Versenybírói díj és költségtérítés

Kérdés: Egy közhasznú egyesület a magyar bajnoki versenyrendszerben csapatot indít. Az egyesület tagja az országos szakszövetségnek, tagságának éves tagdíjfizetési kötelezettségével tesz eleget, ezáltal nevezhet a bajnokságba. A bajnoki idény sorsolását és a játékvezető küldését az országos szakszövetség végzi. A sorsolás alapján kijelölt időpontokra a versenykiírásban megjelölt díjazás alapján a szövetség kiküldi a kijelölt versenybírót, akinek a bírói díja a mérkőzés napján, a hazai pályán szereplő csapatot terheli. A bírói díj két tételből áll, a versenykiírás szerint előírt játékvezetői díjból és – vidéki bíróküldés esetén – a költségelszámolásból. A kifizetésre a szövetség által rendszeresített formanyomtatvány kitöltése alapján kerül sor. A bírói díj 5-20 E Ft közötti összeg/mérkőzés, és ha van útiköltség-térítés, mely vasúti jegyek és készpénzfizetési számla alapján, vagy gépjármű-elszámolás az APEH által közzétett üzemanyagárak alkalmazásával kerül kifizetésre. Kérdések: A kiküldő és a kifizető személye ez esetben eltérő, ilyenkor erre az egy napra keletkezik-e a versenybírónak (a versenybíró nem egyéni vállalkozó) biztosított jogviszonya? Az egyesület által kifizetendő bírói díjat milyen levonások terhelik? A bruttó bírói díj után terheli-e a kifizetőt a 11%-os egészségügyi hozzájárulás, ha ez alapján nem merül fel biztosítási jogviszony? Milyen bevallási és adatszolgáltatási kötelezettsége származik a kifizetőnek a versenybírói díj után? Milyen bevallási, levonási és járulékfizetési kötelezettsége keletkezik a szövetségnek a fenti események szerint abban az esetben, ha a teljes bajnoki idényre a nevezési díj mellett befizetteti a részt vevő egyesületekkel a bírói díjat és a hozzá kapcsolódó járulékokat, majd az idény során a szövetség fizeti ki a bírói díjakat a sorsolás szerinti időpontokban?
Részlet a válaszából: […] ...harminc százalékát, illetőleg naptári napokraannak harmincadrészét.Ha a biztosítás fennáll, nem terheli a kifizetőt 11 százalékegészségügyi hozzájárulás. A foglalkoztató által fizetendő társadalombiztosításijárulék mértéke 2009. július 1-jétől: a)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 29.

Öregségi nyugdíjas adó- és járulékfizetése (eva)

Kérdés: Egy kft. két öregségi nyugdíjas tagja kiegészítő tevékenységet végez (nem dolgozik a hét minden egyes munkanapján, és ha dolgozik is, egy nap alatt sem végez 8 órás munkát), az eva hatálya alá bejelentkezett. A kft. árbevétele az elmúlt években egyszer sem érte el az 5 millió forintot. Kérdés, hogy 25 százalékos evafizetésen felül milyen adó-, tb- és egyéb fizetések terhelik a munkaadót és a két munkavállalót 2006. szept. 1-jéig, 2006. szept. 1-jétől dec. 31-éig, 2007. január 1-jétől? A munkavállalók munkabért nem, csak osztalékelőleget, illetve osztalékot vesznek fel.
Részlet a válaszából: […] ...köteles fizetni 2007. április 1-jétől.Az evát választó, kiegészítő tevékenységet folytató egyénivállalkozó tételes egészségügyi hozzájárulást nem köteles fizetni.A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó azelőzőekben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. június 14.

Bejelentkezés az evába

Kérdés: Rokkantnyugdíjas, ingatlanközvetítői tevékenységet egyéni vállalkozóként végző személy bejelentkezhet-e az evába, és ha igen, az milyen adó- és járulékterheket jelent?
Részlet a válaszából: […] ...fedezetére 5 százalékos baleseti járulékot fizetni.Az evát választó, kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó tételes egészségügyi hozzájárulást nem köteles fizetni.Az egyszerűsített vállalkozói adózást választó egyéni vállalkozó a járulékokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. július 1.

Készpénzes számlával történő kifizetés adókötelezettsége

Kérdés: A személyi jövedelemadó-előlegen kívül milyen levonási vagy befizetési (járulék, egészségügyi hozzájárulás) kötelezettsége van a kifizetőnek, ha a kifizetés készpénzes számlára történik, de a számla kibocsátója nem vállalkozó magánszemély? (A tevékenység: szakfordítás, a díjazása karakterszám alapján történik.)
Részlet a válaszából: […] ...az egészségbiztosítási ellátások fedezetére a külön törvényben meghatározottak szerint a foglalkoztató, illetőleg a magánszemély egészségügyi hozzájárulást köteles fizetni.A Tbj-tv. 20. §-a alapján a foglalkoztató az általa foglalkoztatott biztosított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. július 4.

Szellemi szabadfoglalkozásúak adó- és járulékterhei

Kérdés: "7-es adószámmal" rendelkező személy nyelviskolában nyelvoktatást vállal. A megállapított óradíjakkal számláz. Főállású munkaviszonya van. Havonta számláz. Adóelszámolását tételes költségelszámolással rendezi. Nyilatkozott a nyelviskola felé, hogy a részére kifizetett díj 50%-át tekintsék adóalapnak. Ezt a nyilatkozatot a nyelviskola nem fogadta el, a teljes ellenértékről kéri a számlát, és a kapcsolódó adók és járulékok befizetését neki kell rendezni. A kifizetőnek milyen járulékfizetési kötelezettsége van?
Részlet a válaszából: […] ...Az Eho-tv. 4. §-ának (5) bekezdése kimondja, hogy az előbb említett költségkülönbözet után a magánszemélyt százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettség is terheli.A kifizetőre más adóelőleg-megállapítási szabály vonatkozik, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. szeptember 27.