Partner vízügyi hálózatának javítása támogatásból

Kérdés: Az alábbi eset helyes számviteli elszámolásához kérem a tanácsukat. Adott egy magyar társaság, amely a támogatói okirat szerint részt vesz a Nyugat-Balkán régió éghajlatvédelmi fejlesztésében, amelynek kivitelezéséhez 60%-ban kap állami támogatást. A megállapodás szerint a fennmaradó 40%-ot saját önerejéből kell állnia. A végrehajtott fejlesztések, tanácsadói tevékenységek ezen régióban található partner vízügyi hálózatának javítását szolgálják, vagyis nem a támogatásban közvetlenül részesülő, kivitelező magyar társaság saját tulajdonában lévő eszközökhöz, hálózatokhoz kapcsolódnak. Ez esetben hogyan kell elszámolni a fejlesztéshez igénybe vett alvállalkozók számláit, a saját maga által beletett munka bérköltségét? Amennyiben fennáll a partnernél létrehozott munka esetében bármilyen helytállási kötelezettség, kell-e a társaságnak a támogatói bevételekből ezen kötelezettség végett esetlegesen felmerülő költségek fedezetére bármilyen részt a kapott támogatás összegéből elhatárolnia?
Részlet a válaszából: […] A rövid válasz az, hogy ez esetben is úgy kell eljárni, mint bármilyen más támogatás elszámolásánál, azzal, hogy a támogatott – közvetetten – a régióban található partner (támogatás a térítés nélküli átadás is).A támogatás elszámolásához természetesen a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 13.

Közösen beszerzett gép aktiválása, üzemeltetése

Kérdés: Három társaság közösen vásárolt egy munkagépet (közösen tudják előteremteni a saját erőt, a kapacitást is csak együtt tudják kihasználni), amihez vissza nem térítendő támogatást is kapnak. A gépet, természetesen, csak az egyik társaság (legyen ez az "A" társaság) aktiválhatja, és számolhatja el annak a költségeit, de a másik két társaság ("B" és "C" társaság) is használja majd. Milyen könyvviteli megoldás lehetséges a leírtak elszámolásához? Alkalmazható-e ez esetben a közös üzemeltetésre vonatkozó előírás? Ha igen, milyen feltételekkel, hogyan lehet ezt dokumentálni?
Részlet a válaszából: […] ...nyújt az "A" társaságnak a beszerzéshez szükséges összegben, akkor azt – külön kölcsönszerződés alapján – az "A" társaságnál fejlesztési célú kölcsönkötelezettségként a kapott összegben, a "B", illetve "C" társaságnál fejlesztési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 19.

Vízi- és szennyvízközmű megvalósítása

Kérdés: A víziközmű-társulat 2007-ben alakult, közel 6000 érdekeltségi egységgel. Egy érdekeltségi egységre eső befizetés vízellátásra 350 E Ft, csatornaberuházás esetén 150 E Ft. Ennek a megfizetésére 3 választási lehetőség van: két év alatt készpénzzel, 10 év alatt hitelfelvétel útján, vagy a lakás-takarékpénztárba való belépéssel. Ez utóbbi esetben a társulathoz csak kamatot és működési költséget fizetnek a tagok, 75 hónapon keresztül a lakás-takarékpénztárhoz törlesztést fizetnek, majd a lejáratkor a társulat a hitellel fedezett tőkét egy összegben kapja meg. Társulatunk analitikus nyilvántartást vezet, amelyben a törlesztőrészletek előre feltüntetésre kerültek. A víziközmű-beruházás kivitelezési számlái ISPA/KA támogatás igénybevétele mellett az önkormányzathoz mint beruházóhoz kerülnek. A kifizetéshez a társulat az érdekeltségi hozzájárulást és a felvett hitel összegét az önkormányzathoz utalja át. A társulat csak a működésével kapcsolatos költségeket fizeti ki. A társulat nem bevételszerző tevékenységre alakult. Kérdéseink: a) A kivetett érdekeltségi hozzájárulást teljes összegében nyilván kell-e tartani a főkönyvi könyvelésben, vagy csak a ténylegesen befolyt összeget? b) A hitelkamaton felül felmerült költségeink is beruházási költségnek minősülnek? c) Ha átadjuk a költségeket az önkormányzatnak, azt számlázni kell? d) Ha a működési költségek nem beruházási költségek, akkor rendkívüli bevétel átvezetésével ellentételezhető? e) Ha követelésként kimutatjuk az érdekeltségi hozzájárulást, kell-e értékvesztést elszámolni? f) Az önkormányzathoz át nem utalt, befolyt érdekeltségi hozzájárulást nyereségként kell kimutatni?
Részlet a válaszából: […] ...befizetett (befolyt) érdekeltségihozzájárulást kell a főkönyvi könyvelés keretében könyvelni (T 381, 384 – K9894), mivel az valójában fejlesztési célra kapott támogatás, visszafizetésikötelezettség nélkül, amelyet időbelileg el kell határolni (T 9894 – K 4832)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 3.

Ismételt letétbe helyezés, közzététel

Kérdés: Előfordulhat, hogy a már letétbe helyezett, közzétett 1998-1999-2000. évi éves, egyszerűsített éves beszámolónál olyan hiányosságok kerülnek megállapításra, amelyek a megbízható és valós képet lényegesen befolyásolják. Nem világos számunkra, ilyen esetben az érintett évek közzétett és módosuló adatait hogyan kell ismételten közzétenni, évenként külön-külön vagy a feltárás évében összevontan? A megoldást egy összetett példán kérjük bemutatni, egészen a tőkeváltozás megállapításáig.
Részlet a válaszából: […] ...nem növelte, hanem csökkentette az adózás előtti eredményt 3 millió forinttal, a társaság 2000-ben a véglegesen kapott 2 millió forintos fejlesztési támogatást a tőketartalékba helyezte, holott ezt jogszabály kötelezően nem írta elő (tehát nem tehette volna meg),...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. november 8.

Kht. önkormányzati támogatása

Kérdés: Önkormányzat által alapított közhasznú társaság alapító okiratában meghatározott tevékenységéhez az önkormányzat által, rendeletben foglaltak szerint adott pénzeszköz ellenértéknek minősül-e, és adóalapot képez-e?
Részlet a válaszából: […] ...pénzügyi rendezésnél időbeli elhatárolással).d) Ha az önkormányzattól kapott támogatást – visszafizetési kötelezettség nélkül – fejlesztési célra adták, akkor azt az Szt. 86. §-a (4) bekezdésének b) pontja szerint, a pénzügyi rendezéssel egyidejűleg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. május 3.