2 év bónusz összegével nő az eredmény, amely az évek közötti összehasonlítást is torzítja. Helyesen értelmezzük a számviteli törvény hivatkozott előírásait, vagy elégséges azon bónuszösszegek szerepeltetése, amelyek befolytak, vagy a kereskedőház megküldte részünkre a bónuszelszámolást a mérlegkészítés időpontjáig (nálunk január 31-ig)? Mit tegyünk azokkal a bónuszösszegekkel, amelyek a mérlegkészítés időpontjáig nem folynak be, és az összegről még bónuszértesítő sem érkezett, az összeg nagysága számítással sem támasztható alá?
Részlet a válaszából: […] ...(járó) engedmény szerződésszerinti összegeit (a bónuszt) az általános előírások szerint, a teljesítéshezkapcsolódóan kell mind a bevételek, mind a ráfordítások, illetve a követelések,a kötelezettségek között kimutatni. Az elszámolásnak nem feltétele...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 24.

Nem könyvelt teljesítés

Kérdés: Társaságunk 2006-ban megrendelt egy harmadik céggel kötött szerződés alapján 3 db szervizpódium kivitelezését, és egy másik cégtől annak a szerelését, amelyből 1 db 2006-ban elkészült. A szállító helytelenül kiállított számláját visszaküldtük javításra. A szállító nem küldött helyesen kiállított számlát. Ehelyett 2007-ben peres eljárást kezdeményezett. A kötelezettséget számla hiánya, illetve a megindult peres eljárás miatt nem tudtuk elszámolni. A per 2009-ben részegyezséggel lezárult, kiállították a számlát 2006. évi teljesítéssel, 2009. évi kiállítással, amely számlát cégünk ki is egyenlített. Kérdéseink: Kell-e önellenőrzést végrehajtani? Szerintünk nem követtünk el olyan hibát, amely miatt az önellenőrzés indokolt lenne. Mi a helyes eljárás? Vissza kell-e fizetni az osztalékot, ha a hiba hatása miatt arra a saját tőke nem nyújt fedezetet? Áfa szempontjából elkésett számlaként 2009. évi bevallásunkban szerepeltethetjük? A kötelezettséget nem a bíróság állapította meg. Van ennek valamilyen hatása az áfa elszámolására?
Részlet a válaszából: […] ...alapján az általa fizetendő adóból – többek között – azt az adótvonhatja le, amelyet termék beszerzéséhez, szolgáltatás igénybevételéhezkapcsolódóan egy másik adóalany rá áthárított. A másik adóalany az áfát azáltala kiállított számlában hárítja át...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 29.

Számviteli szabályzatok

Kérdés: A kft. új ügyvezető igazgatója most szembesült a cég könyvelési/számviteli hiányosságaival. Például nincs számlarend! Milyen alapvető számviteli és pénzügyi eljárásokat szabályozó szabályzatoknak kell lenni egy kft.-nél? Mi vonatkozik a tárgyieszköz-nyilvántartásokra? Milyen törvényben, hol vannak ezek a kötelező szabályzatok elrendelve?
Részlet a válaszából: […] ...– előbbiek szerinti -engedéllyel (igazolvánnyal).Ha a kérdező társaságnál (kft.-nél) az éves (éves szintreátszámított) nettó árbevétel az üzleti évet megelőző két üzleti év átlagában -ennek hiányában a tárgyévben várhatóan – a 10 millió forintot meghaladja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 7.

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...mellékletében köteles bemutatni külön-külön amentesített anyavállalat és kapcsolt vállalkozásai befektetett eszközeinek,tárgyévi bevételeinek és adózott eredményének, saját tőkéjének, valamintfoglalkoztatottjai átlagos állományi létszámának adatait.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.