Vagyonosodási vizsgálat következménye

Kérdés: Ügyfelemet mint egyéni vállalkozót átfogó vizsgálat keretében ellenőrizte az APEH. Ezen vizsgálatot átfordította a magánszemélyre is kiterjedő vagyonosodási vizsgálatba. A vizsgálati időszakok érthetően azonosak. A vizsgálat megállapította, hogy ügyfelem egyéni vállalkozói tevékenységéhez beszerzett eszközeire (gépek, berendezések, járművek) a vállalkozói bevételei nem nyújtottak fedezetet. Ennek alapján a szokásos módon szja és eho (valamint szankciók) fizetésére kötelezték. A határozat jogerőre emelkedése után ügyfelem befizette a kirótt terheket. Kérdése az, hogy ha az adóhatósági jegyzőkönyvben azt állította az adóhivatal, hogy az eszközbeszerzésekre a fedezetet a magánvagyonából bocsátotta a vállalkozás rendelkezésére, és az eltitkolt jövedelemből származott, akkor ha 2009-ben elad egy tárgyi eszközt az említettek közül, akkor az abból származó bevétele után még egyszer le kell adóznia? Adóhatósági határozat alapján kimutatható-e az abban szereplővel azonos összegű tagi kölcsön a vállalkozás könyvelésében? Hiszen már megbüntették, leadózott utána busásan, így szeretné mint – kifehérített jövedelmet – visszakapni, ha a vállalkozói bevételei ezt lehetővé teszik.
Részlet a válaszából: […] ...érték. Az ingó vagyontárgyátruházásából származó jövedelem után az adó mértéke 25 százalék. Az adót amagánszemélynek adóbevallásában kell megállapítania, és az adóbevallásbenyújtására előírt határidőig kell megfizetnie. Nem kell megfizetni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 14.

Elszámolás a betéti társaságból kilépő taggal

Kérdés: A betéti társaság mindkét tagja kilépett a társaságból, amelyről 2006. május 29-én kelt taggyűlési határozattal döntöttek, így az üzletrészüket értékesítették. Az adásvételi szerződés szerint a tagi betéten felül a vételárat piaci értéken állapították meg, amely lényegesen magasabb, mint az elszámolás alapjául elfogadott beszámolóban kimutatott jegyzett tőkén felüli vagyon. A betéti társaság kilépő beltagja főfoglalkozású társas vállalkozó, a kilépő kültag kiegészítő tevékenységű, személyesen közreműködő társas vállalkozó. Személyes közreműködésük ellenértékeként havonta rendszeres díjazásban részesültek, a belépéskor szolgáltatott tagi betéten kívül a bt. részére apportot nem szolgáltattak. A bt. törzstőkéje a kilépő tagok belépése óta nem változott, saját vagyona azonban növekedett. A kilépő bel-, ill. kültaggal a betéti társaság külön-külön megállapodásban rögzített feltételek szerint számol el. A kilépő beltag, ill. kültag törzstőkéjének részesedési aránya 50-50 százalék, ilyen arányban részesednek a társaság vagyonából, illetve a megállapodás szerinti összegből. A társaság törzstőkéje 50 E Ft, a mérleg szerinti vagyon értéke (jegyzett tőkén felüli saját tőke összege a tulajdoni rész arányában): 35 000 E Ft, az üzletrész értékesítésének vételára (piaci értéken): 75 000 E Ft. A fentieken túl a kilépő tagokkal való elszámolás részét képezi még a 2006. évben a tagoknak kamatmentesen nyújtott kölcsön is. Kinek kell elszámolni a kilépő tagokkal? A fentiek szerint kifizetett összegek milyen jogcímen kerülnek elszámolásra a társaságnál? A kilépő tagoknak milyen jogcímen keletkezik jövedelme, azokat milyen adó-, járuléklevonási kötelezettség terheli? A kifizetőnek milyen jogcímen keletkezik fizetési kötelezettsége?
Részlet a válaszából: […] ...aszemélyi jellegű egyéb kifizetések miatti esetleges tárgyévi veszteséget,továbbá a kifizetőt terhelő adó- és járuléklevonási, bevallási és befizetésikötelezettséget).A tagoknak kamatmentesen nyújtott kölcsönt a tagoknak kell atársaság részére visszafizetni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 9.

Osztalékfizetés időbeli korlátai

Kérdés: Társaságunk 1998-2001. években halmozza a kötelezettségek között nyilvántartott osztalékot. 2003. évben szeretnénk kifizetéseket eszközölni tagjaink részére, de az Szja-tv. nem ad részünkre egyértelmű választ a következő kérdéseinkre: - Az egyes éveket milyen adó- és járulékfizetési kötelezettség terheli a jelen időbeli kifizetéskor? - Az egyes években keletkezett osztalékot ún. kifogyásos rendszerben kell-e kifizetni, vagy van mód arra, hogy csak a kedvező adósávba eső részek kerülnek kifizetésre? Tovább bonyolítja problémánkat az, hogy az 1998. évi osztalék terhére (20 százalék szja mellett) tagjaink törzstőkeemelést eszközöltek. E kedvező adósávban felhasznált osztalék befolyással van-e a kedvező adósávra, vagy annak a terhére történt?
Részlet a válaszából: […] ...alkalommal kifizetett jövedelemből kellett levonnia és befizetnie az adóhatóság részére, vagy a magánszemélynek az éves adóbevallása alkalmával kellett teljesítenie.Ha azonban a jegyzett tőke felemelése úgy valósult meg, hogy azt először a Gt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. október 2.

Kötelezettségek között kimutatott osztalék kifizetése

Kérdés: A kft. 1998-tól halmozza a kötelezettségek között nyilvántartott osztalékot. 2003-ban szeretnénk azt kifizetni. Az egyes éveket milyen adó- és járulékfizetési kötelezettség terheli? Milyen sorrendben kell az egyes évek osztalékát kifizetni? Van-e arra mód, hogy csak a kedvező adósávba kerülő részek kerüljenek kifizetésre? Bonyolítja problémánkat az, hogy az 1998. évi osztalék terhére (20 százalék szja mellett) tagjaink törzstőkeemelést hajtottak végre. Befolyással van-e ez a kedvező adósávra?
Részlet a válaszából: […] ...alkalommal kifizetett jövedelemből kellett levonnia és befizetnie az adóhatóság részére, vagy a magánszemélynek az éves adóbevallása alkalmával kellett teljesítenie.Ha azonban a jegyzett tőke felemelése úgy valósult meg, hogy azt először a Gt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. április 30.