Induló tőke emelése alapítványnál

Kérdés: Az alapítvány alapítója alapításkor, illetve alapítás után is kifejezett alapítói szándékként, az alapítói okiratban is rögzítetten az alapítvány céljaihoz rendelt vagyonként definiáltan rendelkezik vagyonjuttatásról. A bíróság ezt a szándékát tudomásul veszi, végzésével kvázi "bejegyzi a felemelt induló tőkét". A számviteli törvény és a vonatkozó kormányrendelet nem tartalmaz az alapítvány céljaihoz rendelt vagyon jegyzett tőkébe könyvelésére szabályt. Az alapító jogi érvelése szerint a Ptk. 3:382. §-a megengedi az alapítónak, hogy az alapítvány működésének megkezdéséhez szükséges vagyont a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig teljesítse, majd az alapítónak a szándéka szerinti teljes juttatott vagyont legkésőbb az alapítvány nyilvántartásba vételétől számított egy éven belül az alapítványra még átruházzon. A Civil-törvény szerint induló tőke a civil szervezet létrehozásakor az alapítók által a civil szervezet rendelkezésére bocsátott vagyon. Elfogadható-e az alapítvány érvelése, miszerint az alapítói szándékkal összhangban, a Ptk. rendelkezései által megengedően, az alapítói vagyonrendelést, annak növelését a számviteli beszámoló jegyzett tőke során szerepeltessük? Ha a Civil-törvény szabályai miatt nem lehetséges, közvetlenül a tőkeváltozásba könyvelhetjük-e a bírói bejegyzéssel egy időben az alapítói tőkeemelést? A szervezet könyvvizsgálója az Szt. 4. §-ának (4)-(5) bekezdése alapján egyetért akár a jegyzett tőke, akár a tőkeváltozással szembeni könyveléssel. Ha az alapító által az alapítvány rendelkezésére bocsátott vagyon számviteli bevételkénti elszámolása indokolt, akkor ez az elszámolás jelentősen torzítja az alapítvány jövedelmi helyzetének megítélését.
Részlet a válaszából: […] ...alapítói befizetés, ha nem költik el, az alaptevékenység tárgyévi eredményeként a tőkeváltozás saját tőke elemébe kerül, míg a fejlesztési célt szolgáló alapítói befizetést – az általános előírások szerint – időbelileg el kell határolni!)A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 26.

Ügyvédi iroda számvitele, adózása

Kérdés: Kettős könyvvitelt vezető, áfaalany, egyszemélyes ügyvédi iroda milyen számviteli és adózási feltételek közül választhat, illetve mi kötelező rá nézve? Van-e előtársasági időszaka? Van-e számára valamilyen speciális előírás? A tag részére nem munkabér, hanem tagi jövedelem jár. Kötelező-e a minimálbér bejelentése, illetve adózása?
Részlet a válaszából: […] ...irodát nem igazán érinti)sajátos szabályt tartalmaz a Tao-tv. a kapcsolt vállalkozásokat érintőszabályokban (Tao-tv. 18. §), a fejlesztési adókedvezmény feltételeinél(Tao-tv. 22/B §), illetve nem enged meg bizonyos adóalap-módosításokat(kapcsolt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. május 12.

Kizárólag a K+F tevékenységet szolgáló eszközök amortizációja

Kérdés: Kizárólagosan K+F tevékenységet folytató, egyszeres könyvvitelt vezető bt. a közvetlen K+F tevékenységet szolgáló gépek, berendezések, felszerelések amortizációját közvetlen költségként figyelembe veheti-e az adózás előtti eredményt csökkentő tételként?
Részlet a válaszából: […] ...a Tao-tv. 7. §-a (1) bekezdésének t) pontja alapján.A kizárólag alapkutatáshoz, alkalmazott kutatáshoz vagy kísérleti fejlesztéshez használt tárgyi eszközök és a K+F tevékenység között a szoros kapcsolat nyilvánvaló.A Tao-tv. 7. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. április 11.

Támogatásmegrendelés ellenértéke, áfakötelezettsége, elszámolása

Kérdés: Milyen áfakötelezettség kapcsolódik ahhoz a kapott támogatáshoz, amely támogatás konkrét megrendelés ellenértéke? Társaságunk reklámmegállapodás alapján sportegyesületet támogat. Hol számolható el a támogatás összege, és van-e valamilyen adóvonzata?
Részlet a válaszából: […] ...való elszámolás kötelezettségét írja elő. Ezért pl. nincs áfafizetési kötelezettség egy-egy projekt megvalósulásához kapott, fejlesztési célú támogatás után sem.)Amikor tehát a társaság úgy ad támogatást a sportegyesületnek, hogy annak (esetleg a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. március 22.