Partner vízügyi hálózatának javítása támogatásból

Kérdés: Az alábbi eset helyes számviteli elszámolásához kérem a tanácsukat. Adott egy magyar társaság, amely a támogatói okirat szerint részt vesz a Nyugat-Balkán régió éghajlatvédelmi fejlesztésében, amelynek kivitelezéséhez 60%-ban kap állami támogatást. A megállapodás szerint a fennmaradó 40%-ot saját önerejéből kell állnia. A végrehajtott fejlesztések, tanácsadói tevékenységek ezen régióban található partner vízügyi hálózatának javítását szolgálják, vagyis nem a támogatásban közvetlenül részesülő, kivitelező magyar társaság saját tulajdonában lévő eszközökhöz, hálózatokhoz kapcsolódnak. Ez esetben hogyan kell elszámolni a fejlesztéshez igénybe vett alvállalkozók számláit, a saját maga által beletett munka bérköltségét? Amennyiben fennáll a partnernél létrehozott munka esetében bármilyen helytállási kötelezettség, kell-e a társaságnak a támogatói bevételekből ezen kötelezettség végett esetlegesen felmerülő költségek fedezetére bármilyen részt a kapott támogatás összegéből elhatárolnia?
Részlet a válaszából: […] ...határoztak volna meg. Ennek és az állami támogatás összegszerűségének hiányában nem lehet arra választ adni, hogy kell-e képezni fedezetet a helytállási kötelezettségekre külön is.A támogatás keretében végzett munkákra is érvényes azonban az a szabály, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 13.

Üzletrész ellenében kötelezettségátvállalás

Kérdés: Az anyavállalat a 100%-ban tulajdonolt kft.-jének a kft. 10 000 E Ft névértékű üzletrészét átadja azzal, hogy a kft. átvállalja tőle a garanciális kötelezettségeit 36 000 E Ft értékben. Ez esetben nem szokványos "csereügyletről" van szó. Hogyan kell az ügyletet elszámolni a kft.-nél, illetve az anyavállalatnál? Hogyan kell kimutatni a kötelezettséget az anyavállalatnál? Az átvállalt kötelezettséget el lehet-e időbelileg határolni, mivel a garanciális kötelezettség terhére elvégzendő munkák a jövőben jelentkeznek?
Részlet a válaszából: […] ...a lekötött tartalékba az eredménytartalék átvezetése: T 413 – K 4142 (36 000 E Ft);– az átvállalt garanciális javítások fedezete: T 311 – K 91-92, 467 (36 000 E Ft+áfa), majd az áfa nélküli teljes összeg időbeli elhatárolása: T 91-92 – K 4811, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 21.

Skontó, visszatartás, levonás bizonylatolása

Kérdés: A betéti társaság mint alvállalkozó 3 százalékot enged a számla végösszegéből (skontó), ha a fővállalkozó időben fizet. Ezenkívül kompenzál is, mivel az alvállalkozó szerszámainak is helyet biztosít. Kompenzálási jegyzőkönyvet nem készít. A garanciális visszatartás 5 százalék, amit minden számlából visszatart. Ezt egy év után fizeti vissza. A fővállalkozó a kifizetéskor közli a bankkal, hogy mit von le a számlából, a kompenzálást nem jelöli meg. Ráadásul az alvállalkozó 2013-2014-ben pénzforgalmi áfás volt. A garanciális visszatartások kifizetése összevontan, egy összegben történik. Milyen információkat köteles adni a fővállalkozó az alvállalkozó részére havonta a könyveléshez? A fővállalkozónak – megállapodás szerint – X nappal előbb kell megkapnia az alvállalkozói számlákat a kifizetési határidő előtt ahhoz, hogy érvényesíteni lehessen a skontót. A számla átadásáról azonban nincs információ. Így lehetetlen az áfabevallások pontos és precíz elkészítése.
Részlet a válaszából: […] ...a követelés számlával szemben a pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai számlára (T 8791 – K 311) vezeti át.A garanciális javítások fedezetére történő visszatartást sem kell a számlán feltüntetni, mivel az a fizetendő összegből történő visszatartást jelent....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 26.

Faktorálás

Kérdés: Kérem, mutassák be a faktorálás jogi és számviteli előírásait, kiegészítve azokat a kapcsolódó számlaösszefüggésekkel is.
Részlet a válaszából: […] ...valamint az ügylethez kapcsolódó egyes költségekkel csökkenti a követelés "névértékét". Az ügylethez kapcsolódó költségek fedezetére a faktor jellemzően faktoringdíjat számol fel. (A faktoringdíj az adósnál az egyéb szolgáltatások költségei...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 30.

Utólagos biztosíték elszámolása

Kérdés: A megrendelő és a szolgáltató között havi elszámolással és teljesítésigazolással szoftver-korszerűsítési szolgáltatói szerződés jött létre. A szerződés szerinti árat a megrendelő 100%-ban kifizeti. Az utolsó számla benyújtásával egyidejűleg a szerződés szerint a szolgáltató biztosítékként meghatározott összeget utal át 14 hónapra a megrendelő számlájára. Hol tartsa nyilván az átutalt biztosítékot a szolgáltató? Áfás vagy nem áfás? Átutaláskor még nem lehet tudni, hogy azt egészében vagy részben felhasználják. Lehet, hogy visszakapja a szolgáltató, de az is lehet, hogy vele vagy mással a biztosíték terhére a megrendelő garanciális javítást végeztet. Ha a megrendelő a szolgáltatóval végezteti el a javításokat, akkor ezt a szolgáltatónak a megrendelő felé ki kell számláznia? Ha mással végezteti el a megrendelő a javításokat, és a szolgáltató biztosítékából fizet, akkor ezt hogyan kell a szolgáltatónál könyvelni? Árbevétel, áfa módosul?
Részlet a válaszából: […] ...előtt teljesített. Valójában az átutalt összeg a szoftver-korszerűsítési szolgáltatás esetleges problémái megoldásának a pénzügyi fedezete, pénzügyi biztosítéka a megrendelő számára. Éppen ezért a szolgáltató által átutalt összeget nem lehet a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. október 9.

Garancia növények cseréjére

Kérdés: Egy faiskola kft. akkor vállal garanciát az értékesített növényekért, ha ő telepíti, ülteti el azokat. Ha garanciálisan ki kell cserélni a növényt, akkor hogyan kell számlázni? Az újbóli szállítási költséget mindenképpen számlázzák. Év végén kell ezekre a kötelezettségekre céltartalékot képezni? Mikor lehet feloldani, ha a garancia a szerződés szerinti egy év? Milyen összegben? A cserélt növény értékében?
Részlet a válaszából: […] ...munkák,cserére kerülő termékek értéke várhatóan jelentős összegű lesz, akkor – mint aharmadik személyekkel szembeni kötelezettségek fedezetére – indokolt az Szt.41. §-a (1) bekezdésének megfelelő módon céltartalékot képezni. Ha a társaság agaranciát egy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 13.

Garanciálisdíj-visszatartás (eva)

Kérdés: A kft. 2004. évben ingatlanberuházást hajtott végre alvállalkozók bevonásával. A szerkezeti munkát az alvállalkozó még 2004-ben befejezte, a vállalkozói díj 1800 ezer forint jótállási-garanciális díj levonásával kifizetésre került. A kivitelező-alvállalkozó felszámolását a bíróság elrendelte. A szerkezetépítésnél a kivitelezőt a műszaki átadástól 10, illetve 5 éves alkalmassági kötelezettség terheli. A szakértő álláspontja szerint – mivel a kivitelező felszámolás alatt áll – alkalmatlanná válik a helytállásra. Ezért ezen összeget nem szabad kifizetni, be kell vonni az alkalmassági kötelem értékébe. A felszámoló felé – minőségi kifogás címén – 1800 ezer Ft összeg erejéig bejelentettük követelésünket, egyéb minőségi hiányosságok címén. A felszámoló követelésünket nyilvántartásba vette, elismerte, de fedezet hiányában elutasította. A kft. 2007. január 1-jével evaalany lett. A minőségi hiba fennáll. Hogyan kell elszámolni a ki nem egyenlített jótállási garanciát? Kell-e evát fizetni, és mi után?
Részlet a válaszából: […] ...számláján szerepel) a szerkezetépítés alkalmassága, illetvealkalmatlansága esetén felmerülő munkák elvégzésének, illetve azok fedezeténeka forrása. Ha a szerkezetépítés nem megfelelő, és ez a műszaki átadást követő5, illetve 10 éven belül kiderül, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 4.

Garanciális javítások áfája

Kérdés: Társaságunk a leányvállalatunk által gyártott ipari hősugárzókat forgalmazza. A garanciális kötelezettség társaságunkat terheli. A garanciális javításokat részben magunk végezzük, részben külső partnerekkel végeztetjük. Ezeket a költségeket nem számlázzuk tovább a gyártónak. 2007. december 31-e előtti időszakban levonhattuk-e a garanciális javításokkal kapcsolatos szállítói számlák áfáját?
Részlet a válaszából: […] ...van olyanmegállapodás, mely szerint a leányvállalat által érvényesített eladási árat úgyállapították meg, hogy az biztosítson fedezetet a továbbértékesítéskor atársaság által vállalt garanciális javítási költségekre.Ha feltételezésünk helyes, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 30.

Faktorálás garanciával

Kérdés: A betéti társaság a likviditási gondok megoldása érdekében egy pénzügyi szolgáltató társasággal "viszontgaranciával vállalt faktorálási keretszerződést" kötött. A keretszerződésben a faktorcég a következőkre vállalkozik: számlakövetelések megvásárlása, a kintlevőségekkel kapcsolatos számlavezetés és a számlakövetelések beszedése, a számlakövetelés megelőlegezése. A vételár a számlakövetelés megfizetett bruttó összegével egyezik meg, átruházása halasztott fizetéssel történik. A faktorcég előleget nyújt, amelyre kamatot számít fel. A számlakövetelés akkor kerül kiegyenlítésre, amikor a vevő a faktorcégnek fizet, de a faktorcég a vételár összegéből levonja az előleget, az ügyeleti kamatot, a saját költségei ellenértékeként felszámított faktordíjat. A faktorcég jogosult a megtörtént átruházástól elállni, ha a vevő nem fizet. A faktorcég szerint a könyvelés a betéti társaságnál: a kimenő számla: T 311 – K 911, 467, a követelés átvezetése a faktorcéggel szembeni követelésre: T 312 – K 311, a faktorcég által átutalt előleg: T 384 – K 447, a 100%-ban befolyt vevői követelés: T 447 – K 312, a társaságra terhelt költségek, kamatok: T 5, 8 – K 447. Kérdéseink: helyesek-e a faktorcég által javasolt könyvelési tételek, tárgyi adómentes szolgáltatásnak minősül-e, mellőzhető-e a számlaadási kötelezettség, az áfa levonható-e maradéktalanul, vagy az arányosítás szabályait kell alkalmazni?
Részlet a válaszából: […] ...követelésértékesítés (megvásárlás),követelésengedményezés ellenérték fejében. [Valójában a beszedésre átengedettkövetelés fedezete mellett történik az előlegnek nevezett (de nem az!)kölcsönnyújtás.]Ha viszont nincs követelésértékesítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. december 14.

Mezőgazdasági támogatás az egyéni vállalkozónál

Kérdés: Pénztárkönyvet vezető mezőgazdasági vállalkozó vagyok, 2004-től egyes támogatásokat nem eredményt képező bevételként kell elszámolnom. Igaz-e az, hogy a támogatás megkapásával egy időben a költségeimet ugyanekkora összeggel csökkentenem kell, vagyis sztornóznom kell ugyanekkora összeggel a tevékenységem érdekében felmerült költségeket?
Részlet a válaszából: […] ...ha a kiadás részben a magánszemélyszemélyes vagy családi szükségletét szolgálja. Ha azonban a támogatás csakrészben nyújt fedezetet a kiadásra, akkor a 3. számú melléklet 16. pontjának j)alpontja alapján a kiadásnak csak a támogatásból fedezett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. szeptember 29.
1
2