Vissza nem térítendő pályázati összegek elszámolása

Kérdés: Cégünk 70 millió forint feltételesen vissza nem térítendő pályázati összeget nyert, amelyet 234 dolgozó képzési költségére, kieső munkaidőre járó bértámogatásra, projekt-előkészítési és projektmenedzsment-költségekre kaptunk. A nyert összegből a bankszámlánkra megérkezett 40 millió forint, ami a pályázati dokumentum alapján a képzési költség, valamint a projekt-előkészítési és projektmenedzsment-költség. A projekt időtartama: 2023. 10. 01. – 2025. 03. 31-ig tart, amely időszak alatt a kieső bér összegét havi jelentéseink alapján fogják folyósítani, a maradék 30 millió forint összegben. Az idáig érkezett 40 millió forint előleget a kötelezettségek között tartjuk nyilván. Ez így helyes? El kell határolnom az egyéb bevételek közé, vagy itt kell maradnia a véglegessé válásig? Hová kell könyvelnem az érkező kieső időre járó támogatásokat, amelyek havi ütemezés szerint érkeznek? Az érkező projektlebonyolítási költségszámlák könyvelése után, a költségek és bevételek egyezőségének biztosítására kell bármilyen rendező tételt könyvelnem? Hiszen így ebben az évben terheli a projektköltség az eredményt, de a pályázati pénz előlegen van, és nem bevételen. Mindezeket hogyan kell helyesen könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...megjelölt személy).A képzési költség, valamint a projekt-előkészítési és projektmenedzsment-költség olyan ráfordítás, amelynek a fedezetére kapott, jóváhagyott támogatást az Szt. 77. §-a (2) bekezdésének d) pontja, illetve (3) bekezdésének b) pontja szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 9.

Parkolóhely megváltása

Kérdés: A 2011. kérdés parkolóhely megváltásáról szól. A válaszuk 2005. évi. Kérem tájékoztatásukat, hogyan kell eljárni a 2018. évben, kitérve a társasági adó vonzatára is!
Részlet a válaszából: […] ...fizessen be, az általa meghatározott számlaszámra. (Megírhatta volna azt is, hogy a befizetett összeg a parkolóhelyek létesítésének a fedezete, esetleg részbeni fedezete lesz, ezért az véglegesen fejlesztési célra átadott pénzeszköznek tekintendő!)Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 13.

Gazdasági társaság igazolt veszteségének kiegyenlítése

Kérdés: A gazdasági társaság és az önkormányzat közötti közszolgáltatói szerződés alapján az önkormányzatnak – mint az ellátásért felelősnek – a szolgáltatás fenntartása esetén kötelezettséget jelent a szolgáltatást végző társaság indokolt ráfordításai alapján igazolható veszteség kiegyenlítése. (Ezt uniós rendelet és a 2012. évi XVI. törvény is szabályozza.) A szerződés szerint a két fél minden évet követően elszámol az előző évi kompenzálandó veszteség mértékéről (összegszerűen meghatározzák, az önkormányzat közgyűlése is elfogadja). Ugyanakkor az önkormányzat forrás hiányában nem tudja pénzügyileg rendezni az elszámolt támogatást, hanem arra majd külön fizetési megállapodást köt, amikor rendelkezik a megfelelő fedezettel. Az Szt. 77. §-a (2) bekezdésének 2016. évi módosítása szerint kötelezően elő kell-e írni 2017-ben a társaságnál egyéb bevételként a mérlegkészítésig elszámolt összeget? 2017-ig a mérlegkészítésig pénzügyileg rendezett kompenzációt mint támogatást számolta el a társaság egyéb bevételként. A módosítás hatására a korábbi években elszámolt, de meg nem fizetett kompenzációt is el kell számolni 2017-ben egyéb bevételként?
Részlet a válaszából: […] ...az esetben tarthat fenn vagy rendelhet el, ha a szolgáltatónak kiegyenlíti a közszolgáltatási kötelezettségből eredő bevételekkel nem fedezett indokolt költségeit. Az 1370/2007. EK rendelet előírásai a közlekedési szolgáltatót megillető pénzügyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 21.

Civil szervezetnél támogatásból beszerzett eszközök

Kérdés: Civil szervezeteknél a támogatásból beszerzett, százezer forint feletti tárgyi eszközök esetén az értékcsökkenési leírás összegére elhatárolható-e a támogatásból a tárgyi eszköz bekerülési értéke, a következő évi értékcsökkenések ellentételezésére, ha nem fejlesztési célra kapta a támogatást a civil szervezet, hanem működési költségekre, de elszámolhat tárgyieszköz-vásárlást is a szerződés szerint? Ha igen, a teljes bekerülési érték elhatárolható? Arányosítás csak vegyes forrásból származó eszköznél szükséges? Szükséges-e hogy a szerződésben szerepeljen erre külön kitétel? Jogszabályoknak megfelelő-e az a könyvelési eljárás, mely szerint a tárgyi eszköz értékcsökkenési leírására elhatárolásra került a működésre kapott támogatásból az eszköz bekerülési értéke, és minden évben annyi kerül feloldásra, amennyi a támogatásból beszerzett eszköz adott évi amortizációs költsége?
Részlet a válaszából: […] ...ebben a szerződésben külön-külön rögzítik a felhalmozásra (tárgyieszköz-beszerzésre), illetve a működési költségek, ráfordítások fedezetére adott támogatások összegét, akkor a támogatás pénzügyi rendezésekor közvetlenül könyvelhető a halasztott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.

Veszteség fedezetére kapott összeg elszámolása

Kérdés: A megbízó hosszú távú szolgáltatási szerződésben bízta meg társaságunkat szállítási tevékenység ellátásával, amelyet harmadik felek részére végzünk. A szerződés alapján a megbízó kötelezettséget vállalt arra, hogy ha a szolgáltatás ellátása éves szinten veszteséges, akkor azt évente támogatás formájában megtéríti. A szerződésben vállalt kötelezettség ellenére a több éven keresztül jelentkezett veszteséget nem ismerte el, azt vitatta. 2016-ban jutottunk el arra a pontra, hogy a megbízó több évre visszamenőleg elfogadta az éves szintű veszteségek nagyságrendjét. Szükséges-e 3 oszlopos beszámolót készíteni, mivel az utólagosan elfogadott összegek jelentősnek minősülnek? 2016-tól mikor kell előírnunk a veszteséget pótló támogatást? Ha a mérlegkészítés időpontjáig a megbízó elfogadja, de pénzügyileg nem rendezi?
Részlet a válaszából: […] ...A/13. pontjában foglaltak figyelembevételével kell az adózás előtti eredményt növelő tételként számításba venni.A veszteség fedezetére kapott támogatást tehát nem lehet az átvevőnél az átadóval (jelen esetben a megbízóval) szembeni követelésként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 16.

Számviteli változások 2017-től

Kérdés: Jövőre változnak-e a számviteli előírások?
Részlet a válaszából: […] ...irányú feltöltését az eredménytartalék terhére a jegyzett, de még be nem fizetett tőkeszámlával szemben kell rendezni.A költségek fedezetére kapott támogatásokat az Szt. 77. §-ának (2) bekezdése szerint kell egyéb bevételként elszámolni. Az eddigi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 10.

Alapítványnál az alapítótól kapott támogatás

Kérdés: Két alapítványunk kapott az alapítótól nagy összegű, vissza nem térítendő támogatást. A támogatás nyújtásának célja az volt, hogy az alapító több évre biztosítsa az alapítványok cél szerinti tevékenységének folytatását. A támogatás nagyságrendjét és az alapítványok cél szerinti tevékenységének átlagos éves költségét figyelembe véve indokoltnak látszik a bevétel 3 évre történő elhatárolása. Van-e erre törvényes lehetőségünk? Ha a bevételt nem határoljuk el, a mérleg egészen torz nyereségadatot fog mutatni, míg a további évek folyamatos veszteséget mutatnak majd. Milyen lehetőségünk van?
Részlet a válaszából: […] ...eredményben jelenik meg, a következő években pedig – bevétel hiányában – a tárgyévi eredmény negatív előjelű lesz. Ezen veszteség fedezete azonban már a saját tőkében benne van. Az alapítói befizetés miatti többleteredményt, a következő években az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 12.

Adott támogatások elszámolása alapítványnál

Kérdés: A kettős könyvvitelt vezető alapítvány a tárgyévi bevételei terhére dönt támogatások kifizetéséről, miközben a támogatások elszámolása a számviteli törvény szerint pénzforgalmi tétel. Ez az éves számviteli eredmény indokolatlan ingadozását okozhatja, gátolja a valós vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzet megítélését. A kuratórium gazdálkodási döntéseit a tárgyévben járó és legkésőbb a mérlegkészítésig pénzben is megkapott támogatások terhére hozza. Ezek terhére kerülnek az adott támogatások megítélésre. Lehetséges elszámolási mód lehetne az Szt. 4. §-a (4) bekezdésének alkalmazása a következők szerint: a kuratórium döntése alapján a teljes támogatási összeget felvesszük kötelezettségként: T 86 – K 479 (Egyéb ráfordítás – különféle egyéb kötelezettség); a pénzforgalommal elszámoljuk a támogatás ütemezése szerint a kötelezettség csökkenését: T 479 – K 384, 381; év végén a rövid lejáratú kötelezettségek közül az egy éven túl lejárókat átsoroljuk a hosszú lejáratú kötelezettségek közé. Ez az elszámolási rend könnyen követhető, analitikája egyszerűen szervezhető. Egyedül az egyéb ráfordítást, összhangban az összemérés elvével, nem pénzforgalommal könyveljük. Másik alternatíva: a kuratórium döntését könyvvitelen kívül vezetjük, majd pénzforgalommal elszámoljuk a támogatást ütemezés szerint: T 86 – K 384; a támogatási szerződésből még hátralévő biztos tartozásokat – a realizációs elvet felrúgva, az összemérés elvét nem teljesítve – nem könyveljük.
Magánszemélyek részére adott támogatások esetén: Ott az elszámolt összegeket személyi jellegű kifizetésként indokolt kimutatni, miközben a szerződött, fix összegű, adott időpontban esedékes nemteljesítéshez kötött jövőbeni kifizetésekre nem is tudnánk más módon fedezetet képezni, mint az Szt. 4. §-a (4) bekezdésének az alkalmazásával a következők szerint:
- -a kuratórium döntése alapján a teljes támogatási összeget felvesszük kötelezettségként: T 55 – K 479; pénzforgalommal elszámoljuk a támogatás ütemezése szerint a kötelezettség csökkenését: T 479 – K 384, 381;
- -év végén, az éven túli elszámolásokat átsoroljuk a hosszú lejáratú kötelezettségek közé;
- -a még ki nem fizetett, nem számfejtett összegekre, a bizonytalan, de várható adókra, járulékokra céltartalékot képezünk: T 86 – K 42.
A másik alternatíva szerint nem vennénk figyelembe az összemérés elvét, és a számfejtéssel elszámoljuk a támogatás ütemezése szerint az esedékes támogatást és járulékait: T 55 – K 479. Így a könyvelés a jövőbeli biztos tartozásokat nem tartalmazná.
Részlet a válaszából: […] Csaknem teljes terjedelmében idéztük a kérdést, a kérdésre adandó válasz megértése érdekében. A válasz­adó szívesen olvasta volna az alapítvány könyvvizsgálójának a véleményét is a kérdésben leírtakkal kapcsolatosan. A kérdésből egyértelműen arra lehet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 15.

Véglegesen átadott pénzeszközök

Kérdés: Kérem, szíveskedjenek összefoglalni, hogy 2012. évben a véglegesen átadott pénzeszközök számviteli elszámolásánál és társasági adózásánál mi a helyes eljárás! Ha lehet, példán keresztül bemutatva.
Részlet a válaszából: […] ...megelőzően írásbeli megállapodásban rögzíteni kell – többek között –, hogy milyen fejlesztésre, milyen költségek fedezetére, illetve milyen célból történik a visszafizetési kötelezettség nélküli pénzeszközátadás.Ha "A" vállalkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 4.

Támogatás vagy térítés nélküli átadás?

Kérdés: Az Szt. szerint a társaság által adott, pénzügyileg rendezett, visszafizetési kötelezettség nélküli támogatás, juttatás összegét el lehet számolni az egyéb ráfordítások között, amennyiben az adott támogatás, juttatás a költségek (ráfordítások) ellentételezését szolgálja, illetve a rendkívüli ráfordítások között, amennyiben véglegesen átadott (jellemzően fejlesztési célra szolgáló) pénzeszköz. A térítés nélkül átadott eszköz, térítés nélkül nyújtott szolgáltatás értékét pedig a rendkívüli ráfordítások között kell elszámolni. Szeretném tisztázni a támogatás, illetve térítés nélküli eszközátadás, szolgáltatásnyújtás közötti különbséget. Támogatási szerződés alapján pénzeszközön túl átadható-e véglegesen termék, illetve nyújtható-e ingyenes szolgáltatás? Mi a különbség a támogatási szerződés keretében átadott eszköz, ingyen nyújtott szolgáltatás, illetve az Szt. szerint a rendkívüli ráfordításként elszámolandó ingyen átadott eszköz, valamint az ingyen nyújtott szolgáltatás között?
Részlet a válaszából: […] ...megjelenés érdekében stb. – szerződésben, megállapodásbanmagára vállalja (mert az adott termék várható eladási ára nem nyújt fedezetet amásik vállalkozásnál felmerülő költségekre, ráfordításokra), az Szt. 81. §-a(2) bekezdésének c) pontja alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. augusztus 16.
1
2