Gazdasági társaság igazolt veszteségének kiegyenlítése

Kérdés: A gazdasági társaság és az önkormányzat közötti közszolgáltatói szerződés alapján az önkormányzatnak – mint az ellátásért felelősnek – a szolgáltatás fenntartása esetén kötelezettséget jelent a szolgáltatást végző társaság indokolt ráfordításai alapján igazolható veszteség kiegyenlítése. (Ezt uniós rendelet és a 2012. évi XVI. törvény is szabályozza.) A szerződés szerint a két fél minden évet követően elszámol az előző évi kompenzálandó veszteség mértékéről (összegszerűen meghatározzák, az önkormányzat közgyűlése is elfogadja). Ugyanakkor az önkormányzat forrás hiányában nem tudja pénzügyileg rendezni az elszámolt támogatást, hanem arra majd külön fizetési megállapodást köt, amikor rendelkezik a megfelelő fedezettel. Az Szt. 77. §-a (2) bekezdésének 2016. évi módosítása szerint kötelezően elő kell-e írni 2017-ben a társaságnál egyéb bevételként a mérlegkészítésig elszámolt összeget? 2017-ig a mérlegkészítésig pénzügyileg rendezett kompenzációt mint támogatást számolta el a társaság egyéb bevételként. A módosítás hatására a korábbi években elszámolt, de meg nem fizetett kompenzációt is el kell számolni 2017-ben egyéb bevételként?
Részlet a válaszából: […] ...elmondható, hogy közszolgáltatói szerződés alapján a gazdasági társaság és az önkormányzat között a szolgáltatás ellenértékének elszámolására kétféle gyakorlat alakult ki. Az egyik, amikor a társaság elvégzi a szolgáltatást, az önkormányzat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 21.

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...a várható élettartam alatt kellterv szerinti értékcsökkenési leírásként elszámolni (T 571 – K 129, 119). 6. Barterügyleteknél az ellenérték <br> [48. § (7) bekezdésének c) pontja]A barterügyleteknél az ellenértéket a szerződésben mindigdevizában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.

Kht. önkormányzati támogatása

Kérdés: Önkormányzat által alapított közhasznú társaság alapító okiratában meghatározott tevékenységéhez az önkormányzat által, rendeletben foglaltak szerint adott pénzeszköz ellenértéknek minősül-e, és adóalapot képez-e?
Részlet a válaszából: […] ...elszámolni (áfaköteles).c) Ha az önkormányzattól – visszafizetési kötelezettség nélkül – kapott támogatás nem konkrét megrendelés ellenértéke, vagyis ez a pénz a támogatott közhasznú társaság által nyújtott szolgáltatások, értékesített termékek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. május 3.