38 cikk rendezése:
11. cikk / 38 Kényszertörlés visszamenőlegesen
Kérdés: A Cégbíróság 2014. október 16-i végzéssel értesítette a cég beltagját, hogy 2013. 08. 07. napján a társaságot megszűntnek nyilvánítja, mivel a társaság kültagja meghalt. Ezt követően a Cégbíróság 2016. szeptember 7-i végzésében felszólította a betéti társaságot, a "kényszertörlési eljárást megelőző nappal mint mérlegfordulónappal számviteli beszámolót készítsen, majd azt a számviteli törvényben foglaltak szerint" letétbe helyezze és közzétegye. (A kényszertörlési eljárás kezdetének dátumát nem jelölte meg.) Nemteljesítés esetén szankciókkal fenyegetett. Ez a végzés 2016. 09. 15-én érkezett a bt. beltagjához. Majd a NAV 2016. december 13-án – e-mailben – közölte, hogy az 1608-as novemberi bevallást nem tudja feldolgozni, mivel a kényszertörlés jele nincs a bevallásban, valamint azt, hogy a kényszertörlés bejegyzése 2014. 11. 06. Ebből tudtam meg, hogy a bt. kényszertörlés alatt van. A fent leírtak – úgy gondolom – lehetetlenné teszik a bt. részéről a törvényes kényszertörlési eljárás lefolytatásához szükséges iratok, bevallások, mérleg stb. elkészítését. A bt. sértett-e törvényt, ami miatt a cégbíróság büntetheti? A Cégbíróság megszűntnek nyilvánította a céget, de a NAV-nál még adószáma van, és várja a bevallásokat. Hogyan lehetne az adószámot megszüntetni?
12. cikk / 38 Kényszertörlés visszamenőlegesen
Kérdés: A bt. beltagja 2003-ban meghalt. A bt. 10 éven keresztül kültaggal működött, emiatt a cégbíróság 2014-ben, a 2003. évre visszamenőleg, kényszertörlést rendelt el. A bt. erről a nyugdíjintézettől értesült. Ebben az esetben hogyan lehet megszüntetni a bt.-t? Mely időszakra kell a kényszertörlési bevallásokat, mérleget elkészíteni? Ugyanis a NAV és a cégbíróság élőként tartja nyilván a céget, mivel a kényszertörlésről szóló bevallások nem készültek el. A bt. a bevallásait és a mérlegeket határidőben minden évben leadta (a törlés után is) a hatóságoknak, amelyek azokat elfogadták. A bt. megfizette kötelezettségeit. A kényszertörlésről a bt. nem tudott. Úgy tűnik, a kültag elvesztett 13 évet a nyugdíjszámításnál, holott időben bevallotta és megfizette a társadalombiztosításait. Mit lehet tenni, hogy ez ne következzen be?
13. cikk / 38 Megígért veszteségtérítés későbbi teljesítése
Kérdés: A gazdasági társaság minden évben működési támogatást kap fő tevékenységének (közszolgáltatói feladat) ellátására tulajdonosától, amely a szolgáltatás megrendelője is (mint közszolgáltatói feladat ellátásáért felelős). A nyújtott szolgáltatásért fizetnek az igénybe vevők (áfás szolgáltatás). A működési támogatások ellenére a társaság veszteséges. A tulajdonos hosszú távú szerződésben vállalta, hogy a jogos veszteséget is megtéríti a szolgáltatónak. Sajnos eddig még egyszer sem teljesített. Ez évben sikerült korábbi négy év kompenzálandó veszteségéről megegyezni. Milyen jogcímen számolható el a veszteség kompenzálása? Amennyiben támogatás, elszámolható-e egyéb bevételként, ha azt önkormányzati rendelet jogszabályi szintre emeli? (Várhatóan ez évben pénzügyileg nem rendeződik.) Ha a veszteségkompenzáció elszámolható bevételként, háromoszlopos beszámolót kell-e készíteni, mivel az jelentős összegűnek minősül?
14. cikk / 38 Kényszertörlési eljárás, a cég törlése nélkül
Kérdés: Patikát üzemeltető bt. egy elhúzódó hagyatéki eljárás miatt néhány napot késett a társasági szerződés módosításának beadásával. Fellebbezések elutasítása után 2014. május 20. napjával a cégbíróság kényszertörlésről hozott határozatot, amelyről a cég úgy értesült, hogy az online-kassza nyugtáján megjelent a "KT" felirat. A határozatot jóval később kapták meg. Ezek után a cég beadta a helyzetnek megfelelő bevallásokat, arra való hivatkozással, hogy "közfeladatokat ellátó gyógyszertárról" van szó, a cég a mai napig működik. Vásárolnak, eladnak, használják az online-kasszát, folyamatosan adják be az áfabevallásokat, dolgozókat léptetnek ki és be. A NAV reakciója csak annyi, hogy a társaságiadó-előleg bevallását nem írták elő. Ennek alapján 2014. 12. 31-i beszámoló sem lett közzétéve, társaságiadó-bevallás sem, mivel a cég kikerült a számviteli törvény hatálya alól. A cég minden lehetséges fórumon kérvényezte a kényszertörlés visszavonását, de semminemű továbblépés, tájékoztatás nem történt. A könyvelő mit tehet ilyenkor? Milyen jogszabályok alapján kell könyvelnie?
15. cikk / 38 Áthúzódó informatikai fejlesztés
Kérdés: Az informatikai fejlesztésekkel foglalkozó cég 2011-ben megbízást kapott számlázási és raktárkezelési program kifejlesztésére. A megállapodás a fejlesztésen túlmenően a piaci bevezetést és az üzemeltetést is tartalmazta. A fejlesztés várható időtartama 4 év volt, a fizetési ütemezést is ennek megfelelően határoztuk meg. Évenként kiszámláztunk 8 egységet. Az informatikai fejlesztésre alvállalkozót vettünk igénybe, aki benyújtotta a számláját évenként 7 egységről. Az alvállalkozói számlák összegét az immateriális javak között mutattuk ki. A program elkészült, sikeres tesztelés után szellemi termékként, 28 egységen (4x7) aktiváltuk. Közben változtak a feltételek. A megrendelő megveszi a rendszert, de egyéb szolgáltatásokra nem tart igényt. Ár 3 egység plusz a fejlesztési szakaszban kapott összegek. Helyesen jártunk el? A kiszámlázott részleteket elszámoltuk árbevételként, a fejlesztés költségeit pedig az immateriális javak között mutattuk ki. Esetleg halasztott bevételként kellett volna a kapott összegeket elhatárolni? Ha nem módosítjuk az előző évek eredményét, 2014-ben jelentős veszteséget mutatunk ki. Ezzel az eljárással megsértjük az összemérés elvét.
16. cikk / 38 Bérelt ingatlanon végzett beruházás átadása
Kérdés: Az evás kft. székhelye egyik tulajdonosának ingatlanában volt, ahol felújítást végzett, az evás időszak előtt, az áfát levonták. A székhely egy belépő új tulajdonos lakásába került át. Az eredeti székhely ugyan nem szerepelt a társasági szerződésben telephelyként, de budapesti irodának még használta a cég. Csak az értékcsökkenési leírás volt a költség a felújításnak bérelt ingatlanon végzett beruházáskénti elszámolása után. A kft. a beruházást nyilvántartási értéken át akarja adni a tulajdonosnak. Ha nem szerepelt telephelyként az ingatlan, elszámolható az értékcsökkenési leírás? A társasági szerződésben nem szereplő telephelyet be kellett volna jelenteni a NAV-nak? Az átadás ingatlanértékesítésnek számít? Ha nem jelentettük be, akkor mentes, és a 120 hónapból még hátralévő levont áfát be kell fizetni? A tárgyieszköz-értékesítést az evás kft.-nek melyik bevallásában kell szerepeltetnie? Ha az ingatlant a jegyzett tőke tőkekivonással történő leszállítása keretében adjuk át a tulajdonosnak, milyen áfa- és adóvonzata lesz?
17. cikk / 38 Áfaellenőrzés (eva)
Kérdés: A Számviteli Levelek 252. számában az 5165. kérdésre adott válaszban a cím szerinti témával foglalkoztak. Véleményem szerint, a fenti összeget a bt. nem kapja meg a vevőtől, mert az eredeti számlán szereplő végösszeggel kell a helyes számlát kiállítani. A zárójelben lévő mondathoz kapcsolódó válasz más módon is megközelíthető.
18. cikk / 38 Szakképzési hozzájárulás fogorvosi tevékenység után
Kérdés: Fogorvosi tevékenységet folytató betéti társaság az általa foglalkoztatott fogorvos és asszisztencia részére kifizetett bérköltség után szakképzési hozzájárulást fizetett. Az OEP-től kapott tájékoztatás és a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény alapján – értelmezésünk szerint – a betéti társaság mentesül a szakképzésihozzájárulás-fizetési kötelezettség alól. Jól értelmezzük az idevonatkozó előírásokat? Ha igen, akkor van-e lehetőség önellenőrzésre?
19. cikk / 38 K+F adókedvezmény
Kérdés: Egy nagyvállalat végez, illetve végzett (2007-ben, 2008-ban és 2009-ben is) K+F tevékenységet, melyek között bérköltséget is elszámol. A kft. társasági- és különadóalapját csökkentette a K+F költségekkel, ugyanakkor a Tao-tv. 22. §-ának (9) bekezdése alapján érvényesíthető adókedvezményt nem érvényesítette a társaságiadó-bevallásokban. A 2007-es év az adóhatóság által teljes egészében leellenőrzött. Hogyan érvényesítheti a kft. ezt az adókedvezményét visszamenőlegesen? Lehet-e önellenőrizni a 2008. és 2009. évi társaságiadó-bevallást? Véleményünk szerint az Art. 49. §-ának (1) bekezdése utolsó mondata alapján ezt el lehet végezni. Figyelembe vehetjük-e a 2007. évben keletkezett adókedvezmény háromnegyedét a 2008., 2009., 2010. években attól függetlenül, hogy 2007-ben nem érvényesítettük az egynegyedét? Változtat-e bármin az a tény, hogy a kft.-nek a Tao-tv. 22/B. §-ának (1) bekezdése szerinti fejlesztési adókedvezménye is van, melyet minden évben igénybe vett, vagy csak Tao-tv. 23. §-ának (3) bekezdése szerinti 70%-os szabályra kell odafigyelnünk?
20. cikk / 38 Ellenőrzés megállapításainak könyvelése
Kérdés: A kft.-nél a VPOP KEP felülellenőrzést rendelt el. Ezt 2008-ban a bevallások utólagos ellenőrzése (VPOP REK) előzte meg, ahol iratőrzési problémák miatt bírságot állapítottak meg. A felülellenőrzés viszont megállapította, hogy az egyik bizonylat nem volt a VPOP által ellenjegyezve, és így az alkoholhoz kapcsolódó jövedéki adó visszaigénylése nem volt jogos. Az alkoholt bodzaszörp előállításához használták, aminek a jogosságát a VPOP nem is kifogásolta. Így a kft. visszaigényelte és visszakapta a jövedéki adót. Ezt követően a VPOP KEP ezt jogtalannak minősítette, és késedelmi pótlékot, valamint adóbírságot szabott ki. A kft. fellebbezésére az adóbírságot elengedték, de az adóhiányt és a késedelmi pótlékot helybenhagyták. Ezt a 2009-ben jogerőre emelkedett II. fokú határozat megerősítette. A kft. ezt a határozatot a Fővárosi Bíróság elé viszi. Kérdések: Kell-e könyvelni az adóhiányt és a késedelmi pótlékot? Az alkohol jövedéki adója – ha az nem vonható le – növeli-e az alkohol beszerzési költségét? Emiatt önellenőrizni kell a társasági adót, az iparűzési adót, a különadót? Anyagköltség vagy egyéb ráfordítás? A korábbi évek adózott eredményéből osztalék került kifizetésre, ezt is önellenőrizni kell? Lehet-e várni a bírósági döntésre?