16 cikk rendezése:
1. cikk / 16 Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába
Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
2. cikk / 16 Közösen beszerzett gép aktiválása, üzemeltetése
Kérdés: Három társaság közösen vásárolt egy munkagépet (közösen tudják előteremteni a saját erőt, a kapacitást is csak együtt tudják kihasználni), amihez vissza nem térítendő támogatást is kapnak. A gépet, természetesen, csak az egyik társaság (legyen ez az "A" társaság) aktiválhatja, és számolhatja el annak a költségeit, de a másik két társaság ("B" és "C" társaság) is használja majd. Milyen könyvviteli megoldás lehetséges a leírtak elszámolásához? Alkalmazható-e ez esetben a közös üzemeltetésre vonatkozó előírás? Ha igen, milyen feltételekkel, hogyan lehet ezt dokumentálni?
3. cikk / 16 Tulajdon helyett használati jog
Kérdés: A vállalkozás ipari telepén több csarnok áll, amelynek egy részét értékesítette. Az értékesítést megelőzően társasházat hozott létre. A tulajdoni lapon feltüntetett adatok szerint az ipari terület földterülete a társasház tulajdonába került, és ezzel egyidejűleg a területen a társaságnak használati joga keletkezett. A számviteli nyilvántartások szerint, a 2008-ban beszerzett telek értéke 42 millió forint. A társaságnál nyilvántartott telekérték kivezetésére és a használati jog nyilvántartásba vételére milyen számviteli és adózási szabályok vonatkoznak?
4. cikk / 16 Kft. átalakulása betéti társasággá
Kérdés: A kft. saját tőkéje egymillió forint, emiatt a saját tőke átrendezésével nem tudja teljesíteni a Ptk.-ban előírt azon követelményt, hogy a törzstőkét 500 ezer forintról 3 millió forintra felemeljék. A tagok nem kívánnak a törzstőke felemeléséhez hozzájárulni, de a tevékenységet a jövőben is folytatni akarják. Ez esetben viszont marad a betéti társasággá átalakulás lehetősége. Ezen átalakuláshoz milyen jogi, számviteli, adózási feladatok kapcsolódnak?
5. cikk / 16 Üzletág vételének elszámolása
Kérdés: "A" társaság eladta egy üzletágát "B" társaságnak. Az üzletág "A" társaság árbevételében 10 százalékos részarányt képviselt. A szerződés magában foglalta az üzletág tárgyi eszközeinek, készleteinek, követeléseinek és kötelezettségeinek az átadás-átvételét, valamint az üzletág dolgozóinak az áthelyezését. A megvásárolt üzletágért fizetett ellenérték (500) lényegesen magasabb volt, mint a nyilvántartásba vett eszközök és kötelezettségek különbözetének értéke (20). "B" társaság könyveiben a fizetett ellenérték és az átvett eszközök és kötelezettségek különbözetének értéke lehet-e az Szt. 3. §-a (5) bekezdésének 1. pontja szerinti üzleti vagy cégérték? Ha nem, akkor minek minősül? A társasági adóban hogyan kell kezelni ezt a különbözetet? A COMPLEX jogtárban megtalálható 29/2006. számú kérdésre adott válasz szerint igen, akkor viszont a Számviteli Levelek 3526. számú kérdésére adott válasz helytelen!
6. cikk / 16 Külföldön munkát vállalók hazai bére
Kérdés: Magyarországi társaság Ausztriában fióktelepet nyitott, ott építőipari kivitelezést végez. A fióktelep számláz. A hazai cég is teljeskörűen könyveli a külföldi számlákat. A munkavállalók a magyar tb szabályai szerint – A1-es nyomtatvánnyal – külföldön tevékenykednek, viszont Magyarországon kapnak bért a külföldi munkavégzésük alapján is. A fióktelep részére továbbszámlázhatók-e a Magyarországon kifizetett, az ottani telephelyhez kapcsolódóan felmerült bérköltségek, esetleg igazgatási díjak? Ezt hogyan kell elszámolni a magyar könyvekben?
7. cikk / 16 Ingatlan ingyenes használatba adása
Kérdés: "A" és "B" cég kapcsolt vállalkozások. "A" cég a tulajdonában álló üzemi célú ingatlant műhely és bolt céljára ingyenesen használatba adja "B" cégnek. A Számviteli Levelek 149. számában a 3053. számú kérdésre adott válasz szerint "B" cég az ingatlan használati jogának értékét a rendkívüli bevételekkel szemben aktiválja, majd a rendkívüli bevételt időbelileg elhatárolja, az elhatárolást a használati jog után elszámolt terv szerinti értékcsökkenési leírással azonos mértékben szünteti meg. A használati jog ingyenes átadása szolgáltatásnyújtásnak minősül, így áfaköteles. Az áfát átháríthatja-e "A" cég a "B" cégre? Ha igen, "B" cég levonásba helyezheti-e azt? Milyen bizonylatot kell ehhez kiállítani? A térítés nélküli használati jog átengedését hogyan kell elszámolni? Milyen korrekciók kapcsolódnak ehhez a társasági adóban? És a kapcsolt vállalkozásoknál?
8. cikk / 16 Lejárt tartozás engedményezése vételi jog érvényesítésével
Kérdés: "X" kft. nem törlesztette a pénzintézettel szembeni tartozását. Ezért a pénzintézet a kölcsönszerződéseket felmondta, és a tartozást egy összegben lejárttá tette. A pénzintézet ezen követelését engedményezési szerződés keretében "Z" kft.-re engedményezte oly módon, hogy "X" kft. – korábbi kölcsönszerződése biztosítékául szolgáló – ingatlanjainak vonatkozásában vételi jogával úgy élt, hogy a vételi jog engedményeseként szintén "Z" kft.-t jelölte meg. A földhivatal a tulajdonosváltozást – "X" kft.-ről "Z" kft.-re – a vételi jog érvényesítése okán, számla kiállítása nélkül – az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte. A fentiek alapján "X" kft. hiteltartozása megszűnt, "X" kft. eszközeit (ingatlanok, tárgyi eszközök, árukészlet) a könyvekből ki kell vezetni, ezen eszközöket "Z" kft. könyveibe fel kell venni és ki kell mutatni "Z" kft. könyveiben az átvállalt kölcsöntartozást is. Kérdéseim: Helyesen értelmezem-e a fentieket, ha az eszközátadást "X" kft. és "Z" kft. közötti adásvételként, a pénzintézet és "Z" kft. között létrejött hitelszerződést engedményezésként kezelem? Áfa szempontjából az új hitelszerződéssel létrejött tartozásátvállalás minősíthető-e "pénzhelyettesítő eszközzel" történt megfizetésnek? Az eszközök átadását áfaköteles termékértékesítésnek kell tekinteni? A beépített ingatlanokat meg kell-e bontani telek és épület értékére? 10 éven belül szükséges-e a korábban levont áfa arányosítás útján történő visszafizetése? A társasági adó szempontjából "X", illetve "Z" kft.-nél milyen adóalap-módosító tételekkel kell számolni? Milyen könyvelési tételeket kell alkalmazni? Milyen értéken történjen az eszközök kivezetése, illetve nyilvántartásba vétele? És az engedményezett követelés nyilvántartásba vétele?
9. cikk / 16 Bérelt üzlethelyiség beruházásához kapcsolódó hitel elengedése
Kérdés: Társaságunk bevásárlóközpontban bérelt üzlethelyiséget, amelynek egy részén társhasználói szerződéssel másik partner termékeit is értékesíti. A partner az üzlethelyiség kialakítására, a beruházáshoz hitelt nyújtott társaságunknak, amelyet társaságunk az üzemeltetési szerződés ideje, 10 év alatt törleszt. A bérleti szerződés idő előtt megszűnt. A hitel futamidejéből még 8 év hátravan. A partner cég a hitel hátralévő részének a törlesztésétől eltekint, mivel a beruházás értéke elveszett. Hogyan kell az elengedett hitel összegét a kötelezettségek közül kivezetni?
10. cikk / 16 Jóteljesítési garancia
Kérdés: Építőipari szolgáltatás esetén a jóteljesítési garancia címén visszatartott összeg rendezése, ha a kivitelező helyesbítő számlával ad engedményt. Hogyan kell könyvelni és elszámolni a vevőnél és a kivitelezőnél? Az 1813. kérdésre adott válasz erre csak részben válaszolt. Áfavonzata lesz?