Célmegjelölés nélkül lehívott hitel kamatának elszámolása

Kérdés: Az újonnan alakult társaság jelenleg beruházást folytat annak érdekében, hogy létrehozza azt a nagy értékű létesítményt, amivel a gazdasági tevékenységét folytatni fogja. A társaság jegyzett tőkéje a törvényben előírt legalacsonyabb összeg. Így saját forrással minimálisan rendelkezik. A beruházást anyavállalati hitelből valósítja meg teljes mértékben a társaság, amelyre rendelkezésre áll egy keretszerződés. A keretszerződés alapján a társaság a szükséges hitelösszeget egy írásbeli igénylő dokumentum alapján tudja lehívni. A keretszerződés és a lehívó dokumentum nem határozza meg a lehívott hitel célját. A lehívott hitel bármilyen tétel finanszírozására fordítható, így általános hitelnek tekinthető. Az Szt. 47. §-a (4) bekezdésének a) pontja alapján az eszköz beszerzéséhez, előállításához közvetlenül kapcsolódóan igénybe vett hitel, kölcsön felvétele után az eszköz üzembe helyezéséig, raktárba történő beszállításáig terjedő időszakra elszámolt (időszakot terhelő) kamat a bekerülési érték részét képezi. Egyes szakmai vélemények szerint csak olyan hitel kamata aktiválható, amelyet konkrétan nevesítve a beruházás finanszírozására vettek fel. Esetünkben egyértelműen megállapítható, hogy a beruházást az anyavállalati hitelből finanszírozták. Véleményünk szerint ebben az esetben indokolt az üzembe helyezésig felmerült kamatnak egy meghatározott arányszámmal történő aktiválása? Amennyiben igen, milyen elfogadható módszerekkel kalkulálható ki az aktiválandó kamat mértéke?
Részlet a válaszából: […] ...amelynek az összes kamata, egyéb költsége az eredményt terheli. Ez azonban ellentmond a vállalati érdeknek (nincs értékesítési bevétel, de ráfordítás van, és így veszteséges gazdálkodás), de ellentmond a valódiság számviteli alapelvnek is. Tehát megoldandó –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 13.

Pénzügyi befektetésbe beszámítható költségek

Kérdés: Az Szt. hatálya alá tartozó kft. adásvétel útján 100%-ban tulajdoni részesedést szerez egy Lengyelországban bejegyzett gazdasági társaságban. A befektetés bekerülési értékébe az Szt. 49. §-ának (3) bekezdése szerinti vételáron kívül beleszámíthatnak-e, beleszámítanak-e a részesedés megszerzési folyamatában közvetlenül ezen részesedés megszerzéséhez kapcsolódóan felmerült költségek: a kifejezetten ezen befektetés céljából felvett hosszú lejáratú kölcsön folyósítási díja, a részesedés tárgyát képező társaság átvilágításához igénybe vett tanácsadói díjak, biztosítási díjak, a részesedés adásvétele után megfizetett vagyonszerzési adó (a lengyel szabályozás szerint a befektetőt terheli ilyen adó jellegű közteher)? Szokatlan a felvetés, de ez idáig nem egybevágó könyvvizsgálói véleményeket kaptunk a kérdésben. Változtatna-e a bekerülési érték meghatározásán, ha a megszerzett részesedést éven belüli tartásra sorolná be a megszerző magyar társaság?
Részlet a válaszából: […] ...felvétele előtt – a hitel, a kölcsön feltételeként előírt – fizetett bankgarancia díja, a szerződésben meghatározott, a hitel igénybevétele miatt fizetett kezelési díj, folyósítási jutalék, a hitel igénybevételéig felszámított rendelkezésre tartási díj,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 14.

Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...a kérdést, mert tökéletesen tükrözi azt, hogy hova vezet (vezethet) a bizonylati rend és bizonylati fegyelem követelményeinek a semmibevétele. A kérdések sorozata arra irányul, miként lehetne törvényessé tenni a törvénytelen eljárást és annak a következményeit...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Devizás tagi hitel értékelése

Kérdés: A devizában fennálló tagi hitel a 2023. évig tartó futamidő alatt hogyan szerepel a könyveinkben a kölcsönt adónál? Különös tekintettel az év végi devizás átértékelésekre és a járó, de nem esedékes kamatok elszámolását illetően.
Részlet a válaszából: […] ...átszámított devizakövetelés alapján kell meghatározni, és elő­írni az aktív időbeli elhatárolásokkal szemben a pénzügyi műveletek bevételei között kamatbevételként.A járó és nem esedékes kamat devizában is előírható a taggal szemben, ha azt a devizában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 4.

Befektetési jegyek év végi értékelése

Kérdés: Adott egy gazdasági társaság, amely 2019. 02. 20-án zárt végű hitelviszonyt megtestesítő befektetési jegyeket vásárolt. A bekerülési értéke 100 egység, 2019. 12. 31-én az alap által megadott nettó eszközérték 160 egység. Milyen módon kell és szükséges átértékelni a befektetési jegyeket?
Részlet a válaszából: […] ...Szt. 84. §-a (3) bekezdésének b) pontja alapján a befektetett pénzügyi eszközökből (értékpapírokból, kölcsönökből) származó bevételként, árfolyamnyereségként kell kimutatni a befektetett eszközök között kimutatott befektetési jegyek nettó eszközértéke...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 15.

El nem ismert tulajdoni részesedés kimutatása

Kérdés: A társaságnak két tulajdonosa van, 70-30%-ban. Mind a kettő önálló aláírási joggal rendelkező ügyvezető. A 30%-os tulajdonos a másik tulajdonossal való egyeztetés és taggyűlési határozat megléte nélkül a kft. nevében új társaságot alapított 3 M Ft készpénzbefizetéssel, majd néhány nap múlva megemelte a jegyzett tőkét 500 M Ft apport bejegyzésével. Apportként a társaság hitellel terhelt ingatlanát és műszaki eszközeit jelölte meg. A fenti jogi eljárást még 4 társaságon keresztülvezette. Csalás és hűtlen kezelés vádjával rendőrségi feljelentés történt, azonban mind a cégbíróság, mind a Földhivatal bejegyzett minden változást. A cégbíróság által bejegyzett, de az anyavállalat által el nem ismert tulajdoni részesedést ki kell-e mutatni a mérlegben, illetve az apportként bejegyzett, de a valóságban át nem adott műszaki berendezéseket ki kell-e vezetni a könyvelésből?
Részlet a válaszából: […] ...kerül sor, a jegyzett tőke változását a bejegyzés időpontjával, a cégtörvény október 1-jétől hatályos előírása figyelembevétele mellett, ha a változás időpontja eltér a bejegyzés időpontjától, akkor a változás időpontjától kell a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 9.

Számlavezető bank végelszámolása

Kérdés: 2018. év végén cégünk számlavezető bankjának likviditási problémái miatt a bankszámláinkat befagyasztották, majd 2019. évben megindult a bank végelszámolása. A devizás számlák egyenlegét adott napi árfolyamon forintra átszámították, ebből kifizetésre került az OBA által biztosított 100.000 eurónak megfelelő forintösszeg, az ezután fennmaradt összeget a végelszámoló betétkövetelésként nyilvántartásba vette. A bank végelszámolása várhatóan több évig is eltarthat. A végelszámoló által visszaigazolt betétkövetelést kimutathatjuk a továbbiakban is a pénzeszközök között, vagy át kell vezetni a követelések közé? Az év végén elszámolandó értékvesztést a pénzügyi műveletek ráfordítása vagy az egyéb ráfordítások között kell elszámolni? A társasági adónál növelni kell-e az adóalapot az elszámolt értékvesztés összegével?
Részlet a válaszából: […] ...értékéből a behajthatatlanná vált rész, valamint a követelés átruházásakor, kiegyenlítésekor, beszámításakor elszámolt bevétel, de legfeljebb a nyilvántartott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 7.

Eladásra épített épületekhez kapcsolódó terhek elszámolása

Kérdés: Amikor a társaságok telket vásárolnak, többlakásos lakóépületet, sorházakat, lakóparkokat stb. hoznak létre, tereprendezést, közművesítést hajtanak végre, különböző hozzájárulásokat fizetnek, hitelt vesznek igénybe stb. Hogyan kell eljárni a kivitelezést végző fővállalkozónál, hogyan kell számlázni a végső tulajdonos felé? Lehet-e az alvállalkozói teljesítmények értékével csökkenteni a helyi iparűzési adó alapját?
Részlet a válaszából: […] ...a vevőkkel csak a Ptk. szerinti adásvételi szerződést és nem vállalkozói szerződést tud kötni. Így az eladási árként elszámolt árbevételt ezen vállalkozók által számlázott összeggel – a helyi iparűzési adó alapja megállapításánál – az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 25.

Bankhitel K+F-tevékenységhez

Kérdés: A társaság kizárólag bankhitel segítségével K+F-tevékenységet végez. A kísérleti fejlesztés aktivált költségei között kimutathatja-e a fejlesztésre felvett hitel ügyleti kamatait? Ilyen tiltást nem tartalmaz kifejezetten a számviteli törvény?
Részlet a válaszából: […] ...felvétele előtt fizetett – a hitel feltételeként előírt – bankgarancia díja;– szerződésben meghatározott, a hitel igénybevétele miatt fizetett kezelési díj, folyósítási jutalék, a hitel igénybevételéig felszámított rendelkezésre tartási jutalék;–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 26.

Vásárolt anyagok bekerülési értékébe tartozó tételek

Kérdés: Kérem, ismertessék a vásárolt anyagok bekerülési (beszerzési) értékébe tartozó sajátos tételeket, azok bizonylatait, elszámolásának, megosztásának lehetséges eseteit!
Részlet a válaszából: […] ...költségét – kell elszámolni.A beszerzéshez felvett hitel, kölcsön kamata akkor (az anyagbeszerzés és a hitel, kölcsön igénybevétele között egyértelmű a kapcsolat), ha a szezonális tevékenységhez szükséges anyagbeszerzést előleggel kellett finanszírozni....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 30.
1
2
3
5