Havi záráshoz kapcsolódó kérdések

Kérdés: Társaságunk a havi számviteliidőszak-zárás gyakorlatát szeretné megvalósítani annak érdekében, hogy a már lezárt időszak adatai és az arra épülő riportok tartalma ne változzon. A jelenlegi gyakorlatunkban azonban nem látjuk pontosan, hogy ezt hogyan tudjuk jól megvalósítani. Gyakran találkozunk késve érkezett szállítói számlával (ami a tárgyhónapot megelőző hónapokat érinti), és az is előfordul, hogy a vevőink részére nem tudunk időben számlát kiállítani. A jelenleg alkalmazott gyakorlat szerint a késve érkezett szállítói/alvállalkozói számlákat a tényleges teljesítés időpontjára könyveljük, azaz pl. a szeptemberi teljesítésre vonatkozó alvállalkozói számlát megkapjuk november 20-án, akkor a könyvelésben alvállalkozói teljesítésként és szállítói kötelezettségként ez a számla szeptemberre kerül könyvelésre. Hasonlóan a vevői oldalon: az előbb említett alvállalkozói számla továbbszámlázása november 21-én van, viszont a könyvelésbe vevőkövetelésként és árbevételként szeptemberi teljesítéssel. (A konkrét kérdéseket – az ismétlések elkerülése érdekében – a válaszban ismertetjük.)
Válasz: Az Szt. 165. §-ának (3) bekezdése az éves beszámoló elkészítéséhez feltétlenül szükséges határidőket rögzíti. A kérdés szerinti bizonylatok esetében: legkésőbb a tárgynegyedévet követő hó végéig kell azokat a könyvekben rögzíteni.
Részlet a válaszából: […] ...akkor azoknak legkésőbb a tárgyhónapot követő 30 napon belül rendelkezésre kell állniuk. Ehhez viszont az kell, hogy a tárgyhónapi bizonylatok legkésőbb a tárgyhónapot követő 15-20 napon belül (a konkrét zárlati feladatok elvégzésének időszükséglete...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Saját termelésű készletek leltártöbblete

Kérdés: Mi a teendő akkor, és hogyan történik a könyvelés, ha saját termelésű készlet esetén leltártöbbletet találnak a következő esetekben? 1. Saját termelésű búzát takarítanak be 2022. nyár végén, kiállítják róla a bizonylatot 2022-ben. 2023. februárban többletet találnak a terményraktárban (rosszul mérték le a terményt). De ez a 2022. évi aratáshoz tartozik. 2. Saját termelésű készletet takarítanak be 2023 áprilisában, kiállítják a bizonylatot róla 2023 áprilisában. 2023. júliusban a beszámoló lezárása, leadása után találnak többletet, ami a 2023. áprilisi aratáshoz tartozik? 3. Saját termelésű búzát takarítanak be 2022. nyár végén, kiállítják a bizonylatot róla 2022-ben. 2023. júliusban a beszámoló lezárása, leadása után találnak többletet, ami a 2022. nyár végi aratáshoz tartozik?
Részlet a válaszából: […] A kérdések megválaszolásához a legfontosabb tényezőt a kérdező kifelejtette a kérdésből. Ez pedig az, hogy az üzleti év megegyezik-e a naptári évvel, vagy attól eltér, és ha eltér, akkor az mely naptári nappal kezdődik, illetve fejeződik be. Ennek hiányában feltételezzük,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 28.

Függő banki számla használata

Kérdés: Az alábbi problémával szembesültünk alapítványunknál a bankkivonatok ellenőrzésénél: A bankkivonat rögzítésének pillanatában nincs a banki kifizetéshez számla, vagy a rögzítő nem tudja, milyen tételre tegye, mert pl. még nem kaptuk meg a számlát, emiatt az ún. függő banki tételre teszi. Kérdés, meddig maradhat a függő bankon, és ha hiba folytán korábbi évet érintő tételt találunk, hogyan javítsuk? Hogyan tudjuk rendezni? Adminisztrációs hibák miatt úgy tűnik, így nem a valós helyzetét látjuk. Pl. ha egy duplán utalt összeget visszaküldenek, az a függő bankon marad, mint ellenszámlán, vagy nem jól gondoljuk?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben leírtak a számviteli előírásokkal összeegyeztethetetlenek, a bizonylati fegyelem durva megsértésére utalnak. A megtörtént gazdasági eseményeket az Szt. 165. §-ának (3) bekezdése szerint a gazdasági esemény által érintett számlákra kell könyvelni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 14.

2022. évi teljesítésű számlák visszaküldése

Kérdés: A 2022. évi szerződésen alapuló, 2022. évi teljesítésű számlákat csak röviddel ezelőtt küldtük meg egy költségvetési intézmény részére. Válaszuk szerint nem tudják a számlákat befogadni, miután a 2022. költségvetési év beszámolóval lezárt időszak, amelynek a módosítására nincs lehetőségük. Véleményünk szerint nem helytálló a számla befogadásának ezen a jogcímen történő elutasítása, mert a számviteli törvény alapelveinek, így a "teljesség" elvének a megvalósulását az államháztartási törvény is biztosítja. Ráadásul, miután a számlázott tevékenység már 2022. évben elvégzésre került részünkről, az már a 2022. évi szerződéses kötelezettségeik között is feltüntetésre került a nyilvántartásukban, tehát tudomásuk volt róla.
Részlet a válaszából: […] ...nem felel meg a törvényi követelményeknek, semmilyen megrendelő esetében.Az Szt. 166. §-ának (3) bekezdése szerint a számviteli bizonylatot (így a számlát is) a gazdasági esemény, művelet megtörténtének, illetve a gazdasági intézkedés megtételének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 31.

Késve kapott számlák

Kérdés: Multinacionális vállalat lévén gyakran előfordul olyan eset, hogy egy-egy számlát késve kapunk meg. A helyi gyakorlat szerint az volt a folyamat, hogy az adott számlát adott hónapra könyveltük, a számla kelte az, ami a számlán is fel van tüntetve, és a fizetési határidő szintén. Ez azonban azt okozza, hogy a 30 napon túli (esetlegesen még több) lejárt tartozás kategóriába kerülnek, ami nem egészen a valós képet mutatja. Mi a helyes eljárás ilyen esetben? Ha arra a napra könyveljük a fizetési határidőt, amikor a tényleges könyvelés történik, vagy pedig a számlán eredetileg szereplő fizetési határidő?
Részlet a válaszából: […] ...bizonylati elv és a bizonylati fegyelem követelménye, hogy minden gazdasági eseményről, így a beszerzésről is, bizonylatot kell kiállítani. Ilyen bizonylat a késve kapott számla is. Az Szt. 165. §-a (3) bekezdésének b) pontja szerint a nem pénzeszközöket érintő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 29.

Mikor kell könyvelni a korábbi évek számláit?

Kérdés: A cég nevére szóló 2019. vagy 2020. évi (készpénzes, utalásos) számla könyvelhető 2022-ben? Rémlik olyan szabály, hogy költségszámla a tárgyévben vagy az azt követő adóévben könyvelhető.
Részlet a válaszából: […] ...le nem könyvelése miatt megbírságolt.Az Szt. 165. §-a (3) bekezdésének b) pontja szerint: az egyéb gazdasági műveletek, események bizonylatai­nak (idetartoznak a számlák is) adatait a gazdasági műveletek, események megtörténte után, legalább negyedévenként,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Könyvelés a külföldi vállalkozás fióktelepénél

Kérdés: A fióktelep Magyarországon egy javítóműhelyt bérel, amelyben speciális járművek javításával foglalkozik. Rendelkezik néhány alkalmazottal, helyben ők végzik ezt a tevékenységet. Az egyes munkákban azonban gyakran közreműködnek a központ (anyavállalat) alkalmazottai is. Amennyiben anyag, alkatrész szükséges, akkor ezt a központ biztosítja. Biztosít továbbá eszközöket is a munkához (pl. személygépkocsikat a magyar munkavállalóknak). Jelenleg az anyavállalat és a magyar fióktelep között semmilyen elszámolás nincs. A számlákat a vevők felé a külföldi anyavállalat állítja ki. A megrendelők kivétel nélkül külföldi vállalkozások. A központ a fióktelep eredményét cost plus eljárással kívánja megállapítani, azaz a fióktelepnél elszámolt költségekből kíván kiindulni a fióktelepnél kimutatott árbevétel meghatározásakor. Azaz – értelmezésük szerint – a központ megrendelte ezeket a javításokat a magyar fiókteleptől, és értékesítette a megrendelő felé. Szabályos ez az eljárás? Amennyiben igen, hogyan kell eljárni, bizonylatolni? Vagy kötelezően a fióktelepnek kellene kiállítania a számlákat a megrendelők felé, és a központtal is el kell számolni költségoldalon? Melyik eljárás helyes? Esetleg mindkét eljárás alkalmazható? A két esetben hogyan kell kezelni (bizonylat- és áfaszempontból) a központ és a fióktelep közötti anyagmozgásokat és szolgáltatásokat?
Részlet a válaszából: […] ...A megvalósuló ügyletet azonban ilyenkor is dokumentálni szükséges a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti számviteli bizonylattal. (A bevétel, a költség elszámolásának számviteli bizonylata ebben az esetben is a számla, áfa nélkül!)A jogszabály...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 16.

Negatív eszköz- és forrásadatok a beszámolóban

Kérdés: A betéti társaság beltagja 2021. január 21-én elhunyt. A társaság vezetését az elhunyt gyermeke mint kültag vette át, 2021. január 1-jével. 2020. évi tervezett mérlegadatok szerint, a saját tőke összege: -11.209 E Ft, az adózott eredmény: -15.698 EFt, a pénzeszközök összege: -12.857 E Ft, a mérlegfőösszegek: -7780 E Ft. A felsorolt számszaki adatok szerint a társaságnak – a keletkezett veszteségek miatt – olyan mértékben negatívak a mérlegadatai, ami jogszabályellenes, ezért nem tudjuk eldönteni, hogy mitévők legyünk a jövőt illetően. A társasággal szemben hitelezői igények is felmerültek. A gyermek, mint a társaság egyedüli tagjává vált kültagja, a Ptk. 3:158. §-a szerint vezető tisztségviselőnek minősül, amelyet a Cégbíróság a cégjegyzékbe be is vezetett. A vezető tisztségviselőnek minősülő kültag a társaság fizetésképtelenségének megállapítása és felszámolásának elrendelése iránt kérelmet kíván előterjeszteni. A felszámolás elrendelését követően a Csődtv. 31. § (1) bekezdésében rögzített kötelezettség teljesítéseként a felszámolóval szemben fennálló kötelezettség teljesítéseként: elfogadható-e a felsorolt adatok szerint a 2020. évi beszámoló? Lehet-e ilyen adatok mellett záróleltárt, zárómérleget, záróbevallást készíteni? A vezető tisztségviselőnek minősülő kültag kötelezettségei miként határozhatók meg?
Részlet a válaszából: […] ...ezért az elsődleges feladat a 2020. év könyvelése helyességének a felülvizsgálata (ha nagyon nagy a káosz, akkor az egész év összes bizonylatának az újrakönyvelése, feltételezve, hogy 2020. év nyitó adatai megfelelnek a valódiság követelményeinek; ha nem felelnek meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 25.

Mérlegkészítés időpontja utáni számla

Kérdés: Cégünknél a mérlegkészítés időpontja január 15-e. Gyakran előfordul, hogy ezen időpontig nem kerül elszámolásra az összes még le nem számlázott igénybe vett szolgáltatás. Ezek miatt minden évben önellenőrzéssel kell rendezni a többlet-társaságiadót. A jelentős árbevételű cégnél az egyedileg 20-100 ezer forintos tételek nem jelentősek. Van-e lehetőség a számvitel-politikában meghatározni egy korlátot, ami alatt ezek a számlák a következő évi beszámolóban szerepelhetnek, és nem kell önellenőrzést végrehajtani? Lehet-e ez esetben a későbbiek során adóhiányt megállapítani?
Részlet a válaszából: […] ...szerződés, megrendelés-nyilvántartás, ezekhez kapcsolódó belső szolgáltatás, árajánlat stb.) alapján kell meghatározni, belső bizonylat készítésével nem számlázott szolgáltatásként kimutatva a költségek között elszámolni. Az így meghatározott és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 30.

Ismeretlen eredetű tőketartalék, fejlesztési tartalék

Kérdés: A kft. átvilágítása során a 2017. évben derült ki, hogy a 2005. évben képzett fejlesztési tartalék, valamint tőketartalék a mai napig szerepel a könyvekben. A tőketartalék képzésének oka sajnos nem ismert az iratok megsemmisülése miatt. A fejlesztési tartalék nem került felhasználásra, visszaírásra. Mivel elévülési időn túli tételekről van szó, mi a helyes eljárás a tőketartalékként és a fejlesztési tartalékként nyilvántartott összegek megszüntetésére?
Részlet a válaszából: […] ...K 413).A tőketartalékba helyezés eseteit az Szt. 36. §-ának (1) bekezdése részletezi. Tételes, ellenőrizhető leltár, illetve az alapbizonylat hiányában azt kell feltételezni, hogy azt a pénzmozgással egyidejűleg helyezték a tőketartalékba. Bizonylati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 7.
1
2
3
4