Áthúzódó informatikai fejlesztés

Kérdés: Az informatikai fejlesztésekkel foglalkozó cég 2011-ben megbízást kapott számlázási és raktárkezelési program kifejlesztésére. A megállapodás a fejlesztésen túlmenően a piaci bevezetést és az üzemeltetést is tartalmazta. A fejlesztés várható időtartama 4 év volt, a fizetési ütemezést is ennek megfelelően határoztuk meg. Évenként kiszámláztunk 8 egységet. Az informatikai fejlesztésre alvállalkozót vettünk igénybe, aki benyújtotta a számláját évenként 7 egységről. Az alvállalkozói számlák összegét az immateriális javak között mutattuk ki. A program elkészült, sikeres tesztelés után szellemi termékként, 28 egységen (4x7) aktiváltuk. Közben változtak a feltételek. A megrendelő megveszi a rendszert, de egyéb szolgáltatásokra nem tart igényt. Ár 3 egység plusz a fejlesztési szakaszban kapott összegek. Helyesen jártunk el? A kiszámlázott részleteket elszámoltuk árbevételként, a fejlesztés költségeit pedig az immateriális javak között mutattuk ki. Esetleg halasztott bevételként kellett volna a kapott összegeket elhatárolni? Ha nem módosítjuk az előző évek eredményét, 2014-ben jelentős veszteséget mutatunk ki. Ezzel az eljárással megsértjük az összemérés elvét.
Részlet a válaszából: […] ...kellett volna venni, és nem az immateriális javak között kimutatni.A leírtakból következik, hogy a könyvelést, a beszámoló adatait – önellenőrzés keretében – korrigálni kell (2011., 2012., 2013., 2014. évek alvállalkozói számláit költségként kell elszámolni)....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. december 11.

Nyomdai szolgáltatás közvetített szolgáltatásnak minősül?

Kérdés: A gazdasági társaság fő tevékenysége nyomdai szolgáltatás. Elektronikai termékek használati útmutatóit, garanciajegyeit gyártja. A cég évente szállítási keretszerződést kötött a megrendelővel, valamint vállalkozási keretszerződést az alvállalkozójával. A szerződések a megrendelt darabszámról, árról, gyártási határidőről nem rendelkeztek, mert azokat a konkrét munkák esetén rögzítik. A társaság a számlák értékét alvállalkozói díjként állította be az iparűzésiadó-bevallásba a Ptk. alapján. Iparűzésiadó-ellenőrzés során elfogadható ez közvetített szolgáltatásként?
Részlet a válaszából: […] ...között kell kimutatni, és azokkal a helyi iparűzési adó alapja nemcsökkenthető. (Ha mégis csökkentették, akkor az adóellenőrzés jogosan fogadóhiányt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 6.

Cégnyilvántartásból törölt cég számláinak kifizetése

Kérdés: Építőipari tevékenységet folytató ügyfelünk 2008. év elején olyan cégtől fogadott be és könyvelt le számlákat, amely céget a cégbíróság már az év elején törölte a cégnyilvántartásból. Ügyfelünk szerint a már törölt cég a munkát ténylegesen el is végezte, és így a számla kifizetésre került. Az elvégzett munka a fordított adózás alá tartozott, és így is került bevallásra. Az áfa önellenőrzését elvégeztük. A lekönyvelt számlák elszámolhatók-e társaságiadó-alapot csökkentő költségként?
Részlet a válaszából: […] ...a könnyebb kérdésre adunk választ. Az áfaönellenőrzése – ha szabályosan hajtották végre – azt jelentette, hogy azeredeti számla áfára vonatkozó adatait a törölt cég által kibocsátotthelyesbítő számla adatai alapján korrigálták. Ilyen helyesbítő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 11.

Közvetített szolgáltatás az iparűzési adónál

Kérdés: A 2001. évtől a helyi iparűzési adó alapjának meghatározásakor a közvetített szolgáltatások értékével csökkenthető a nettó árbevétel. Milyen kritériumai vannak annak, hogy egy szolgáltatás értéke, mint közvetített szolgáltatás, figyelembe vehető legyen az adóalap megállapításakor?
Részlet a válaszából: […] ...vezetésével, tartalmával kapcsolatos azon követelményeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a vállalkozás be tudja mutatni az – esetleg ellenőrzést folytató – önkormányzati adóhatóságnak, jogszerű volt az adott szolgáltatásnak közvetített szolgáltatásként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. január 25.