Árfolyam-különbözet elhatárolása

Kérdés: 2006-ban nagy összegű beruházási hitelt vettünk fel. A kölcsön devizaneme: forintnak megfelelő euró. A folyósítás forintban történt. Társaságunk az euróban nyilvántartott hitelt 2007-ben év közben átváltotta forintra, majd év végén újra euróra. A 2007. évi átváltások nem realizált árfolyamvesztesége nem volt jelentős, így az a tárgyév eredményében került elszámolásra. 2008-ban év közben az euróban nyilvántartott kölcsönt átváltottuk forintra, amelynek eredménye jelentős összegű árfolyamnyereség volt, majd a forintkölcsönt néhány hónappal később CHF-alapú kölcsönre váltottuk át, amelyen jelentős összegű nem realizált árfolyamveszteséget kellett év végén elszámolni. A 2008. évben év közben az euró forintra átváltásának árfolyamnyereségével kell-e csökkenteni az év végi árfolyamváltozás miatti nem realizált veszteség összegét, ha azt időbelileg el akarjuk határolni? Ennek a megítélésénél társaságunknál eltérő vélemény alakult ki. Az árfolyamveszteség elhatárolását hogyan kell könyvelni 2008-ban, illetve 2009-ben? Milyen összegben kell céltartalékot képezni? Meddig és hogyan kell az elszámolást folytatni? Van-e ennek a társaságiadó-alapot módosító hatása?
Részlet a válaszából: […] ...kölcsönre váltották át. Ennek az árfolyamveszteség elhatárolásáhozkapcsolódó, az Szt. 41. §-ában (4) bekezdése szerinti céltartalékképzésösszegének meghatározásánál van jelentősége. Ez az időszak 2008-bannyilvánvalóan kevesebb, mint 12...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 19.

Devizaárfolyam-különbözet kötelező elszámolása

Kérdés: 2005. év végén a társaság az euróban lévő összes követelését és kötelezettségét a számviteli politikában meghatározott árfolyamon átértékelte, jelentős árfolyamveszteség került megállapításra. A 2004. évi árfolyam-különbözet árfolyamnyereség volt, amely a számviteli politika szerint nem minősült jelentősnek, így az nem került könyvelésre. A 2005. év végén megállapított – igen jelentős – árfolyamveszteség a számvitelben minden további nélkül elszámolható? Tudomásunk szerint a céltartalék-képzési lehetőség, illetve az elhatárolás lehetősége az áfolyam-különbözet elszámolására visszamenőleges hatállyal nem alkalmazható!
Részlet a válaszából: […] ...szóló eszközök, illetvekötelezettségek mérleg-fordulónapi értékelésekor mutatkozó (elszámolandó) árfolyamveszteségrenem lehet céltartalékot képezni, a ténylegesen elszámolt árfolyamveszteségetáltalában nem lehet időbelileg elhatárolni. (Sajátos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 27.

Külföldi hitel árfolyamveszteségének elszámolása

Kérdés: A külföldi tulajdonosok a kft.-nek 1996-ban hitelt nyújtottak, amelynek összegét valutában fizették be. A pénzügyileg nem realizált árfolyamveszteséget (amely a mérlegforduló napján keletkezett) kell-e könyvelni? Ha igen, ezt időbeli elhatárolásként kell-e számba venni, és kell-e céltartalékot képezni rá?
Részlet a válaszából: […] ...a hitelfelvételtől eltelt időtartam és a hitel teljes futamideje arányában számított hányadának megfelelő összegű céltartalékot kellett képezni, amelyet a 27. § (6) bekezdése szerint kellett (kell) megszüntetni.2001. január 1-jével változtak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. március 6.

Kezességvállalás és következményei

Kérdés: Egy társaság készfizető kezességet vállalt egy – vele kapcsolt vállalkozásban lévő – privatizációs lízingközösség tartozásaiért. A lízingközösség tartozását – mivel az nem fizetett – a jogosult a társaságtól még 1996-ben beszedte. A társaság a fizetett összeget követelésként tartja nyilván, de a beszedés érdekében nem tett lépéseket. A lízingközösség azóta megszűnt. Az 1996. évet az adóhatóság a társaságnál már ellenőrizte. Mi a követendő eljárás, és annak milyen adóvonzata van?
Részlet a válaszából: […] ...(mert nincs megfelelően dokumentálva a behajthatatlanság ténye) viszont a régi Szt. 27.§-ának (1) bekezdése szerint 2000. december 31-ig céltartalékot kellett képezni (a céltartalékként képzett összeg – az adott esetben – akár a követelés teljes összege is lehetett)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. június 20.
1
2