Előző éveket érintő helyesbítések

Kérdés: Az elmúlt évben a mérlegkészítés időpontját követően több, az előző évvel (évekkel) kapcsolatos tétel merült fel, amelyeknek a számvitelben, a társaságiadó-alap tekintetében való helyes kezelésével kapcsolatban bizonytalanok vagyunk. Többéves földbérleti szerződést kötöttünk a szántóterület bérletére az NFA-val. 2007. évben elemi károk miatt bérletidíj-mérséklést kértünk, amelyet az év végéig nem bíráltak el. Így 2007. évre a szerződés szerinti (mérséklés nélküli) díjat könyveltük a passzív időbeli elhatárolásokkal szemben. A mérlegkészítés időpontja 2008. január 31. A jelentős összegű bérletidíj-mérséklést tartalmazó, 2007. december 31-i teljesítési időpontú, 2008. májusi kiállítású számla 2008. májusában érkezett meg. A 2007. évre elszámolt, időbelileg elhatárolt díj és a számlázott díj különbözetét 2008. évi egyéb bevételként számoltuk el. A cukorrépa értékesítése kapcsán többször előfordult, hogy a cukorgyár a végleges elszámolást a későbbi években kialakult árfolyamok függvényében korrigálta. Például 2004-2005. évekre vonatkozó teljesítéssel 2006-ban bocsátott ki árbevételt növelő, illetve csökkentő számlát. A társaságiadó-alapnál ezeket a tételeket a 2006. év elszámolásában szerepeltettük. Ez esetben – úgy véljük – helyesen jártunk el, mert a nem jelentős összegű tételeket a tudomásunkra jutás évében könyveltük. További kérdés, a társasági adónál is határ-e a mérlegkészítés időpontja? Van-e az adó szempontjából jelentős összeg? Helyesen jártunk-e el, hogy a fenti esetekben a társasági adó alapjára vonatkozóan nem végeztünk önellenőrzést? Megoldás-e az, ha a számviteli politikában rögzítjük az általunk alkalmazott eljárást?
Részlet a válaszából: […] ...a költségek csökkentésével, ésezzel egyidejűleg a növekvő adóalapnak megfelelően önellenőrzéssel a 2007. évitársaságiadó-bevallását is helyesbítenie kellett volna.A cukorrépát a társaság értékesítette a cukorgyár részére,így annak ellenértékét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 19.

Számlával egy tekintet alá eső okirat könyvelése

Kérdés: Számlával egy tekintet alá eső okiratot cégünk 3 esetben készít: - ha meghiúsult a vásárlás (sztornó), - ha téves áru vagy ár számlázása történt, - ha a vevő nem a számára megfelelő árut vett, vagy problémája van az áruval, és azt mi visszavásároljuk. A számlával egy tekintet alá eső okiraton ugyan nem kell feltüntetni a teljesítés időpontját, de a számlázóprogramunk feltünteti, helyesbítéskor az eredeti vásárlás teljesítési időpontját hozza fel. Problémám a könyvelésnél akkor van, ha az eredeti teljesítési időpont az előző hónapban van. Például, ha a 2008. 07. 10. napi teljesítésű számlát 2008. 08. 15-én módosítom. Az árbevétel módosítását 2008. 07. 10. napjával könyvelem. A vevő a helyesbítő számlát 2008. 08. 19-én veszi kézhez, ezen dátummal könyvelem az áfát (negatív előjelű számlahelyesbítés esetén). Ha pozitív előjelű a számlahelyesbítés, akkor azt az eredeti teljesítés időpontjára könyvelem, az áfát önellenőrzéssel helyesbítem. Helyesen gondolom? Visszavásárlás esetén is így kell eljárnom?
Részlet a válaszából: […] ...volt. Ha az előző hónap az előző évben volt, akkor -valószínű – a társasági adó alapjának a módosulása miatt atársaságiadó-bevallás módosítása is indokolt lehet. A számlával egy tekintet alá eső okirat adatainak azáfabevallásba történő beállítására...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 9.

Visszatartás a számlában – jóteljesítési garancia

Kérdés: A társaság ipari tornyok telepítésével foglalkozik. A telepítés befejezését, átadását követően számláz, a számlában jóteljesítési garanciát ad 2 évre 5 százalékos mértékkel. A számlát a megrendelő a garanciával csökkentett összegben megtérítette. Lejárt a garanciális idő, és nem fizeti meg a jóteljesítési garancia miatti különbözetet. A garancia lejárata előtt írásbeli észrevételt tett arra vonatkozóan, hogy nincs megelégedve a szolgáltatással, más szolgáltatóval javíttatta ki a használat közben észlelt hibákat. A visszatartott összeg miatti vevőtartozást hogyan kell minősíteni? Lejárt, határidőn túli? Peres eljárást nem vállal a szolgáltató. Ha a cég a leírást választja, az a társaságiadó-alapot növeli?
Részlet a válaszából: […] ...árbevétele, eredménye. A helyesbítő számla szerinti fizetendő áfáta számlakibocsátás időpontjához kapcsolódó áfabevallásban kell csökkenteni.Természetesen, a helyesbítő számlát a megrendelőnek el kell fogadnia, akorrekciót neki is végre kell hajtania...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 12.