Havi záráshoz kapcsolódó kérdések

Kérdés: Társaságunk a havi számviteliidőszak-zárás gyakorlatát szeretné megvalósítani annak érdekében, hogy a már lezárt időszak adatai és az arra épülő riportok tartalma ne változzon. A jelenlegi gyakorlatunkban azonban nem látjuk pontosan, hogy ezt hogyan tudjuk jól megvalósítani. Gyakran találkozunk késve érkezett szállítói számlával (ami a tárgyhónapot megelőző hónapokat érinti), és az is előfordul, hogy a vevőink részére nem tudunk időben számlát kiállítani. A jelenleg alkalmazott gyakorlat szerint a késve érkezett szállítói/alvállalkozói számlákat a tényleges teljesítés időpontjára könyveljük, azaz pl. a szeptemberi teljesítésre vonatkozó alvállalkozói számlát megkapjuk november 20-án, akkor a könyvelésben alvállalkozói teljesítésként és szállítói kötelezettségként ez a számla szeptemberre kerül könyvelésre. Hasonlóan a vevői oldalon: az előbb említett alvállalkozói számla továbbszámlázása november 21-én van, viszont a könyvelésbe vevőkövetelésként és árbevételként szeptemberi teljesítéssel. (A konkrét kérdéseket – az ismétlések elkerülése érdekében – a válaszban ismertetjük.)
Válasz: Az Szt. 165. §-ának (3) bekezdése az éves beszámoló elkészítéséhez feltétlenül szükséges határidőket rögzíti. A kérdés szerinti bizonylatok esetében: legkésőbb a tárgynegyedévet követő hó végéig kell azokat a könyvekben rögzíteni.
Részlet a válaszából: […] ...nem biztosítják, amíg az adott időszak minden bizonylata nem áll rendelkezésre. Visszanyitás nem lehet, a korrekcióra legfeljebb önellenőrzés keretében kerülhet sor.3. kérdés: Helyes lehet-e az a gyakorlat, hogy a késett számlákat nem könyveljük visszamenőlegesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Halasztott bevételként elszámolt támogatás visszafizetése

Kérdés: A társaság részben GINOP-pályázaton nyert összegből több tárgyi eszközt és szellemi terméket valósított meg. A záró elszámolásra 2019 júniusában került sor. A támogatás bevételként történő elszámolása a 2018. évben a halasztott bevétellel szemben megkezdődött. A 2022. évben egy szabálytalansági eljárás során közel 150 millió Ft visszafizetésére kötelezték a társaságot. Módosítanom kell-e visszamenőlegesen a lezárt években támogatás címén elszámolt bevételt a társaságiadó-bevallás önellenőrzése mellett, vagy csak csökkentenem kell a jelenleg nyilvántartott halasztott bevétel összegét, és kötelezettségként nyilvántartani a visszafizetendő támogatást?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti könyvelést már a 2022. évre nem tudja megtenni, tehát csak 2023-ban tud könyvelni, akkor 2022. IV. negyedévét érintően önellenőrzést kell végrehajtani!)A visszafizetési kötelezettség egyéb ráfordításkénti elszámolásával egyidejűleg, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 27.

Raktárépület felújítása támogatásból

Kérdés: A társaság már meglévő (2018-ban beszerzett) raktárépület felújítására nyert fejlesztési támogatást 2021-ben, amelyet meg is valósított 2022-ben, az üzembe helyezés 2022. 09. 30-án megtörtént. A támogatás összegét 100%-ban megkapta, amit előlegként tart nyilván, az elszámolásról még nem kapott értesítést. A felújítás révén nem változott meg a várható használati idő (2068.), a leírási kulcs (2%) és a maradványérték sem. A raktár 2018-as bekerülési értéke 20 millió Ft, az akkor megállapított maradványérték 5 millió Ft. A felújítás összege 50 millió Ft, a támogatási arány 50%. Ha 2023-ban (mérlegkészítés időszaka után) megtörténik az elszámolás, mekkora időszakra kell felosztani a támogatás összegét, illetve a maradványértékre fog-e jutni a támogatási összegből? A helyzetet bonyolítja, hogy a felújítás üzembe helyezése időpontjában a támogatott beruházáson felül további beruházási érték is aktiválva lett. Mennyiben módosítja ez a támogatási arányt, illetve a jövőbeli várható további beruházások mennyire befolyásolják azt, hogy az eszköz értékcsökkenésének mekkora hányadát számolja el egyéb bevételként a halasztott bevételek között nyilvántartott támogatásból?
Részlet a válaszából: […] ...a telek piaci értékét vagy sem.)Ha a 2018. évi beszerzéskor a telek értékét nem vették külön nyilvántartásba, akkor utólag, önellenőrzés keretében kell megtenni a raktárépület bekerülési értékének csökkentésével. Mivel a telek bekerülési értéke...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 27.

Kihelyezett hűtőszekrény bekerülési értéke

Kérdés:

Az alábbi téma magyarázatokkal, számviteli törvény szerinti hivatkozással kiegészített konkrét könyvelési tételeiben (beszerzés melyik értékkel, tárgyieszköz-nyilvántartásba milyen összeget és %-os écs-vel, támogatás könyvelése és egyéb tételek) szeretnék segítséget kérni. Cégünk (vevő) mikrogazdálkodó, kihelyezett hűtőszekrényre mint támogatásra (200 E Ft feletti) "Nagy értékű eszközhasználati szerződés"-t kötött az egyik szállítójával (eladó) 2021-ben (ebben az évben semmilyen könyvelés nem történt). A szerződésben vállaltuk, hogy a szerződés aláírásától negyedévente X Ft értékű élelmiszert (alapanyagot) vásárolunk az eladótól bizonyos szankciók (nemteljesülés), eszközre vonatkozó kötelezettségek feltételeivel. Az elvárt forgalom maradéktalan teljesítése fejében, a szerződés lejártát követően az eszközt bekerülési értékének (nettó X Ft) 1%-a+áfa értékben megvásárolhatjuk. Ennek számlázására most februárban került sor. Az eszközre vonatkozóan a típusán és a bekerülési értékén kívül nem tudunk más információt. Az eladás számlájához kell-e még egyéb dokumentum?

Részlet a válaszából: […] ...aktiválást, terv szerinti értékcsökkenést) könyvelni kell. De mivel azok 2021-ben, illetve 2022-ben történtek, a könyvelést az önellenőrzés keretében kell elvégezni.A hűtőszekrény bekerülési, 100%-os értékének 99%-a támogatás, amelyet a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 23.

Piaci értékre alapozott értékhelyesbítés megszüntetése

Kérdés:

A társaság a 2021. üzleti évben még konszolidálásba bevont leányvállalata egy nagy társaságnak. Az anyavállalattal azonos módon élt a tárgyi eszközök értékhelyesbítése elszámolásának lehetőségével. 2022 januárjában az anyavállalat eladta a tulajdoni részesedését egy teljesen kívülálló magánszemélynek. A volt leányvállalat egyedi beszámolójának adatai soha nem érték el az Szt. 155. § (3) bekezdésében meghatározott értékeket, tehát önálló könyvvizsgálatra nem kötelezett a cég. Az Szt. 59. § (2) bekezdése szerint az értékhelyesbítések megállapításához az értékelés felülvizsgálatával független könyvvizsgálót kell megbízni akkor is, ha egyébként könyvvizsgálatra nem kötelezett a vállalkozás. Amennyiben az új vezetés, illetve tulajdonos nem szeretné az értékbecslés és a könyvvizsgálat költségét viselni, dönthet-e úgy, hogy a továbbiakban ne legyen a mérlegben a piaci értékre alapozott értékhelyesbítés kimutatva? Ki lehet-e vezetni a könyvekből az értékhelyesbítést és az értékelési tartalékot?

Részlet a válaszából: […] ...piaci értéken történő értékelése 2022. mérlegfordulónapjához kapcsolódóan sem, és annak a független könyvvizsgálóval történő ellenőrzése sem. (Ez nem könyvvizsgálat, ez csak a vagyon egyes elemeire kiterjedő ellenőrzés.)Amennyiben a 2022. üzleti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 23.

Értékesítés előtt elvégzett munkák minősítése

Kérdés: Cégünk gépeket vásárol külföldről, amelyeket külső fuvarozó szállít be a cég magyarországi telephelyére, ahol a cég munkavállalói a gépek továbbértékesítése előtt elvégzik az ún. nullrevíziót, ellenőrzik a gépeken a megfelelő folyadékokat, a csavarok meghúzási nyomatékát, a világítóberendezéseket, az üzemi féket, az önindító és akkumulátor helyes működését, de elvégzik a megrendelő (vevő) igénye szerinti cseréket, szereléseket is. A gépeket az áruk között tartjuk nyilván a beszerzéstől az értékesítésig. A társaság szervizében elvégzett szerelések, egyéb munkák során felhasznált anyagokat, alkatrészek értékét, a szerelésre fordított munkaórákat munkalapon rögzítik. A bejövő számlák alapján az áruk főkönyvi számlán a gép beszerzési értéke és a telephelyre történő beszállítás költsége kerül könyvelésre. Felmerült kérdésként, hogy a telephelyen elvégzett munkák munkalapok alapján elszámolt költségei tekinthetők-e az áruként nyilvántartott gépek bekerülési értékébe tartozó tételnek? Ha igen, akkor hogyan kell elszámolni? Ezeket a gépeket a cég rendeltetésszerűen nem veszi használatba, így a telephelyen végzett munkák költségei csak a gépek áruként történő értékesítése során térülnek meg.
Részlet a válaszából: […] ...érdekében nélkülözhetetlen ún. nullrevízió (akkor is, ha azt nem a használatba vevőnél végzik el);– a folyadékszintek ellenőrzése, a csavarok meghúzási nyomatéka, a világítóberendezések, az üzemi fékek, az önindító, az akkumulátor ellenőrzése;–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 24.

Mikor kell könyvelni a korábbi évek számláit?

Kérdés: A cég nevére szóló 2019. vagy 2020. évi (készpénzes, utalásos) számla könyvelhető 2022-ben? Rémlik olyan szabály, hogy költségszámla a tárgyévben vagy az azt követő adóévben könyvelhető.
Részlet a válaszából: […] ...jártak el, és nem számlázott szállítást, szolgáltatást nem könyveltek, akkor a 2022-ben beérkezett korábbi évek számláit önellenőrzés keretében 2022-ben az előző évek mulasztásaként könyvelni kell (természetesen módosul az eredmény is, és így...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Gépek beszerzése, bővítése, majd értékesítése

Kérdés: Targoncák, rakodógépek kereskedelmével és szervizelésével foglalkozó társaság vagyunk. Az új gépeket külföldről vásároljuk, a beszállítást külső fuvarozó cég végzi. A gépeknél – értékesítés előtt – minden esetben el kell végezni az ún. nullrevíziót, amely során ellenőrzik a gépeken a megfelelő folyadékokat, a csavarok meghúzási nyomatékát, a világítóberendezéseket, az üzemi féket, az önindító és az akkumulátor helyes működését. A megrendelő-vevő igénye szerint egyéb munkákat is elvégeznek. A továbbértékesítési céllal beszerzett gépeket a társaság áruként tartja nyilván a telephelyre történő beérkezéstől a vevő felé történő értékesítésig. Ezen időtartam alatt végzik el a már említett munkálatokat, amelynek során a felhasznált anyagok, alkatrészek értéke és a munkavállalók által a szerelésre ráfordított órák munkalapon rögzítésre kerülnek. Az Szt. 51. §-ának (1) bekezdése szerint a munkalapok alapján számolt összeg tekinthető-e az eszköz (az adott gép) bekerülési értékének? Ha igen, akkor hogyan történik ennek a könyvelése, átvezetése az áruk közé, hogyan számolandó el az eladott áruk beszerzési értékeként? Jelenleg az értéknövelő összeg a saját előállítású eszközök aktivált értékén keresztül kerül átvezetésre a készletértékben. A statisztikai hivatal vizsgálta a beruházások tárgyévi növekményét és a saját előállítású eszközök aktivált értékét, értékbeni eltérésre hívta fel a figyelmet, hiányolta a gépek értékét növelő összegnek a beruházási statisztikában történő szerepeltetését.
Részlet a válaszából: […] ...érdekében nélkülözhetetlen ún. nullrevízió (akkor is, ha azt nem a használatba vevőnél végzik el);– a folyadékszintek ellenőrzése, a csavarok meghúzási nyomatéka, a világítóberendezések, az üzemi fékek, az önindító, az akkumulátor ellenőrzése;–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 11.

Projektmenedzsment, marketingtevékenység

Kérdés: A kft. gyógyászati és wellnessközpontot fog építeni, elsősorban pályázati források igénybevételével. A pályázati források fedezik a projektmenedzsment költségeit, az építést, műszaki ellenőrzést, továbbá fedezetet nyújtanak a gyógyturisztikai és fürdőfejlesztési szakértők költségeire, akik segítik a beruházás megvalósítását szakvéleményeikkel, valamint a beruházás megvalósítása utáni további működését készítik elő. Ugyancsak pályázat biztosítja a forrást a marketingtevékenységre, amely a beruházás megvalósítása utáni jövőt készíti elő (piackutatás, reklám). Kérem a véleményüket, hogy a projektmenedzsment, továbbá a marketingtevékenység és a gyógyturisztikai és fürdőfejlesztési szakértők költségei elszámolhatók-e beruházási költségként!
Részlet a válaszából: […] ...beruházásnál a tervezésen, a kivitelezésen túlmenően az építtető (a beruházó) részéről igényként kell, hogy megjelenjen a műszaki ellenőrzés feladata, kötelezettsége, a beruházás rendeltetésszerű használatra történő átvételéig. Ha ezt a projektmenedzsment végzi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 4.

Bankszámlanyitásra nem kötelezett egyéni vállalkozó

Kérdés: Egyéni vállalkozó bankszámlanyitásra nem lenne kötelezett, de vállalkozói bankszámlát nyit, van főállása, vállalkozói jövedelem szerinti adózást alkalmaz. A vállalkozói számlájáról teljesíthet-e olyan utalásokat, melyek nem az egyéni vállalkozásával kapcsolatban merülnek fel? Vállalkozói kivétje nincs. A negyedéves adóelőleg-fizetési kötelezettséget befolyásolja-e, ha a vállalkozói bankszámlájának az egyenlege a negyedév végén kevesebb lenne, mint a vállalkozásból származó jövedelme?
Részlet a válaszából: […] ...köthető kiadás is, könyveléstechnikailag is nagyon bonyolult eme pénzforgalmi ügyleteket tételesen nyomon követni, illetve egy esetleges ellenőrzésnél is gondot okozhat. Az ilyen jellegű pénzmozgás a vállalkozói nyilvántartásában sem lesz pontosan nyomon követhető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 29.
1
2