Támogatások besorolása

Kérdés: Nem látjuk egyértelműnek az adott támogatások számviteli besorolását. Az Szt. 2005. 01. 01-jétől alkalmazandó szabályokhoz kapcsolódó indokolása szerint: "A törvény pontosítja és egyértelművé teszi az előírásokat a tekintetben, hogy a visszafizetési kötelezettség nélkül kapott, illetve adott támogatást, véglegesen átvett-átadott pénzeszközt mikor kell az egyéb bevételek, illetve az egyéb ráfordítások között, mikor kell a rendkívüli bevételek, illetve a rendkívüli ráfordítások között elszámolni, és ez utóbbiak esetében mikor kell azokat időbelileg elhatárolni." Mi azonban nem látunk egyértelmű helyzetet. Nem kapunk arra iránymutatást, hogy egy támogatást minek a mentén kell megítélni. Egy olyan támogatás, amelyet a vállalkozás egy közhasznú alapítványnak működése során először és utoljára ad, az a rendkívüli ráfordítások fogalmának legalább annyira megfelel, mint az egyéb ráfordítások fogalmának (az az értékesítés nettó árbevételéhez se közvetlenül, se közvetetten nem kapcsolódik). Véleményünk szerint a jogalkotó nem rendezte a kérdést, holott a kiegészítő mellékletben történő bemutatás szempontjából nem mindegy, hogy egyéb ráfordítás, illetve rendkívüli ráfordítás.
Részlet a válaszából: […] ...Célszerű a választ a támogatás értelmezésével kezdeni.Az adott támogatás ellenében a vállalkozások – jellemzően -közvetlenül ellenértéket nem kapnak, illetve a kapott támogatás ellenébenszolgáltatást nem nyújtanak.A támogatás lehet jogszabályi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 20.

Támogatási díj fizetése áruval

Kérdés: A szállító szerződés alapján – az általa kihelyezett italhűtők üzemeltetési költségéhez – negyedévente meghatározott támogatási díjat fizet, boltokra lebontva, amelyet termékben térít meg. A kiszállított áruknál nulla értékű számlát állít ki, ezt terheli be a bolt fogyasztói áron. Miképpen kell kezelni ezeket a számlákat?
Részlet a válaszából: […] ...átvett összeggel az adózás előtti eredményt azátadónál növelni, az átvevőnél pedig csökkenteni kell. Mivel nem konkrét szolgáltatásellenértékét téríti meg a szállító, a pénzmozgást áfafizetési kötelezettség nemterheli.)A támogatási díj, továbbá az, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. január 11.

Adott-kapott támogatás társaságiadó-jogi megítélése

Kérdés: A kérdések a társasági adó alapjának módosító tételeként figyelembe veendő adott-kapott támogatások fogalmának tisztázására irányulnak, konkrétan a következők szerint: A szerződés szerint az áruértékesítés érdekében felmerülő szolgáltatás, hozzájárulás, amelyet jellemzően az értékesítés százalékában határoznak meg, amelyet vagy számláznak, vagy nem számláznak, a pénzügyi rendezés helyett a számlából levonják, kompenzálják. Helyes-e ezeket utólagos engedménynek kezelni? A fix összegben vagy az éves értékesítés százalékában meghatározott áruháznyitási hozzájárulások adóalapot növelő tételek-e? Az egyéb címen történő hozzájárulások (például akcióban való részvétel, polchozzájárulás, másodlagos kihelyezés) növelik-e az adóalapot? A külföldi szállítók a garanciális csere miatt kiselejtezett és megsemmisített termékekről mínusz előjellel számlát állítanak ki, és az egész összeget vagy annak egy részét megtérítik. Tekinthető-e ez visszafizetési kötelezettség nélkül kapott támogatásnak, és ennek alapján csökkenthető-e az adóalap?
Részlet a válaszából: […] ...kell. Ez következik az Szt. 72. §-a (1) bekezdésének, az Áfa-tv. 43. §-a (1) bekezdésének előírásából. Ezen szolgáltatások ellenértékét azonban jellemzően nem az értékesítés nagysága határozza meg (szerintünk helytelen az értékesítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. április 3.