Szellemi termék bekerülési értéke

Kérdés: Kínai tulajdonú anyavállalatunknak Európában, Ázsiában, Amerikában vannak leányvállalatai, amelyek közül az ázsiai, amerikai térség felé közvetlenül a kínai anyacég számláz, az európai leányvállalatok és európai egyéb partnerek felé a magyarországi leányvállalaton keresztül bonyolítjuk le a forgalmat. Az áruvédjegyek bejelentését a különböző kontinensek országaiban, a szabadalmi hivatali eljárási költségét eddig Magyarországon számoltuk el, mivel Magyarországról indítottuk az eljárásokat. Eddig a védjegyekkel kapcsolatos valamennyi költséget azonnal, a felmerülés évében költségként számoltunk el tévesen. Önellenőrzéssel kívánjuk helyesbíteni az előző évek eredményét azzal, hogy ezeket az immateriális javak közé vesszük nyilvántartásba. Mivel visszamenőlegesen, utólag ismerjük a ténylegesen felmerült kiadásokat (külföldi költségek, illetékek, szolgáltatási díj stb.), ennek megfelelően 2011-ben valamennyi költség a bekerülési érték részét képezi? A cégvezető döntése alapján ezen védjegyek nem veszítenek az értékükből, nem kíván értékcsökkenést elszámolni, majd csak akkor, amikor adott országban már nem kíván kereskedni az adott áruval, akkor egy összegben kerül kivezetésre az immateriális javak közül. A lajstromszámonkénti védjegyoltalom általában 10 évre szól, amelyek közül többet meghosszabbítunk. Kimutathatjuk-e az immateriális javak között, elszámolhatjuk-e költségként azokat a kiadásokat, költségeket a védjegyekkel kapcsolatban, amelyek olyan országokat érintenek, melyekkel nem állunk gazdasági kapcsolatban? Megjegyzés: valamennyi európai leányvállalattal és a kínai 100%-os tulajdonosunkkal társasági adó szempontjából kapcsolt vállalkozásnak számítunk. Az ázsiai, amerikai, afrikai országokkal nem folytatunk gazdasági tevékenységet, ott az anyavállalatunknak vannak további leányvállalatai. Azzal, hogy kínai anyavállalatunk venezuelai leányvállalata védjegybejelentését Magyarországon számoljuk el, transzferárszempontból kapcsolt jogviszonyt eredményez-e? Be kell-e jelenteni a NAV felé? Kell-e társaságiadóalap-korrekciót végrehajtanunk?
Részlet a válaszából: […] ...(ezen tevékenységekneksaját vállalkozásban történő végzése esetén az 51. § szerinti közvetlenönköltség aktivált értékét), a bizományi díjat, a beszerzéshez kapcsolódóadókat és adó jellegű tételeket, a vámterheket foglalja magában. A lajstromozásdíja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 24.

Közösségen belüli termékbeszerzés fuvarja

Kérdés: Az árut Németországból szállítják Magyarországra, magyar fuvarozóval. Az áfa alapjába beszámít-e az a fuvar, amelyet belföldi fuvarozó végez, és belföldi számlát kapunk róla? Az áru értékét devizában kell kifizetni. Az árut Hollandiából szállítják Magyarországra. A fuvarszámlát Hollandiából kapjuk. Az árut és a fuvart is devizában kell fizetni. Az áfa alapjába beleszámít-e a külföldi fuvar számlázott összege?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítéséhez járulékosan kapcsolódó költségek még akkor is, ha azok különmegállapodáson alapulnak, így különösen az ügynöki, a bizományi, a biztosítási, a közlekedési költségek.A leírtakból következik, hogy az áru áfaalapjába beleszámít a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. október 14.

Devizás számlák áfája

Kérdés: Belföldi árubeszerzést is, az értékesítést is euróban számlázzuk, természetesen áfásan. A számviteli politika szerinti árfolyam a teljesítésnapi MNB-árfolyam. Az áfaalap és az áfa "forintosításához" is használható-e a teljesítésnapi MNB-árfolyam?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti teljesítési időponttól.) Eltérés lehet a bérbeadásnál, az előlegfizetésnél, a termék feletti rendelkezési jog átadásakor bizományi szerződés alapján, nyílt végű pénzügyi lízingnél stb., amikor az adófizetési kötelezettség keletkezésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. szeptember 30.

Exportbizomány áfája

Kérdés: A bizományos által lebonyolított exportot milyen általánosforgalmiadó-fizetési kötelezettség terheli?
Részlet a válaszából: […] ...Ptk. 507. §-a szerint "...a bizományos ... köteles a megbízó javára a saját nevében adásvételi szerződést kötni". Így a bizományos kettős kritériummal bír az áfarendszerben is, hiszen a) a saját nevében jár el, és b) a megbízó javára cselekszik.Azzal, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. február 8.

Importbizomány áfája

Kérdés: A bizományos által lebonyolított importot milyen általánosforgalmiadó-fizetési kötelezettség terheli?
Részlet a válaszából: […] ...importbizomány áfarendszerbeli megítélésénél ismét csak abból kell kiindulni, hogy a Ptk. 507. §-a alapján a bizományos az adásvételi szerződést a megbízó javára, de a saját nevében köti. Így a külföldi eladóval szemben a bizományos saját nevében jár el, s...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. február 8.