Partner vízügyi hálózatának javítása támogatásból

Kérdés: Az alábbi eset helyes számviteli elszámolásához kérem a tanácsukat. Adott egy magyar társaság, amely a támogatói okirat szerint részt vesz a Nyugat-Balkán régió éghajlatvédelmi fejlesztésében, amelynek kivitelezéséhez 60%-ban kap állami támogatást. A megállapodás szerint a fennmaradó 40%-ot saját önerejéből kell állnia. A végrehajtott fejlesztések, tanácsadói tevékenységek ezen régióban található partner vízügyi hálózatának javítását szolgálják, vagyis nem a támogatásban közvetlenül részesülő, kivitelező magyar társaság saját tulajdonában lévő eszközökhöz, hálózatokhoz kapcsolódnak. Ez esetben hogyan kell elszámolni a fejlesztéshez igénybe vett alvállalkozók számláit, a saját maga által beletett munka bérköltségét? Amennyiben fennáll a partnernél létrehozott munka esetében bármilyen helytállási kötelezettség, kell-e a társaságnak a támogatói bevételekből ezen kötelezettség végett esetlegesen felmerülő költségek fedezetére bármilyen részt a kapott támogatás összegéből elhatárolnia?
Részlet a válaszából: […] ...állami támogatással. Éppen ezért a már megkapott állami támogatást – az általános számviteli előírások szerint – egyéb bevételként kell könyvelni, de halasztott bevételként időbelileg el kell határolni. Az időbeli elhatárolást a térítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 13.

Szoftver felhasználói jogának értékesítése

Kérdés: Belföldi székhelyű gazdasági társaság üzletviteli tevékenysége szerzői jogvédelemben részesülő szoftvertermék fejlesztése. A létrehozott szoftvert a társaság számviteli nyilvántartásában a szellemi termékek között tartja nyilván. A szoftvert létrehozó társaság (A társaság) a szellemi termékként nyilvántartott szoftver felhasználási jogát, felhasználási szerződés alapján, 2022. szeptember 1. és 2023. augusztus 31-e közötti időtartamra egy másik belföldi gazdasági társaságnak (B társaság) értékesíti. Az A társaság által számlázott felhasználói jog értéke magában foglalja a 12 hónapos időszakra járó felhasználói díj értékét, amely 2022. évben pénzügyileg be is folyik az A társasághoz. Az időarányosan a 2023. évet illető, de 2022-ben befolyt felhasználói díjat el kell-e határolni a T 91 – K 48 könyvelési tétellel? A felhasználói jogot megvásárló gazdasági társaság (B társaság) a 2022/2023. évre vonatkozó felhasználói jogot 2022-ben változatlan formában, szintén az említett 12 hónapos időtartamra egy harmadik társaságnak (C társaság) értékesíti, amely végső felhasználónak minősül. Elszámolható-e a B társaságnál a felhasználói jog beszerzése és annak változatlan formában történő továbbszámlázása közvetített szolgáltatásként, ha a megrendelővel kötött felhasználói jog átruházására vonatkozó írásos szerződésben a közvetítés lehetősége és a számlában a közvetítés ténye egyértelműen megállapítható?
Részlet a válaszából: […] ...jog átengedéséért fizetett összeg nem tekinthető jogdíjnak sem.Az A társaságnál a felhasználói jog címén számlázott összeget árbevételként kell elszámolni: T 311 – K 91-92, 467. Tekintettel arra, hogy a számlázott érték 2022. szeptember 1-től 2023. augusztus...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 12.

Bérmunkában gyártott termékkel kapcsolatos reklamáció

Kérdés: Cégünk fémmegmunkálással, gépek alkatrészeinek gyártásával foglalkozik. Társaságunk bérmunkát is végez, vagyis egy másik belföldi székhelyű cég (a továbbiakban: "B" kft.) egy adott termék legyártására vagy egy alkatrész megmunkálására megbízza. Ezeket a termékeket "B" kft. továbbértékesíti Közösségen belül "C" GmbH-nak. Ezekkel az alkatrészekkel és szolgáltatással kapcsolatban a mi cégünknek nincs közvetlen kapcsolata "C" GmbH-val (előfordul viszont, hogy közvetlenül gyártunk más termékeket a "C" GmbH-nak). Az előbb említett bérmunkát a "B" kft.-nek számlázzuk, a készterméket pedig a "B" kft. számlázza a "C" GmbH-nak. Az alábbi eset fordult elő:
"C" GmbH minőségi reklamációt nyújtott be "B" kft. felé, amiről bizonylatot küldött, ezen szerepel reklamációs költség (100 euró) és javítási utómunka (50 euró), mivel nem küldte vissza a terméket Magyarországra, hanem külföldön elvégeztette a helyrehozatalt. A "B" kft. úgy járt el, hogy a számláját helyesbítette a "C" GmbH-val szemben 150 euró minőségi kifogásra hivatkozva. A minőségi kifogás valószínűleg a mi hibánkból adódik, amelyet elismertünk. Cégünk hogyan jár el helyesen? Módosíthatjuk a "B" kft.-nek kiállított számlánkat az adott megmunkálással kapcsolatban, és ha igen, milyen jogcímen? Az Áfa-tv. 77-79. §-a az adó alapjának utólagos csökkentésére vonatkozó részben írja le a számlák helyesbítésének lehetőségeit, élhetünk-e a teljesítést követő árengedménnyel ebben az esetben? A "B" kft. továbbszámlázhatja-e cégünk felé áfával növelten a "C" GmbH által megállapított reklamáció miatti tételeket, amelyet elszámolhatunk ráfordításként/költségként áfalevonási jog mellett? Beszélhetünk-e egyáltalán áfát érintő gazdasági eseményről, vagy a Ptk. szerint kell eljárni a "B" kft.-nek kötbér vagy kártérítés formájában?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a "B" kft.-nek a "C" GmbH minőségi reklamációs költséget, utómunkaköltséget tartalmazó bizonylata alapján nem a számlázott, árbevételként elszámolt összeget kellett volna módosítani, hanem a "C" GmbH bizonylata szerinti költségeket kellett volna az 5...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 27.

Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] ...akkor azt véglegesen átadott pénzeszközként kellett elszámolni a B cégnél az egyéb ráfordítások között, az A cégnél pedig egyéb bevételként kimutatni. Ha B cég követelésként mutatja ki, az A cég pedig sehogy, akkor a B cégnek elévült követelésként le kell írnia...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Közösen beszerzett gép aktiválása, üzemeltetése

Kérdés: Három társaság közösen vásárolt egy munkagépet (közösen tudják előteremteni a saját erőt, a kapacitást is csak együtt tudják kihasználni), amihez vissza nem térítendő támogatást is kapnak. A gépet, természetesen, csak az egyik társaság (legyen ez az "A" társaság) aktiválhatja, és számolhatja el annak a költségeit, de a másik két társaság ("B" és "C" társaság) is használja majd. Milyen könyvviteli megoldás lehetséges a leírtak elszámolásához? Alkalmazható-e ez esetben a közös üzemeltetésre vonatkozó előírás? Ha igen, milyen feltételekkel, hogyan lehet ezt dokumentálni?
Részlet a válaszából: […] ...leírás áthárításával. (Ez utóbbira még visszatérünk.)Az "A" társaságnál a vissza nem térítendő támogatást egyéb bevételként kell elszámolni, de halasztott bevételként időbelileg el kell határolni. Az időbeli elhatárolást az Szt. 45. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 19.

Helyi utazási bérlet elszámolása

Kérdés: Munkavállalóink részére helyi utazási bérletet szeretnénk juttatni, mivel feladataik ellátásához szükséges a helyi tömegközlekedés napi igénybevétele. Ebben az esetben – azaz, ha a munkakör betöltéséhez szükséges – hogyan kell elszámolni az utazási bérletet?
Részlet a válaszából: […] ...szóló kormányrendelet szerinti munkába járás esetén nem kell önálló tevékenységből származó jövedelemként számításba venni azt a bevételt, amelyhez a munkavállaló az utazási bérlet, az utazási jegy ellenértékének megtérítése során jutott. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 20.

Utazási iroda iparűzésiadó-alapja

Kérdés: Utazási irodánál az utóbbi években folyamatosan probléma a helyi iparűzési adó megállapítása. A Fővárosi Önkormányzat ellenőrzése során a közvetített szolgáltatások megítélésénél alapvetően más követelményeket kér számon, mint a NAV vagy a számviteli törvény. A közvetített szolgáltatást nyújtó cégekkel írásos külön szerződést kér, és azt, hogy vevőszámlán külön sorokon írjuk be a közvetített szolgáltatásokat. Az utazási iroda utazási csomagokat értékesít, és az ehhez konkrétan kapcsolódó közvetített szolgáltatások feltüntetése rendkívüli – és szerintünk felesleges – adminisztráció. Nem fogadja el az önkormányzat azokat az üzleti partnerekkel történt levelezéseket, amik e-mailen történtek, csak faxot vagy postai levelezést, a napi üzleti gyakorlat ettől jelentősen eltér. Az utazási iroda a pozíciószámonkénti (áfa)elszámolást választotta, a kimenő számlákon ezért fel kell tüntetni tételesen a közvetített szolgáltatást nyújtókat, hogy az iparűzési adónál elszámolható legyen?
Részlet a válaszából: […] ...Htv. 52. §-ának 40. pontjában fogalmazza meg, mit kell érteni közvetített szolgáltatások értéke mint nettó árbevétel-csökkentő tétel alatt. A Htv. közvetített szolgáltatások értékére vonatkozó fogalma normaszövegszerűen közel két évtizede változatlan,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 12.

Napelemes kiserőmű tervezése, kivitelezése

Kérdés: A kft. 2015 novemberében alakult, a mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló készítését választotta. A kft. tevékenysége: 3511 villamosenergia-termelés, amelyet 499 kW-os napelemes kiserőmű megvalósítása, üzembe helyezése után tud gyakorolni. Jelenleg az erőmű tervezési és engedélyezési szakaszában van a folyamat, árbevétele 2015-ben nem volt, jelenleg sincs. A tervezést egy vállalkozó vállalta 1708 E Ft+áfa értékben. Ez a vállalkozó ajánlatot adott a beruházás kivitelezésére is 220 millió Ft+áfa értékben. A beruházási ajánlat tartalma: terület-előkészítés, üzemi út kialakítása, kerítésépítés, vagyonvédelmi rendszer kiépítése, földre telepíthető napelemtartó asztalok napelemekkel, szerelési és kábelezési munkák, inverterek, műszaki vezetés, próbaüzem stb. A tervezési munka része-e a beruházásnak, vagy igénybe vett szolgáltatás, egyenesen vagy fordítottan adózik? Mikor igényelhető vissza az áfa? A kivitelezési munkák költségeit hogyan kell aktiválni, mint 1 db 499 kW-os kiserőművet, vagy elemenként?
Részlet a válaszából: […] ...a)-d) pontja szerinti tételeket nem lehet a bekerülési érték részeként kimutatni, azokat költségként, ráfordításként, illetve bevételként kell elszámolni. Az Szt. 47. §-a (4) bekezdésének d) pontja alapján nem lehet a bekerülési érték részeként kimutatni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 8.

Eredetiségi költség minősítése

Kérdés: Közösségi megrendelőinknek egyedi tulajdonságokkal rendelkező biztonsági papírra van szüksége, amely egyediségvédelmi elemekkel testesül meg. Társaságunk arra vállal kötelezettséget, hogy ezen egyediséget eredményező védelmi elemek megjelenését egyszeri ellenszolgáltatás fejében mintegy gyártási jogként biztosítja a megrendelt papírban. A papír gyártásához a vevő elképzelései szerint társaságunk elkészíti a szükséges terveket és szerszámokat, amelyeket azonban nem ad át a megrendelőnek. A társaság arra vállal kötelezettséget, hogy az adott termékből – megrendelésre – gyárt, illetve meghatározott ideig gyártásra rendelkezésre áll. A mennyiség túllépése vagy a meghatározott idő elteltét követően ugyanezen biztonsági papír megrendelése esetén az eredetiségi költséget ismét ki kell fizetnie a megrendelőnek. A fenti szerződéses konstrukció áfa szempontjából hogyan ítélhető meg? Belföldi megrendelő – számviteli szempontból – miként kezeli az eredetiségi költséget?
Részlet a válaszából: […] ...– sem termékértékesítés, sem szolgáltatásnyújtás nem történt, tehát számlázni, az ellenszolgáltatásért fizetett összeget árbevételként elszámolni nem lehet.A kérdésben leírtak alapján sem a Ptk., sem a számviteli törvény alapján nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 5.

Egészségfejlesztési és prevenciós programok

Kérdés: Társaságunk a TÁMOP-6.1.2-11 "Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok – lokális színterek" címmel az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében kiírt pályázatra sikeresen pályázott. A támogatás mértéke 100%, megvalósítása egy év. Társaságunk nagykereskedelmi tevékenységet végez. A pályázatban a kiírás szerint vállaltuk, hogy egészségfejlesztési és prevenciós programokat szervezünk a munkavállalóknak. Pl.: Stresszkezelő előadások, csoportfoglalkozások, hogy a dolgozók a stresszt oldani és kezelni tudják. Versenyeket, vetélkedőket szervezünk, melyben szerepet kap az egészséges életmód és a mozgás. Biciklitúrát szervezünk, elő­adásokat az egészséges életmódról és a dohányzás ártalmairól. Egészségnapot és -hetet szervezünk az egészséges táplálkozásról stb. Eszközöket szerzünk be ezen programok lebonyolításához (pingpongasztal, kapuháló, futball-labda, laptop, multifunkciós készülék). A programokat külső partnercég, illetve szakértők igénybevételével szervezzük meg és bonyolítjuk le. A pályázat megvalósítása érdekében a részünkre áthárított áfa összege levonható-e? Társasági adó szempontjából elismert költségnek minősülnek-e a megvalósítás során igénybe vett szolgáltatások? A programok kapcsán szja-, illetve ehofizetési kötelezettség felmerülhet-e?
Részlet a válaszából: […] ...a pályázat a jogosultak körét meghatározza – bármely jogosult munkavállalója számára hozzáférhetővé teszi,– a szolgáltatás igénybevétele nem minősül a tevékenység ellenértékének.Ha a kérdés szerinti pályázat nem felelne meg az előbbiekben leírtaknak, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 11.
1
2