Önálló tárgyi eszköz vagy felújítás?

Kérdés: A szálláshely-szolgáltatással foglalkozó cég 2020-ban kezdett el egy felújítást (kapott rá támogatást is). Van néhány eszköz, amiről nem tudom eldönteni, hogy önálló tárgyi eszközként kezeljem, vagy felújításra könyveljem. A felújítás csak 2021-ben fejeződik be. 2021-ben lesz a felújítás az ingatlanra aktiválva. Van, amit már könyveltem a 161-re, de felmerült bennem, hogy áttegyem a 162-re. Pl. a klíma (mert az leszerelhető és átvihető másik ingatlanra) önálló tárgyi eszköz? Beépíthető sütő, főzőlap, ezt is a 161-re tettem, ez is könnyen kiszerelhető, tűzjelző, szén-monoxid-jelző, csaptelep, mosdókagyló, ezt inkább 162-re raknám, pl. a zuhanykabin. Egyébként az ingatlant még 2015-ben vették, a mostani piaci értéke sokkal magasabb, mint a könyv szerinti értéke, tehát annál jobb, minél nagyobb összeget aktiválunk rá. Jól gondolom, hogy a támogatás teljes összegét el kell határolnom, és majd 2021-ben kell feloldanom az elszámolt értékcsökkenésnek megfelelően? Csak azt nem tudom, hogy milyen összeget kell majd figyelembe vennem, hiszen az ingatlannak eddig is volt bekerülési értéke, amire értékcsökkenést számoltam el. Meg kell majd néznem, hogy mekkora a ráaktivált részre eső értékcsökkenés?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a szálláshely-szolgáltatást szolgáló ingatlanon végzett munkák is ilyenek (ideértve a zuhanykabin­cserét is).A leírtak figyelembevétele mellett a kérdés szerinti munkák zöme karbantartás, kisebb része önálló tárgyieszköz-beszerzés, de nincs közte...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 29.

Bérbe adandó terület átalakítása

Kérdés: Iroda-bérbeadással foglalkozó cég a bérlő igényeinek megfelelően átalakítja a bérbe adandó területet. Az átalakítás költségei egy részének fedezetére a bérbevevő, erről szóló számla alapján, bérleménykiépítési hozzájárulást fizet. Hogyan kell elszámolni ezt a hozzájárulást? Csökkenthető ezzel az aktiválandó átalakítási költségek összege?
Részlet a válaszából: […] ...bérleti szerződés szerint a bérleti időszak megkezdődött), akkor azt az áfa felszámításával számlázza, az áfa nélküli összeget árbevételként számolja el, a bérlőnél pedig igénybe vett szolgáltatás költségeként kell kimutatni. (A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 26.

Társasházi fűtéskorszerűsítés elszámolása

Kérdés: Ha egy társasház fűtéskorszerűsítést hajt végre, amelynek az értéke 20 millió forint, akkor ez hogyan jelenik meg a könyvelésben? Az egész épület fűtési rendszerének korszerűsítéséről van szó. Ez beruházás? Az épületben kb. 100 lakás van, amelyben radiátorcsere volt, és ehhez kapcsolódó anyagköltség és munkadíj. A kivitelező egyösszegű számlát adott, fűtéskorszerűsítés megnevezéssel. Ezt mint tárgyi eszközt veszem nyilvántartásba? Ha igen, hány százalékos értékcsökkenési leírást alkalmazok?
Részlet a válaszából: […] ...a számviteli törvény hatálya alá istartoznak, és emiatt a társasházi sajátos előírásokat is az Szt. általánosszabályai figyelembevételével kell alkalmazni.A hivatkozott törvény 1. §-ának (2) bekezdése szerint azépület tartószerkezetei, azok részei, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 10.

Karbantartás vagy felújítás

Kérdés: Szeretnénk pontos, egyértelmű meghatározást kapni arra, mit tekintsünk felújításnak, mit tartsunk beruházásnak.
Részlet a válaszából: […] ...ezért fel kell újítani), amikor az eszköz csaknem nullára leíródott, és így a felújítás költségeinek beszerzési értékkénti figyelembevételével az amortizáció elszámolása a módosult – megnövekedett – használati idő alapján újra kezdhető.Felújítás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. január 17.