Automata autómosók használata, elszámolása

Kérdés: Társaságunk automata autómosó berendezést működtet. Az automatába bedobott 100 Ft-ért 1 percig működik az automata, ez 1 egységnyi elmozdulást okoz az automata számlálójában. Egyéb bizonylat híján eddig úgy számoltuk el az árbevételt és az áfát, hogy az automata által az adott hónapban kimutatott egységelmozdulások számát megszoroztuk 100 Ft-tal, így megkaptuk a havi bruttó, áfás bevételt. Szeretnénk viszont ún. kedvezménykártyát adni a vevőinknek, ami úgy működne, hogy a vevő befizet pl. bruttó 5000 Ft-ot (50 egységnyi elmozdulásnak megfelelő összeget), ezért rátöltünk a kártyájára bruttó 5500 Ft-nak megfelelő, tehát 55 egységet, azaz 5 egységet ingyen kap a vevő. Vagy nézhetjük úgy is, hogy 5000 Ft/55 egység = 91 Ft, azaz a vevő nem 100 Ft-ot fizet 1 egységért, hanem csak 91 Ft-ot, azaz kapott egységenként 9 Ft árengedményt. Így viszont már gondunk akad az árbevétel és az áfa elszámolásával. Egyrészt lesz egy kiállított számlánk bruttó 5000 Ft-ról, viszont – feltételezve, hogy a vevő a teljes összeget elhasználja – az automata egységszámlálója 55 egység elmozdulást, azaz a korábbi árbevétel-megállapító módszer szerint 55 x 100 = 5500 Ft árbevételt fog mutatni. Ha több kártya is lesz, és nem mindenki használja el az adott hónapban a kártyára feltöltött összeget, akkor egy idő után nyomon követhetetlen lesz, hogy a kiadott kártyákon levő egységekből mennyit használtak már fel, mennyit töltöttünk rá újra, azokhoz hány egység elmozdulás tartozik stb. Gondot okoz az is, hogy a fenti megoldással mintha keveredne a mennyiségi engedmény (mert csak azok kapnak kedvezményt, akik nagyobb összeget előre befizetnek, de számlázásra is kerül az engedmény, holott a mennyiségi engedményt általában nem számlázzák), az előleg (hiszen előre kifizeti az összeget, és utólag fogja igénybe venni a szolgáltatást, de nem olyan értékben, mint amilyen mértékben az "előleget" fizette) és egyfajta "bérlet" típusú megoldás ("ha kifizetsz 9-et, a 10. ingyen van").
1. A kedvezménykártyára feltöltött összegről milyen számlát kell kiállítanunk: "simán" bruttó 5000 Ft-ról, vagy bruttó 5500 Ft – bruttó 500 Ft engedmény = bruttó 5000 Ft-ról?
2. Mekkora összegű árbevételt és áfát kell elszámolnunk: a bruttó 5000 Ft nettó összegét és áfáját, vagy a bruttó 5500 Ft nettó összegét és áfáját?
3. Innét kezdve az automata elmozdulásszámlálója által mutatott értékből hogyan tudjuk megállapítani a teljes árbevételt és az áfát, hiszen lesz benne "sima" és "kedvezménykártyás" elmozdulás is?
Részlet a válaszából: […] ...egyaránt alkalmas az e törvényben szabályozott jogok gyakorlásának és a kötelezettségek teljesítésének ellenőrzésére. Az áfabevallásba beállított fizetendő adó nyilvántartását olyan módon kell vezetni, hogy abból egyértelműen megállapítható legyen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 28.

Online adatszolgáltatás gyakorlata – számlázás

Kérdés: Ügyfelem a NAV online számlázórendszerében készíti a számláit. Tevékenysége kapcsán pénztárgéphasználatra kötelezett. A NAV online számlázórendszere minden számláról továbbítja az adatszolgáltatást, így kérdés merült fel a pénztárgép használatával kapcsolatban. Mikor és hogyan kell beütni a készpénzes számlákat? Mi a gyakorlat arra vonatkozóan, hogy ellenőrzés során a pénztárgép rovancsolása kapcsán a házipénztár egyezik-e? Tehát a pénztárgéphasználat hogyan valósul meg? A készpénzes számlákat nem gyűjtőben, hanem "pénzben" ütik be? A gyakorlat egy másik cégnél – amely nem NAV-számlázóprogramot használ – az volt, hogy a 100 E Ft alatti áfás készpénzes számlákat a pénztárgépbe beütöttük, a 100 e Ft feletti számlákat nem, hiszen ott az adatszolgáltatás megvalósult a NAV-számlázón keresztül. Ha számlázóprogramot használ egy cég, akkor nem kell a pénztárgépbe ütni a készpénzes számlákat, csak a nyugtás bevételeket? Gyakorlati megvalósítás is érdekelne, valamint a pénzkezelési szabályzat erre való iránymutatása. A pénztárgép használatát nem választó vállalkozók esetén a tárgyhót követően a PTGSZLAH nyomtatványon szolgáltatunk adatot, és nem jött elő problémaként a NAV- vagy más egyéb számlázó adatszolgáltatása.
Részlet a válaszából: […] ...továbbá a pénztárgépbe történő beütéskor (itt értékhatártól függetlenül) úgyszintén. A dupla adatszolgáltatás és az áfabevallás ezáltal nem lesz szinkronban, ami a későbbiekben problémát okozhat.Még nagyobb mértékben jelentkezhet ez a probléma az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 30.

Egyéni cég beolvadása

Kérdés: Egyéni cég úgy döntött, hogy beolvadna egy kft.-be. Ezt az ügyletet egy lépésben végre lehet hajtani? Vagy szükséges, hogy az egyéni cég először bt.-vé vagy kft.-vé alakuljon át, és csak az után olvadjon be a kft.-be? Az átalakulás költségei jelentősek, fontos tudni, hogy van-e lehetőség egy lépésben a beolvadásra.
Részlet a válaszából: […] ...készíteni a végleges vagyonmérleget alátámasztó vagyonleltárt. Célszerű a beolvadás időpontját összhangba hozni a legjellemzőbb adóbevallások időpontjaival.Az egyéni cég átalakulásáról (beolvadásáról) az egyéni vállalkozó dönt a beolvasztó kft. legfőbb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 7.

Saját üdülőnél az üdülési hozzájárulás elszámolása

Kérdés: Hogyan kell elszámolni és könyvelni a saját üdülőben üdültetett munkavállalók üdülési hozzájárulását?
Részlet a válaszából: […] ...K 462, illetve T 362 – K 463-10;– kapcsolódóan az 551. és 4132; illetve az 552. számlára könyvelt szokásos piaci érték áfatartalmának bevallása: T 554 – K 467;– az üdülési szolgáltatás közvetlen önköltségének átvezetése (teljes összegében): T 271 – K 582 és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 26.

Könyvelés a lengyel telephelyen

Kérdés: Egyik projektünk kapcsán telephelyet kellett alapítanunk Lengyelországban. A lengyel telephely fogja számlázni a teljesítést áfásan. A szerződés egy ipari berendezés tervezését, gyártását és beüzemelését foglalja magában. A munkálatok egy részét lengyel alvállalkozók végzik, lengyel áfával számlázzák telephelyünk nevére, címére és adószámára. A lengyel telephelyen bejelentett munkavállalónk nincs, csak az alvállalkozók számláit fogadja, és számlázza a projekt teljes árbevételét. A közvetlen költségek másik részét a magyar vállalkozásban felmerült bér, anyag, igénybe vett szolgáltatás adják. A magyar cégnél történik a tervezés egy része és a berendezések gyártása is. A magyar cég mindkét hely felmerült költségeit könyveli, és a telephely költségeit és bevételeit elkülönítetten gyűjti. Milyen módon biztosítható, hogy a lengyel telephely adózásához a projekthez kapcsolódó közvetlen és közvetett költségek bekerüljenek a lengyel könyvelésbe? Elegendő egy belső számlázás, vagy a kapcsolódó összes magyar számlát is könyvelni kell? A bérek és a közvetett költségek hogyan fognak megjelenni? Milyen értéken kell a lengyel telephelynél a projekttel kapcsolatos költségeket érvényesíteni? Különös tekintettel a magyar-lengyel egyezmény szerinti telephely nyereségére. A lengyel telephely csak közvetíti a tevékenységünket, amelynek a nyereségtartalma eltér a jelen projekt tényleges nyereségétől. Milyen költséget kell alkalmazni a lengyel és a magyar társaságiadó-bevallás vonatkozásában? Hogyan kell könyvelni azt, ha a magyar vállalat átvezet egy bizonyos összeget a lengyel telephely bankszámlájára a szállítói tartozások kifizetésére? Milyen feltételei vannak?
Részlet a válaszából: […] ...kell alátámasztani. A magyarországi könyvelést jellemzően a külföldön (esetleg a telephely nevére) előállított bizonylatok, bevallások hitelesített másolatai alapján kell elvégezni.A lengyel telephely könyvviteli nyilvántartásait tehát a magyar...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 11.

Operatív lízing lejárata után felszámított összeg

Kérdés: Társaságunk operatív lízing keretében személygépkocsit bérelt. A lízingszerződés lejárta után a személygépkocsit visszaadtuk a lízingbe adónak. A lízingbe adó a személygépkocsit értékesítette, és elkészítette az elszámolást: operatívlízingdíj-korrekció címén egy nagyobb összeget. A szerződésben szerepel, hogy amennyiben a tényleges érték a futamidő végén kisebb, mint a kalkulált érték, akkor a különbözet a lízingbe vevőt terhelő fizetési kötelezettség. Hogyan kell ezt az értéket elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...a személygépkocsi bekerülési értékében számításba venni. Az önellenőrzéssel a társasági adó alapja is változik, a társaságiadó-bevallásokat is módosítani kell!Ha a lízingelt személygépkocsit a lízingbe vevő a lízingbe adó számlája alapján a lízingbe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 23.

Kft. átalakulása betéti társasággá

Kérdés: A kft. saját tőkéje egymillió forint, emiatt a saját tőke átrendezésével nem tudja teljesíteni a Ptk.-ban előírt azon követelményt, hogy a törzstőkét 500 ezer forintról 3 millió forintra felemeljék. A tagok nem kívánnak a törzstőke felemeléséhez hozzájárulni, de a tevékenységet a jövőben is folytatni akarják. Ez esetben viszont marad a betéti társasággá átalakulás lehetősége. Ezen átalakuláshoz milyen jogi, számviteli, adózási feladatok kapcsolódnak?
Részlet a válaszából: […] ...(átalakulással) szűnik meg, és ha a törvényben meghatározott feltételek teljesülnek.Az Art. vonatkozó rendelkezése szerint soron kívüli bevallást kell benyújtania az adózónak (jelen esetben a kft.-nek) valamennyi adójáról a bevallással még le nem fedett időszakról, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 24.

Nem közhasznú alapítvány beolvadása

Kérdés: A nem közhasznú alapítvány beolvad egy másik nem közhasznú alapítványba. Milyen számviteli, adózási szabályok vonatkoznak rá? A beolvadó megszűnik. Mikor, milyen bevallásokat kell benyújtania? A megszűnés kezdeményezése hogyan történik a bíróságon?
Részlet a válaszából: […] ...üzleti éve január 1-jétől a beolvadás napjáig – mint mérlegfordulónapig – terjedő időszak (ezen időszakhoz kapcsolódó adóbevallásokat is el kell készíteni, benyújtani, pénzügyileg rendezni kell). Az átvevő (beolvasztó) alapítvány üzleti éve a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 27.

Közvetített vagy igénybe vett szolgáltatás, alvállalkozói teljesítés

Kérdés: Kérem állásfoglalásukat arra vonatkozóan, hogy az alábbiakban ismertetett tényállás szerinti ügylet során felmerült költségek közvetített szolgáltatások értékeként vagy alvállalkozói teljesítések értékeként elszámolhatóak-e az iparűzési­adó-alap meghatározása során, vagy a számviteli törvény értelmében az igénybe vett szolgáltatások költségei? Adózó vállalkozási tevékenysége m.n.s. egyéb oktatás, akkreditált felnőttképző intézményi besorolással rendelkezik. Adózó fő vállalkozási tevékenysége képzések megtartása, továbbá pedagógiai szakértés, szaktanácsadás. Tevékenysége végzése során tanácsadással, szakértéssel, akkreditált 30 órás pedagógus-továbbképzéssel, nem pedagógus akkreditált továbbképzéssel foglalkozik. Vállalja továbbá önkormányzatok közoktatásifeladat-ellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési tervének, esélyegyenlőségi tervének, kistérségek közoktatási tervének, minőségirányítási rendszerének elkészítését, továbbá hazai és uniós pályázatok elkészítését, valamint intézmény- és programakkreditációt. Adózó fenti tevékenységek végzéséhez igénybe vesz más vállalkozókat is. A képzést/tanácsadást/szakértést végző vállalkozók által kiszámlázott szolgáltatások értékét adózó közvetített szolgáltatások értékeként számolta el adóalap-csökkentő tételként az iparűzésiadó-bevallásában. Adózó kimenő (vevő) számláiban gazdasági eseményként akkreditált felnőttképzés; máshová nem sorolt egyéb oktatás; pedagógiai szakértés, szaktanácsadás; üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadás szerepel. A kimenő bizonylatokon "a számla közvetített szolgáltatást tartalmaz" megjelölés szerepel. Adózó a jegyzőkönyvi észrevételében hivatkozott arra, hogy véleménye szerint a szerződései egy része vállalkozási szerződésnek minősül. A vállalkozói szerződés kapcsán az eredménykötelem meglétét emeli ki. Véleménye szerint feladatai a megvalósíthatósági tanulmány készítése, pedagógiai program átdolgozása, nyilvánosság biztosítása, foglalkoztatás támogatása pályázat készítése, komplex szaktanácsadói feladat ellátása, intézményakkreditáció eredménykötelemmel bírnak, mivel valamely dolog tervezésére, elkészítésére, átalakítására, vagy munkával elérhető más eredmény létrehozására irányult, mert a tevékenység ellátásáról írásos dokumentum készül. Fent ismertetett tényállás alapján kérem, hogy az alábbiakban megfogalmazott kérdések megválaszolásával szíveskedjenek állásfoglalásukat a vásárolt szolgáltatások minősítésére megadni.
1. A megvalósíthatósági tanulmány készítésére, a pedagógiai program átdolgozására, a nyilvánosság biztosítására, a foglalkoztatás támogatására pályázat készítése, komplex szaktanácsadói feladat ellátására, valamint az intézményakkreditációs feladat ellátására kötött szerződések vállalkozási szerződésnek tekinthetők-e, vagy megbízási szerződésnek? Elhatárolható-e a két szerződéstípus aszerint, hogy a tárgya szellemi vagy fizikai munkavégzésre irányul?
2. A fent megrendelt tevékenységek közül mely tevékenység végzése tekinthető eredménykötelmen alapuló és mely tevékenység gondossági kötelmen alapuló munkavégzésnek? Kimeríti-e az eredménykötelem fogalmát az, ha a vásárolt szolgáltatás lezárásának eredményeként írásbeli dokumentum készül? (Pl. jelentés, bizonylatolás, összeállított dokumentum stb.) Ehhez kapcsolódóan kérjük, szíveskedjenek kifejteni azt, hogy a Ptk. 389. §-ában megfogalmazott "munkával elérhető más eredmény létrehozására" kitétel alatt konkrétan mi értendő.
3. A projektszerződések és az akkreditált képzési szerződések esetében, amennyiben a megrendelői szerződésben részletezett feladatokat teljes mértékben szerződéssel más vállalkozók végzik, tekinthető-e a szolgáltatás változatlan formában történő továbbértékesítésnek, annak ellenére, hogy a projektkészítéssel és akkreditált képzéssel megbízott adózónak egyéb koordináló feladatai is vannak? (Az adózó neve alatt fut az akkreditáció, a projekt, illetve az adózó állítja ki a tanúsítványt, köti a felnőttképzési szerződést.)
4. A megrendelői szerződésben a közvetítés lehetőségére annyiban történik utalás, hogy a szerződések többségében tartalmazzák az alvállalkozók, illetve teljesítési segéd igénybevételi lehetőségét. Ez a szerződési kitétel megfelel a közvetített szolgáltatásokra vonatkozó tartalmi kritériumnak?
Részlet a válaszából: […] ...a megbízási szerződések zömét vállalkozási szerződésnek lehetne minősíteni (például: az adótanácsadó és az adózó között a bevallás elkészítésére vonatkozó szerződés akkor is megbízási és nem vállalkozási szerződés, ha az adótanácsadó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 25.

Reklámújság összeállítása

Kérdés: Társaságunk kiskereskedelmi tevékenységet folytat, s reklámújságjában jeleníti meg azokat az árukat, amelyeket forgalmaz. Összeállítjuk a reklámújságban szereplő termékek listáját, fotóját, a nyomdai előkészítéssel és a nyomdai munkával, továbbá a terjesztéssel azonban más-más vállalkozást bízunk meg. Ezen túlmenően egyes beszállítóktól marketing-hozzájárulást kérünk, melynek ellenében a beszállító termékét a reklámújságban kiemelt helyen szerepeltetjük. Ebben az esetben a reklámújság terjesztőjét vagy társaságunkat terheli reklámadó-kötelezettség? Ha társaságunk a rek­lámadó alanya, akkor mi képezi az adó alapját?
Részlet a válaszából: […] ...fentieket összefoglalva, a reklámújságot terjesztő társaság nem tekinthető az Rtv. vonatkozásában reklámközzétevőnek, így sem adóbevallási, sem adófizetési, sem pedig az Rtv. 3. §-a (3) bekezdésében említett nyilatkozattételi kötelezettsége nem áll fenn...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 29.
1
2